Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: Írország

péntek, 27 október 2023 07:15

Dublini feltöltődés

Dublini feltöltődés

Az iskolánk először pályázott a rövid futamidejű Erasmus+ programra és ennek köszönhetően, egy hetet tölthettem Írország fővárosában, Dublinban. Az Outdoor education című képzésen vettem részt.

Projektünk egyik célja az volt, hogy az iskola ökoiskola címéhez kapcsolatos képzésen is részt vegyünk, s ezáltal fejleszthessük az iskolánkat, illetve önmagunkat is. Továbbá, hogy olyan tapasztalatokat, ötleteket szerezzünk, amelyeket a tanórákon és / vagy kívül is meg tudunk valósítani.

A kurzus ideje alatt számos programon vehettünk részt, városnézéstől és camogie edzéstől kezdve, az erdei iskoláig, s lelkes oktatóktól tanulhattunk. Számos ötlettel, módszerrel gazdagodtunk, s még arra is kitértek, hogy a legkisebb területű iskolaudvaron is, hogyan lehet a környezetvédelmet megvalósítani.

A tanfolyam nemcsak abban segített, hogy ismereteket sajátítsak el tapasztalás útján, a körülöttünk lévő lehetőségeket kihasználjam, a nyelvet gyakoroljam; hanem abban is, hogy fontos a rendszeres megújulás, kapcsolatépítés és más országok jó gyakorlatainak a megismerése.

Kategória: Angol nyelvterület
Címkék:

2023. augusztus 14-18, Dublin, Atlas Language School

Dublinban vettem részt az ösztöndíjas képzés keretében egy egyhetes nyelvtanfolyamon. Azért az angol nyelvet választottam, mert munkám során gyakran találkozom angol nyelvű szövegekkel és szerettem volna elmélyíteni angol nyelvi tudásomat.

Az itthoni online szintfelmérő teszt kitöltésén túl, a helyszínen egy szóbeli beszélgetés után soroltak be a megfelelő szintű nyelvi csoportba. Hétfőtől péntekig 9-től 1-ig vettem részt nyelvórákon, illetve némely délután az iskola által szervezett délutáni szabadidős programon. A csoportomban voltak más tanárok is, de magyar anyanyelvűvel nem találkoztam. Az órákon nyelvtani, szövegértési és szövegalkotási feladatokat végeztem írásban és szóban, az English File tankönyv segítségével. Az oktatók nagy hangsúlyt fektettek a csoport- és pármunkára, csoportomban mexikói, olasz, spanyol, japán és tajvani diákokkal ismerkedtem meg.

A délutánokat igyekeztem haszonsan tölteni, felkeresni Dublin nevezetességeit (Trinity College, Dublin Castle, James Joyce Center, Guiness Storehouse stb.), 19-én elkirándultam a Moher-sziklákhoz és Galway-be, illetve, mivel korábban, 11-én érkeztem, pár napot eltöltöttem Corkban is.

Utazásomat hasznosnak érzem, angol nyelvtudásomat még ilyen rövid idő alatt is, de sikerült fejlesztenem, illetve megismerhettem egy nagyon kedves és kellemes országot is.

Kategória: Angol nyelvterület
Címkék:

A bajai Sugovica Sportiskolai Általános Iskola könyvtárosaként Írország második legnagyobb városában - Corkban - vettem részt kéthetes angol nyelvi kurzuson az Erasmus+ pályázat keretében. Mivel először voltam külföldi továbbképzésen, így nagy biztonságot jelentett, hogy egy angol szakos kolléganővel utazhattam.

Iskolámnak is fontos a nemzetközi kapcsolatok ápolása, ezért szükségesnek éreztem a meglévő angol nyelvtudásomat fejleszteni, hogy - mint   pedagógus munkát segítőként- én is részt vegyek ebben a feladatban.

  A képzést megelőző hónapokban próbáltam felfrissíteni megkopott nyelvi tudásomat és tájékozódni Írország kultúrájáról, tájegységeiről és gasztronómiájáról.

Választásom egy olyan nagy múlttal rendelkező intézményre esett (Cork English College – CEC), ahol heti 26 órában tapasztalt tanárok oktattak, rendszeres visszajelzést kaptam az előrehaladásról és nagy hangsúlyt fektettek a nyelvtani ismeretek bővítésére is. Rendkívül izgalmas volt számomra, hogy multinacionális csoportokban gyakorolhattuk a kommunikációs feladatokat és lehetőségünk nyílt barátkozni és nemzetközi kapcsolatokat építeni.

            Számos társadalmi és kulturális programokon vehettünk részt, ilyen volt a kirándulás Kinsale városkába, valamint Charles Fort erőd és egy gyönyörű XVII. századi öreg kastély megtekintése. Nagy élményt jelentett az első héten szervezett Diákok Napja is, ahol a világ számos pontjáról származó csoporttársaink országát ismerhettük meg ételeik, nemzeti értékeik, zenéik alapján és mi is bemutathattuk hazánkat.

Egyéni szervezésben látogattunk el a híres Moher-sziklákhoz, amelynek látványa a zord időjárás ellenére is lenyűgöző. Az utolsó délutánt is kihasználva húsz perces vonatozás után megérkeztünk Cobhba, ahol a Titanic utolsó kikötője volt.

Szállásunk egy kedves házaspár otthonában  Blackrockban volt, Cork külvárosában.

Felejthetetlen két hét volt tele új ismeretszerzéssel, élménnyekkel és tapasztalattal. Köszönet érte a Tempus Közalapítványnak a lehetőségért, Hungary Expert tanártovábbképzés pályázati tanácsadónak a mobilitást előkészítő feladatokban nyújtott segítségéért, valamint iskolánk vezetőjének a támogatásért.

           Magyar Edit

      iskolai könyvtáros

 

        

Kategória: Angol nyelvterület
Címkék:

Az idén sikerült ismét angol nyelvterületre utazni az intézményünk Erasmus+ pályázati projektje jóvoltából, hogy részt vehessek az ATC Language School Project-based Learning in the Digital Age kurzusán 2023. július 24-től 28-ig Dublinban.

Az egyhetes kurzuson jórészt olasz kollégákkal voltunk egy csoportban, egy német és egy cseh résztvevővel kiegészülve. Kisebb csoportokban dolgoztunk, így én két olasz hölggyel kerültem össze, akikkel együtt tudtunk dolgozni a projektünkön, hogy ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is kipróbálhassuk a projekt alapú oktatást. A kurzus modulok között volt a projekt tervezése, a tartalom megszerzése, nyilvános beszéd és szóbeli kommunikáció, nyelvi instrukciók adása, tartalom létrehozása, elrendezése, reflexió, visszajelzés készítése, értékelés. Az órák jó hangulatban teltek, lehetőségünk volt a tapasztalatcserére, barátok szerzésére és egymás megismerésére, az angol nyelvű közös munkára. Közös projektnek egy angol nyelvű költészeti klub létrehozását választottuk, ahol lehetőség van a covid alatt átélt élmények feldolgozására.

Szállásunk a Nedo Ardee Point nevű diákszállón volt, ahonnan könnyen el tudtunk jutni az iskolába gyalogosan is, a belvároson keresztül, így reggelente együtt tudtunk reggelizni, majd elgyalogoltunk az iskolába, ebéd után pedig a közösségi programok közül válogattunk. Igyekeztünk kiválasztani a minket leginkább érdeklő kirándulásokat, többek között voltunk egy belvárosi körúton az oktatónk vezetésével, ahol a helyi parkban lévő szobrok, emlékművek, nevezetes épületek, emlékhelyek megtekintésén után voltunk a Trinity Collage híres könyvtárában, a St. Patrick székesegyházban, a nemzeti galériában, a régészeti múzeumban, stb. A városon kívül is kirándultunk Dalkeyba és Malahide-ba. Megismerkedtünk az ír zenével, ételekkel, italokkal és a helyi nyelvvel. Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen alig esett, sokat sütött a nap, főleg azokon a napokon, amikor kirándultunk. Sikerült tapasztalatokat cserélni, új barátokat szerezni és fejleszteni szóbeli és szövegértési készségeinket valamint az olasz és ír, német és cseh kollégák jóvoltából az európai identitásunkat is erősíthettük.

Kategória: Angol nyelvterület

Kifejezetten a nyelvi készségek fejlesztésére és a kulturális tartalomra hangsúlyt fektető képzésre esett a választásom Corkban, Írország délnyugati partvidékén. A CEC színvonalas, elismert iskola kiválónak bizonyult az előzetes információszerzés során. Általános iskolai angol tanítóként feltétlenül szükséges nemcsak szinten tartanom a nyelvtudásomat, hanem a XXI. századi elvárásoknak folyamatosan fejleszteni is azt. Ezért már február óta nyelvtanárhoz is járok, hogy jobban felfrissítsem a „megkopott” nyelvi készségeimet. A megnyert pályázat híre után elkezdtem szervezni az utazást. repülőjegyet, transzfert foglaltam, biztosítást kötöttem. Indulás előtt két héttel felvettem a kapcsolatot a képzővel és a fogadó családdal. Megírtam az iskola által küldött szintfelmérőt, amely eredménye B2+lett.

A CEC képző intézmény részéről minden héten történt egy visszajelzés a kompetenciáim fejlődéséről. Tanáraimnak írásban részletezve is továbbítani kellett a nálam tapasztalt nyelvi fejlődés változását. Erősségemnek bizonyult a spontán szituációs kommunikációs feladatok megoldása. A második hétre mérhetően sokat fejlődött a hallás utáni szóbeli szövegértésem a nemzetközi csoportösszetételnek köszönhetően. ( spanyol, olasz, francia, kolumbiai, mexikói, tokiói és taiwani csoporttársaim voltak) A kurzuson a nyelvi kompetenciafejlesztés volt fókuszban, de ellenére nagyon sok módszertani ötlettel lettem gazdagabb, amelyeket a felsőtagozaton saját munkám során is alkalmazni fogok. Egy francia és egy olasz kolleganővel is sikerült összebarátkoznom a kurzus során, akikkel későbbi együttműködés van kibontakozóban.

A CEC képzőhelytől egy E-learning platform hozzáférést is kaptam, amely 3 hónapig ingyenes. Tovább fejleszthetem a 4 féle nyelvi készséget önálló tanulási formában is, amit biztosan ki fogok használni.

Az iskola által szervezett programokon is részt vettem, így eljutottam Kinsalebe, ami egy 25km-re lévő kis halászfalu. Hangulatos kikötőjében és színes házaival tarkított utcácskáiban tettünk egy kellemes sétát. Majd a Charles Fort erődbe látogattunk el, ahol idegenvezető ismertette a történelmi tudnivalókat. Az út során kiderült, hogy Kinsaleben van Írország leghíresebb golfcsapata is és emiatt kedvelt célpontja az amerikaiaknak is- Itt a legdrágább az élet.

Szintén a CEC szervezésében. A 90 km-re lévő Bantry house and garden volt a programban, amely egy gyönyörű XVIII. századi családi birtok volt és a lenyűgöző Bantry öbölre nézett. Filmforgatási helyszínként éltük meg, annyira szép volt. Utána Glengarriffbe mentünk a part mentén, ahol a kézműves piacot és a Blue Pool-t (Kék medence) néztük meg. Az egész napos szemerkélő eső ellenére élményekkel dús napunk volt. 

Egész napos kirándulást is kipróbáltunk a híres Moher sziklákhoz egy utazási irodával. Sajnos egész nap esett az eső és borult volt az idő, de sikerült sok birkát, tehenet is látnunk. A Burren nemzeti parkot is érintettük a kirándulás közben, ahol az ősi karsztköveket és az Atlanti óceánt láttuk. Felejthetetlen élmény marad.

Utolsó kirándulási célpontunk Cobh volt, ezúttal vonattal, amely többek között arról lett híres, hogy utoljára itt kötött ki a Titanic óceánjáró. Mivel tengeri kikötő is egyben, kb. 6 millió ír állampolgár kelt útra Amerikába, egy jobb élet reményében 1830-1914 között. Ezenkívül egy hatalmas római katolikus katedrálisban és sok színes, jellegzetes ír házikóban is gyönyörködhettünk. Megkóstoltuk az eredeti ír kávét is, hangulatos élőzene kíséretében egy ír pubban. 

Összefoglalva, ez az Erasmusnak köszönhető két hét Írország sok szép, felejthetetlen élményt adott. Betekintést egy más kultúrába, más mentalitású, nagyon vendégszerető emberekre. Láthattam a csodálatosan zöld ír tájat, hallhattam jellegzetes ír zenét. Élveztem, hogy folyamatosan angolul beszélhetek.

Köszönöm a támogatást iskolám, a bajai Sugovica Sportiskolai Általános Iskola igazgatójának, hogy az Erasmus+ pályázatok segítségével támogatja a kollégák megújulását, fejlődését. A Tempus Közalapítványnak is köszönjük, hogy ezen a lehetőségen dolgoznak, valamint Förster Anitának a Hungary Experttől, akire a szervezéssel kapcsolatos kérdésekben támaszkodhattam.

Gyurkityné Szekeres Enikő

                 

                                                                  

Összefoglalva, ez az Erasmusnak köszönhető két hét Írország sok szép, felejthetetlen élményt adott. Betekintést egy más kultúrába, más mentalitású, nagyon vendégszerető emberekre. Láthattam a csodálatosan zöld ír tájat, hallhattam jellegzetes ír zenét. Élveztem, hogy folyamatosan angolul beszélhetek.

Köszönöm a támogatást iskolám, a bajai Sugovica Sportiskolai Általános Iskola igazgatójának, hogy az Erasmus+ pályázatok segítségével támogatja a kollégák megújulását, fejlődését. A Tempus Közalapítványnak is köszönjük, hogy ezen a lehetőségen dolgoznak, valamint Förster Anitának a Hungary Experttől, akire a szervezéssel kapcsolatos kérdésekben támaszkodhattam.

Gyurkityné Szekeres Enikő

Kategória: Angol nyelvterület
szombat, 02 szeptember 2023 11:13

The Energizer Master Course: Second-level Teachers

Az Erasmus mobilitási program keretében 2023. júlis 31-augusztus 4-ig vettem rész Írország fővárosában, Dublinban egy módszertani kurzuson. A kurzus célja egyrészt a résztvevő angoltanárok nyelvi fejlesztése volt, másrészt pedig az új módszerekkel is megismerkedtünk. Az órák az Emerald Cultural Institute-ban voltak megtartva, amely egy gyönyörű környezetben található épület. Az órák kis létszámban zajlottak, összesen heten voltunk a csoportban. Az órák ketté voltak osztva: reggel nyelvi alapozás volt, illetve az ír kultútáról tudtunk meg érdekességeket, délután pedig a módszertané volt a főszerep: a tanáraink mind egy-egy fejlesztendő területet helyeztek a központba, és megmutatták az új módszereket, amelyeket mi is könnyedén át tudunk emelni a tanításunkba. Tankönyvünk nem volt, de mindenki készült vagy nyomtatott anyagokkal, vagy kivetített prezentációkkal, így minden anyagot haza tudtunk hozni.

A délutánjaim egy kivételével szabadok voltak, szerdán egy előadást tartott nekünk egy tanárunk, aki a nyelvelsajátítás kérdéseit járta körbe. A többi délutánon én magam fedeztem fel Dublint, így jártam a Szent Patrik Katedrálisban, a Gaiety Színházban Michael Flatley írtánc show-ját néztem meg, vagy csak sétálgattam a dublini parkokban, amelyek gyakorlatilag egymást érik.

A szállásom az iskola által biztosított fogadócsaládnál volt. James és Loretto Wrynn egy nagyon kedves idős házaspár, akik egy impozáns három emeletes házban laknak. Ottlétem alatt nagyon sokat beszélgettem velük, mivel nagyon érdekelt Írország kultúrája, politikája és gazdasága is. Szerencsére nyelvi akadályokba nem ütköztünk, hiszen szépen és tisztán beszéltek. Külön szobám volt fürszőszobával felszerelve. Összességében kitűnő volt náluk lakni.

Nagyon örülök, hogy egy olyan régi vágyam teljesült az Erasmus által, ami nemcsak nyelvileg, hanem kulturálisan is nyitottabbá és fejlettebbé tett. Sosem fogom elfelejteni ezt a pár napot, amelyet Dublinban töltöttem.

Kategória: Angol nyelvterület
hétfő, 14 augusztus 2023 10:32

Course for Teachers of History, Dublin (2023)

Bár két éve tanítok jelenlegi munkahelyemen, mindig is elkötelezett voltam a pedagógia, különösen a történelem tanításának módszerei iránt. Először vettem részt Erasmus+ programon, sőt első külföldi továbbképzésemen voltam. Amikor eldöntöttem, hogy szeretnék utazni, tudtam, hogy csakis olyan képzésre jelentkezhetek, amely a történelemmel kapcsolatos. Kíváncsi voltam, hogy tanítják máshol, miből, milyen módszereik vannak, milyenek a tantárgyi lehetőségek. Egy kurzus volt, amit kifejezetten ilyen szakos tanároknak hirdettek, mégpedig Írország fővárosában, Dublinban. A kurzus leírása megannyi múzeumlátogatást és szervezett programot tartalmazott a workshopok és előadások mellett, így gyermekkori vágyam teljesült, hogy kiutazhattam a nyár folyamán ebbe a lenyűgöző országba. A megadott két időpont közül egy másik pályázat miatt a nyári egyhetes kurzust választottam, így kimaradt a gimnáziumi óralátogatás, de ezt pótolta a többi program.

Lényegében keretes szerkezetű volt az utazás, mivel első nap gyalogos városnézésen ismertük meg Dublin és Írország történetét, míg az utolsó képzős napon egy előadást hallgattunk erről végig. Kilian és Sophie elképesztő beleéléssel meséltek az ír történelem és kultúra jellegzetességeiről, így ízelítőt kaphattunk nemcsak az ír valóságról, hanem hogy mit jelent írnek lenni, milyenek is az írek. Bár a magyar oktatásban minimálisan kerül elő az ír történelem, most, hogy már jobban ismerem és értem, biztosan ki fogom emelni azt, ha csak pár mondatban is, például a vallási ellentéteket, Észak-Írország és Írország születését vagy éppen az ír kivándorlás okait. Elképesztő múzeumokba látogattunk el, így amellett, hogy láthattuk az írek híres aranyát, őskori emberi maradványokat is tanulmányozhattunk (Archeológiai Múzeum), de ellátogattunk a Henriette Streetre is, ahol egy ház történetén keresztül nyerhettünk bepillantást az ír történelembe. Számomra a leginkább meglepő a Postamúzeum (GPO) volt, amely nevével ellentétben nem egy postatörténeti kiállítást nyújtott, hanem az ír függetlenségi mozgalom, a húsvéti felkelés hátterét és kommunikációs rendszerét mutatta be.

A képzés önmagában nagyon hasznos volt, ha nem is ismereteiben, inkább attitűdformálásában. Lucy a képzőnk a digitális pedagógia iránt elkötelezett egyetemi oktató, aki nyitottságával, értő figyelmével mindenkit bevont a tanulási folyamatba. Két napot töltöttünk vele, az első napon kifejezetten a modern tanulásról folytattunk párbeszédet, készítettünk projektet, míg a másodikon a történelmi nézőpont érvényesült. Sajnos a képzés hátránya volt, hogy a történelmi kurzusra ketten jelentkeztünk egy szlovák kolléganővel, így a tapasztalatcsere csak kétoldalú tudott lenni, hiszen Lucy nem történelemtanár és mások sem voltak azok.  Mivel ilyen kevesen voltunk, az első napon össze voltunk vonva egy másik Erasmus-kurzus diákjaival, akik az IKT-alapú tanulást/tanítást tanulmányozták. Számomra az is furcsa volt, hogy a társaság fele már egy héttel korábban érkezett, míg a másik fele új volt, így amikor ismételtünk, akkor bár nekem új ismereteket nyújtottak, ők ténylegesen ismételtek. Újra felfedeztem a Padlet felületét, illetve nagyon sokat beszéltünk arról, hogy ma már a diákok nem tudnak magolni, nem ez a tanulási forma a jellemző és sikeres. A projekt, amit mindenki egyénileg készített, arról szólt, hogyan tudjuk a digitális eszközöket alkalmazni saját tantárgyunkban. Nem kellett teljes projekttervet készíteni, nem is volt rá idő, inkább az előnyeit és hátrányait beszéltük meg ezeknek az online platformoknak. A második napunkon Arianaval (másik kolléganő) és Lucyval beszélgettünk a történelemtanítás dilemmáiról Szlovákiában és Magyarországon, bemutattuk a saját platformunkat, majd lezártuk a napot.

A képző rendkívüli rugalmasságát és szervezőképességét dicséri, hogy sajnos elmaradt egy ír történelemtanárral való találkozás, mivel lebetegedett, ezért átszervezte a programunkat, hogy felszabaduljon egy teljes nap egy egész napos kirándulásra. Volt lehetőségünk színházba is menni, ami eredetileg nem volt a program része, de megszervezték, emellett minden napra kaptunk ajánlást zenékre, filmekre és kocsmákra, hogy még jobban megismerjük Írországot.

A tanulmányokon túl a képző két egész napos kirándulást szervezett, így ellátogattunk Belfastba, ahol a vallási ellentétekről kaptunk információkat helyi taxisok vezetésével, majd továbbmentünk egy középkori vár romjaihoz és az Óriások útja (Giant's Causeway) elnevezésű természeti kincshez. A másik út során Kilkeny városát tekintettük meg, majd az egyik legrégebbi, középkori kolostor romjaihoz mentünk (Glendalough), ahol szintén lélegzetelállító látvány tárult a szemünk elé. A nap végén egy helyi gazda farmján volt lehetőségünk birkákat simogatni és megismerni a farmerek és a terelőkutyák munkáját.

A sok szervezett program mellett volt időnk szabad múzeum- (Guinness, Book of Kells, EPIC – Ír Emigrációs Múzeum), város (Howth) és természetesen kocsmalátogatásra is, hogy még teljesebbé váljon az ír élmény és hangulat. Bár a programnak nem része hivatalosan, mégis mindenki ajánlotta az EPIC múzeumot. Tényleg lenyűgöző, és egyben szívszorító, hogy mi motiválta, mi jellemezte az ír emigrációt, és azt hiszem mai világunkban különösen fontos az emigráció fogalmának a megértése.

A kurzus előnyei:

  • Írország
  • egyetemi szállás a város központjától nem messze, ahol egyszemélyes fürdőszobával rendelkező szobákat kaptunk egy apartmanban
  • széles programkínálat (előre ismertük a képző honlapjáról), de a képző ezt rugalmasan kezelte (nyitott volt a változtatásokra)
  • a történelemtanításhoz elengedhetetlen sok múzeumlátogatás
  • 2 egész napos, buszos kirándulás
  • attitűdformálás a modern iskoláról

A kurzus hátrányai:

  • ketten voltunk ténylegesen a történelemtanári kurzuson (minimális tapasztalatcsere)
  • a történelemtanítás módszereiről sokat nem hallottunk

Természetesen ezek a hátrányok jelentősek, de úgy gondolom, nem is lehet célja egy ilyen rövid kurzusnak az ismeretek bővítése minden szinten, fontosabb az attitűdformálás, hogy ezt hazatérve a saját iskolai környezetembe tudjam adaptálni. Azt hiszem, sosem felejtem el ezt az utat.

Képző: InterEducation Dublin (Dublin)

Course for Teachers of History (http://www.intereducation.eu/documents/735_info_secondary_history_-_dublin__2023.pdf)

Dátum: 2023.07.09-16.

Intézményem: Óbudai Gimnázium, 1033 Budapest, Szentlélek tér 10. 

A gimnázium Erasmus+-oldala: https://obudaierasmus.wixsite.com/obudaierasmus2016

https://www.facebook.com/profile.php?id=100057334844816

Kategória: Angol nyelvterület
A dublini Atlas Language School szervezésében megvalósult kéthetes képzés (https://atlaslanguageschool.com/environment-sustainability-erasmus-teacher-training-course/) számos meglepetéssel szolgált, elsősorban azzal, hogy címénél sokkal többet adott. Módszertani fogásokat is elsajátíthattunk, illetve történelmi fejtágítót is kaptunk, mivel oktatónk, Ali Belfastban született és nevelkedett, ám évek óta Dublinban él és dolgozik, így személyes tapasztalatain át, hitelesen nyújtott betekintést az 'érem' mindkét oldalára.
A képzés részben tantermi, részben terepmunka keretében folyt, reggel 9-től délután 4-ig hétköznaponként, két szombaton pedig történelmi-kulturális-kulináris megmerítkezés volt. Összetartó csapat lévén, szabadidőnkben is zömében együtt szerveztünk programokat, így ezeket a közös élményeket is bele tudtuk szőni a további kurzusmunkánkba.

A képzés tematikája a fenntarthatóság és környezetvédelem fő vonulata mentén zajlott. A munkatervben szerepelt kiselőadás, nyilvános vita, bemutatóóra tartása, a tantermi órákon túl helyszín látogatás, kérdőív-alapú mini közvéleménykutatás, egyéb mini-projektek - pl. idegenvezetés, hogy csak néhányat említsek. A kurzustagok számára már nem volt újdonság a fenntarthatóság témája, munkakörünk adta keretek között, illetve saját életünkben is ki-ki lehetőségeihez mérten megpróbálja ennek jegyében alakítani a mindennapjait, így már rögtön az első nap bevezető foglalkozásán mélyebb vizek felé evezve megosztottuk egymással eddigi ismereteinket, a hazai kihívásokat és jó gyakorlatokat, valamint a téma tantermi feldolgozhatóságával kapcsolatos tapasztalatainkat.
A tanmenet végigvette a fenntarthatóság kérdéskörének tantermi oktatási lehetőségeit, ezzel összefüggésben helyi problémákat is megismerhettük, mint az ún. 'dzsentrifikáció', a jelenleg is folyó kivándorlási hullám, a hajléktalanság és a magas férfi-öngyilkossági arány. Dublinról és kiemelten a képzőhely kerület-szomszédjáról, az ún. The Liberties negyedről  különösen a  környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontból egy prezentációhoz gyűjtöttünk adatokat.  A képzőhely épületével kapcsolatos jobbító javaslatot is ki kellett dolgozni, amit előadás során ismertettünk, beépítve az otthonról hozott jó gyakorlatokat is. A munka során megismertük Dublin fenntarthatósági projektjei között talán a legkiemelkedőbb és ámulatbaejtőbb hulladékfeldolgozót: a Ballymun Rediscovery Center-t, ami jó példa arra, ha valaki mer nagyot álmodni. A központ távolról sem puszta hulladékfeldolgozó, hanem egy innovációs és fenntarthatósági - és fenntartható! - tudásközpont. Bevételeinek felét saját projektjeinek bevétele adja. Található itt magaságyásos konyhakert, gyógynövénykert, komposzt, saját víz-újrahasznosító telep; varroda és divattervező műhely, kerékpárjavító, valamint innovatív bútor-újragondoló műhely; a víz körforgását interaktívan bemutató terepasztal, a helyi faunát és flórát ismertető kiállítás. Nem utolsó sorban ez egy közösségi tér, ahova az éppen munkát kereső helyiek nem csak tanácsért, megerősítésért járhatnak, de tudásukat, készségeiket gyakorolva kivitelezhetik elgondolásaikat, hogy aztán termékeik az emeleti boltban akár gazdára is lelhessenek. Az intézmény hasznos kiadványokat is szerkeszt a fenntarthatósággal és újrahasznosítással kapcsolatban. Oktatás, kutatás is folyik itt, megannyi kurzust is kínál minden korosztály javára (pl. a biodiverzitásról, a víz körforgásáról és annak fontosságáról), honlapjuk (http://www.rediscoverycentre.ie) számos információval szolgál a témában.
 
A képzés fő ívén túl az ír történelemben és kultúrában is megmerítkezhettünk, s ez számos ponton kapcsolódott a fenntarthatóság és környezetvédelem témájához. Az otthoni felkészülésen túl kiváló alapot adott a képzés előnapján meglátogatott EPIC múzeum, amit a  képzőhely is ajánlott. A két hét alatt történelmi sétát tettünk Dublin nevezetes helyein. Itt kiemelném a Trinity College könyvtárát, ahol a könyvrestaurálások eredményeit egy kiállítás keretében ismerhettük meg, illetőleg láthattuk a restaurátorokat munkájuk közben a galérián.  A történelmi viharokban edződött ír nép sorsa zenéjével szorosan összefonódott - zenei élményben pedig bőven volt részünk élőzenés közösségi tereken, színházi előadáson, a Szent Patrik katedrálisban, utcazenélés során, sőt, flash-mobon is, ahol lehetőség nyílt a hagyományőrző ír zenét művelő amatőr és profi zenészekkel is beszélgetni, sőt, be is lehetett szállni zenélni, táncolni, nem utolsó sorban pedig a Riverdance táncegyüttes fennállásának 25. jubileuma alkalmából rendezett lenyűgöző előadásra is eljutottunk. A képzőhely több oktatója is ismert kortárs költő illetve aktív muzsikus - ezeket a programokat nagy részben nekik köszönhettük. Az irodalmi sétákat - egyik miniprojekt végeredményeként - mi magunk idegenvezettük. Fontos tudni, hogy a képzőhely épülete, ez a város közepén, a kanális partján elhelyezkedő műemlék  annak idején  William B. Yeats irodalmi Nobel-díjas költő fívérének, a festőművész - és irodalmi olimpikon! -  Jack B. Yeats-nek adott otthont. Bejártuk Dublin jelentős parkjait is, ahol híres művészek és szabadságharcosok szobrai mellett érdekfeszítő történetek során történelmi arcképcsarnok tárult elénk, illetve hétvégenként az ír tájjal, a kelta leletekkel, a helyi gasztronómiával ismerkedtünk. Az ír festészetben a Nemzeti Galériában tett séta során gyönyörködhettünk.

A képzőhely (https://atlaslanguageschool.com) egy komoly szakmai intézmény, dolgozói felkészültek és segítőkészek, mindig bizalommal fordulhattunk hozzájuk a kérdéseinkkel. Oktatónk hagyományos és digitális módszereket is bevetve magas színvonalú órákat tartott, változatos, játékos, szórakoztató elemekkel mutatta be a kurzus témájának tantermi feldolgozási lehetőségeit, s hozta mindezek során közelebb az ír életérzést. A Dublinban töltött két júliusi hét szűkebb és tágabb értelemben is hasznos volt mind szakmailag, mind egyéni fejlődés és kapcsolatépítés tekintetében. Bár a helyiek szerint ez volt a nyár talán egyetlen ennyire és szokatlanul 'hideg', ennyire zivataros két hete, a naponta többszöri vihar, mindent eláztató eső ide vagy oda -, maga Dublin, az ír kultúra és az ír zene varázsa, valamint vendéglátóink segítőkészségének és jól felkészültségének köszönhetően ez eltörpült az élményeink mellett.
Rengeteget tanultam, feledhetetlen élményekkel gazdagodtam, szakmai kapcsolatokat kötöttem.

 
 
Az iskolánk neve és címe: Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 1022 Budapest, Marczibányi tér 1

QR code:
qrcode_www.kodaly-bp.edu.hu (1).png
Kategória: Angol nyelvterület

A Corrib-folyó torkolatánál, az Atlanti óceán partján található Galway, Írország nyugati partvonalán az egyik legismertebb kikötőváros, az ország kulturális fővárosa. Két egyetem, számtalan gasztro pub, egy várostörténeti múzeum, a Miasszonyunk Mennybemenetele és Szent Miklós-székesegyház mellett Galway-ben található az Atlantic Language School egyik oktatási központja is, ahol 2023. július 10-14. egy öt napos tanártovábbképzésen vehettem részt.

Az Innovative Teaching Methodologies for Secondary Teachers nevet viselő kurzust Nancy Angeloni amerikai származású kolléganő vezette, nemzetközi csoportunkban öt olasz kolléga, egy cseh, egy osztrák, egy német, egy litván és két magyar tanár vett részt a képzési napokon. A 21. századi középfokú oktatási környezetekben hatékonyan alkalmazható tanítási technikákat, munkaformákat és tanítási stratégiákat elemeztük, hasonlítottuk össze és próbáltuk ki mind az öt nap, reggel kilenc és délután fél egy között. A kollégák közötti szakmai párbeszédnek jó alapot szolgáltatott a résztvevők országaiban lévő oktatási rendszerek összehasonlítása. Megismerkedtünk a tartalomalapú nyelvoktatás (CLIL) alapvetéseivel, a tanulási célok, nyelvi tartalom és információs műveltség fejlesztésének kölcsönhatásaival. A tanulók előzetes tudásának aktivizálására alkalmazható tanórai tevékenységtípusokat vizsgáltunk, a „4C” alapelv (content - tartalom, communication - kommunikáció, cognition - megismerés, culture - kultúra) gyakorlatba ültetése mentén. Lehetőség nyílt a feladatközpontú nyelvtanítás (task-based language teaching) alapelveinek, eljárásainak és gyakorlatainak áttekintésére és kipróbálására társtanítás keretében. Szót ejtettünk a projekt alapú nyelvoktatásról, a virtuális tanulási környezetben zajló nyelvtanítást támogató digitális felületekről, valamint a nyelvtanulói tevékenységet előtérbe helyező tanórai feladattípusokról. A tanulási eredmények értékelésének és elemzésének kritériumait gyűjtöttük össze, értékelési skálák használatát próbáltuk ki, valamint a tanári visszajelzés és tanulói teljesítményértékelés, társértékelés pedagógiai lehetőségeit vizsgáltuk.

Szállásom a modern Westwood Residence-ben volt, a képzőhelytől fél órányi buszútra. Szintén nemzetközi társasággal osztoztunk egy tágas apartmanon, mindenki egy-egy jól felszerelt és összkomfortos szobában lakott.

A hétfői képzési nap délutánján szervezett gyalogos városnézésre indultunk és felfedeztük Galway főbb látnivalóit, valamint sok érdekességet megtudtunk a város történelméről. Helyi idegenvezetőnk sok-sok történetet megosztott a séta résztvevőivel. Esténként kulináris kalandozások során kóstoltunk helyi ételeket és hallgattuk a trad music-ot. A helyiek vendégszeretete, valamint az idegenforgalomhoz való különlegesen pozitív viszonyuk nagyon kellemes élményt jelentett számomra. Szerda délután pedig eddigi utazásaim egyik legkiemelkedőbb buszos kirándulása következett. Szintén szervezett keretek között látogattunk el a Wild Atlantic Way részét képező Moher-sziklákhoz. Sofőrünk, egyben idegenvezetőnk mindent megtett, hogy maradandó élményekben részesüljünk: a buszon töltött időben a hely földrajzi jellegét mutatta be, valamint anekdotákat mesélt aaz itteni életről. A sziklafalon gyalog sétáltunk miközben a táj, a különlegesen verőfényes napsütés, valamint az atlanti szél teljesen magával ragadott.  A Moher-sziklákhoz vezető úton megálltunk a Dunguaire kastélynál is.

A Galwayben található Atlantic Language School képzését azoknak a kollégáknak ajánlom, akik egy különleges helyszínen, barátságos környezetben szeretnék magukat fejleszteni, az ír kultúra és vendéglátás legjavát megtapasztalva. Érdemes olyan képzést választani, ami időben párhuzamosan zajlik a minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi művészeti fesztivállal (Galway International Arts Festival) azért, hogy a képzési napok délutánjain színházi és bábelőadásokon, filmvetítéseken, valamint utcai bemutatókon is lehetőség nyíljon a lelki-szellemi feltöltődésre.

https://www.atlanticlanguage.com/courses/innovative-teaching-methodologies-for-secondary-teachers/

http://www.ejg.hu/tanarok/munkakozossegek/angol-2/erasmus/

https://www.facebook.com/e5vos.erasmus

 

Kategória: Angol nyelvterület
hétfő, 17 október 2022 19:20

Dublin, nyelvtanfolyam

Írország, Dublin, Twin.... felejthetetlen, nagyszerű két hét.

2022. augusztusában nyelvtanfolyamon vehettem részt Dublinban, a Twin English Centre kurzusán. Először utaztam Erasmus ösztöndíjjal, először volt lehetőségem rá, hogy angol nyelvterületen tanuljam a nyelvet.

Többszörös újrakezdőként, viszonylag szerény nyelvtudással jelentkeztem a pályázatra, bízva benne, hogy az intenzív tanulási lehetőség és az inspiráló nyelvi környezet segít elmozdulni a holtpontról. A lehetőség elnyerésétől folyamatosan készültem, online nyelvleckéket vettem, angol szövegeket hallgattam, ismerkedtem magával az országgal is.

 A Twin, mint képzési központ többségében beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Az órák 9-től 13 óráig tartottak, s a hét utolsó napján egy-egy teszttel zárultak. Mongol, brazil, török fiatalok voltak a csoporttársaim, 2 tanárral 10-en tanultunk együtt. Oktatóink pozitív kisugárzású, kedves emberek voltak, ez növelte a bátorságunkat, és ellensúlyozta az órák módszertani zökkenőit. Társaim - nem Erasmus ösztöndíjasként- délelőtt a nyelvet tanulták a Twinnél, délután pedig dolgoztak, s átlagosan fél évre jöttek Dublinba. A nyelven kívül a 2 hét alatt sokat tanultunk országaink kultúrájáról, életviteléről, szokásairól. Mindez egyrészt bele volt ágyazva az elsajátítandó anyagba, de ezen kívül is szívesen beszélgettünk egymással.

Sokat fejlődött az angoltudásom, beszédkészségem, s főként beszédbátorságom.

Ennél a nyelviskolánál - ill. a nyelvtanfolyamon részt vevő csoportoknál- szervezett szociális program alig volt, így a tanórákon kívül kevesebb lehetőség adódott a közös együttlétre, a kapcsolatépítésre. Ugyanakkor nekem szerencsém volt, mert már az 1. napon megismerkedtem egy magyar hölggyel, általa egy francia lánnyal, ill. a következő napokban cseh, olasz diákokkal is. Ebben a soknemzetiségű társaságban természetesen angolul folyt beszélgetés. Az első hét végére az én nyelvem is megoldódott, egyre bátrabban kommunikáltam.

A családi szállás szintén a mindennapi élethelyzetekben való nyelvhasználatra ösztönzött, ez is tanulási lehetőség volt, mint ahogy minden séta, közlekedés, vagy akár csak a vásárlás.

Délutánonként amit csak tudtam, megnéztem a városban. A nevezetes helyeken, múzeumokon, templomokon és parkokon kívül ismerkedtem a város kultúrájával, életével, ha mód volt rá, az ott élőkkel. Ezen kívül több kiábrándulást is tettem, két közelebbi kisvárosba (Howth-ba és Bray-be), illetve két távolabbi helyre (a Moher sziklákhoz és Kilkennybe) is eljutottam.

Megvallom, minden lenyűgözött! A város és az ország nyitott, barátságos és elfogadó közege nagy hatással volt rám.

Olyan élményt jelentett nekem ez a két hét, amire mindig emlékezni fogok, ami megmozgatott intellektuálisan és érzelmileg is. Azóta kedvenc színem az ír (smaragd) zöld, és álmomban még mindig járom Dublin utcáit.

 

Kategória: Angol nyelvterület
1. oldal / 3