Ahogy távolodott a reptéri busz Londontól, úgy lett a táj egyre zöldebb, úgy lettek szűkebbek az utcák, s ódonabbak a házak, az ódon házak falán egyre több az árny, és egyre szürkébbek, aztán lilábbak a felhők: így közeledtünk Cambridge-hez. Ehhez a hangulathoz leginkább Jorja Smith: Let Me Down című száma illett, de akkor ezt még nem tudom, mert csak pár nappal később ismerem meg.

Cambridge Bell nyelviskolájában vettem részt egy továbbképzésen, Teaching Exam Classes címmel, ahol a csoportunkban hatan voltunk. A két hetes kurzus során párhuzamosan több képzés is folyt a közel 60 angoltanárnak, akik nem csak Európából jöttek, hanem Japánból, Uruguay-ból, Argentínából is. Az iskola épülete egy kúria lehetett régen, az osztálytermek a hálószobákból voltak kialakítva, kis csoportoknak ideális módon.

Délelőttönként mindenki a saját kurzusán vett részt, ahol az oktatás nagyon magas színvonalú volt. Azt láthattuk, hogyan lehet úgy általános angolt tanítani, hogy a nyelvvizsgafelkészítést is szem előtt tartsuk. Oktatónk olyan újszerű feladatokat mutatott, amik ahelyett, hogy az élesben vizsgázást gyakoroltatná, inkább a „szakadék” ilyen fajta átugrását - lenyűgöző módon - kisebb szakaszokra bontotta le. Ezek által a felkészítő óra már nem csupán a begyakorlásról szól, hanem a fejlődésről.

Délután más tanárok előadásai közül lehetett választani. Ezeken az alkalmakon hallhattunk új zenéket, megismerhettük Cambridge legjobb pubjait, ahol a Pink Floyd zenélt a kezdetekben, régiségkereskedéseit, tehát azokat a helyszíneket, amik távolabb esnek a főbb turista útvonalaktól.  A témák relevánsak, az előadók felkészültek, az órák élvezetesek, hasznosak voltak. A digitális technika használata központi téma volt, de meglepő módon más módszerek hangsúlyozását is fontosnak tartották az előadók. Az anyanyelvi tanár előnyeivel szemben a kétnyelvű tanár lehetőségeit emelték ki; az első nyelv és az angol közötti átjárást, mint fontos elemet hangsúlyozták. Számomra mégis a legelsöprőbb újdonságként a „dogme” módszer megismerése hatott, ami minden könyvet, technikát félretéve csak a tanulóra és az órán előkerülő témára koncentrál, a tanuló tudásából indul ki, azt javítja, pontosabban ’upgrade’-eli, ahogy ezt angolos finomsággal fogalmazták meg.

Az órákon kívül sok más társasági, kulturális eseményen vehettünk részt: szabadtéri Shakespeare előadás, kirándulások a környéken és Londonba. Ezek közül talán a legkülönlegesebb a Cambridge University Press könyvesboltjában töltött este volt. Az üzlet 1581 óta áll közvetlenül a King’s College mellett. Ezen a zártkörű rendezvényen, a kiadó egyik szerkesztője beszélt nekünk a legújabb kiadványaikról, majd az estét a könyvek (és bor) társaságában (és megvásárlásával) tölthettük.

Az esték nagy részében is együtt maradtunk a csoporttársakkal. Legkedveltebb pub-unk a Flying Pig volt, ahová minden korosztályt bevonzott a hatvanas, Tom Waits-es férfiakból álló zenekar, a blues és az Elvis Juice. Csak a búcsúestén jöttem rá, mire utal a pub neve: a lehetetlen megvalósulására („when pigs fly”).

Intézményem neve: Pannonhalmi Bencés Gimnázium (phbences.hu)

Az intézményünk projektre vonatkozó weboldala:

http://pherasmus19.simplesite.com/