Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Horváth Terézia

  1. november 4. és 8. között már harmadik alkalommal vehettem részt Erasmus+ KA1 mobilitási programban: ezúttal iskolavezetési ismereteimet bővítettem angol nyelven Portóban, a Dorea Educational Institute szervezésében.

Csoportomban bolgár, észt, görög, horvát, litván és olasz kollégákkal dolgoztunk együtt. Saját iskoláink bemutatása után először a tanulókkal, tanárokkal, szülőkkel és az iskola további partnereivel való hatékony kapcsolatok kialakításának lehetőségeit tekintettük át. Megismerkedtünk az intézményi szükségletek elemzésének és a célok megfogalmazásának módszereivel, majd megbeszéltük a stratégiai tervezés és az erőforrás-management kérdéseit. A tanfolyam további fontos témái voltak az iskolai infrastruktúra fejlesztése, a jól felkészült pedagógusok toborzása, felvétele, valamint a kollégák motivációjának, illetve az iskolai munka hatékonyságának növelése.

Trénerünk, Lucas felkészülten, kiváló angol nyelvtudással és nagy türelemmel irányította a munkát, igyekezett mindenkit bevonni és minden véleménynek teret engedni. A kurzus résztvevői is valamennyien nyitottak, együttműködőek és segítőkészek voltak, így nem okozott gondot sem a páros vagy csoportmunka, sem a közös megbeszélés és az eredmények prezentációja, bár néha adódtak nyelvi akadályok. Számomra különösen nagy előnyt jelentett, hogy egy hétig csak angolul kommunikáltam, és mind általános, mind szakszókincsemet fejleszthettem.

Mivel óráink minden nap délután 2-ig tartottak, volt időnk a város felfedezésére is. A közös buszos városnézés során helyi idegenvezető mutatta be nekünk Porto nevezetességeit, és az egyik neves pincészetben megismerkedtünk a portói készítésének folyamatával. Egyéni sétáimon bejártam az óváros meredek utcáit, megcsodáltam a katedrálist és a Szent Ferenc templomot, ellátogattam Portugália legrégebbi könyvesboltjába, a Livraria Lello-ba és a Felfedezések Múzeumába. Feledhetetlen élményt jelentettek számomra a Tőzsdepalota gyönyörű termei, a Ribeira városrész folyóparti házai és egy különleges halvacsora a lenyugvó Nap fényében az Atlanti-óceán partján.

Minden kollégának hasonlóan hasznos és kellemes Erasmus mobilitást kívánok!

Horváth Terézia

BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma

A 2017. áprilisi londoni angol nyelvtanfolyam után július 31. és augusztus 4. között a BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma „Módszertani és nyelvi megújulás a Hunfalvyban” című Erasmus+ KA1 projektje keretében második továbbképzésemen vehettem részt Máltán. A tanfolyam címe „Empowerment in ICT Skills - Making Use of Technology Tools, a képzés szervezője a St. Julians-i székhelyű Executive Training Institute (ETI).

Az egy hetes angol nyelvű kurzuson bolgár, lengyel, lett és olasz tanár kollégákkal együtt szerezhettem új ismereteket a weblapok és blogok szerkesztéséről, elsajátíthattam a kép- és hangfelvételek vágásának és szerkesztésének technikáit, megtanultam online feladatokat írni és „Avatarokat” létrehozni. A képzés első napjai sok egyéni munkával, az új programok, technikák kipróbálásával, kísérletezéssel teltek, majd a hét második felében egy lengyel és egy lett kollégával dolgoztunk közös projektünkön: a feladat egy szabadon választott téma feldolgozása és bemutatása volt a tanfolyamon megismert eszközök és módszerek alkalmazásával. Projektcsoportunk a lengyel, a lett és a magyar konyha specialitásairól készítetett prezentációt videó- és hanganyagokkal, online feladatokkal, melyeket az utolsó napon nem csak a tanfolyam további résztvevőinek mutattunk be, hanem új weblapunkon a nagyobb nyilvánossággal is megosztottuk őket. Tanárunk az egyéni kreativitásra és az önállóságra építve vezette az órákat, de mindig bátran fordulhattunk hozzá kérdésekkel, problémákkal.

Az ETI a képzés idejére az iskola főépületében biztosított számomra kényelmes, jól felszerelt szobát, reggelizni és ebédelni ugyancsak helyben, a Speakeasy Café-ban volt lehetőség. Itt az órák közötti szünetekben más tanfolyamok Európa és a többi kontinens számos országából érkezett résztvevőivel is megismerkedhettünk és beszélgethettünk.

Angol nyelvi ismereteimet a szabadidőben, a kulturális programok során is bővíthettem, hiszen Máltán az angol az egyik hivatalos nyelv. Az órák után délutánonként vagy az ETI szervezésében, vagy csak néhány kollégával közösen a szigetország nevezetességeit kerestük fel: bejártuk Valletta, Vittoriosa, Rabat és Mdina ódon utcáit, meglátogattuk Tarxien megalitikus templomegyüttesét, csónakból csodáltuk a Kék Barlangot és a tengerparti pihenés sem maradt ki a programból.

A Máltán töltött egy hét így sok élménnyel gazdagított, új IKT-, módszertani és angol nyelvi ismereteimet pedig sokrétűen tudom majd hasznosítani az iskolai munka során.

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma „Módszertani és nyelvi megújulás a Hunfalvyban” című Erasmus+ KA1 projektje keretében 2017. április 3-7. között a Wimbledon School of English általános angol nyelvtanfolyamán (General English Course) vehettem részt Londonban.

Az egy hetes, összesen 24 tanórás kurzuson két anyanyelvű tanár vezetésével, változatos tananyagok és módszerek segítségével bővíthettem szókincsemet, elmélyíthettem nyelvtani ismereteimet, és fejleszthettem olvasás- és hallásértési kompetenciáimat, valamint beszéd- és íráskészségemet.

Az első nap írásbeli és szóbeli szintméréssel kezdődött, majd megismerhettük a nyelviskola épületét és működési rendjét. Mivel a WSE-t egyidejűleg kb. 300, a világ számos országából érkező tanuló látogatja, fő szabály a tolerancia, egymás elfogadása. Tesztem alapján én egy 11 fős haladó csoportba kerültem: német, svájci, dél-koreai és mexikói társaimmal kezdettől fogva jól ment az együttműködés, a nyitott, támogató tanári és tanulói attitűd mindannyiunk fejlődését segítette.

Az órákon nyelvkönyvünkön kívül újságcikkekkel, filmekkel, keresztrejtvényekkel és online anyagokkal is dolgoztunk, az egyéni és közös munka mellett sok feladatot oldottunk meg párban vagy kiscsoportban. A megismert új kommunikatív nyelvtanítási módszereket némettanári munkám során és igazgatóhelyettesként, mestertanárként a tudásmegosztásban is jól tudom majd hasznosítani.

A WSE Homestay szállást foglalt számomra a kurzus idejére Wimbledon kertvárosi részén, ahonnan kellemes sétával elérhető volt a nyelviskola. Szállásadóm kedvesen fogadott, kulturális programokat ajánlott, sőt megismertetett néhány barátjával, így a nyelvórákon kívül is volt alkalmam használni az angol nyelvet. Az is hozzájárult nyelvtudásom fejlesztéséhez, hogy nem volt más magyar tanuló az iskolában, így minden ügyet saját magam intéztem angol nyelven (pl. megfelelő igazolások, dokumentumok beszerzése).

Szabadidőmben könnyen bejutottam metróval London belvárosába, ismerkedtem a város nevezetességeivel, ellátogattam a Victoria and Albert Museum-ba, a Tate Britain-be, és angol nyelvű vezetésen vettem részt a Parlamentben.

Az egy hetes angliai tartózkodásom idején szerzett angol nyelvi és interkulturális ismereteket hasznosítani tudom a jövőben saját iskolám nemzetközi kapcsolatainak építése, külföldi vendégek fogadása, valamint önképzés során, és nagy örömmel várom következő angol nyelvű Erasmus+ tanfolyamomat, melynek témája a tanári IKT kompetenciák fejlesztése.