Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

szombat, 18 június 2016 17:00

Vezetőképzés Southamptonban

Iskolánk 2014-ben Erasmus+ KA1 – Mobilitási projektek típusú uniós pályázatot nyert. A kétéves program keretében – melynek témája „A szakközépiskolai oktatás paradigmája – fókuszban a nyelvtanítás, nyelvtanulás és a szakképzés” –vezetőképző kurzuson vettem, részt az angliai Southamptonban.

Érdekes tapasztalatokat szerezhettem a különböző országokból érkező kollégáktól és az előadások során. Kiderült, hogy sehol sincs „kolbászból a kerítés”, mindenhol van vizsga, mindenhol van ellenőrzés, értékelés, amely tanárra, diákra, iskolára is vonatkozik. Angliában az értékelést az intézmény egészére készítik el és a fejlesztési tervet is az iskolára vonatkozóan kell megfogalmazni, megvalósítani. A feladatok megoszlása azonban más, a pedagógusok leterheltsége nem olyan mértékű, mint nálunk. Vannak pedagógusok munkáját segítő kollégák az iskolákban, akik aktívan részt vesznek az órák előkészítésében, adminisztrációban. Azok, akik az iskolai ellenőrzéseket, minősítéseket végzik, azoknak az a feladata (én is ezt képviselem a hazai minősítési szakértői feladatok végzésével kapcsolatosan a kezdetektől). Pályázhatnak erre a munkakörre a kritériumoknak megfelelő pedagógusok. Két középiskolában is jártunk. Ezek a látogatások igazán nagy hatással voltak rám. Feltűnő volt a nyugalom és a pozitív kisugárzása a tanároknak és a diákoknak egyaránt. Az órák többnyire 9 órakor kezdődnek, sok a dupla óra, legalább egyórás ebédszünet és így is csak du. 3-4 óráig vannak iskolában a gyerekek, tehát valamennyivel kevesebb az órájuk, mint nálunk. Angliában egészen más rendszer működik, mint Magyarországon.

Szívesen vennék át jó gyakorlatokat tőlük, de többnyire olyan szintű döntések szükségesek hozzá, melyek jelenleg nem tartoznak az igazgatói hatáskörbe. Ennek ellenére igen hasznosnak tartottam a képzésen való részvételt.

Az iskola honlapja ezen a linken érhető el: http://www.amckn.sk/kultsaristvan/projektek/

További információk

  • Helyszín: International Study Programmes - Southampton - Egyesült Királyság

Új hozzászólás