(Horvátországban, július 31-augusztus 5-ig.) Az ég a felhőkkel, a fénnyel fantasztikus játékokra képes. Napról napra így szórakozik és szórakoztat minket, akik vagyunk olyan szerencsések, hogy látjuk (mert nem, mondjuk, egy kínai nagyvárosban élünk). S ez a játék nemcsak szórakozást biztosít, hanem arra is lehetőséget, hogy pozitív osztálytermi légkör megteremtésében vagy éppen fenntartásában hasznosítsuk.

Kovács Gabriella tanár és coach, tanárképző személyében 8 fős katalán-magyar különítményünk különleges küldetése a 2023. július 30-augusztus 5-ig tartó héten mintha az lett volna, hogy minden jelenséggel, ami a szemünk elé kerül, ezt játsszuk: hogyan tudnánk éppen ezt az óránkon önreflektív, kreatív, kooperatív, kritikai gondolkodásra késztető módon hasznosítani.

Csapatunk változatos múlttal és háttérrel érkezett. A jelenlévő angoltanároknak, így például nekem, volt talán a legkönnyebb azt mondanunk a tantermi coaching elméleti felvezetőjét illusztrálni, gyakorolni hivatott számtalan módszertani eszköz mindegyikére, hogy gondolkodás és változtatás nélkül is használni tudom őket. Hiszen a képzés nyelve az angol volt, képzőnk pedig szintén angoltanárként kezdte szakmai pályafutását. Mégis (a legmegfelelőbb stimulációnak hála) mindent megtettem, hogy személyemre és csoportjaim igényeire, szükségleteire gondoljam, szabjam át a kipróbált gyakorlatokat.

Mindazoknak, akik teljesen más területen mozognak (matematika, földrajz-társadalomtudomány, testnevelés, biológia), még több lehetősége nyílt a három K mindegyikének gyakorlására.

„Coacholtuk” egymást párban és csoportban, meglepő élvezettel készítettünk SWOT (valamint a képzőnk által kifejlesztett SLO) analízist és „coaching wheelt”, idővonalat térben és képekkel, gondolattérképeket és közös  alkotásokat idézetek felhasználására, írtunk szavakat kavicsra, helyeztük el visszajelző szavainkat a tengerparti környezet rajzán, fantasztikus térképek fölött újabb és újabb tevékenységeket ötöltünk ki és írtunk le mindnyájunk okulására, beszélgettünk nagyokat – és mindezt kitartóan pozitív, sőt egyre pozitívabb osztálytermi légkörben. Folyamatosan reflektálva: egy eszköz láttán, vajon mire jó, az eredmény láttán, hogyan lehetne fejleszteni, egy-egy tevékenység után: hogyan tudom hasznosítani a saját óráimon.

Amit elsősorban viszek magammal tanulságképpen: a coaching szemlélete tulajdonképpen valamilyen mértékben minden 21. századi tanár óráin jelen van, hiszen ez a tanulási és osztálytermi folyamatokra irányuló gondolkodás, önreflexió elsődleges eszköze. Ellenben nem alkalmazzuk feltétlenül tudatosan, ennek híján pedig maximális hatékonysággal sem. Az alaptézis coaching szemlélettel: a válasz az „ügyfélben” (a diákban) ott van, a coachként jelenlévő személy hátraléphet. A tőle érkező kérdések helyesen nyitott, a tudatosságot, belső elemzést felszínre segítő megfogalmazásában „egy kutya van elásva”. Legtöbbünk számára éppen ez, a megfelelő kérdések feltétele a megfelelő időpontban, jelentette az elsődleges kihívást. Sok gyakorlás után azonban, a hét végére, mindannyian úgy éreztük, nagyot léptünk előre ezen a téren.

A másik „kutyát” a rugalmasan felhasználható, az absztrakciót elősegítő eszköztár kézügyben tartása, a minél rugalmasabb térkezelés, a munka áttekinthető felépítése, valamint a hatalmas tárházból gondosan megválasztott eszközök rendszeresen visszatérő használata jelenti. Kreativitás és rendszerszemlélet dinamikus egyensúlya. Ez a rendszeresség segíti a tanulási folyamat tudatosításának fejlődését, adja meg diákjainknak az önreflexióban való gyakorlatszerzés, majd elmélyülés lehetőségét. Tehát a lelkesedésen túl a mértékletességre intem magam: azért meg kell engedni, hogy egy-egy eszköz a „komfortzóna szélére” megérkezzen, hogy hasznosuljon és valóban elérje a célt.

Nagyszerű emberek, csodálatos délutáni strandolások, kirándulások, a selymes tengervízben úszkálás… Bár tanárként egyetlen álmunk, hogy végre igazán kikapcsolódjunk, és képzőnk visszajelzése szerint egész héten keményen dolgoztunk, a környezet és tanterem közt kialakult egészséges ritmus nagyban segítette a tanultak elmélyülését, az elhatározások megizmosodását.

No meg a barnulást.

Talán még a hazafelé tartó, éjszakai sokórás flixbuszozást is hamar kiheverem.

Nagyszerű helyszínen nagyszerű képzés volt ez (most először itt és így).

Aki úgy érzi a kollégák közül, hogy a kiégés felé tart, annak mindenképpen ajánlott! Ha tehetitek, válasszátok ti is!