Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: angol nyelv

péntek, 15 szeptember 2023 20:46

Let's learn English!

- Do you speak English?

- No. Do you speak French?

- No.

És itt rendszerint véget is ér a beszélgetés. Nekem sokkal könnyebb lenne, ha az emberek szépen- hozzám hasonlóan- megtanulnának franciául. Vagy ha én megtanulnék angolul….. Már többször elkezdtem, de nem jutottam a fentebb említett kérdésnél és válasznál sokkal többre. Éreztem, hogy egyre nagyobb szükségem van az angolra, ezért döntöttem: 2023 nyarán részt veszek egy angol nyelvtanfolyamon.

Máltáról és az ott működő nyelviskolákról nagyon sok jót hallottam. Ezért úgy döntöttem, hogy az Erasmus pályázat keretében Máltán szeretnék részt venni egy kurzuson az Executive Training Institute szervezésében St Julians-ban augusztus 7-11 között.

Az előzetes szintfelmérő alapján bekerültem egy A2-B1-es szintű csoportba, ami eleinte ijesztő volt, hiszen olyanokkal kerültem egy csoportba, akik jóval nagyobb nyelvi rutinnal rendelkeztek. A délelőtti intenzív tanulás után felüdülést jelentett a tengerpart, a strandok. Kirándulást is szerveztek a résztvevőknek, ellátogathattunk Valettába és Mdinába.

Malta was fantastic!

Kategória: Angol nyelvterület
Címkék:
hétfő, 21 augusztus 2023 18:36

Practical Ideas for Teaching Higher Level Learners

2023. július 2-15-ig vettem részt Corkban egy kéthetes nagyon érdekesnek hangzó kurzuson, a Practical Ideas for Teaching Higher Level Learners címűn, az ACET szervezésében. Nagyon megörültem, amikor megtaláltam ezt a kurzust, mert iskolánkban már nem csak az angol tagozatosok körében, de a matematika és természettudományos tagozaton is egyre nagyobb az igény a C1 vagy a C2 szintű nyelvvizsgák megszerzésére, és azt gondoltam, hasznos ötleteket kapok céljaink elérésére. Sajnos kesesrűen csalódtam: bár jelentkezéskor azt írták, hogy fenntartják a kurzus változtatásának jogát, az álmomban sem jutott eszembe, ami végül történt. A nyelviskola négy kurzust hirdetett nyelvtanároknak, de sajnos egyik tanfolyamra sem volt elegendő jelentkező, így a négy tanfolyamból csináltak egyet, ami önmagában nem lett volna nagy baj, ha sikerül a két hetet tartalommal megtölteni . . . 

Összesen 11-en voltunk, 6 magyar, 2 cseh, 2 lengyel és 1 olasz nemzetiségű tanár. Ezzel az összevonással sajnos az egy iskolából érkező kollégák is kénytelenek voltak ugyanazon a tanfolyamon ülni, de még ezt is elviseltük volna, ha a trénerünk a helyzet magaslatán lett volna és hasznos dolgokat hozott volna be órákra. Sajnos, ez sem történt meg, hiába kértük őt is és a nyelviskolát is, nem történt semmilyen változás. Az órák 9-13-ig tartottak, de sokszor hamarabb befejeztük, mert elfogyott a tananyag. Trénrünk nem készült fel alaposan az órákra és valószínűleg nem tartott még kurzust tanárok számára. Rengeteg üres járat is volt, amikor a tréner az órán próbált kikeresni a telefonján bizonyos weboldalakat. A kiosztott fénymásolatokon lévő feladatokat megoldottuk, de sem 'lead-in', sem 'follow-up' tevékenységek vagy ötletek nem voltak. Volt olyan alkalom, amikor egy A4-es feladatlapot 2 órán át beszéltünk meg, vagy 70 perces kiselőadást hallgattunk a 'Teacher talkingTime-ról".

Szerencsére, a nyelviskola szervezett délutáni programokat, melyekért nem kellett külön fizetni. Ezek kivétel nélkül színvonalas érdekes események voltak, jó alkalmat adtak egymás megismerésére, kötetlen beszélgetésekre, kapcsolatépítésre.

Szállásunk a University Hall Residence-ben volt, egyágyas, fürdőszobás szobákban. Három szoba osztozott egy tökéletesen felszerelt, nagy konyhával. A közlekedés nagyon könnyű volt, a nyelviskolába általában busszal mentünk - 20 perc alatt beért - a délutáni csavargásaink akalmával gyalog közlekedtünk.

 

Összességében, bár Cork egy nagyon szép kisváros, sok látnivalóval, nem ajánlom az ACET képző intézményt továbbképzések választására.

 

Kategória: Angol nyelvterület
péntek, 06 január 2023 09:45

Földrajzos job shadowing Csehországban

2022 novemberének utolsó hetében egyhetes job shadowing programon vettem részt a csehországi Gymnázium Příbramban. Földrajz-angol szakos tanárként nemcsak az érdekelt, hogy milyen módszerekkel, taneszközökkel és szemlélettel tanítják a földrajzot, hanem az is, hogy milyen formában jelenik meg az idegen nyelv a földrajzoktatásban. A job shadowingra egy korábbi, angliai CLIL-továbbképzésen megismert kollégát kértem fel, aki földrajztanárként rengeteg angol nyelvű segédanyagot, digitális eszközt használ, egyes diákcsoportokkal pedig a CLIL mentén dolgozza fel a földrajzi témák egy részét.

Příbram egy nagyjából harmincezres, dombsági környezetben fekvő egykori bányászváros, Prágától egy órányi utazásra található. Az itteni diákok jelentős része később a fővárosban folytatja tanulmányait, de eleve sokan ingáznak a két város között. A nyolcévfolyamos gimnázium jó hangulatú, színes, a tanulók alkotásaival és külföldi utazások képeivel díszített iskolaépületben működik, a kollégák nagy hangsúlyt fektetnek a nyelvoktatásra, a nemzetközi kapcsolatokra és az oktatást kiegészítő programokra (sítábor, túrakör, zenekar, iskolatévé, sport).

A földrajzoktatás jól felszerelt, tágas, IKT-eszközökkel ellátott szaktantermekben történik, tankönyvek helyett elsősorban nyomtatott atlaszokat, feladatlapokat használnak, a tananyagmegosztás Google Classroomon keresztül történik. A tanári óraszámok hasonlóak a magyar tanárokéhoz, de a tantervi kötöttségek és adminisztratív terheik jóval kisebbek, így több időt tudnak tehetséggondozásra, készülésre fordítani. A földrajzos kollégákkal ötleteket, tananyagokat cseréltünk, új térképes alkalmazásokat, kétnyelvű oktatásra adaptált taneszközöket ismertem meg, összehasonlítottuk a két ország érettségi vizsgarendszerét és az idegen nyelven történő ismeretszerzés lehetőségeit.

Óralátogatásokon vettem részt (a földrajz mellett angol, biológia, történelem, zene és társadalomismeret órákon), meglátogattam az iskola heti rendszerességű Erasmus klubját, de egy kisebb diákcsoport földrajz érettségi felkészülésébe is bepillantást nyertem. Érkezésem apropóján Magyarországgal kapcsolatos tematikus beszélgetésekre is sor került, ahol aktuális társadalmi kérdésekről, oktatásról, turizmusról beszélgettem a diákokkal. Az órák közötti időt tapasztalatcserével és az inspirálóan jól felszerelt földrajz szertár taneszközeinek (tankönyvek, atlaszok, segédletek, magazinok) megismerésével töltöttem. Jó volt látni, hogy számos témában hasonló megközelítést és tananyagokat használunk, a tanítási gyakorlatom több elemét felismertem, de új ismeretekre is szert tettem, elsősorban a középiskolai földrajzoktatásból kiszoruló regionális földrajz tanításával kapcsolatban.

Már többször volt lehetőségem Comenius/Erasmus mobilitás keretében utazni, diákokat kísérni, kurzust látogatni, de ez a Csehországban eltöltött hét tette egyértelművé, hogy szakmailag a job shadowing a leghasznosabb számomra, ezért a jövőben elsősorban ezeket a programlehetőségeket fogom keresni.

Kategória: Egyéb nyelvterület

Mielőtt bárki azon tűnődne, mi is lehet a kapocs a pedagógiai módszerek és a világhírű katalán építész között, gyorsan elárulom, hogy semmi... . Ez csupán nekem nyert értelmet, ha visszatekintek a húsvéti szünetben megvalósult barcelonai továbbképzésem csodás egy hetére.

Iskolánk 2021-ben nyert Erasmus + akkreditációt, így 2022-ben a tantestületből elsőként vehettem részt külföldi továbbképzésen a pályázat kedvezményezettjeként.

Az angol nyelvű barcelonai továbbképzés, melynek címe „We are all special” (azaz „Mindannyian különlegesek vagyunk”), az Europass Teacher Academy megrendezésében, a sajátos nevelési igényű tanulók integrálásához és támogatásához nyújt hatékony elméleti és gyakorlati képzést. Elsősorban olyan pedagógusok számára, (de természetesen szakemberek számára is),akik nem fejlesztő – vagy gyógypedagógusok, de nap mint nap szembesülnek azzal a ténnyel, hogy az oktatási rendszerben Európa-szerte egyre több a különleges bánásmódot igénylő tanuló, a szakember viszont egyre kevesebb. Ezért nekik kell tenniük annak érdekében, hogy ezek a tanulók ne érezzék magukat kirekesztve, megbélyegezve. Törekedniük kell arra, hogyan alakíthatják a közösséget, amiben vannak, elfogadóvá, támogatóvá, illetve arra is, hogy ezen tanulók hátrányai akár előnnyé is kovácsolódjanak.

Az egyhetes tanfolyam Barcelona szívében, a Plaza de Catalunya-n, egy gyönyörű épületben volt. Az oktató fiatal, életvidám és remek szakember, már az első napon sikerült jó hangulatú, elfogadó kis közösséget formálnia a résztvevőkből. ( Három fiatal ír, két litván, egy belga és két magyar pedagógus).

Első napokban ízelítőt kaphattunk a tanfolyam elméleti részéből: melyek az SNI tanulók integrációjának feltételei egy intézményben, melyek a leggyakrabban előforduló képességzavarok és tanulási, beilleszkedési nehézségek. De kaptunk praktikákat, ötleteket, jógyakorlatokat annak érdekében, hogy hogyan lehetünk kreatívak, támogatóak a csoport- vagy egyéni munkák kialakításában, milyen ITK eszközök és weboldalak állhatnak rendelkezésünkre, milyen problémamegoldó technikákat alkalmazhatunk konfliktuskezelésnél, hogyan kommunikálhatunk hatékonyan a szülőkkel, sőt  stresszoldó légzéstechnikát is tanultunk (Jacobson- módszer).

Végül, de nem utolsó sorban szeretném megemlíteni, hogy mindezt a tudást egy lenyűgözően szép városban, Barcelonában tudtam megszerezni, ahol lépten- nyomon Antoni Gaudí egyedi stílusú szecessziós épületremekeibe botlik az ember, melyek közül hetet a világörökség részeként is csodálhatunk: Sagrada Familia, Güell park, Casa Batlló, Casa Milá stb.

Nagyszerű hetem volt, igazi felüdülés szakmai és lelki szempontból is. Biztosan sokáig táplálkozom még belőle: építem be a megszerzett tudást óráimba, szemlélem másképp a gyerekeket.

Kategória: Spanyol nyelvterület
csütörtök, 06 augusztus 2020 23:21

Dublin – Nyelvi kurzus az Alpha College-ban

Az Erasmus+ projeknek köszönhetően 2 hetet töltöttem Dublinban, ahol az Alpha College-ban minden délelőtt angol nyelvi kurzuson (B2- be kerültem), az első hét délutánjain pedig testnevelő tanárok számára szervezett programokon fejleszthettem nyelvtudásomat és szakmai ismereteimet. A nyelvi kurzuson 14-en kerültünk egy csoportba, volt köztünk több olasz, két spanyol, egy-egy francia, lengyel, ukrajnai, srí-lankai és szudáni. Tanáraink érdekes feladatokat adtak, sokat kellett csoportban és párokban kommunikálnunk, minden napra kaptuk házi feladatot, és péntekenként tesztet írtunk, majd az előre megadott témákban prezentáltunk a többieknek….Szóval, nem unatkoztunk. A testnevelők számára is izgalmas programokat szerveztek, legjobban az szteptánc tanulása, ill. az ír nemzeti sportok, a hurling, a gaelic football-és a rocketball bemutatása-és kipróbálása tetszett. Furcsa egy játék a gaelic, szinte mindent szabad, a labdát rúghatod, dobhatod, léphetsz vele 4-et (de, mint mondták, ez olyan fourish, értsd: 4 lépés „körül”, ami lehet akár 6 is…) A második hét délutánjain és hétvégén minden nap várost néztünk vagy kirándultunk csoporttársainkkal, ill. a kint megismert magyar kollégáinkkal: hegyet másztunk Bray-ben, jártunk Howt csodás tájain, gyönyörködtünk „Cliffs of Moher” 2-300 m magas szikláiban, ahol semmi nem véd a lezuhanástól, és jártunk az Óriások Útján is, közben jókat beszélgettünk. Órám szerint 2 hét alatt több, mint 200 km-t tettünk meg gyalog. Az én „host family”-m egy igen kedves, 60 év körüli hölgy volt, aki finomabbnál –finomabb, egészséges ételekkel lepett meg minket. Minden nap „kikérdezett”, mi történt aznap, mi tetszett a legjobban, érdeklődött a hazámról, és sokat beszélt a sajátjáról, történelméről, jelenéről… Eleinte nehezen értettem, mert furcsa, állítólag „dublini tájszólással” beszélt, kis idő kellett, mire rájöttem, a push -- put-ot, az aush--out-ot, a gosh--got-ot jelent, etc. . Rengeteg tapasztalattal, ismerettel és élménnyel gazdagodva tértem haza, ezzel a gondolattal: szeretnék több hasonló programon is részt venni! :)

Kategória: Angol nyelvterület
Címkék:
péntek, 24 január 2020 12:16

Innováció a tanításban

Nagy lelkesedéssel indultam neki a pályázatunk témáját felölelő képzésre Barcelonában. Kicsit tartottam is tőle, mert a nyári – fiatal korosztály tanításáról szóló - képzés annyi pluszt adott, hogy nem gondoltam azt felül lehet múlni.

Teljesen más típusú volt ez a tanfolyam. Sokkal szépesebb skálán mozgott a tanítandók köre, ezért más fajta gyakorlatokat sajátíthattam el. Rengeteg új információt kaptam a Google Drive és a különböző netes felületek kiváló alkalmazási területeiről, valamint a számonkérés, értékelés számos fajtájáról. Legalább annyi jó gyakorlattal tértem haza, mint a nyári képzésem során. Ami rengeteg plusz adott, az a csoporttársaim rendkívül hálája és kedvessége amivel megköszönték, hogy  a 15 fős csoportunk milyen gondoskodással és megértéssel fogadta és kezelte  a nem nyelvtanárok nyelvi nehézségeit. A kezdeti félelmük teljesen eltűnt és feloldódtak. Látva azt, hogy ez a kis csoport mennyire segítőkész volt, bátran invitálom nem nyelvszakos kollégáimat is a módszertani képzésekre. Oktatónk mestere volt az innovációs technikáknak és nagyon gördülékeny, élvezetes órákat tartott.

Az iskola szervezésében lehetett városnézésen részt venni, így már az első napon megismerkedtünk Barcelona nevezetességeivel. A város elbűvölő, minden nap újabb és újabb arcát mutatja. Az ember egy percet sem unatkozik és beleveszik a katalánok forgatagába.

Bátran ajánlom mind a várost, mind a képzést az érdeklődők számára.

Kategória: Angol nyelvterület
szerda, 17 július 2019 04:33

Felejthetetlen angoltanulás Máltán

2019. június 24. és 28. között részt vettem az ETi Malta által szervezett Fluency and English Language Development for Educational Staff egyhetes nyelvtanfolyamán Máltán. Ez a tanfolyam számomra az előkészítése volt egy módszertani kurzusnak, melyre ősszel fog sor kerülni. Itthon is fejlesztem az angoltudásomat önállóan, illetve tanár segítségével, de úgy éreztem, egy idegen nyelvű szakmai továbbképzés előtt nagy segítséget nyújtana a külföldi gyakorlás, ahol esélyem sincs magyarul kommunikálni, valahogy meg kell oldani mindent.

Máltára már előző hétvégén megérkeztem és csak július elsején, hétfőn utaztam haza, hogy jobban megismerjem ezt az apró kis szigetországot, és még többet gyakorolhassam az angolt.

A 11 nap során igyekeztem minden látványosságot, szép helyet meglátogatni, amikről olvastam, és a máltai angoltanárunk ajánlott: Gozo, Comino – Kék Lagúna, Mdina, Marxaxlokk, National Aquarium, Valletta, Blue Grotto, és persze a strandok. Természetesen van, ami kimaradt, hogy legyen miért újra visszatérni.

Az angolórák minden nap 9:00-14:30-ig tartottak, ami nem tűnik soknak, de nagyon tartalmas és intenzív volt. A középpontban a kommunikáció, a csoportmunka állt. Szinte alig kellett írni, és folyamatos párcserékkel szüntelenül beszéltünk, beszéltünk. A fő téma egész héten a helyi és a résztvevők saját kultúrája és oktatása volt. Az ETI-nél nagyon kedvesek, segítőkészek és rugalmasak, a tanárok is vidámak és humorosak. Kedden a tanár javaslatára átkerültem egy másik, kicsit kezdőbb csoportba, ahol már sokkal többet tudtam beszélgetni a csoporttársaimmal, és jobban értettem őket. Sajnáltam a régi csoportot, mert nagyon szórakoztató volt a tanár, és kedvesek, szimpatikusak a csoporttársak, de hasznosabb lett számomra az új csoport. Szerencsére nem kellett búslakodnom a csoporttársak miatt, mert továbbra is tartottuk a kapcsolatot a szünetekben, illetve egy WhatsApp csoportban. Szerveztünk közös programokat: vacsorát, városnézést, és pénteken elmentünk együtt a borfesztiválra a Három Városba. Velük így itthonról is tudok kommunikálni. Nagyon sokféle nemzetiségű tanárral beszélgethettem a héten: németekkel, osztrákkal, franciákkal, spanyollal, románnal, olasszal, lengyellel.

Az angol nyelv oktatása rendkívül beszédközpontú és játékos, meglepően szórakoztató. Nyelvtant egyáltalán nem tanultunk, mert a tanárnőnk hitvallása az, hogy a szókincs és a kiejtés a legfontosabb, úgy lehet legsikeresebben kommunikálni. Minden játékot, feladatot, amit lapon kaptunk, szorgosan összegyűjtöttem és megőriztem, hogy az angoltanár kollégáimnak megmutathassam, mert nagyon érdekesek.

Úgy gondolom, nagyon hatékony ez az oktatási módszer és maga az idegen nyelvi környezet. Elképesztő és óriási siker volt számomra, hogy pénteken végigbeszélgettem az egész estét az első napi csoporttársaimmal. Jó lenne, ha ezt a sikert a gyerekek is átélhetnék.

Mindenkinek azt tanácsolom, aki külföldi nyelvtanuláson gondolkozik, hogy bátran vágjon bele, és ha teheti, több hétre menjen!

Bővebben itt, a blogomon lehet olvasni arról, milyen is volt Máltán, mit és hogyan tanultunk: https://maklar-erasmus.webnode.hu/virag-blogja/

Kategória: Angol nyelvterület
vasárnap, 19 augusztus 2018 12:59

CLIL Londonban

2018 nyarán kéthetes CLIL tanfolyamon vettem részt az International House London szervezésében Londonban. Az iskola rendkívül színvonalas, jól felszerelt, nemzetközi hálózattal rendelkező nyelviskola és továbbképző intézmény. A remek kurzus mellett sok szabadidős programot is szervezett az iskola, illetve a csoport.

Július 23-án hétfőn kezdődött a tanfolyam. Először regisztráltunk, megismertük a kurzus résztvevőit és kötetlen formában lehetőség nyílt az iskola egyidőben zajló többi tanárképző tanfolyamának résztvevőivel is megismerkedni. Mindenkiről fotó készült, kaptunk arcképes diákigazolványt és egy praktikus mappát a nyomtatott tananyagoknak.

Tanárunk Duncan MacKenzie volt, aki rendkívül sokrétű tapasztalattal rendelkezik a nyelvtanításban és a tanártovábbképzésben egyaránt. Felkészült, a különböző nyelvi szinteket figyelembe vevő, óráit humorral színező tanárt ismerhettünk meg személyében.

A kurzusomon 10 fő vett részt, akik különböző nemzeteket képviseltek: 3 olasz, 2 spanyol, 2 lengyel, 2 japán és 1 magyar. A japán kollégák egy kínai japán iskolában dolgoznak, így az előzőeken kívül még a kínai oktatásba is bepillanthattunk. Az iskola többi tanártovábbképző kurzusának hallgatóival közösen vettünk részt a legtöbb tanítás utáni programon, így további ismeretségeket is kötöttem. A csoport tagjaival folyamatosan kapcsolatban voltunk WhatsApp csoportunkban, ami megkönnyítette a közös programok szervezését. Hazatérésünk után is kapcsolatban maradtunk, szeptembertől megosztjuk egymással tapasztalatainkat a tanultak iskolai alkalmazásával kapcsolatban.

A kurzus gyakorlatias szemléletű volt, tanárunk figyelembe vette az előzetes kérdőíveken megfogalmazott érdeklődési területeket és szakjainkat. A példafeladatok mindig valamelyikünk szakjához kapcsolódtak, és a két hét végére mindannyiunk sorra került.

A tanítási módszerek közül a CLIL módszereken kívül beszéltünk a 21. századi oktatási technikák közül többek között a fordított osztályteremről, a probléma-alapú tanításról, a nyelvi tartalom közvetítésének módszereiről, a prezentációk készítésének módjairól, a tanórák szakaszainak tervezéséről, a magasabb rendű gondolkodási készségek ösztönzéséről, a differenciálás lehetőségeiről, a „Lexical Approach” nyelvtanítási módszerről. Minden esetben konkrét tantárgyhoz kapcsolódó feladatokon keresztül vizsgáltuk a technikákat, magunk is kipróbálva a feladatokat és megtapasztalva azok hatékonyságát.

Természetesen folyamatosan szóba kerültek az IKT eszközök is, miközben a tematikában szereplő témákon végighaladtunk. A tanfolyamon sok hasznos kérdés sorra került a továbbképzés programjában részletezettek szerint.

A kurzuson felhasznált tananyagok nagy részét elektronikus formában is megkaptuk, hasznos weboldalakat, applikációkat ismerhettünk meg. Az elektronikus forma miatt könnyen be tudok számolni róla kollégáimnak, hogy a tanultakat a tantestület többi tagja is hasznosítani tudja, illetve disszeminációs rendezvényünkön még szélesebb körben továbbadhatom a tapasztalatokat.

Nagyon érdekes volt hallani a kollégák tapasztalatairól, tanítási módszereiről, körülményeiről, örömeiről, nehézségeiről.

Sokat jelentett számomra a nyelvgyakorlási lehetőség is, hiszen nemcsak a tanteremben, hanem azon kívül is folyamatosan gyakorolhattam az angol nyelvet. Az iskola által szervezett szabadidős programok közül részt vettem egy Shakespeare előadáson, két idegenvezető által vezetett sétán, ahol nagyon érdekes információkat hallottunk a felkeresett városrészekről: először a Notting Hillről, másodszor a King’s Cross környékéről. Hétvégén az iskola által szervezett buszkirándulásra mentem a Windsor, Bath, Stonehenge útvonalon. Szabadidőmben felkerestem London nevezetességeit, híres múzeumait is.

Nagyon nagy élményt jelentett számomra a továbbképzés és az utazás is, melyen az Erasmus+ program támogatása nélkül nem tudtam volna részt venni. A tanfolyamot nagyon hasznosnak és gyakorlatiasnak találtam. Úgy érzem, sikerült a szabadidőmet is nyelvgyakorlásra fordítanom. A következő tanévet magabiztosabban, több önbizalommal, jobb nyelvtudással fogom elkezdeni.

Köszönöm a rengeteg segítséget Anitának és Krisztinának, akik több éve támogatnak bennünket pályázatainkban.

A Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium disszeminációs oldala itt érhető el. 

 

Kategória: Angol nyelvterület
hétfő, 30 október 2017 21:05

Tanulás és rengeteg élmény

2017 nyarán az Egyesült Királyságban, Exeterben tanulhattam a Drama Techniques for the English Language Classroom (Drámatechnika az angol órán) elnevezésű képzésen az International Projects Centre iskolában.

A kéthetes képzés két fő részre volt bontható: 35 órányi tantermi képzés, továbbá 24 óra kirándulás.

A kurzus választásakor a leírásból arra gondoltam, hogy olyan módszertani ötleteket kapok a drámapedagógia eszköztárából, amelyeket alkalmazni tudok majd a nyelvórákon. Azt is vártam, hogy a gyerekek szociális készségét fejlesztő feladatokat is tanulunk. Azonban tanórák többsége kifejezetten drámaképzés volt: csoportalakítás, csoportmunka, a képzelet kibontása, a kreativitás fejlesztése, szerepjáték és szimuláció, történetmesélés, szövegfeldolgozás, színházi környezet kialakítása, improvizáció, kifejező előadás, stb. Azoknak volt ez mindenben megfelelő, akik darabokat visznek színre a tanítványaikkal, akik kifejezetten színházhoz kapcsolódó képzést szerettek volna. A drámaórákat Steve Corr színész, drámatanár tartotta.

Mindazonáltal az órák mindegyike lehetőséget biztosított a nyelvgyakorlásra, a kulturális ismereteim bővítésére, a külföldi kollégákkal való beszélgetésre. Továbbá ötletek, módszerek tucatjaival érkeztem haza.

A két hét során egyéni nyelvfejlesztés is volt háromszor két órában. A tanár a mai, hétköznapi angol nyelvvel kapcsolatos feladatokat hozott be. Nagyon szerettük ezeket, és mind nagyon hasznosak voltak.

A kurzus végén minden résztvevőnek egy prezentációt kellett bemutatni a tanultakhoz kapcsolódóan a kollégáknak és a foglakozást vezető tanárnak. Én a saját iskolámat mutattam be és az ott folyó magas szintű munkát a drámaosztályokkal.

Az IPC által szervezett kirándulások során idegenvezető segítségével ismerkedtünk meg Exeterrel és eljutottunk Cornwallba (Boscastle-ba és Tintagelbe), Devon grófságban pedig Totnes és Sidmouth városába. A csoporttársakkal közösen további kirándulásokat szerveztünk Powderham Castle-ba, Topshambe, Teighmouth-ba, Dawlish-ba, Exmouth-ba és Bristolba. Az Exeter városa által szervezett városnéző tematikus séták (Red Coat Guided Tours) igazi csemegékkel szolgáltak. Ezek közül a kedvencem a szellemekről szóló séta volt.

Az én csoportomban mindössze öten voltunk: bolgár, spanyol és magyar tanárnők. Azonban az iskolában a többi képzésen lévőkkel összesen tizenhatan. A szabadidős programokat részben velük együtt szerveztük meg, és végigjártuk az összes adományboltot (charity shop) az angolórán használható játékokra vadászva.

Családi elhelyezést (homestay) választottam, hogy a közös étkezések során alkalmam legyen beszélgetni majd egy angol családdal, továbbá, hogy angol szokásokat, ételeket ismerhessek meg. Remekül bevált a dolog. Hilary-ben és családjában kiváló vendéglátókra találtam. A szállásom kényelmes volt és mindössze kettő percnyi sétára volt az iskolától, amelytől további tíz perces sétával elérhető volt a városközpont.  Azt az időt, amit egyébként napi utazással kellett volna töltenem, én esténként a város felfedezésére és reggelente kocogásra fordítottam a folyóparton.

Ezt a képzést azoknak ajánlom, akik színházi témával foglakoznak az iskolában. Az iskolai projektekben való részvételt, ezáltal a külföldi tanulmányutat pedig mindenkinek ajánlom, mert fejleszti az idegennyelvtudást, betekintést enged más országok mindennapjaiba és a nemzetközi csoportokban alkalom nyílik a tapasztalatok kicserélésére nem csak az iskolai témákról. Az ilyen útról az ember igen fáradtan érkezik haza, mert sokat tanult és sokat utazgatott, de egyúttal feltöltődve is a következő időszak feladataihoz.

Köszönöm a www.tanartovabbkepzes.hu munkatársainak, Förster Anitának és Véghné Juhász Krisztinának a sok segítséget.

Zubora Márta

Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei AMI - 1022 Budapest, Marczibányi tér 1http://www.kodaly-bp.sulinet.hu

Az iskolai projektünk címe: 21. századi kihívások - korszerű tanítás és tanári kompetenciafejlesztés

Az iskolai Erasmus+ honlapunk linkje: http://www.kodaly-bp.sulinet.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=274&Itemid=540 

A kurzuson tanult és kipróbált módszerek leírása ezen a linken érhető el: http://www.kodaly-bp.sulinet.hu/images/kepek/hirdetesek/2017-18/erasmus/tudasmegosztas/otletek_feladatok.pdf

2018. február 2-án az IATEFL (az angoltanárok nemzetközi szervezete) magyarországi tagszervezetének Creative Cafe nevű továbbképző rendezvényén tartottam foglakozást a képzésen tanult anyagról: http://www.kodaly-bp.sulinet.hu/images/kepek/hirdetesek/2017-18/erasmus/tudasmegosztas/Creativ_cafen.pdf

A Creative Cafe-n tartott előadásom anyaga itt tekinthező meg: http://www.kodaly-bp.sulinet.hu/images/kepek/hirdetesek/2017-18/erasmus/tudasmegosztas/Drama_Techniques.pdf

Kategória: Angol nyelvterület