Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: angol nyelvű kurzus

vasárnap, 01 október 2023 23:51

Felfedezések Santorini szigetén

2023. július 13 és 23 között 10 napot töltöttem Görögországban, Santorini szigetén. Ez nem tűnt különösen sok időnek, az út mégis rendkívül sűrű, meghatározó élményekkel teletűzdelt volt: szakmai és személyes felfedezéseket élhettem meg, melyek nagy hatással voltak rám. A tapasztalatok beépültek a mindennapokba is.

Az Erasmus képzés középpontjában egy 35 órás képzés állt “Technology and Media In Education” címmel. A képzés vezetője, Dr. Filippos Giannakas egyszerre volt rugalmas és határozott, odafigyelt a résztvevők jelzéseire, nagymértékben épített a kollégák tapasztalataira. Vagyis jelenlétével, módszereivel, személyiségével is példát mutatott. A digitális technikával kapcsolatban több tanórákon használható eszközt, játékot, weboldalt és applikációt próbáltunk ki, a képzésvezető arra is figyelt, hogy sokféle korosztályhoz és tantárgyhoz kapcsolódva kínáljon eszközöket.

Mivel több országból érkeztek a résztvevők, lehetőség adódott arra, hogy a különböző iskolarendszereket és módszertani tapasztalatokat is megoszthassuk egymással. A besszélgetések során megismertük egymás szakmai útját, az életpályák egyes állomásait. Arra is volt idő, egymás lazítási módszereire rálássunk. Nagyon tanulságos volt meghallgatni, hogy ki mit tesz annak érdekében, hogy a kiégést elkerülje. 

A közös munka egymás országának kulturális felfedezését is jelentette: egy-egy prezentációból megismerhettük Spanyolország, Olaszország és Magyarország kulturális értékeit, ünnepeit és hagyományait. A bemutatók nagyon különböztek egymástól. A szigeten töltött idő alatt Görögországot, a görög kultúrát, valamint kiemelten Santorini múltját és jellegzetes kulturális értékeit is megismerhettük. A szigetet bemutató kirándulás a többi turista szeme elől rejtve maradó kincsekre is rávilágított.

A teljes program során rendkívül hasznos volt az, hogy az angol nyelv segítségével kellett boldogulni. A sikeres kommunikáció magabiztosságot adott, egyre bátrabban és egyre összetettebb módon tudtam megszólalni angolul. Így a Santorinin eltöltött időszak felért egy intenzív nyelvi kurzussal. Azt tapasztaltam, hogy a még nehezen kommunikáló kollégák is nagy bátorságot nyertek, erős volt a motiváció az angol nyelv használatára, hiszen mindenki kapcsolódni akart a másikhoz. 

Összességében semmivel össze nem hasonlítható kaland volt a Santorinin eltöltött idő. Ez az út nagyszerű lehetőség volt arra, hogy megismerjem a saját határaimat, észrevegyem a saját igényeimet, szükségleteimet. Eddigi életemben kevés helyzet volt ekkora hatással rám.

Kategória: Angol nyelvterület
A dublini Atlas Language School szervezésében megvalósult kéthetes képzés (https://atlaslanguageschool.com/environment-sustainability-erasmus-teacher-training-course/) számos meglepetéssel szolgált, elsősorban azzal, hogy címénél sokkal többet adott. Módszertani fogásokat is elsajátíthattunk, illetve történelmi fejtágítót is kaptunk, mivel oktatónk, Ali Belfastban született és nevelkedett, ám évek óta Dublinban él és dolgozik, így személyes tapasztalatain át, hitelesen nyújtott betekintést az 'érem' mindkét oldalára.
A képzés részben tantermi, részben terepmunka keretében folyt, reggel 9-től délután 4-ig hétköznaponként, két szombaton pedig történelmi-kulturális-kulináris megmerítkezés volt. Összetartó csapat lévén, szabadidőnkben is zömében együtt szerveztünk programokat, így ezeket a közös élményeket is bele tudtuk szőni a további kurzusmunkánkba.

A képzés tematikája a fenntarthatóság és környezetvédelem fő vonulata mentén zajlott. A munkatervben szerepelt kiselőadás, nyilvános vita, bemutatóóra tartása, a tantermi órákon túl helyszín látogatás, kérdőív-alapú mini közvéleménykutatás, egyéb mini-projektek - pl. idegenvezetés, hogy csak néhányat említsek. A kurzustagok számára már nem volt újdonság a fenntarthatóság témája, munkakörünk adta keretek között, illetve saját életünkben is ki-ki lehetőségeihez mérten megpróbálja ennek jegyében alakítani a mindennapjait, így már rögtön az első nap bevezető foglalkozásán mélyebb vizek felé evezve megosztottuk egymással eddigi ismereteinket, a hazai kihívásokat és jó gyakorlatokat, valamint a téma tantermi feldolgozhatóságával kapcsolatos tapasztalatainkat.
A tanmenet végigvette a fenntarthatóság kérdéskörének tantermi oktatási lehetőségeit, ezzel összefüggésben helyi problémákat is megismerhettük, mint az ún. 'dzsentrifikáció', a jelenleg is folyó kivándorlási hullám, a hajléktalanság és a magas férfi-öngyilkossági arány. Dublinról és kiemelten a képzőhely kerület-szomszédjáról, az ún. The Liberties negyedről  különösen a  környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontból egy prezentációhoz gyűjtöttünk adatokat.  A képzőhely épületével kapcsolatos jobbító javaslatot is ki kellett dolgozni, amit előadás során ismertettünk, beépítve az otthonról hozott jó gyakorlatokat is. A munka során megismertük Dublin fenntarthatósági projektjei között talán a legkiemelkedőbb és ámulatbaejtőbb hulladékfeldolgozót: a Ballymun Rediscovery Center-t, ami jó példa arra, ha valaki mer nagyot álmodni. A központ távolról sem puszta hulladékfeldolgozó, hanem egy innovációs és fenntarthatósági - és fenntartható! - tudásközpont. Bevételeinek felét saját projektjeinek bevétele adja. Található itt magaságyásos konyhakert, gyógynövénykert, komposzt, saját víz-újrahasznosító telep; varroda és divattervező műhely, kerékpárjavító, valamint innovatív bútor-újragondoló műhely; a víz körforgását interaktívan bemutató terepasztal, a helyi faunát és flórát ismertető kiállítás. Nem utolsó sorban ez egy közösségi tér, ahova az éppen munkát kereső helyiek nem csak tanácsért, megerősítésért járhatnak, de tudásukat, készségeiket gyakorolva kivitelezhetik elgondolásaikat, hogy aztán termékeik az emeleti boltban akár gazdára is lelhessenek. Az intézmény hasznos kiadványokat is szerkeszt a fenntarthatósággal és újrahasznosítással kapcsolatban. Oktatás, kutatás is folyik itt, megannyi kurzust is kínál minden korosztály javára (pl. a biodiverzitásról, a víz körforgásáról és annak fontosságáról), honlapjuk (http://www.rediscoverycentre.ie) számos információval szolgál a témában.
 
A képzés fő ívén túl az ír történelemben és kultúrában is megmerítkezhettünk, s ez számos ponton kapcsolódott a fenntarthatóság és környezetvédelem témájához. Az otthoni felkészülésen túl kiváló alapot adott a képzés előnapján meglátogatott EPIC múzeum, amit a  képzőhely is ajánlott. A két hét alatt történelmi sétát tettünk Dublin nevezetes helyein. Itt kiemelném a Trinity College könyvtárát, ahol a könyvrestaurálások eredményeit egy kiállítás keretében ismerhettük meg, illetőleg láthattuk a restaurátorokat munkájuk közben a galérián.  A történelmi viharokban edződött ír nép sorsa zenéjével szorosan összefonódott - zenei élményben pedig bőven volt részünk élőzenés közösségi tereken, színházi előadáson, a Szent Patrik katedrálisban, utcazenélés során, sőt, flash-mobon is, ahol lehetőség nyílt a hagyományőrző ír zenét művelő amatőr és profi zenészekkel is beszélgetni, sőt, be is lehetett szállni zenélni, táncolni, nem utolsó sorban pedig a Riverdance táncegyüttes fennállásának 25. jubileuma alkalmából rendezett lenyűgöző előadásra is eljutottunk. A képzőhely több oktatója is ismert kortárs költő illetve aktív muzsikus - ezeket a programokat nagy részben nekik köszönhettük. Az irodalmi sétákat - egyik miniprojekt végeredményeként - mi magunk idegenvezettük. Fontos tudni, hogy a képzőhely épülete, ez a város közepén, a kanális partján elhelyezkedő műemlék  annak idején  William B. Yeats irodalmi Nobel-díjas költő fívérének, a festőművész - és irodalmi olimpikon! -  Jack B. Yeats-nek adott otthont. Bejártuk Dublin jelentős parkjait is, ahol híres művészek és szabadságharcosok szobrai mellett érdekfeszítő történetek során történelmi arcképcsarnok tárult elénk, illetve hétvégenként az ír tájjal, a kelta leletekkel, a helyi gasztronómiával ismerkedtünk. Az ír festészetben a Nemzeti Galériában tett séta során gyönyörködhettünk.

A képzőhely (https://atlaslanguageschool.com) egy komoly szakmai intézmény, dolgozói felkészültek és segítőkészek, mindig bizalommal fordulhattunk hozzájuk a kérdéseinkkel. Oktatónk hagyományos és digitális módszereket is bevetve magas színvonalú órákat tartott, változatos, játékos, szórakoztató elemekkel mutatta be a kurzus témájának tantermi feldolgozási lehetőségeit, s hozta mindezek során közelebb az ír életérzést. A Dublinban töltött két júliusi hét szűkebb és tágabb értelemben is hasznos volt mind szakmailag, mind egyéni fejlődés és kapcsolatépítés tekintetében. Bár a helyiek szerint ez volt a nyár talán egyetlen ennyire és szokatlanul 'hideg', ennyire zivataros két hete, a naponta többszöri vihar, mindent eláztató eső ide vagy oda -, maga Dublin, az ír kultúra és az ír zene varázsa, valamint vendéglátóink segítőkészségének és jól felkészültségének köszönhetően ez eltörpült az élményeink mellett.
Rengeteget tanultam, feledhetetlen élményekkel gazdagodtam, szakmai kapcsolatokat kötöttem.

 
 
Az iskolánk neve és címe: Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 1022 Budapest, Marczibányi tér 1

QR code:
qrcode_www.kodaly-bp.edu.hu (1).png
Kategória: Angol nyelvterület
szerda, 30 november 2022 12:58

IKT eszközökkel minden jobb? Tenerife 2022

IKT-eszközökkel minden jobb?

Tenerife

Varga Réka

2022 őszén az Erasmus+ programnak köszönhetően egy IKT-eszközökről szóló kurzuson vehettem részt a festői Puerto de la Cruz városában.

Noha megérkezésem a Spanyolország területéhez tartozó Kanári-szigetekre nem volt zökkenőmentes, az itt fogadó naplemente látványa abban a másodpercben minden nehézségért kárpótolt. Az első napom a közlekedés viszontagságai miatt csupán egy kis esti városi sétából állt, már itt átérezhettem a város latinos hangulatát.

Hétfőn bevezetés gyanánt megismerkedtünk egymással, a tanfolyam menetével és az egyéb, kurzuson kívüli programokkal is. A Mentimeter és a Jamboard felületét néztük meg először, kitanultuk minden csínját, és a QR-kód generálásáról kapott tippek is igazán hasznosak voltak. A délutánt La Orotava csendes kis városában töltöttük, s november elseje révén betekintést nyerhettünk az ottani halottak napi szokásokba.

A harmadik napunk sem telt izgalmaktól mentesen, megismerkedtünk a Thinglink oldalával, mellyel, mint a neve is sugallja, remek, linkekkel ellátott prezentációkat készíthetünk. Miután kiélveztük a szerkesztés minden részét, áttértünk a Padlet felületére, melynek segítségével a legkönnyebb linkeket gyűjteni és megosztani egymással, illetve a diákokkal. Az ezután következő Bamboozle nevű oldalt pedig látatlanban is minden kisdiák kedvencének kiáltottunk ki, hiszen ezt a játékos feladatokkal tűzdelt kvízt mi magunk is nagyon élveztük.

A Teide Nemzeti Parkba tett kirándulásunk is mindenképpen említésre méltó, hiszen ilyen földönkívüli tájat nem minden nap látni. A turistabarát kávézók és múzeumok után jöttek a kötelező rövidke túrák, s olyan látvány tárult szemünk elé, melyet egyhamar nem felejtünk el.

Természetesen a videószerkesztés, a videókhoz kapcsolt feladatok készítésére szánt weboldalak megismerése is fontos része volt a kurzus programjának, megismerkedtünk az EdPuzzle és TedEd oldalakkal. A tanfolyam csúcspontja számomra mégis az Actionboard nevű oldalhoz kapcsolható, hiszen ennek segítségével körbejártuk Puerto de la Cruz történelmi helyszíneit, turistalátványosságait, s közben rengeteget tanultunk. A hazafelé úton már azon gondolkodtam, hogy tudnám ezt a saját iskolámban is kipróbálni, hiszen ez a GPS-alapú, telefonos játék egészen biztosan rögtön a gyerekek szívébe lopná magát.

A címben feltett kérdés tehát nem marad költői. Ahogy saját bőrömön tapasztaltam, a gamification, azaz játékosítás, nekünk is rengeteg motivációt adott a kurzus során, és biztos vagyok benne, hogy a digitális bennszülöttek generációja nálunk is jobban fogja élvezni ezeket a fajta kihívásokat. A kurzus tehát rendkívül hasznos volt, idilli környezetben, a társaság fantasztikus volt, és külön hálás vagyok tanárunknak, Alexnek, aki rendkívüli türelemmel viseltetett felénk.

Kategória: Angol nyelvterület
kedd, 05 július 2022 09:19

Tíz DÖKO-s nap Malagán

Mi ez a furcsa cím? A mobilitásunk témája a fenntarthatóság, egyfajta „ÖKO-kaland”. A résztvevők pedig DÖK-ösök, hiszen már a program kiválasztásánál fő célunk volt a diákönkormányzatiság fejlesztése. A két rövidítés összevonásából keletkezett a DÖKO…

A 2021-22-es tanév őszén hirdette meg a projektkoordinátor, Deákvarga Kinga és a DÖK-segítő tanár, Krakovszky Barbara a projektben való részvétel lehetőségét a szülők körében a Krétán keresztül. A hetedik évfolyamról toboroztuk a résztvevőket, mivel ők még a következő tanévben is az iskola tanulói lesznek, tevőlegesen hozzá tudnak járulni a tudásmegosztáshoz, ÖKO-s fejlesztésekhez.

A kiválasztás folyamata: Egy angol nyelvi szintfelmérő, valamint egy motivációs levél megírása és a közösségi munkában való részvétel pontozása után (mind az osztályfőnök, mind a DÖK- segítő tanár részéről) már meg is született az eredmény, ki lesz az a 10 diák, aki a legérdemesebb erre az útra.

Helyszín: Spanyolország, Malaga

Időpont: 2022. 04. 30. - 2022. 05.10.

Fogadó iskola: Maravillas programas internacionales, Benalmadena

Partner iskola neve, nemzetisége: IES Huelin 6 évfolyamos középiskola, Malaga (spanyol)

Projekt témája: Fenntarthatósági projekt nemzetközi diákcsoportok együttműködésével, angol nyelven

Szállás: családoknál Benalmadenán

Finanszírozás: mobilitásunkat az Európai bizottság 13254 euróval támogatta.

Januártól megkezdődött a felkészülés. Némi bizonytalanságot okozott a Covid-helyzet, de bíztunk benne, hogy mire indulunk, ez már nem lesz akadály. Mindent (is) el kellett intéznünk, be kellett szereznünk, ráadásul egyidőben! Mik voltak ezek?

  • utazásra való felkészülés, a szükséges dokumentumok beszerzése: személyi dokumentumok, EU Tajkártya, oltási igazolás, utas- és poggyászbiztosítás megkötése, repülőjegy vásárlása
  • kulturális felkészítés, az ország történelmének, helyi adottságoknak, szokásrendnek, hagyományoknak a megismerése
  • a kapcsolattartási felületek kialakítása, mind a gyerekekkel, mind a szülőkkel: Messenger, facebook csoportok, blog
  • az osztálykirándulásokra vonatkozó iskolai szabályok ismertetése a házirendből
  • a fogadó családokkal való viselkedési formák ismertetése: pl. segítség felajánlása ház körüli teendőkben, vacsora után csendben készülődés lefekvéshez, hangoskodás elkerülése
  • előzetes zoom meeting a fogadó iskolával és a partner csoport tanáraival
  • beszélgetés olyanokkal, akik részt vettek ilyen diákmobilitáson: blog figyelése és kapcsolatfelvétel az egyik környékbeli iskola kísérőtanárával és az egyik diákkal
  • játékos tréningfoglalkozás a résztvevőknek: mennyire ismerem magam és a társaimat, hogyan viselkedem váratlan helyzetekben, stb.
  • a feladatok konkretizálása (kinek mi lesz a feladata az úton?)

Tanulmányi munka

Hétköznapokon kb. a nap felét az iskolában töltötték a gyerekek, angol anyanyelvű tanárral. Legtöbbször csoportmunkában dolgozták fel a környezeti, fenntarthatósági problémák egyes területeit, és a megoldási lehetőségeket. Praktikus, jól áttekinthető nyomtatott tankönyvet kaptak, amit a projekt során végig használtak.

 

Szakmai kirándulások, látogatások

A projekttémához kapcsolódóan számos szakmai és kulturális kirándulást tettünk: Antequera városában meglátogattuk a dolmeneket,  illetve a történetüket bemutató múzeumot. A Torcal de Antequera Nemzeti Parkban bejártuk a kőlabirintus „zöld túravonalát”. Malagán az Alcazaba nevű, csodálatosan helyreállított hatalmas muszlim palota-erődöt ismerhettük meg. Ellátogattunk egy közeli bio-narancsfarmra, Benalmadenán pedig a termelői piacra. Egész napos buszos városnézésre utaztunk Rondába, Andalúzia legszebb történelmi városába.

Mindenütt, amerre jártunk, megfigyelhettük az ottani gyakorlatot az újrahasznosításra, öko-gazdálkodásra és a hulladékcsökkentésre. Többek között meglátogattunk egy „fenntartható hotelt" (Premium Hotel Malaga) és egy csomagolásmentes bio-boltot.

Személyes és online konferencián is részt vehettünk a turizmus és fenntarthatóság kapcsolatáról.

Projekt-termék

A tanulók kiscsoportban videóprojektet készítettek a fenntarthatóság egy-egy területéről, angol nyelven (Life on land; Ocean pollution).

Partneriskolai kapcsolatok

A malagai IES Huelin 6 évfolyamos középiskolával megkezdtük a partnerkapcsolatok kiépítését, szakmai látogatásra hívtuk iskolánkba két tanárukat.

Visszajelzések

Az iskola, a fogadó családok elégedettek voltak a gyerekekkel, szorgalmasak és együttműködők voltak. Nyelvi szintjük megfelelt a projekt elvárásainak.

A projekteredmények hasznosulása

Alapos okunk van bízni abban, hogy a DÖK szerepe növekedni fog az iskola „zöldítésében”. A szakmai kirándulásokon tapasztaltakhoz hasonlóan az iskolakert nálunk is megvalósítható lenne. A meglévő magaságyás gondozásába bekapcsolódhatnak a tanulók, és a szelektív hulladékgyűjtést is szeretnénk magasabb szintre emelni. Nagyon tetszett mindenkinek a „csomagolásmentes” iskolai büfé, amit mi is elindíthatnánk.

A program képes-szöveges beszámolójának, blogjának elérhetősége:

https://fay-doko-malaga.webnode.hu/

2022. május 22.                                        Deákvarga Kinga és Krakovszky Barbara kísérőtanárok

Kategória: Spanyol nyelvterület

Iskolánk 2019/20-as Erasmus+ pályázatának utolsó programját 2020 márciusára terveztük. Ekkor még nem tudtuk, hogy az időközben kialakuló járvány miatt milyen nehézségekkel is kell majd szembenéznünk.

A repülőjegyet, a szállást jóval korábban megvettük, lefoglaltuk már, a kurzusdíjat is kifizettük. Nagy izgalommal készültem az útra, amikor kb. egy héttel az indulás előtt levelet kaptam a szervezőktől: a vírushelyzet miatt lehet, hogy a kurzust módosított programmal tudják csak megvalósítani és sokan talán el sem jönnek. Vállalom-e a részvételt? Vagy elhalasztom? Lemondom?

Mivel ez a látogatás kulcsfontosságú volt, a pályázat egészét tekintve a részvétel tűnt a legjobb megoldásnak.  Azonban a végső döntés meghozatala előtt minden lehetséges fórumon begyűjtöttem az elérhető információkat: Tisztiorvosi szolgálat, Külügyminisztérium, Konzulátus, Tempus, orvos barátaim, kint élő magyarok…, mérlegeltem és  végül úgy döntöttem: elindulok.

Az első napi regisztráció során derült ki, hogy a jelentkezőknek csak egy töredéke vállalta a részvételt. Ez szomorú volt, mert így kevesebb kapcsolat kiépítésére adódott lehetőség, viszont a jelenlévőkkel jobban megismerhettük egymást. Ezt a közös programok: városfelfedezés, múzeumlátogatás, kirándulások – field trips – is elősegítették. További nehézséget okozott, hogy a tervezett iskolalátogatásokat „élőben” nem tudtuk megvalósítani, mert ekkorra már az iskolákat Reykjavikban is bezárták. Azonban az izlandiak és szervezőink rugalmasságának köszönhetően mégis sikerült „első kézből” megismerni az oktatási rendszert, az intézményeket. Aki vállalta, az személyesen jött el és tartotta meg ppt-k és videók segítségével a bemutatót; aki ezt nem tudta megtenni, az videokonferencia során csatlakozott hozzánk.  

Mobil és internet segítségével kapott feladatok révén sikerült megismernünk a város néhány nevezetességét.
A Nemzeti Múzeumban pedig - neten is elérhető anyagok meghallgatásával – egyéni kalauzolással -ismerhettük meg az ország történelmét, kultúráját bemutató tárgyi emlékeket.    

A tanulmányi kirándulások során jártunk kialudt vulkán kráterén, lávamezőn. A gleccserek tövében sétálva saját szemünkkel mérhettük fel a globális felmelegedés hatására végbemenő gyors olvadást, az Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörésének következményeit, nyomait. Jártunk az eurázsiai és amerikai tektonikus lemezek találkozásánál,  az első izlandi országgyűlés helyszínén és a hexagonális bazaltoszlopokkal szegélyezett „black beach”-en is. 

Természetesen a gyönyörű vízeséseket és a geyzíreket sem hagytuk ki.  Helyi idegenvezetőnk részletesen megismertetett az ország geológiai, kulturális, történelmi, politikai helyzetével, a mindennapi élet örömével és bánatával. Utunk során részünk volt ragyogó napsütésben és viharos széllel kísért szakadó hóesésben is.

Izlandon az embereknek két dolgot kell nap mint nap észben tartaniuk: itt az időjárás öt perc alatt teljesen meg tud változni – erre fel kell készülni, alkalmazkodni kell. És: ilyen „vad körülmények között” úgy tudnak az emberek könnyen boldogulni, ha összetartanak, egymást segítik.
Ezt a hozzáállást, szemléletmódot a nap minden percében tapasztaltam. Az emberek mindenhol nyitottak, kedvesek, barátságosak, segítőkészek voltak és szinte mindannyian beszéltek angolul – azaz: kétnyelvűek.

A vírushelyzet kezelése is nagyon példaértékű volt. Bár már érezhetőek voltak a járvány korai jelei, semmiféle pánikot nem tapasztaltam. Minden nyilvános helyen kézfertőtlenítő várt és nyomatékosan kérték a távolságtartást  - social distancing -, melyet udvariasan, derűsen be is tartottak, mintha ez mindig is így lett volna a mindennapokban.

A „sors fricskája” az volt, hogy a szálláson egy Erasmus+ ösztöndíját kint töltő doktorandusz hallgatóval laktam együtt, akinek épp a virológia volt a szakterülete, így naprakész információk álltak rendelkezésemre az aktuális helyzetről. Sajnos a hét közepén itthonról már hírek érkeztek a határok várható lezárásáról, amelyet az oslói konzulátusról érkező személyes megkeresés meg is erősített. (Indulás előtt regisztráltam a konzuli szolgálat oldalán. Ezt korábban soha nem tettem még meg, de most nagyon hasznosnak bizonyult!) Így sajnos hamarabb kellett hazajönnöm és online fejeztem be a kurzust.

Bár a járvány miatt a körülmények nem voltak a legideálisabbak, és az időjárás is többnyire fagyos volt, mégis nagyon sokat tanultam, nagyon hasznosnak bizonyult a tanulmányút: nemcsak a megismert kollégák miatt, hanem mert  a képzés során alkalmazott módszerek, eszközök zökkenőmentesen segítettek át az itthon rám váró digitális oktatási rendbe. A megismert történelmi és kulturális ismeretek, a természetről megtapasztaltak, gyűjtött anyagok pedig a két tanítási nyelvű órákat fogják színesíteni a jövőben.

Nagyon hálás vagyok csoportunk vezetőjének, a szervezőknek, fogadó és szállásadó családomnak és minden segítőnek, hogy lehetővé tették a kurzuson való biztonságos részvételt.

 
   
Kategória: Angol nyelvterület

Happy schools?!- Firenzébe jöttem a titkot megtudni.

A kurzuson való részvételem a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Innováció és emberközpontúság a Szent Gellértben c. projektjének keretében valósult meg.

Bár a kurzust, melyre először jelentkeztem, sajnos törölték, mégis pozitív hangulatban és motiváltan érkeztem arra a képzésre, mely a "Boldog iskolát, a pozitív szemléletű oktatást, és az ehhez társuló, szükséges készségeket” hivatott bemutatni. Volt időm a hangolódásra, mivel Rómán keresztül érkeztem Firenzébe, és kissé túlbiztosítottam magam az utazás időtartamának tekintetében. Igy mintegy 12 órámba került Budáról a Via de Macci- ba jutnom. Tehát volt időm végiggondolni, mit is várok az előttem álló egy héttől. Például azt biztosan nem reméltem, hogy a háziúr nem vár a szálláson, sem azt, hogy térkép és net nélkül kell megtalálnom a házat, s azt végképp nem, hogy két ázsiai lakótársam nem hagy majd aludni. Nem vártam ezeket, de tanultam belőle. Türelmet és a jelen megélését. Amit aztán a hét folyamán, a kurzuson tovább gyakoroltam.
A felkínált témák, melyek az órarendben szerepeltek nagyon nagy várakozással töltöttek el. A szokásos bemutatkozás és a kevésbé szokásos prezentációk után, úgy éreztem, hogy mindegy a világ mely részén élünk, ugyanazon problémák állnak előttünk, azonos kor pedagógusai előtt. Legyen az finn, spanyol, portugál, belga, reunioni, lichtensteini vagy magyar kolléga. Motiválatlan diákok, kiégett tanárok, elavult iskolaépület, infotechnológiai krach, integrációs nehézségek, hátrányos helyzetű, soknemzetiségű tanulók. Küzdelem.

 Igazán örültem, hogy ennyi országból érkeztek tanárok a kurzusra. Az meglepett, hogy ilyen erős másokban is a vágy, hogy ráleljenek a titokra. A héten közösen kerestük a titkot, az órákon és a szabadidőben egyaránt.

Boldogságról, érzésekről beszélgetnem néha még az anyanyelvemen is nehéz, hát még egy idegen nyelven. Legalábbis ezt gondoltam eddig. De a tanfolyamot vezető, gestalt pszichoterapeuta, Davide, olyan felkészülten, empatikusan vitte az egész hetet, hogy még a nyelvi nehézségeink is elmúltak.
A csoportbizalom hamar kialakult. Mintha régóta ismernénk egymást. A hét fókuszában az önismeret, érzelemazonosítás és kifejezés, pozitív pszichológia és a mindfulness, illetve az ezek megvalósításához szükséges készségek álltak. Talán a legfontosabb tanulsága a hétnek az volt, hogy mennyire kis lépésekben kell haladni. Hogy nem baj, ha nehéz, ha nem akarják a diákok, akkor is szükséges. Megerősítő volt hallani, hogy máshol is küzdenek. Hogy más is dolgozik az ellenállással. De hisznek benne, hogy ez fontos. És minden apró lépés közelebb vezet mindannyiunkat nemcsak egy boldogabb iskolához, hanem egy boldogabb élethez.

A drámatechnika, a kreatív alkotások, az együttműködés és az egyéni elmélyülés is része a lehetőségeinknek, eszközeinknek. S miközben az "eszközöket" magunkon próbálgattuk volt öröm, szomorúság, sírás, nevetés, önismereti munka bőven.
Amikor megkaptuk a tanúsítványokat a részvételről, megünnepeltük magunkat. Vezetőnk és a csoporttagok is úgy érezték, hogy nagy dolgok születtek a héten, az együtt töltött időben, órákon és azon kívül is, az "itt és most"-ban. A hetet megkoronázta egy Toszkán túra, melyről a mindig megihlető táj hangulatát, a borok ízét és illatát magammal hoztam.

Forró hetet töltöttem Firenzében. A 40 fokos hőség, a magas érzelmi hőfok a csoportban egyaránt belém égett, a sok-sok érzéssel és gondolattal együtt. Melyből a kedvencem lett:

"Yesterday is history, tomorrow is a mystery, but today is a gift. That why it is called the present!"

Magó Kinga

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

Projektünk blogja: sztgerasmus19.blogspot.com

Kategória: Olasz nyelvterület

Happy schools?!- Hogyan érhető el a boldogság? Avagy utazás az érzéseink körül?

 

A kurzuson való részvételem a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Innováció és emberközpontúság a Szent Gellértben c. projektjének keretében valósult meg. Firenzében 2019. július22-28 között.

Bár a kurzust, melyre először jelentkeztem, sajnos törölték, mégis pozitív hangulatban és motiváltan érkeztem arra a képzésre, mely a "Boldog iskolát, a pozitív szemléletű oktatást, és az ehhez társuló, szükséges készségeket" hivatott bemutatni.

Volt időm a hangolódásra, mivel Rómán keresztül érkeztem Firenzébe, és túlbiztosítottam az utazásom, így mintegy 12 órámba került Budáról a Via de Macci- ba jutnom. Tehát volt időm végiggondolni, mit is várok az előttem álló egy héttől. Például azt biztosan nem reméltem, hogy a háziúr nem vár a szálláson, sem azt, hogy térkép és net nélkül kell megtalálnom a házat, s azt végképp nem, hogy két ázsiai lakótársam nem hagy majd aludni. Nem vártam ezeket, de tanultam belőle. Egyet biztos: türelmet, az itt és most megélését. Amit az egész hét alatt folyamatosan gyakorolhattam is, mivel a kurzus fókuszában is ez állt.


A felkínált témák, melyek az órarendben szerepeltek nagyon nagy várakozással töltöttek el. A szokásos bemutatkozás és a kevésbé szokásos prezentációk után, úgy éreztem, hogy mindegy a világ mely részén élünk, ugyanazon problémák állnak előttünk, azonos kor pedagógusai előtt. Legyen az finn, spanyol, portugál, belga, reunioni, lichtensteini vagy magyar kolléga. Motiválatlan diákok, kiégett tanárok, elavult iskolaépületek, infotechnológiai krach, integrációs nehézségek, hátrányos helyzetű, soknemzetiségű tanulók. Küzdelem. 
 Igazán örültem, hogy ennyi országból érkeztek kollégák a kurzusra. Az meglepett, hogy ilyen erős másokban is a vágy, hogy ráleljenek a titokra.
Boldogságról, érzésekről beszélgetnem néha még az anyanyelvemen is nehéz, hát még egy idegen nyelven. Legalábbis ezt gondoltam a kurzus előtt.
A csoportbizalom nálunk hamar kialakult. Mintha régóta ismertük volna egymást. Hogy lehet ez? Ezen sokat gondolkodtam a kurzus alatt. Talán mert az inkább optimista szemléletű tanárok hisznek a boldog iskolában? Mert nyitottság, őszinteség, bizalom és kemény munka jellemezte a kurzusra érkezőket? 

A héten volt lehetőségünk lazítani, relaxálni, mivel a kurzus több ponton is ezzel foglalkozott. Hogyan érhetjük el tanárként, hogy kiegyensúlyozottak legyünk, és hogyan tudjuk diákjainkat is ezen az úton vezetni. A főbb témacsoportjaink: önismeret, érezelemazonosítás, érzelemkifejezés, mindfulness, pozitív pszichológia. A fókuszban a tapasztalaton keresztül megvalósuló ismeretátadás, a tudatosítás és a döntéshez szükséges eszközök álltak. Vezetőnk gestallt pszichoterapeuta révén, megfelelő tudással és empátiával vezetett minket végig a témákon. Sok megerősítést adva, arra vonatkozóan, hogy az út keresése is már pozitív, nem csak a cél eléérése a siker.  A hét alatt több aha élményem is volt. Leginkább az erősített meg, hogy ez a munka a diákokkal nagyon fontos, és hogy nagyon hosszú folyamat, amit csak kis lépésekben haladva lehet megtenni. A drámatechnika, a kreatív alkotások, az együttműködés és az egyéni elmélyülés is része a lehetőségeinknek, eszközeinknek. S miközben az "eszközöket" magunkon próbálgattuk volt öröm, szomorúság, sírás, nevetés, önismereti munka bőven.

A kurzus végén megkaptuk a tanúsítványokat a részvételről. Ezután megünnepeltük magunkat. Ez is fontos része az értékelésnek! Vezetőnk és a csoport tagok is úgy érezték, hogy nagy dolgok születtek a héten, az együtt töltött időben, órákon és azon kívül is, az "itt és most"-ban.

Nagyon forró hetet tölöttem Firenzében, nemcsak a 40 fokos hőség, hanem a kurzus érzelmi hőfoka miatt is. Maradandó, belémégett gondolatokkal és érzésekkel jöttem el. A Toszkán táj mindig megihlető hangulatával, borai ízeivel és illatával.

A hét mottója: "Yesterday is history, tomorrow is a mystery, but today is a gift. That why it is called the present!"



 

Kategória: Olasz nyelvterület
kedd, 28 augusztus 2018 19:50

Firenze - Flipped Classroom

Iskolánk „A két tannyelvű oktatás új dimenziói” című Erasmus+ projektjének keretében a mobilitásom során Toszkána régió székhelyén, a „reneszánsz bölcsőjeként” emlegetett Firenzében töltöttem egy hetet. A kurzusom során új, XXI. századi oktatási módszerrel a „Flipped Classroom”-mal  és azt támogató IKT eszközökkel ismerkedtem meg. Trénerünknek köszönhetően bepillantást nyerhettünk a videó-és filmkészítés rejtelmeibe is. A csoportunk mindössze 7 nyitott, tudásra szomjas, lelkes főből állt (1 finn, 1 észt, 2 bolgár, 2 angol és 1 magyar). Trénerünk egy nagyon kellemes humorú mexikói származású férfi volt, aki filmesként bejárta a világot és jelenleg a firenzei egyetemen tanít reklám- és filmkészítést. Így minden adott volt ahhoz, hogy az együtt töltött idő alatt egy nagyon jó kis csapat kovácsolódjon össze.

Az oktatás az első 3 nap 9:00-tól 14:00-ig tartott, míg a következő 2 nap 14:00-tól19:00-ig. A hetet pedig szombaton egy egész napos, felejthetetlen élményt nyújtó toszkán kirándulással zártuk.

A kurzus során megismerkedtünk a Flipped Classroom (FC) alapgondolatával, a tanítási gyakorlatban való hatékony alkalmazásának lehetőségeivel, a megvalósítás lépcsőfokaival, elsajátítottuk a videó- és a filmkészítés alaptrükkjeit és foglalkoztunk a projektmenedzsment alapkérdéseivel is. A kreativitás és nyitottság hangsúlyozása és fejlesztési lehetőségeinek elemzése mellett gyakorlatot szereztünk számos a FC során felhasználható IKT eszköz alkalmazásában (pl. EDPuzzle, Screencast-o-matic, Kahoot, Quizizz, Canva, Comic Strip, ToonDoo). Saját FC óratervet/projekttervet készítettünk, amelyet bemutattunk egymásnak, kölcsönösen véleményeztünk és az elhangzott javaslatoknak megfelelően kiegészítettünk.

A közös programokon való részvétellel új barátokra, esetleges új projektpartnerekre találtam.

A szállásom a belvárosban volt, a Dómtól mindössze 15 percnyi sétára, egy nagyon kedves, vendégszerető, idős néninél. A hatalmas házában több „diákot” is fogadott, így 3 lengyel kolléganővel is megismerkedhettem, akik ugyanarra a tanfolyamra érkeztek, mint én; csak váltott időbeosztással. A szabadidőnkben több közös programot is szerveztünk: együtt tekintettük meg a lenyűgöző szépségű Firenze nevezetességeit, barangoltuk be a környéket, közösen csodáltuk meg a naplementét a Ponte Vecchio-n. A házinéni remekül főzött, így a közös vacsorák igazi gasztronómiai élményt jelentettek, amely során megízlelhettük a toszkán konyha jellegzetes ételeit.

Köszönöm Anita és Krisztina segítségét a szervezésben.

A Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium disszeminációs oldala itt érhető el. 

Kategória: Olasz nyelvterület