Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

szombat, 02 november 2019 23:19

Canterburyben Chaz Pugliese vezetésével

Írta: Major Ivett
Csoportkép Csoportkép

2019 júliusában kéthetes metodológia kurzuson vettem részt Canterbury- ben a Pilgrims nyelviskola szervezésében, Chaz Pugliese vezetésével. A kurzus címe: Creativity for the Language Classroom.

Mivel ez volt számomra az első Erasmus utazás nemigen tudtam pontosan mire is számítsak, bár kollégáim, akik vettek már részt kurzuson Canterbury- ben, jó véleménnyel voltak az iskoláról. Azt kell, mondjam én sem csalódtam, sőt. A kurzusleírás alapján aktív, gyakorlatias, ötletgazdag, inspiráló kurzus képe rajzolódott ki előttem. Az elvárásaimnak megfelelően számos konkrét, hasznos és a gyakorlatba könnyen beilleszthető feladatot oldottunk meg. A cél egyrészt az volt, hogy a tanár olyan metodológiai fegyvertárral vértezze fel magát, amelynek segítségével kreatívan tud olvasott és hallott szövegértés, írás és történetmesélés feladatokat létrehozni, vagy a tankönyvi anyagot színesen kiegészíteni. Másrészt nemcsak a tanár kreativitásának megerősítése kapott központi szerepet, hanem a diákoké is.  Az elv az, hogy az a diák, akinek lehetőséget adunk, hogy saját kreativitását kihasználja, könnyebben bevonódik a munkába, szívesebben vállal felelősséget és motiváltabb. Chaz Pugliese oktató élvezesen vegyítette az elméletet a gyakorlattal. Tapasztalatának köszönhetően a napi 3-szor másfél órás kurzus sem volt megerőltető.

Nem tudom, hogy szerencsém volt-e, vagy általában az ilyen jellegű kurzusok hasonlóan gondolkodó tanárokat vonzanak, de számomra a kurzus egyik legnagyszerűbb élménye maga a csoportunk volt. Amellett, hogy a foglalkozások remek hangulatban teltek, jó érzés volt olyan közösségben lenni, ahol mindenki szívesen megosztotta tapasztalatait, új ötleteit. Sokat tanultunk egymástól is. Minden egyes feladat megoldása után közösen megbeszéltük, ki, mit tenne hozzá, hogyan alkalmazná, variálná azt. A kulturális különbségek ellenére biztató érzés, hogy az elkötelezett tanárok szerte a világon hasonlóan gondolkodnak, sőt nagyon hasonló problémákkal küzdenek. Sikerült ezekről a problémákról is őszintén beszélgetni. Azzal a megnyugtató tapasztalattal jöttem haza, hogy nem vagyok egyedül, mások, máshol is szembesülnek nehézségekkel, ugyanakkor segíteni is készek. Egyik legnagyszerűbb pillanata a kurzusnak az volt, amikor az NLP kurzuson résztvevő társaink „coaching”-olták a csoportunkat. Hihetetlenül sok empátiával, humorral és érzelemmel telített délután volt.

A Pilgrims nyelviskola a kötelező órákon kívül minden napi két extra kurzust szerevezett, amelyek lehetővé tették, hogy bepillantsuk más kurzusok anyagába is. Én például részt vettem NLP, Mediation, Táblahasználat, Filmes kurzuson is. Az esti workshopok általában szórakoztatóak voltak, pl. salsa, afrikai dob, jazz est. Vasárnap Mario Rivonlucri- a humanisztikus metodológia meghatározó alakja- tartott varázslatos történetmesélős worshopot. Kulturális programként az iskola által szervezett hangulatos csónakázásban volt részem a Canterbury csatornán, illetve egy idegenvezetős városnézésen. Hétfő esténként a Kings College fiú kórusa hallható a katedrálisban a szertartás keretében – ilyenkor a belépés is ingyenes. Ez az úgynevezett Evensong- kihagyhatatlan élmény!

Persze a kurzus alatt több spontán szerveződő „workshop” is kialakult, elsősorban a Keynes bárban, ahol sör és pub ételek mellett ismerkedett például  svájci tanár kolléga a magyar népzene mélységeivel, de itt tudtam meg azt is, hogy mitől egyedülálló Tenerife éghajlata, vagy hogy érdemes-e Grönlandon hosszasan angolt tanítani –(nem!)

Canterbury nemcsak a kurzus szempontjából bizonyult ideális választásnak. Maga a város is elbűvölő. A környéken pedig néhány font buszjegy árából pihentető körutat tettünk Sand wich, Ramsgate, Dover, Margate, Broadstairs városokba. Whitstable- ben pedig a főutcán vásárolt fish and chips, -amit hagyományosan, papírzacskóból a tengerparton, több tucatnyi sirály élénk érdeklődése mellett fogyasztottunk el- marad örök emlék.

Intézményem neve: Pannonhalmi Bencés Gimnázium (phbences.hu)

Az intézményünk projektre vonatkozó weboldala:

http://pherasmus19.simplesite.com/

 

Új hozzászólás