A pécsi Cserepka Iskola Erasmus+ akkreditációja keretében júliusban egy hetet töltöttem Rovinjban, ahol az angol nyelvi készségeimet fejlesztettem. A Jutaki Kft. (magyarországi képző) által szervezett kurzuson vettem részt: English Language Developemnt for Techer and Staff – Intermediate Level.
Már az első, bemutatkozó órán kiderült, hogy a tavalyi tanulmányaimat folytatva itt kicsit magasabb szinten kell a nyelvtanulással foglalkoznom. Maga a kurzus 6 napos volt, napi 5 órával, sok nehéz feladattal. A csoportban lévő kollégák nyelvi szintjének összetétele nagyon vegyes volt, kihívást is jelentett ebben a magasabb szintű csoportban tanulni. A hét során komplexebb feladatokkal párhuzamosan a nyelvtani tananyag is előkerült.
A pénteki napon a kurzuson tanultak összefoglalására, rendszerezésére és értékelésére került sor, majd az oktató vezetésével „Ismerd meg Rovinj-t!” városnéző túrára indult a csoport, ezzel lezárva a kurzust.
Maga a képzés délutáni volt így a nyelvtanulás mellett, délelőttönként volt idő felfedezni a félszigetet, a várost és annak nevezetességeit. Lehetőségem volt megkóstolni a tengeri ételeket, ismerkedtem az ország kultúrájával, nemzeti parkot látogattam és egy naplementés delfin hajótúrán vehettem részt.
Hazaérkezve szeretném elmélyíteni a megszerzett, főként szóbeli nyelvi tudásomat. A munkám során, az iskolában tanuló külföldi diákok szüleivel való kapcsolattartásban, az iskola külföldi partnereivel és meghívott vendégeivel való kommunikáció során nagyon sokat fog segíteni a megszerzett tapasztalat, tudásomat a rendszeres gyakorlással, tanulással tovább szeretném fejleszteni.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal