2019. július végén egy hetet töltöttem el Düsseldorfban. Az IIK (Institut für Internationale Kommunikation) színvonalas továbbképzésének és az intézet által biztosított szállásnak nagyon sokat köszönhetek. Napközben magas színvonalon megtartott workshopokon vettem részt, az egész napos tanulás után pedig a szállásomon felszabadultan érezhettem magam és a német nyelv állandó használatával nyelvtudásomat frissíthettem fel.
Kiutazásom zökkenőmentesen telt, a választott járatok időben elindultak, s egy müncheni átszállás után 11 órára megérkeztem szállásadómhoz, Almuth-hoz. Lakótársnőimmel – egy német és egy magyar kolléganő – azonnal megtaláltuk a közös hangot, s ennélfogva egész heti programunkat közösen szerveztük: minden nap együtt sétáltunk el a képzésre, együtt néztük meg a K20 és a K21 kiállításokat, együtt indultunk városnéző túrára. Mindezen közös programok és a hosszúra nyúló beszélgetések révén rengeteg nyelvi fordulatot megismertem és a német kultúra, filmkultúra, irodalom még közelebb került hozzám.
A Módszertani tréning: német mint idegen nyelv című kurzusunk jól átgondolt és nagyszerűen megszervezett egységekből állt. Tanáraink felkészültek és lelkesek voltak. Andreas Westhofen, a kurzusvezetőnk, összefogta és ügyesen koordinálta csoportunkat.
Az első napon, hétfőn – egy délelőtti bevezető megbeszélés után – sok információt kaptunk Andreas Westhofentől ahhoz, miként motiválhatóak a tanulók a német popzene által, milyen kritériumok alapján válasszuk ki a feldolgozandó zeneszámokat, milyen portálokon tudunk tanulóink számára releváns zenét találni. Kedden Margarita Votteler nagyszerű játékokkal, feladatokkal ismertetett meg bennünket, amelyekkel a tanulóink beszédkészségét játékosan fejleszthetjük. A délután folyamán Yonca Erman ismertetette, miként lehet a német nyelvtant kreatívan átadni. Szerdán Christiane Güldner profi módon megtartott workshopján megtanultuk, miként lehet tanóráinkon a fogalmazások megírását kreatívan előkészíteni és a diákok számára érdekessé tenni. A délután a városnézés jegyében telt: ellátogattunk a Heine Múzeumba és Heine nyomán sétáltunk Düsseldorf belvárosában. Csütörtökön Andreas Westhofen ismertetett meg bennünket a kooperatív tanulás számtalan lehetőségével, majd az országismeret didaktizásának módszereit mutatta be. Az utolsó nap délelőttjén ismét Margarita osztotta meg velünk, hogy tudunk gyorsan és hatékonyan előkészíteni egy helyettesítendő tanórát.
Július utolsó hete számomra Düsseldorfban tartalmasan és intenzíven telt, sok új kollégát ismertem meg, sok jó barátot szereztem, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot és olyan tudásra tettem szert, valamint olyan jó gyakorlatokat ismertem meg, amelyeket alkalmazni tudok majd tanóráimon és amelyeket továbbadok majd pedagógus kollégáimnak. Nagyon örülök, hogy eljutottam Düsseldorfba, mert sokat kaptam a képzés és az ott tartózkodás által. Élményeimet és az ott megszerzett ismereteket megosztom majd tanulóimmal is, így válhatok számukra hitelessé. Diákjaimnak szeretném ugyanis megmutatni, mennyire fontos az élethosszig tartó tanulás.
Külföldi tanulmányutam megvalósulásáért köszönet illeti Véghné Juhász Krisztinát, Förster Anitát és kolléganőmet, Zubora Mártát, akitől nagyon sok segítséget kaptam.
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei AMI - 1022 Budapest, Marczibányi tér 1. http://www.kodaly-bp.sulinet.hu
Az iskolai projektünk címe: Alkalmazzunk kreatív, új és modern módszereket! Tanári innováció a Kodály iskolában.
A kurzus neve: Methodentraining Deutsch als Fremdsprache (Módszertani tréning: német mint idegen nyelv)
A kurzus helye: IIK Düsseldorf
A kurzus ideje: 2019. július 22-26.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal