Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

2016. június 12., vasárnap 17:46

Kultúra és módszertan Bécsben

Írta: Bangó Szilvia
  • Helyszín: Actilingua Academy - Bécs - Ausztria

Az Erasmus+ programnak köszönhetően 2015. július 27. és augusztus 8. között vehettem részt kolléganőmmel együtt egy kéthetes, német nyelvtanárok részére meghirdetett módszertani továbbképzésen az ActiLingua Akadémián Bécsben. Ez a nyelviskola az egyetlen az osztrák fővárosban, amely tanároknak szervez továbbképzést. Nagyon sok diákjuk van, a világ minden tájáról érkeznek németet tanulni akaró diákok, felnőttek pl. Spanyolországból, Amerikából, sőt a kirándulócsoportunkhoz még egy idős japán bácsika is csatlakozott, aki 8 hetet töltött el Bécsben.
A képzéstől német nyelvtudásomnak és módszertani ismereteimnek dinamikus fejlődését vártam. Azért jelentkeztem a pályázatra, mert új tanítási technikákat és módszereket szerettem volna elsajátítani, amelyeket a saját óráimon mindjárt át is ültethetek a gyakorlatba.
Fő célom a diákok nyelvi önbizalmának növelése, a nyelvtanulás racionális okai mellé felzárkóztatni az érzelmi kötődést, az adott ország kultúrájának megismerését. Abba is szerettem volna betekintést nyerni, hogy a zene, a filmkultúra és az irodalom hogyan épülhet be autentikus anyagként a nyelvtanításba.
Az oktatás egyik héten délelőtt, másik héten délután zajlott. Emellett a nyelviskola még különféle kulturális és szabadidőprogramokat is szervezett az esti időpontokban és hétvégén szakképzett idegenvezetéssel (esti séta a belvárosban, látogatás egy Heurigenben, Sisihez kapcsolódó nevezetességek megtekintése, piknik a Praterben, előadás az aktuális német popzenéről, Walzerparty stb.) Szinte valamennyi programon részt is vettünk. Egyik hétvégén jártunk Salzburgban és hajóztunk a Dunán, megnéztük a melki apátságot is. Ezenkívül szinte ájulásig jártuk a várost, rengeteg látványosságot megnéztünk: voltunk misén a Stephansdomban, gyönyörködtünk a világ legnagyobb grafikai gyűjteményében az Albertinában, megnéztük a Habsburgok kedvenc plébániatemplomát,az Augustinerkirche-t, a zene házában (Haus der Musik) hét szinten a hangok világában multimédiás és interaktív utazáson vehettünk részt (vezényelhettünk egy hangversenyen), jártunk a Hofburgban található Sisi-múzeumban, a Természettudományi Múzeumban, a Parlamentben, a Volksgarten rózsáit is megcsodáltuk, sziesztáztunk a Museumsquartier nyugágyaiban. A Naschmarkton ámuldoztunk a rengeteg kulináris finomság láttán, megleshettük az Udvari Spanyol Lovasiskola kiscsikóit a Burggartenben, a lepkeházban különleges pillangókat vehettünk szemügyre, a tenger házában halakat simogathattunk. Amikor már nem bírtuk tovább szusszal, felpattantunk egy városnéző buszra, és a Donauinselen a Duna vizében hűsítettük fájó lábainkat. Az egyik legnagyobb élményt jelentette számomra a Bécs egyik jelképének számító óriáskeréken megtett jó tízperces út, valamint Angela Merkellel való találkozás a Madame Tussauds Múzeumban.

A képzésen főleg módszertani kérdésekkel foglalkoztunk , a teljesség igénye nélkül párat felsorolok: szövegértési, szövegalkotási, kommunikatív, grammatikai, közvetítési kompetenciák fejlesztését tűzte ki célul a kurzus. Új ötleteket kaptunk a beszédcentrikus oktatás, a szókincsfejlesztés, valamint a fogalmazáskészség javítása területén. Arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy hogyan lehet a nyelvtant játékosan tanítani. Különböző országismereti játékok kipróbálására is lehetőségünk volt.
Sokat tanultunk osztrák hírességekről (Elfriede Jelinek, Erika Weinzierl, Udo Jürgens, Markus Rogan, Niki Lauda, Annamarie Moser- Pröll), az osztrák történelemről (I-II. polgárháború, II. világháború) és az osztrák művészetről (Klimt, Schiele). Arra vonatkozóan is kaptunk használható ötleteket, hogy híres osztrák művészek művészeti alkotásainak bevonása hogyan segítheti elő az országismeret és a nyelvtan jobb elsajátítását, valamint a beszédkészség- fejlesztését is.
Ú médiaeszközöket is kipróbálhattunk a kurzuson (Hotpotatoes, Snipping Tool, Clouds (Szófelhők), Mindmaps (bubbl), kahoot.it, Voxopop, audioboom.com, Voki). Véleményem szerint az IKT eszközök eredményes integrálása a németórai munkában is elengedhetetlen. Az egyik legemlékezetesebb feladat az volt, amikor rádiós hírt kellett készítenünk az audacity program segítségével.

Magyartanárként azt is érdekesnek találtam, ahogy bemutatták, hogy lehet irodalmi műveket alkalmazni a tanórán. Ezenkívül autentikus szövegek, filmek segítségével hallás utáni szövegértést csináltunk, bécsi dalokat tanultunk, interjút készítettünk a főváros nevezetességeivel, játékos feladatokat állítottunk elő egy meséhez.
A leghasznosabb számomra a Stationenbetrieb kipróbálása volt, amelynek feladatait tanév elején ismétlés gyanánt meg is csináltattam a csoportjaimmal, és nagy tetszést aratott a diákok körében.
Nemcsak módszertani szempontból volt hasznos ez a két hét, hanem tapasztalatcserének is kiváló volt. Lehetőség nyílott a más országokból érkező kollégákkal való tapasztalatcserére: megoszthattuk egymással pedagógiai módszereinket, ütköztethettük a különböző nézőpontjainkat. A német nyelv gyakorlati használatára nyílott lehetőség, megismerkedhettünk más országok kultúrájával és kapcsolatokat építhettünk a program nemzetközi résztvevőivel is. A csoportunkban négyen voltunk magyarok, egyikünk német származású volt és nemzetiségi iskolában tanít, valamint 5 cseh hölgy, egy lengyel hölgy és egy dán férfi. Érdekes volt hallani, hogy ők is hasonló problémákkal küszködnek, mint mi pl. a gyerekek németből motiválatlanabbak, mint angolból. Itt döbbentünk rá, hogy mi milyen szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen rengeteg digitális táblánk van, technikailag sokkal felszereltebbek vagyunk még a bécsi nyelviskolánál is. Diginaplóról még csak nem is hallottak!
A második héten annak is szemtanúi lehettünk, hogy mindenféle technikai felszerelés nélkül csupán felkészültséggel és saját készítésű feladatokkal is lehet fantasztikus órákat tartani Mag. Elisabeth Schrenknek köszönhetően, aki rengeteg hasznos segédanyaggal látott el minket.
A kurzus ösztönzést adott arra, hogy rendszeresen bécsi tanulmányutakat szervezzünk diákjaink számára. A idei tanévre tervezett 3 tematikus útból egy már megvalósult. Az adventi időszakban 100 fővel, köztük javarészt diákjainkkal, illetve kollégáinkkal jártunk a Tenger Házában és a Természettudományi Múzeumban.
A képzés kulturális hozadéka abból a szempontból is számottevő volt, hogy az országismereti órák során kamatoztatni tudtam a tanultakat és a látottakat.

Úgy érzem, hogy a tanfolyammal szemben támasztott elvárásaim teljesen megvalósultak. Nagyon sok kedves embert ismertem meg, nagyon jól éreztem magam. Szívesen fogok visszagondolni a Bécsben eltöltött két hétre. Rengeteg hasznos ötlettel és kulturális élménnyel gyarapodva tértem haza.
Köszönöm a lehetőséget a szervezőknek, hogy ott lehettem!

A Mindszenty József Általános Iskola Gimnázium és Kollégium Erasmus+ honlapja ide kattintva érhető el.

Új hozzászólás