Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

péntek, 03 január 2020 06:30

Classroom Management Solutions for Teachers

Írta: Fészki Viktória
  • Helyszín: Europass - Berlin - Németország

A budapesti Eötvös József Gimnázium képviseletében a 2019-es Erasmus+ program keretein belül Berlinben volt alkalmam részt venni az Europass által szervezett Classroom Management Solutions for Teachers című, angol nyelvű módszertani kurzuson. Némettanárként természetesen nagy öröm számomra, ha Berlinbe utazhatok, az elmúlt években többször is jártam a német fővárosban, amit mindenkinek szívből ajánlok: bármely tudományterület iránt is érdeklődik valaki, biztosan talál a kedvére való múzeumot, rengeteg interaktív kiállítást, workshopot és természetesen szakirodalmat mindenféle nyelven, az év bármely szakaszában. Mondanom sem kell, hogy a városkép, a történelmi emlékek és a kultúra gazdagsága szintén csábítóak, külön hangsúlyoznám emellett azt, hogy Berlin az európai nagyvárosok viszonylatában drágának sem mondható.

A kiutazásomra november végén került sor, ekkor vette kezdetét az egyhetes kurzus, amelyen olasz és portugál kollégákkal együtt vettem részt. Rendkívül jól éreztem magam ezeken a délutánokon – a téli korai sötétedés miatt a délelőttökön volt szabadidőnk, az órákat pedig délután kettőtől estig tartották – a Dél-európai kollégák kedvessége és közvetlensége külön hozzájárult ehhez. Tanárunk, Ada Rigacci kiválóan beszélt angolul (és mint számomra kiderült, németül és franciául is), tíz éve Berlinben élő olasz tanárként hasznos tippekkel látta el a csoportunk tagjait azzal kapcsolatban is, hogy milyen látnivalókat, programokat érdemes felkeresnünk a hét során. Felkészültsége és tudása, emberi hozzáállása külön elismerésre méltó. A foglalkozások beosztását előzőleg rendelkezésünkre bocsátották e-mailben, már ebből kiderült, hogy olyan interaktív órákon fogunk részt venni, ahol a mi aktív részvételünkre, közreműködésünkre feltétlenül számítanak.

Az egy hét során betekintést nyerhettünk a korszerű elektronikus eszközök és alkalmazások használatába a tanteremben, ezekhez számos használható ötletet kaptunk, és magunk is megosztottuk egymással előzetes tudásunkat illetve ötleteinket. A modern technológia használatára alapozva a magunk aktivitásán keresztül (is) próbáltuk ki, hogy hogyan működik a „flipped classroom” és milyen előnyei vannak ennek a módszernek. Természetesen elemeztük a módszer esetleges hátrányait és veszélyeit is saját (különböző kultúrkörökben, különböző életkorú és szociális háttérrel rendelkező tanulók körében szerzett) tapasztalatainkon keresztül.  A projektalapú oktatás tematizálásakor hasonlóképpen jártunk el, itt azonban külön hangsúlyt fektettünk arra, hogy konkrét, megvalósítható kereteken belül minél több tantárgyat tudjunk egymással kombinálni. A legfontosabb kiindulópontunk az volt, hogy a tanulóinknak valamely valós problémát kell megoldaniuk, az ilyen helyzetekben pedig a való életben is több tudományág által leírt ismeretek hasznosítására van szükség. Ebben az esetben is a saját tervek, a legkülönbözőbb tudományterületeket és közösségeket képviselő kollégák ötletgazdagsága, közös munkája volt a legérdekesebb. A kurzus végére mindenki prezentálta a csapatban készített „flipped classroom”- és projektterveit, a közös véleményezésből is rengeteget tanultunk. Egyénileg online teszteket és játékokat készítettünk, amelyeket a csoportban közösen próbáltunk ki.

Számomra a legpozitívabb tapasztalat az volt, hogy az idő relatív rövidsége ellenére minden olyan technikát és módszert, amelyet a kurzuson tanultunk, lehetőségünk volt egymást segítve kipróbálni is. A megbeszéléseken valós problémákat vetettünk fel, amelyek megoldására közösen valóban jó stratégiákat tudtunk megfogalmazni, amelyek a saját, rendkívül különböző csoportjainkban is működhetnének. Az általunk tanult módszertani trükköket a sokat emlegetett finn oktatási rendszerben évek óta alkalmazzák, mindig adott csoportokra és szituációkra adaptálva.

Összességében elmondhatom, hogy mind a kurzus tartalmával, mind annak szervezésével és lebonyolításával nagyon elégedett voltam. A kurzus elvégzésekor külön örömmel töltött el az, hogy a csoporttársaim személyében fantasztikus kollégákat ismertem meg, akikkel remek volt együtt dolgozni. Remélem, hogy a saját iskolámban az egész tanári közösség számára használhatóvá tudom tenni az itt megtanultakat.

Új hozzászólás