Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: Beszámoló Málta

hétfő, 24 augusztus 2015 00:00

Tanártovábbképzés Máltán 2015

Nagy izgatottsággal várt, de minden elképzelésemet felülmúló, izgalmas és tanulságos két hetet töltöttem Máltán 2015. július 20-tól augusztus 1-ig. A tanfolyam neve, amelyen részt vettem: Technology Enhanced Learning.

Két ok miatt jelentkeztem erre a tanfolyamra. Egyrészt, hogy az e területen csekély tapasztalataimat bővítsem, s azt hazaérkezésemkor hasznosíthassam munkámban, másrészt hogy mindezt angol nyelven tanuljam, így frissítve fel a hétköznapokban oly ritkán használt nyelvtudásomat.

Máltára a legforróbb napokban érkeztünk, s a legforróbb heteket töltöttük ott. Az iskola és a szálló légkondícionálása nagymértékben segített a számomra néha elviselhetetlen klímával való küzdelemben. E mellett az iskola felszereltsége, a bennünket oktató tanár türelme, és az iskolában dolgozó kollégák végtelen kedvessége mind hozzájárult ahhoz, hogy életem egyik legemlékezetesebb két heteként tekinthessek vissza az ott töltött napokra. Külön ki kell emelnem az iskolában dolgozók szakmai felkészültségét, támogató segítségét, és a felénk, vendégek iránt tanúsított türelmét és figyelmességét!

Tanulmányaimat hétköznaponként 8:30-tól 14:00-ig folytattam, melyet kisebb szünetekkel tettünk rugalmassá. Douglas, az oktatónk kiváló humorával tette minden napunkat színessé és izgalmassá, bár erre nem volt szükség, hisz az ott tanultak önmagukban is érdekfeszítőek voltak. A főbb témák, amikről tanultam: Create an Avatar, Creating a Website, Creating Animated Slideshows, Creating a Blog, Online Tools, Designing a Webquests, Online Dictionaries, Creating a WIKI, Using the Interactive Whiteboard, Creating Cartoons.
A velem együtt tanuló kollégák spanyol, brit, német, lengyel és román területről érkeztek. Egyedül én képviseltem a magyarokat. Mégsem éreztem magam egyedül, hisz a pedagógus mindenütt pedagógus, hasonló nehézségekkel küzdünk, és az örömeink is ugyanazok. Így cseppet sem éreztem magam idegenként ebben a sokszínű csoportban. Mindannyian érdeklődéssel és kíváncsian vártuk a naponta érkező új és izgalmas tanulnivalókat.
Izgatottsággal és kíváncsisággal várom, hogy az ott tanultakat hogyan tudom átadni kollégáimnak, illetve hogyan tehetem hasznossá iskolánkban a Máltán szerzett új ismereteimet. Ez újabb kihívás lesz számomra!

Az ott tanultak önmagukban tették felejthetetlenné számomra ezt a két hetet, amelyet a szabadidős programok csupán megkoronáztak. Málta történelme, kultúrája, sokszínűsége és „nagysága” sok élménnyel tett gazdagabbá. Alkalmam nyílt megismerni Málta leghíresebb és legszebb városait és szigetét. San Giljan-ben volt a szállásunk, és ott is tanultunk. Jártam Gozo szigetén, meglátogattam a fővárost, Vallettát, jártam Rabatban, Sliemában, Mdinában és a mesés kis halászfaluban, Marsaxlokkban. Nem hagytam ki a Blue Window és a Blue Grotto csodás látványát sem. Megtekintettem a Temples hihetetlen építményeit, és egynapos körutazással magamba szívtam Málta minden különleges látnivalóját is.

Köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak, akik segítségével eljutottam e csodás helyre, és itt ismerkedhettem meg olyan hasznos dolgokkal, amik tanári munkám minőségét nagymértékben segítik majd a továbbiakban!

 

Kategória: Angol nyelvterület
hétfő, 24 augusztus 2015 00:00

Beszámoló Máltáról

ETI Málta

2015. július 20-július 31

2015 július 20-tól 2 hetet töltöttem Máltán, az ETI (Executive Training  Institute) szervezésében, a „Fluency and Langauge Development for Educational Staff” nevű kurzus résztvevőjeként.

Negyedmagammal utaztam, egyik kolléganő ugyanazon a képzésen vett részt, egy másik kolléganő IT képzésen, az angoltanár kolléganő angoltanároknak szólón.

Természetesen nagy izgalommal készültem, utánanéztem Málta történelmének, szokásainak, kultúrájának. Ezekből bővebb ízelítőt is kaptunk a kurzus ideje alatt az ETI által szervezett kiváló programok segítségével.

A tanítás minden nap fél kilenckor kezdődött, háromszor másfél órás foglalkozások voltak, fél háromkor végeztünk. Szinte minden napra szerveztek nekünk valamilyen külön programot, amelyeken a részvétel nem volt kötelező. Természetesen figyelembe vették a nyarat is, kaptunk strandbelépőt is, amit szintén nagyon hasznosnak találtunk.

Mivel Máltán ottlétünk idején már három hónapja nem esett az eső és teljes erőből tombolt a nyár, nagyon jól jött, hogy minden épület légkondicionált, nem csak az iskola, hanem a szálláshelyünk és minden bolt, a helyi buszok is.

Nagyon aggódtam a saját angol nyelvi szintem miatt és nagy megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy közel azonos szinten vagyok a többiekkel, akik között sok lengyel kolléga volt, valamint egy olasz is. Nagyon jó hangulat alakult ki a második hét végére, nem csak közös fotózásra, hanem emailcím-cserére is sor került köztünk.

A tanárunk is nagyon kedves volt, sok feladattal, gyakorlással könnyítette meg a nyelvi nehézségeink leküzdését, rengeteg ismeretet szereztünk tőle a máltai oktatási rendszerről, szokásokról, vallási és egyéb hagyományokról, ünnepekről. Különösen élveztem, hogy mesélt a máltai nyelvről is, a saját családjáról, igazából nem tanulásnak, hanem baráti beszélgetésnek tűnt az egész! Bármiről is volt szó, úgy érezhettük, hogy egy nagy baráti társaság beszélget éttermekről, oktatásról, bevásárlásról, napi teendőkről – ezért is volt olyan nehéz az elválás, hiszen egészen jól megismertük egymást.

Az iskola jól felszerelt, a tanárok (minden kurzuson) rutinosan alkalmazták az okos táblát, az internetet, videókat néztünk, előre kidolgozott nyelvi feladatok segítségével gyakoroltunk.

Számomra rendkívül hasznos volt ez a képzés, nagy örömmel tapasztaltam, hogy sokkal többet tudok angolul, mint gondoltam volna, segített leküzdeni a megszólalás gátlásait. Köszönöm Mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ilyen kiváló helyen és kiváló tanfolyamon vehessek részt! Remélem, lehetőségem lesz a későbbiekben folytatni a tanulmányaimat!

Máthé Olga

Kategória: Angol nyelvterület
Címkék: