Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

2015. szeptember 13., vasárnap 00:00

Két hét CLIL Cheltenhamben

Írta:
  • Helyszín: International Study Programmes (ISP) - Cheltenham, Nagy-Britannia
Egyik kirándulásunk alkalmával lehetőségünk volt megtekinteni az oxfordi Trinity College-ot is Egyik kirándulásunk alkalmával lehetőségünk volt megtekinteni az oxfordi Trinity College-ot is Szulágyi Krisztina

Aki ritkán megy külföldre, az sejtheti, milyen örömmel fogadtam, amikor legnagyobb meglepetésemre életem első pályázata sikeresnek bizonyult, és megkaptam a kért kurzusra szóló ösztöndíjat az Egyesült Királyságba. Az újoncok lelkesedésével vetettem bele magam az ezzel járó adminisztrációba. Mivel nem bíztam semmit a véletlenre, így július 19-ére már mindent elintéztem és vasárnap reggel némi izgalommal keltem útra, hogy estére brit földön legyek a hostomnál. (A hazafelé vezető út egyébirányt rögösebbnek és hosszabbnak is bizonyult, így a tervezettnél kicsit később, csak augusztus 2-án hajnalra értem haza.)

Másnap megismertem 25 másik társamat, akik a legkülönfélébb országokból érkeztek, ugyanakkor szembetűnő volt a spanyol és olasz kollégák számbeli fölénye.

A többség a Science csoportba jelentkezett, így a jelenlévők irányultságának megfelelően a matek, a biológia és a fizika tantárgy oktatásához szükséges szavak és módszertanok kerültek előtérbe. Mivel ezen belül nem voltunk kisebb csoportokra bontva, így jómagam is végighallgattam, hogyan kell megtanítani a Pitagorasz tételt, illetve ők is megismerhették, hogy milyen módon érdemes oktatni emésztőrendszerünk részeit és azok működését.

szulagyi k02-cheltenhamMásik szakom, a földrajz ott nem tartozik a természettudományos tárgyakhoz, ezért megkértem olasz anyanyelvű, egyébként pedig angolt tanító kolléganőmet, hogy legyen kedves a földrajzos anyagokat elhozni nekem. A humán szakos csoport egyébiránt fele annyi pedagógust számlált, mint a miénk.

A társaság hihetetlenül jó volt, és 1-2 kivételtől eltekintve nagyjából középfok körüli angoltudása volt mindenkinek. A tanfolyam minden munkanap reggel 9-től 16:30-ig tartott, a köztes hétvégén pedig kirándulásra lehetett menni Oxfordba és Cardiffba, egy hétköznap pedig a szomszédos Gloucesterbe. (Lásd a képen a katedrálist.) Az időjárás ellenére mindkettőt nagyon élveztük, és persze a helyi nevezetességeket, - legyen az egy katedrális vagy egy jellegzetes fogásokból álló étkezés, még véletlenül sem hagytuk ki. A gasztronómia ugyan nem nyűgözött le, de az oktatáshoz való hozzáállásuk, továbbá az iskolák felszereltsége és állapota meglehetősen. A tantermek alapfelszereltségéhez tartozott a projektor és a hozzá kapcsolódó elektronika, a szépen kialakított munkaasztalok és a modern kor kihívásainak megfelelő infrastruktúra, illetve tárolási lehetőségek is. Meglepő, de sok esetben köpenyeket láttunk itt-ott felakasztva, melyek a helyiek elmondása szerint különösen a rangosabb intézményekben kötelező viselet.

A két hetes kurzus elején a szakmódszertan nemzetközi gurujától, Diana Hicks-től tanulhattuk el az alapokat, egy-két példával alátámasztva. A második héten először egy szintén nemzetközileg elismert szaktekintély, Graham Workman okosított minket, majd több napon keresztül az iskolarendszerrel, illetve vázlatosan a tananyagokkal foglalkoztunk. Az iskolarendszerük számos pontban eltér a miénktől, annál sokkal fejlettebb és komplexebb. Itt is megtalálhatók az állami fenntartású intézmények mellett a magániskolák is, de ez utóbbiak csak a középiskolás korosztály tekintetében mondhatók jelentősebbnek, ekkor viszont jóval nagyobb mértékben, mint itthon. Az általános iskola 5 éves kortól kezdődik és némely esetben ez is feltagolódik egy két, majd egy négy éves ciklusra. A középiskolák 11 éves kortól 16 vagy 18 éves korig tartanak. A kiemelkedőbb tanulók itt is a felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat. Az elmúlt két hét során újfent meggyőződhettem arról, hogy az általam választott C.L.I.L. kurzus nagyon hasznos, mert bárki bármilyen tananyagot meg akar tanulni vagy tanítani, egy újfajta és nagyon hatékony módszer áll rendelkezésére. Egy hátránya azonban ennek is van: mint minden hatékony módszer, ez is kis csoportban fejti ki leginkább jótékony hatását.

Összességében úgy érzem, hogy a kitűzött célt sikerült elérnem, hiszen nyelvi képességeimet is fejlesztve megismertem egy korszerű és Uniószerte alkalmazott módszertan alapjait, így ha a lehetőség adottá válik saját intézményemben, akkor továbbépítve, felfrissítve ebbéli tudásomat, sokkal hatékonyabb oktatási módszer lesz a kezemben. Bizonyos részei már jelen körülmények között is alkalmazhatók, különösen kis csoportok esetében, azonban erre is igaz, hogy minél több elemét sikerül átültetni, annál eredményesebbé válik.

 

A Könyves Kálmán Gimnázium Erasmus+ honlapja itt érhető el.

Új hozzászólás