Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Gut Eszter

vasárnap, 19 július 2015 00:00

Módszertani továbbképzés

2014. novemberében az Erasmus + programmal Regensburgban vettem részt egy két hetes

módszertani továbbképzésen. A belvárosban, a nyelviskolával egy épületben voltam

elszállásolva, ahol lehetőségem nyílt megismerkedni az iskolában tanuló, a világ minden

tájáról érkezett emberekkel, és kicsit belemerülhettem a gyönyörű, csendes, hangulatos

kisváros életébe.

A tanártovábbképzés keretében négyen vettünk részt a kurzuson. Napjaink két részre voltak

osztva. Délelőttönként 4 órában a szókincs frissítése, fejlesztése volt terítéken. Itt szinte

minden – napjainkban előforduló – problémát megtárgyaltunk, újságcikkeket elemeztünk.

Ezek az órák nagyon jó hangulatban, változatosan teltek. Rengeteg új szót tanultunk, a

szlengtől a bajor frázisokig. Beszélgettünk az ünnepekről, a kiejtés gyakoroltatásáról, az

internet előnyeiről és hátrányairól, a bajorokról és a német sajátosságokról. Esetleges

hibáinkat másnap mindig megvitattuk.

A délutánok a módszertan jegyében teltek 2 órában. Első héten országismerettel kezdtünk,

aztán következett a zene az oktatásban. Szerda délutánonként kirándultunk, vagy múzeumba

mentünk. Volt még német ételspecialitásokról szóló óránk, beszélgettünk a nyelvtan játékos

gyakoroltatásának lehetőségeiről, a filmek felhasználásáról a németórán, végül a legismertebb

német termékek bemutatása következett. Ezekről az órákról több kilónyi segédanyaggal

jöttünk ki, amit azóta is jól tudok hasznosítani.

A nyelviskola a kötelező órákon kívül minden napra szervezett szabadidős programokat.

Ezekre megfelelő érdeklődő esetén kísérőt is biztosított. Az első ilyen egy városismereti séta

volt, amit jó német szokáshoz illően egy HB vendéglőben fejeztünk be. Mivel éppen az

adventi időszak kezdetén voltunk Regensburgban, így több karácsonyi vásár megnyitóján is

részt vehettünk. Volt mozi- és színházlátogatás, megnéztük a BMW-gyárat a város szélén,

részt vettünk egy nürnbergi és egy müncheni kiránduláson, látogatást tettünk egy

hegedűkészítő mesternél. Vasárnap pedig a Regensburgi fiúkórus latin miséjében is

gyönyörködhettünk.

Utolsó nap a nyelviskola igazgatójával ebédeltünk.

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy ez a két hét mind módszertani, mind kulturális

szempontból felüdülés volt a számomra, a regensburgi továbbképzést mindenkinek csak

ajánlani tudom.