Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Megvalósult mobilitások disszeminációi
2017. október 13., péntek 17:50

Nyelvtanulás Máltán

A debreceni Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium az Erasmus KA1 program keretein belül Szakmódszertani megújulás a 120 éves Svetitsben – áttérés a 21. századi készségek átadására című pályázatával oktatói mobilitásra nyert támogatást. Ennek köszönhetően két hetet tölthettem el Máltán, St. Julians-ban, az Executive Training Institute (ETI) által szervezett Fluency & Language Development for Educational Staff angol nyelvi kurzuson. Gimnáziumunkban matematikát és kémiát tanítok, de mivel szeretnék nemzetközi oktatási projektekben részt venni, fontos volt számomra, hogy angol nyelvi kommunikációs képességeimet fejlesszem.

Tetszett, hogy a kurzus megkezdése előtt online szintfelmérőt írattak felünk, s ennek alapján osztottak be minket nyelvi szint szerint csoportokba. Én először egy olyan hatfős csoportba kerültem, ami túl nehéznek bizonyult (négy angol tanár is volt a részt vevők között), azonban az iskola kimondottan segítőkész volt, s kérésemre rögtön átmehettem egy számomra sokkal testhezállóbb csoportba, melynek tanára Lorenza Flinders volt. Itt összesen 12-en voltunk diákok. Nagyon szerettem a kommunikáció központú angolórákat. Sokat dolgoztunk párokban és csoportokban is. A két hét alatt alkalom nyílt egy előadás tartására is. Mind a felkészülés, mind az előadás megtartása, ill. elemzése kapcsán sokat tanulhattam, fejlődhettem.

Az angol tanulás szempontjából rendkívül hasznosnak találtam, hogy az iskola működtet egy e-learning rendszert is, ami már a kurzus megkezdése előtt használható: vegyesen tartalmaz nyelvtani, hallás utáni és olvasás utáni szövegértési feladatokat is. Ennek köszönhetően úgy érkezhettem Máltára, hogy már belerázódtam egy kicsit az angol nyelvbe. A kurzus alatt ezen a felületen újabb feladatok nyíltak meg, melyeket a kurzus vége után még egy hónapig használhattam. Itt szókincsfejlesztési és nyelvtani feladatok, tesztek és magyarázatok is voltak. Nagy örömmel használtam ezt is.

Az angol nyelvtanulásban igen hasznosnak bizonyult, hogy egy máltai családnál laktam, tehát nemcsak az iskolában, és délutánonként, hanem esténként is angolul kellett kommunikálnom. A családanya tanítónő, aki segítőkésznek bizonyult az angolom javításában is. A hatékony nyelvtanuláshoz az is hozzájárult még, hogy iskolánkból egyedüliként érkeztem erre a kurzusra, és rajtam kívül csak egy magyar volt még az iskolában, ő is más kurzuson. Ezért két hétig kizárólag angolul tudtam megértetni magam.

A máltai családnál kiváló bánásmódban volt részem: a szálláson, a reggelin és a vacsorán kívül sok jó tanáccsal is elláttak, hogy mit érdemes megnézni, hová mikor érdemes menni. Nagyon segítőkészek voltak, jó volt bepillantani egy máltai család mindennapjaiba.

Az angol nyelv tanulásán kívül nagy haszonnak tartom, hogy a kurzusokon más országból érkező kollégákkal is találkozunk. Megismerjük az ő oktatási rendszerüket és kultúrájukat is. Több új barátságra és számos szakmai kapcsolatra is szert tettem így. Elhatároztuk azt is, hogy közösen új nemzetközi projektet indítunk az erasmus KA2 program keretein belül, tehát örömömre teljesült ez a terve is az iskolámnak.

A tanórák 8.45-től 14.15-ig tartottak (egy 20 perces és egy 40 perces szünettel), így tanítás után és hétvégén bőven nyílt alkalom az ország felfedezésére is. Az iskola is szervezett kirándulásokat a fővárosba Valettába, a régi fővárosba Mdinába, Gozó szigetére, Marsaxlokk-ba, a halászfaluba és a Blue Grotto-hoz is. Ezek jól szervezett, helyi idegenvezető által vezetett túrák voltak. Még így is bőven maradt alkalom önálló városnézésekre és kirándulásokra, eljutottam a világörökség részeit képező megalitikus templomokhoz (Ġgantija, Ħaġar Qim, Mnajdra, Tarxien); a kék lagúnához Comino szigetére, a Három Városokba, Rabbatba a katakombákhoz, Mostába, a Craft Village-be, több sziklás partra és néhány homokos strandra. Málta kultúrájáról, történelméről, és a máltai lovagokról számtalan hasznos dolgot megtudtam idegenvezetőinktől és angol tanáromtól is, tehát bátran elmondhatom, hogy a Máltán töltött két hét sokrétűen gazdagított. Megvallom őszintén, én annyira jól éreztem magam, annyira megszerettem ezt az életstílust, hogy egyáltalán nem vágytam haza. Szeretettel ajánlom minden kollégának, hogy vegyen részt oktatói mobilitási programokban, legyen bátor egyedül utazni, és javaslom Máltát és az ETI kurzusait is.

További beszámolók a projektről: http://svetits.hu/index.php/17-palyazat/557-erasmus

Kategória: Angol nyelvterület
2017. szeptember 10., vasárnap 12:09

Nyelvtanulás anyanyelvi környezetben

Az Erasmus+ KA1 pályázata révén jutottam el Máltára, ahol kéthetes angol nyelvi képzésen vettem részt 2017 nyarán. Augusztus második felében kevesebb tanár érkezett az iskolába nyelvtanfolyamra, így 2-3 fős csoportokba osztottak be bennünket. Ennek voltak előnyei és hátrányai egyaránt. Sajnos nem tudtunk barátkozni más országbeliekkel, ráadásul a mi csoportunkban ketten magyarok kerültünk össze. Az első csalódottság után hamar megtaláltuk a pozitív oldalát is ennek; az órák nagyon intenzívek voltak, s specifikusan tudott velünk foglalkozni Cate, a brit tanárnőnk. Természetesen kihasználva anyanyelvi tanárunkat, kértük, hogy a szóbeli kommunikációra és a szövegértés fejlesztésére helyezze a hangsúlyt. Cate szenzációs volt! Mindig kért visszacsatolást, de megerősítettük abban, hogy sokat tanulunk tőle, élvezzük az óráit.

Nagy szerencsémre csoporttársammal Imrével – aki egy győri szakgimnázium történelem szakos tanára – az érdeklődésünk hasonló volt, így az órák után együtt fedeztük fel Máltát, s aztán az élményekről Cate-nek mindig beszámoltunk; ókori katakombák, középkori városok, templomok, múzeumok, strandok, hajókázások, éttermek, kávézók. No persze a magyarországi promóció sem maradt el. Cate nagyon nyitott volt, érdeklődött Magyarország iránt, így azt is bemutattuk.

Visszagondolva hihetetlennek tűnik, hogy mi mindenről tudtunk beszéltgetni angolul!

Én arra bíztatok mindenkit, hogy bátran próbálja ki az Erasmus+ lehetőségeit, mert elszakadva a mindennapok rutinjától, fel(meg)szabadulva a kötelezettségektől anyanyelvi környezetben olyan élményekben lehet része, amelyek többszörösen megtérülnek.

Én tudatosan választottam ezt a kurzust, hazaérve azonnal beiratkoztam egy 300 órás nyelvi képzésre, s ha lehetőség lesz rá a jövőben, szívesen részt vennék egy magasabb szintű vagy egy módszertani képzésen.

Kategória: Angol nyelvterület
2017. szeptember 02., szombat 12:33

2 hét Máltán: több, mint nyelvtanfolyam

Az Executive Training Institute (ETI) által szervezett  „Fluency & Language Development for Educational Staff” elnevezésű kurzuson vettem részt az Erasmus+ KA1 program keretében 2017. július 31-től augusztus 11-ig. A két hétig tartó továbbképzésen nemcsak angol nyelvi kommunikációs képességeimet fejlesztettem, hanem számos módszertani ötletet merítettem, amelyeket a saját tanítási metódusomban is alkalmazni tudok a jövőben. Ezen kívül a tanításhoz szükséges online felületeket és az IKT-s eszközök sokoldalú felhasználhatóságát is megismertem.

            Az iskola nagyon pontosan megszervezett, részletes kurzusleírást, programokat nyújtott számunkra. Felkészült és szakmailag elismert pedagógusokkal dolgoztunk együtt a tanfolyamon. A csoportunknak egy-egy olasz, lengyel, orosz, francia és három magyar pedagógus volt tagja, akikkel a két hetet folyamatosan együtt töltöttük.

            A szállásadóm egy máltai hölgy volt, aki tökéletesen beszélt angolul, így itt is lehetőségem nyílt a kommunikációs készségeim fejlesztésére. Nagyon kedves és segítőkész hölgyet ismertem meg a személyében.

            A nyelvi kurzus a kommunikációs készségeink fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, biztosítva a nyelvi fordulatok és kifejezések pontos és helyes használatát. A sokrétű tematikának köszönhetően szókincsem nagymértékben gyarapodott.

            A tanórák folyamán betekintést nyertem a különböző országokból érkező kollégák kulturális és társadalmi szokásaiba is, bemutatták hagyományaikat, sajátos nemzeti ünnepeiket, valamint oktatási rendszerüket és munkahelyüket.

            A kontaktórák az első héten mindig tartalmaztak fonetikai, hangsúly és hanglejtés gyakorlatokat, amelyek megalapozták a későbbi nyelvhasználatot. Motivációs feladattípusokban bőven volt részünk, hiszen minden kommunikációs gyakorlatot ez előzött meg. Szókincsünk gyarapítása érdekében szövegértési, hallott szövegértési feladattípusok követték egymást, amelyek előkészítették a párokban, csoportokban történő kommunikációs gyakorlatokat. Az önálló véleményalkotás, az érvelés – mindezek tudatában – gördülékenyebben és hatékonyabban működött.

            A tanárunk, Sigo Gatt folyamatosan figyelemmel kísérte a kommunikációs gyakorlatokat, és feljegyzéseivel, észrevételeivel felhívta a figyelmünket a nyelvhelyességre és a helyes szóhasználatra.

            Málta történelmi múltjáról, kulturális és helyi szokásokról nagyon sok információt kaptunk az órák során, így gazdagodtak e csodálatos szigetről megszerzett előzetes ismereteink, illetve segítséget nyújtottak a szabadidős programjaink kiválasztásában is.

            A második hétnek főként a korábban megismert nyelvtani szabályok kibővítése és az írásbeli szövegalkotás volt a célja. A kommunikációs és szövegértési gyakorlatokat egy magasabb nyelvi szintre emelte a tanfolyamvezetőnk.

            A kurzus a tanórákon kívül két szabadidős programot biztosított számunkra. Ennek keretein belül az első héten a fővárosba látogattunk, ahol egy audiovizuális program segítségével ismerkedtünk meg Málta történelmével, illetve Valletta nevezetességeit tekinthettük meg idegenvezető kíséretében.

            A következő héten a történelmi főváros, Mdina falai között sétálhattunk. Itt szintén egy túravezető volt segítségünkre, aki megismertetett minket a hely történelmével.

            A pályázat mindezeken túl időt és lehetőséget biztosított további önálló szabadidős programok, kirándulások megszervezésére, amelyek segítségével igazán hasznosan és tartalmasan tölthettük el az időt. Így az ismeretek gyarapításán túl, csodálatos helyeken jártam és felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb.

Kategória: Angol nyelvterület

Az Erasmus+ mobilitási projekt keretén belül egy angol nyelvtanfolyamon vettem részt Máltán. Két hetet töltöttem el az Executive Training Institute (ETI) képzési központjában, ami a szigetország egyik legnevesebb nyelviskolái közé tartozik.

A „Fluency and English Language Development for Teachers” című képzésük tíz tréningnapot foglalt magába, valamint ehhez tartozóan megannyi iskola utáni programot, amelyek mind nyelvi fejlődésünket hivatottak támogatni.

Hétfőtől péntekig, napi három órában vehettünk részt a kurzushoz tartozó órákon. Az intézményi felszereltség tökéletes segítséget adott a nyelvi fejlődésünkhöz. Innovatív technikák, kiscsoportos foglalkozások és professzionális tanárok biztosították az oktatás magas színvonalát.

A nyelvi órák középpontjába a kommunikáció került (kiemelt figyelmet szentelve a kiejtésnek), de nagy hangsúllyal jelentek meg az egyes alkalmakon a nyelvtani ismeretek és írásbeli kifejezőképesség fejlesztése is. Csoportunk 6 fővel működött (francia, olasz, lengyel és orosz angoltanárok részvételével), amely forma a legmagasabb szintű egyéni fejlődést tette lehetővé számunkra.

Tanárunk, Sigo Gatt különös figyelmet fordított arra, hogy magabiztosan, bátran használjuk a nyelvet, anyanyelvi beszélők taktikáit és technikáit is megismertette velünk.

A kurzus tematikájának része volt a máltai kultúra megismerése is. Az elméleti ismeretátadások mellett angol nyelvű vezetett túrákon és ismeretterjesztő előadásokon is részt vettünk, meglátogattuk például az építkezési technikáiról is híres fővárost, Valettát és a várfallal körülvett óvárost, Mdinát. Dokumentumfilm megtekintésével tájékozódhattunk a sziget több ezer éves történelméről. A film választ adott arra a kérdésre is, hogyan lehetséges, hogy a máltai nyelv mellett az angol egyfajta anyanyelvként van jelen a helyiek életében.

A tanfolyam nemcsak nyelvi fejlesztés szempontjából volt rendkívül fontos, hanem rengeteg lehetőségünk adódott arra is, hogy különféle módszertani elemeket „leshessünk el” oktatónktól. Az IKT eszközök sokoldalú és könnyed használata a mindennapos gyakorlatban arra sarkall, hogy a jövőben én is aktívabban alkalmazzam a látott technikákat és programokat. Széleskörű alkalmazását láthattuk különféle Smartboard szoftvereknek, videóvágó eszközöknek, kvízkészítő alkalmazásoknak, de még a szinkronkészítés technikai hátterével is megismerkedhettünk. Ezek a tevékenységek számos új ötletet adtak a további munkámra vonatkozóan.

Mobilitásomat rendkívül sikeresnek tartom, úgy érzem mind idegen nyelvi, mind IKT kompetenciám nagy mértékben fejlődött a továbbképzés során. Úgy vélem, ezek a tapasztalatok a jövőben több területen is alkalmazható és támogató szaktudásként lesznek jelen a munkám során. A nyelvi fejlesztés megfelelő segítséget nyújtott abban, hogy a későbbiekben rugalmasan tudjak angol nyelven kommunikálni mind a szülőkkel, mind a gyerekekkel, továbbá lehetővé teszi az angol nyelvű disszeminációt, valamint a szakmai diskurzust nem magyar anyanyelvű kollégáimmal.

A sokszínű és különböző kultúrákból, valamint más-más intézményekből érkező pedagógusokkal való tanulási folyamat során tapasztalatot cserélhettünk a legkülönbözőbb témákban, együtt gondolkodhattunk, amely tevékenységek szintén egy magasabb nyelvi szint elérését segítették. A képzés tehát nemcsak személyes szakmai fejlődésemet segítette, hanem jó fundamentuma lehet jövőbeli szakmai kapcsolatoknak is. 

Kategória: Angol nyelvterület
2017. június 16., péntek 16:32

Empowering in ICT Skills - ETI Malta

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziumában tanítok japán nyelvet. Iskolánk „Módszertani és nyelvi megújulás a Hunfalvyban” című Erasmus+ KA1 projektje keretében Máltára utaztam módszertani továbbképzésre. Az ETI Malta által szervezett kurzus témája az IKT-készségek fejlesztése volt, és öt nap alatt olyan területeken szerezhettünk ismereteket, mint weblapkészítés, blogolás, videók szerkesztése, podcasting, valamint remek alkalmazásokat mutattak nekünk, amelyekkel kreatív, izgalmas, új feladatokat tudunk készíteni a diákok számára. Az utolsó órán be kellett mutatnunk a többieknek, mit alkottunk a hét során, és jó volt látni (ahogy erre egyébként az oktatónk is felhívta a figyelmünket), mennyit fejlődtünk. Ezek a területek korábban sem álltak távol tőlem, de nagyon jó volt most behatóbban megismerni őket, és mindenhez részletes magyarázatokat kaptunk, továbbá nem volt olyan felmerülő probléma vagy kérdés, amit ne tudtak volna orvosolni.

Két oktatónk is volt, Niki és Sandra. Mindketten nagyon lelkiismeretesen felkészültek az órákra, és ezen kívül is sokat segítettek, például az ügyintézésben, vagy akár Máltával és a látnivalókkal kapcsolatban. Emellett nagyon jó volt a humoruk, így az órák kellemes hangulatban teltek.

A csoportunk mindössze öt főből állt, ez lehetővé tette, hogy mindenkire elegendő idő jusson, és nagyon hatékonyan tudtunk együtt dolgozni. A többiek Svédországból, Olaszországból és Írországból jöttek. Volt, akivel nagyon jókat beszélgettünk, és érdekes volt, amiket otthonukról, illetve az ottani iskolákról meséltek.

Nagyon jó volt, hogy egyedüli magyarként csak angolul beszélhettem, ezáltal legalább volt alkalmam gyakorolni a nyelvet.

Az órák mellett várt ránk egy vezetett kirándulás Valettába is, ahol három óra alatt bejártuk a fővárost és megnézhettük a főbb nevezetességeket is.

Ezen kívül –nagyon jutányos áron- lehetőség volt még jelentkezni más, vezetett kirándulásokra is, így jutottam el például Mdinába, a régi fővárosba is. A kirándulások során megismerhettem másokat is, akik szintén az ETI-nél voltak módszertani- vagy nyelvtanfolyamon.

Az ETI alkalmazottai nagyon készségesen segítettek mindenben, a szállás is nagyon kényelmes volt, így minden adott volt, hogy a tanórák után kicsit lazítani is lehessen.

És hogy a megszerzett tudásommal mihez kezdek majd? Már nagyon várom, hogy egyiket-másikat kipróbáljam a tanóráimon, viszont egyelőre még a bőség zavarával küzdök, mert a tanfolyamnak köszönhetően szinte végtelen lehetőségeket ismertem meg.

Kategória: Angol nyelvterület

Érkezésünk napja

Szerencsésen megérkeztünk. A repüléssel nem voltak gondjaink, ugyan egy órát várnunk kellett Münchenben, így késve érkeztünk, de türelemmel vártak ránk. A máltai reptéren bevártunk mindenkit, akivel együtt fogjuk tölteni a következő 2 hetünket. Szimpatikus, fiatalos nő-csapat gyűlt össze, plusz egy szem fiú Németországból. A reptéren kaptunk egy fontos infókat tartalmazó borítékot, benne térképpel meg infofüzettel, majd egyenesen a szállásunkhoz, a White House-ba vittek minket.

Szállásunk az iskola mellett van, szinte majdnem a város szívében. A kipakolás után máris fürdőruhába bújtunk és egyenesen a tenger felé vettük az irányt.  Nagyon meleg van, a homokosnak csúfolt kavicsos strand tömve volt, így egy röpke mártózás után felkerekedtünk, hogy keressünk egy másik strandot. Meg is találtuk a számunkra tökéleteset. Este egy Romániából érkezett társunkkal kiegészülve felfedeztük az esti St. Julian’s-t. 

Első hét 1. nap 

Ma megismerkedtünk az iskolával és a társainkkal. Nem vagyunk sokan, mindössze 9- en. Velünk párhuzamosan van egy másik csoport is, ahol 10- en tanulják ugyanazt, amit mi. Sőt van egy harmadik csoport is, de ők csak egy hetet vannak itt. 

Az iskola első látásra egy nagyon modern, szuperül felszerelt intézménynek tűnik. Rengeteg embert mozgat meg a két máltai iskola, az ESE és az ETI. Mégsincs káosz, flottul zajlik minden. Nagyon változatos korcsoportban voltunk jelen. 

Vannak gyerekeknek szóló nyelvi képzések is, de üzletemberekre szabott business language képzés is szerepel a palettán. Megvolt az első foglalkozásunk. 

Nagyon kedvesen fogadtak minket. Josie, a tanárunk szuper, interaktív feladatokkal ösztönöz minket munkára.  Azt érezzük, sokat fogunk tőle tanulni az elkövetkező két hét alatt.A nagy meleg miatt igyekeznek minél hamarabb befejezni az órákat. Minden nap 8:30-tól délután 14:00-ig tartanak az óráink. Egy foglalkozás 45 perces.

A mai órákon egyrészt foglalkoztunk a gyerekek életkori sajátosságaival, tanulási jellegzetességekkel, másrészt beszédcentrikus, a beszédet elősegítő feladatokkal ismerkedtünk. Ebéd gyanánt helyi specialitással, töltött tésztával kínálták az újonnan érkezőket, köztük minket is. Finomnak nem mondanánk, de rossz sem volt. A gyors ebéd után elkészítették rólunk a kötelező arcfotót a strandigazolványhoz. 

Ezután már rohantunk is a tegnap felfedezett szuper sziklás strandunkhoz. Szó szerint a miénk volt, volt olyan időszak, amikor rajtunk kívül nem volt más a vízben.  

Búvár és napszemüvegben töltöttük a délutánt, majd úgy döntöttünk, hogy este felfedezzük Vallettát, a fővárost. Kipróbáltuk a tömegközlekedést is. Kaotikusnak, túl hűtöttnek és drágának tűnt így elsőre. Valletta viszont egy gyönyörű, mini ékszerdoboz. Az utcák nagyon hasonlítanak egymásra, és mindegyik végén ott a tenger. Méretét tekintve nem ez a legnagyobb város Máltán, de szépsége vitathatatlan.

Találtunk egy nagyon hangulatos indiai éttermet, ahol finom dippekkel és helyi sajtokkal laktunk jól, miközben a tenger ott hullámzott előttünk.

2. nap

8:30-ra, frissen és jóllakva a  finom reggelitől már a foglalkozáson ültünk. 

Hamar elment a délelőtt a többszörös intelligenciák és a kooperatív technikák  tanulmányozásával. Sokat kellett háromfős csapatokban együtt dolgoznunk, gondolkodnunk. Az ebédszünetben kipróbáltuk az iskolai kantint, majd ismét összeültünk a csoportjainkkal, hogy játékos formában ötleteljünk a diktálás témakörében. 

Josie-tól megtudtuk, hogy 3 'leg' strand van a főszigeten. 

Úgy gondoltuk, hogy megnézzük magunknak a Golden Bay névre keresztelt öblöt. Ez az ország másik részén van, ezért újra buszra pattantunk, majd röpke 40 perc alatt ott is voltunk. Igazi homok, gyönyörű kilátás és sok ember vett körül minket.  

Este, mikor már újra sótlanok és homokmentesek voltunk, felkerekedtünk, hogy megnézzük, milyen települések vannak St. Julianson túl. 

3. nap

Az iskolában ma a mesékkel, a projektek fajtáival és felhasználási lehetőségeivel és a zenékkel foglalkoztunk. Josie ma is sok interaktív feladatot hozott.

A nap második felében mi is kaptunk egy projekt-szervezési feladatot, melyet csoportokban kellett elvégeznünk. Közösen meg kellett szerveznünk, vagy egy vacsorát, vagy egy fun-activity-t, vagy egy egynapos túrát. Nagyon izgalmas feladat volt ez, mert a legapróbb részletekig mindent végig kellett gondolnunk.

A nap második részében sok videót néztünk meg és elemeztünk a music -rész alatt. Shakirától a gyerekdalokig… színes volt a skála. 

Ma volt az első iskola által szervezett túránk. A nap a már megszokott menetrend szerint zajlott, ám 2-kor gyülekeztünk és indultunk a Blue Grottohoz és a történelem előtti időkből származó templom maradványokhoz. Az idegenvezető nem volt a helyzet magaslatán, de legalább megtudtuk, hogy Málta milyen Guiness-rekordokat tudhat magáénak… 

A Blue Grotto azonban kárpótolt minket, igaz, nem tudtunk sokáig gyönyörködni benne, mert hajtott minket a guide, de ha lesz rá módunk, még visszamegyünk oda. A túránk a templomnál folytatódott. Az ősi maradványok lenyűgöztek minket az 5000 évükkel.

Mielőtt kimentünk volna a romokhoz, egy 4D- s kisfilmet nézhettünk meg a közeli múzeumban. Délután egy újabb helyen mártóztunk meg a tengerben. A 36 fokos melegben jólesett a felfrissülés. 

4. nap

Ma egy nagyon érdekes és hasznos foglalkozáson vagyunk túl. Délelőtt az IT eszközökről és ezek felhasználásáról volt szó. Rengeteg jó honlap-ötletet kaptunk. Ki is próbálhattuk mindet. 

Keresztrejtvényeket, társasjátékokat és puzzle feladatokat terveztünk többek között.

A nap nagyrészét az informatikai laborban töltöttük. Érdekes, hogy a csoportokat csak egy üveglap választja el egymástól. Eleinte furcsáltuk, hogy ennyire nyitottan zajlanak az óráink, e hamar rájöttünk, hogy ez mennyire nem zavaró, sőt... Beleláthatsz egy másik stílusba, belehallgathatsz egy másik témába és közben mégsem érzedazt, hogy betolakodnál valahova. 

Szívesen tanítanánk, léteznénk mi is egy ilyen nyitott közegben. Délután tovább ismerkedtünk és dolgoztunk a kooperatív technikákkal.

5. nap

Ma délelőtt először nyelvtani feladatokkal, játékokkal dolgoztunk, majd a TPR ( total physical response) módszerével ismerkedtünk. Ezután a színes matematikai rudak sokrétű felhasználhatóságáról tanultunk. Nem is gondoltuk volna mi mindenre lehet felhasználni ezt a matematikai eszközt.  

Délután angol nyelvi ismereteinket bővítettük a beszélt, hétköznapi nyelv kifejezéseivel ismerkedve. Foglalkoztunk a hétköznapi beszélt nyelv és a nyelvi szleng hasonlóságaival és különbözőségeivel. 

Órák után  egy újabb strand várt ránk, ahol búvárkodtunk, kis halakkal úsztunk és pihentünk. Alig hittük el, hogy vége az első hetünknek, már ami a tanfolyamot illeti. 

Hétvégére nagyon sűrű programot terveztünk tele máltai hagyományokkal, tradíciókkal és helyekkel. 

voko08

 

Második hét 1. nap

Egy szuper hétvége után, tele új élményekkel és ismeretségekkel, belevágtunk a 2. hetünkbe is. Josie a tőle megszokott jókedvvel és energiával vezette a foglalkozásokat. 

A délelőtt folyamán először ráhangolódó, warm-up gyakorlatokkal, energizáló, illetve koncentrációt segítő feladatokkal ismerkedtünk. Ezután olyan projektekkel foglalkoztunk, melyek elsődleges célja a szókincsbővítés. A harmadik részben kiejtési gyakorlatokat csináltunk, azok fontosságáról beszélgettünk először kiscsoportokban, majd együtt.

Délután természetesen lementünk a tengerhez, este pedig sétáltunk St. Julian’s-ben.

2. nap

Ma is a szokott menetrendben zajlottak a foglalkozások.  Először játékos feladatokkal foglalkoztunk (GLALLS- game like activities for language learning), és azok előnyeiről, fontosságáról beszélgettünk, majd a wiki oldalak felhasználásáról tanultunk. Ez egy olyan oldal, ami egy honlap, de bárki hozzáadhat tartalmakat, kiegészítheti (pbworks.com) azt. Délután az interaktív smart boarddal, az okostáblákkal ismerkedtünk, azzal dolgoztunk.

Rengeteg feladatlapot és smart-boardon is használható linkeket kaptunk. Hármas csoportokban kellett dolgoznunk a nap jórészében.

Délután ismét tengereztünk, majd egy ismerős magyar családdal találkoztunk, akik az iskolánkba jártak, de egy éve Máltán élnek.

3. nap

Ma rövid napunk volt, már ami az iskolát illeti. Délben már be is fejeződtek a foglalkozások.  

A nap első részében listening (hallgatós) feladatokkal dolgoztunk, majd a CLIL-el (content language integrated lessons) foglalkoztunk. Egy tananyagfejlesztő honlappal és annak óravázlataival, óraterveivel ismerkedtünk (www.languages.dk).

A nap hátralévő részét észt kollégánkkal töltöttük, méghozzá Comino szigetén, a Blue Laguna nevű paradicsomi helyen. Fantasztikus színe volt a víznek, mintha a Karib térségben lettünk volna.

A nap élménye a barlangon átúszás és a Crazy Ufo kipróbálása volt. 

4. nap

A nap első foglalkozásán az olvasással foglalkoztunk. Beszélgettünk az extenzív, az intenzív és a globális olvasásról, majd feladatokkal, játékokkal ismerkedtünk. A második részben a videók tanórai felhasználási lehetőségeiről tanultunk. A délutáni órán ismét angoltudásunk fejlesztése állt a középpontban. Idiómákkal, kifejezésekkel ismerkedtünk, azokról tanultunk. Nagyon jó hangulatban telt el ez a nap. A csoport ma különösen jól tudott együtt dolgozni. A foglalkozások végére ismét jócskán gyarapítottuk a mappánkat.

A nap hátralévő részét – a csoporttagokkal összebeszélve – a közeli beachen töltöttük, majd este belevetettük magunkat az éjszakába. 

Egy közép-európai csoportba verődve sétáltunk, beszélgettünk, üldögéltünk a tengerparton.

5. nap

Ma volt a tanfolyamunk utolsó napja. Délelőtt először az írással kapcsolatos feladatokat végeztünk, erről beszélgettünk és próbáltunk ki játékokat, tevékenységeket. A második részben dráma- és szerepjáték technikákkal ismerkedtünk, majd az utolsó rész ismét a nyelvtudásunk fejlesztését célozta. A sztereotípiákról beszélgettünk, ezzel kapcsolatos feladatokat végeztünk.  A nap végén megkaptuk bizonyítványunkat, ami igazolja, hogy a kurzust elvégeztük. 

Elkészültek az ilyenkor szokásos csoportképek és elköszöntünk egymástól. A csoport nagy részével azonban este még találkoztunk egy elköszönős találkára. 

Nagyon jó volt itt lennünk. Miközben élveztük a mediterrán sziget vendégszeretetét, közben annyi új információval, technikával és módszertani ismerettel lettünk gazdagabbak, hogy a mappa, ami ezekkel a tudásanyagokkal lett megtöltve, alig fért bele a bőröndünkbe. 

Élveztük a tanfolyam minden egyes percét. Kicsit fájó szívvel köszöntünk el egymástól, de mindemellett már alig várjuk, hogy kipróbálhassunk minden új dolgot az osztályainkkal. 

A Wiki, a Photobabble, a beszélő képek mind arra várnak, hogy bemutatkozhassanak a Rogers Iskola falain belül is.

voko09

Kategória: Angol nyelvterület