Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

péntek, 01 november 2019 19:59

Berlin - egy nem németszakos tanár szemével

Írta: Forgács Róbert
  1. 2019. augusztus 5-10 között vettem részt Berlinben a Carl Duisberg Továbbképző Központ szervezésében egy öt napos német nyelvi továbbképzésen, amely egyúttal módszertani továbbképzésnek is bizonyult. Nem németszakos tanárként ez érdekes és izgalmas kihívásnak tűnt számomra.

 Az intézmény Berlin szívében, a Brandenburgi kapu közelében helyezkedik el, könnyen megközelíthető helyen. Maga az épület több szárnnyal és oktató helyiséggel rendelkezik, ez lehetőséget nyújt a résztvevők kényelmes elhelyezésére és a színvonalas nyelvoktatásra.

 A tanfolyam elején mindenki egy szintfelmérésen vett részt, majd ezután szétosztották a hallgatókat. (Engem B2-es szintre kalkuláltak, aminek nagyon örültem, és, mint az később kiderült, ez a szint nyelvtudásomnak megfelelő volt.) Így én egy nagyon vegyes, soknemzetiségű csoportba kerültem, ahol Fülöp-szigeteki és dél-koreai hallgatók mellett olasz, spanyol, brazil, mexikói “diák” is részt vett. Nagy örömmel tapasztaltam itt is a kultúrák és az emberi kvalitások sokszínűségét, úgy érzem, egy idő után jómagam is beilleszkedtem ebbe a szivárványos közegbe.

 Kiváló tanárunk volt. Marina mind szakmailag, mind emberileg példaként szolgált számomra, módszertani szempontból is sokat tanultam tőle. Türelmes, segítőkész, vidám oktatónak bizonyult, az órákon sokat játszottunk, nevettünk és természetesen tanultunk is. Ottlétem alatt éppen a passzív szerkezet szövevényes útvesztőiben bolyongtunk, néha elvesztettük a fonalat, de vezetőnk segítségével mindig kijutottunk a labirintusból. Német tudásom sokat javult a hét alatt, a tanfolyam végén vidáman és bátran csevegtem tanulótársaimmal is. Zárásként pedig egy kellemes, szabadtéri piknikkel búcsúztunk el egymástól és kedves tanárnőnktől.

 A továbbképző központ délutánonként szakmai és kultúrprogramokat is szervezett. Én például részt vettem német dalszövegek elemzésen, kommunikációs játékokon, sőt egy berlini sétán is, amelynek során a város zsidó emlékeivel ismerkedhettünk meg.

És, hát nem hagyhatom szó nélkül Berlin csodálatos, multikulturális hangulatát sem!  Minden szabadidőmben a főváros utcáin bolyongtam magamba szívva ezt a szabad levegőt, és hogy a kultúra se hiányozzon a mindennapokból, vásároltam egy három napos múzeumbérletet, és viharos tempóban tíz, jobbnál jobb, érdekesebbnél érdekesebb berlini múzeumot jártam végig.

 Ez az egy hét maradandó élményt nyújtott számomra. Aki még nem vett részt ilyen erasmusos programon, sürgősen pótolja mulasztását!!

Új hozzászólás