Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Susánné Zsikai Ildikó

Már korábban jártam Barcelonában,  és alig vártam, hogy újra ellátogassak ebbe a csodás, nyüzsgő nagyvárosba. A kurzus kiválasztása után izgatottan  készültem arra is, mely helyi nevezetességet fogom meglátogatni. Örömmel értesültem arról, hogy művészeti neveléssel is foglalkozik a kurzust tartó pszichológus, aki már előtte felvette velünk a kapcsolatot. 

Az Europass teacher's Academy továbbképzésének célja a pozitív pszichológiai alapelvek megismerésére alapozva, a tudatos jelenlét fejlesztése volt. Ezen a gyakorlati kurzuson, elméleti ismeretszerzésen túl,  sok-sok ötletet szerezhettem jelenlegi munkámhoz az alábbi területekre fókuszálva: személyes jólétem fejlesztése, interperszonális kapcsolatok fejlesztése, hogyan tudom a tanórai környezetet kellemesebbé, a tanulási folyamatot hatékonyabbá tenni.Megismerhettem, részben ki is próbálhattam különböző  technikákat, módszereket, melyek segítségével jobban feltárhatom tanulóim szükségleteit, fejleszthetem az ő érzelmi intelligenciájukat és tudatos jelenlétüket a nyelvtanulás folyamatában, ezáltal motiváltabbá téve őket. A kurzus során meditációs technikákat sajátíthattunk el, és számos pár- és csoportmunka közben cserélhettünk tapasztalatot, illetve kerestünk megoldást az oktatási-nevelési folyamatok során felmerülő problémáinkra, nehézségeinkre. A résztvevő tanár kollégák pedig Európa különböző országaiból jöttek. (finn, horvát, szlovén, szlovák, cseh és magyar tanárkollégák) A kurzus résztvevőivel később online kapcsolatot tartunk majd fenn a tapasztalatcserére és együttműködésre.

Ami a szabadidő kellemes eltöltését illeti, abban nem hiány! Minden napra találtam olyan helyet ahová ellátogathattam, de kétségkívül a Casa Batló volt az idei kedvencem. A spanyol konyha finomságait is sorra kóstolgattuk csoporttársaimmal, és persze a tengerparti fürdőzés sem maradt el.

 

Kisgyermekeket tanítani pályám során mindig kihívást jelentett. Ezért is fogadtam óriási lelkesedéssel, amikor kiderült, hogy iskolánk (az egri Eszterházy Károly Gyakorlóiskola) Erasmus+ pályázata nyert és visszatérhetek Exeterbe (Egyesült Királyság), hogy egy módszertani továbbképzésen részt vegyek. De nem titkolom, azért is, mert 25 év elteltével nagyon szívesen látogattam el újra abba a „diákvárosba”, ahol főiskolásként rövid időt már eltöltöttem. Ezúttal sem okozott csalódást. Újra diák lehettem, minden tekintetben!

Egy percig sem volt kérdés számomra, hogy host family-nél szeretnék lakni. Egy igen kedves, korombeli házinénihez kerültem, és a megérkezésemet követő 1 óra múlva már egy igazi angol kerti partin szurkolhattam az angol nemzeti válogatottnak 2018. július 7-én a svédek ellen. Kinn tartózkodásom alatt többször csináltunk közös programot, ugyanakkor nem telepedett rám, tiszteletben tartotta, amikor csoporttársaimmal töltöttem a szabadidőmet.

A tanfolyamon a csoportomban 11-en voltunk, magyar társam nem volt. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, az oktatás után, az ebédidőben szívesen csatangoltunk együtt. Minden napra volt tervünk, bejártuk a környék kisvárosait, többször vacsoráztunk együtt pub-ban, vagy épp a folyóparton. Bízom benne, hogy az ott szövődött barátságaim sokáig fognak tartani, mint ahogy a lengyel kollégáimmal heti szinten levelezek azóta is.

A tanfolyamon 3 oktatónk volt, igen neves professzorok, egyikük Diana Hicks, akinek tankönyvét sok évvel ezelőtt iskolánkban is használtuk. Olyan modern ismerettel, megközelítéssel, kész tananyagokkal láttak el minket, amiket remekül és akár átalakítás nélkül használhatunk óráinkon. Külön öröm volt számomra, amikor a kurzus végén egy Stühmer csokival köszöntem el Damian nevű tanáromtól, aki válaszul korrekt magyarsággal, ám némi akcentussal azt válaszolta: Ez bizonyára nagyon finom.

A Devoni táj meseszép, a dombok mellett ott a tengerpart, mindenütt a béke, a nyugalom. Imádom a vidéki Angliát és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy idén nyáron is eltölthettem ott azt a felejthetetlen 9 napot.