Vargáné József Annamária
Továbbképzés némettanárok részére Regensburgban
DISSZEMINÁCIÓ
REGENSBURG, 2023. július 30 – augusztus 14
AUFFRISCHUNGSKURS FÜR DEUTSCHLEHRER: „Methoden und Sprache”
Iskolánk a 2022-23-as tanévben csatlakozott először az Erasmus+ programhoz. Polyákné Dobos Márta kolléganőnk lelkesen mutatta be ezt a pályázási lehetőséget, így aztán több kollégámmal is úgy döntöttünk, hogy ezen mi is részt szeretnénk venni. Igazgatónőnk örömmel támogatta az ötletet és azonnal elkezdte a szervezést. Izgatottan vártuk az eredményt és nagyon boldogok voltunk, amikor májusban kiderült, hogy iskolánk pályázatát elfogadták.
Én a gyönyörű bajorországi Regensburgban egy kéthetes nyelvtanároknak szóló programon vehettem részt. Regensburg 2006 óta számos középkori, műemlékvédelem alatt álló épülete miatt, az UNESCO Világörökség része.
A képzés helye, a Horizonte nyelviskola, illetve a szállásom is a város központjában ugyanabban az épületben volt.
A képzés alatt a délelőtti óráink 9-től 12:30 illetve délután 13:30-tól 15:30-ig tartottak.
Az első héten a délelőtti németórákat egy nagyon kedves, közvetlen, fiatal német anyanyelvű tanárnő tartotta, így élmény volt ezeken részt venni. Az első napot játékos ismerkedéssel kezdtünk. A foglalkozásokon három cseh és három lengyel némettanár vett részt rajtam kívül, illetve sokszor csatlakoztak hozzánk diákok is a haladó tanfolyamokról. A diákok közül volt aki csak egy pár napig, mások egy hétig tanultak velünk. Így csatlakozott hozzánk egy 25 éves török orvos, egy 18 éves spanyol fiú, egy középkorú mexikói teológusnő illetve egy amerikai informatikus is. Nagyon jó hangulatban, baráti légkörben teltek az órák. Mindenki lelkes volt és a plusz feladatokat is mindig elkészítettük.
Reggelente a tanult kifejezések, közmondások ismétlésével indítottuk a napot. Sokat beszélgettünk a különböző országok iskolarendszeréről, a pedagógusok helyzetéről, a demográfiai változásokról, az Erasmus+ programról. Kiderült, hogy minden tanár úgy érzi, hogy nehéz helyzetben vannak az országukban a pedagógusok, pedig mint megtudtuk Lengyelországban csak 18 óra a kötelező és egy nyelvi csoportnak 5 vagy 6 órája van hetente, tehát tudnak haladni a tananyaggal.
A mexikói teológusnő arról számolt be, hogy náluk az oktatás nem ingyenes és a szülőknek sokat kell dolgozniuk ahhoz, hogy ki tudják fizetni a gyermekük taníttatását.
Minden nap ebéd után mindig más-más dolog került a fókuszba. Megismerhettünk olyan német filmeket, dalokat, közmondásokat, meséket, országismereti kvízjátékokat, amelyeket felhasználhatunk a tanítás során is. Ezenkívül bepillantást nyerhettünk a fiatalok által beszélt német szlengnyelvbe is. Természetesen nehezebb német nyelvtani feladatok is terítékre kerültek.
Míg a délelőtti órák fő célja a kommunikációs képességek fejlesztése volt, addig a délután az országismeret, helyismeret gazdagítását szolgálta.
Olyan is előfordult, hogy a délutáni óra helyett az I. Lajos bajor király által építtetett Walhallához hajóztunk, amely egy dombon helyezkedik el. A nyári hőség ellenére megérte felmenni a Walhallahoz, mert így csodálatos panoráma tárult elénk. Bent az épületben a legjelentősebb német személyiségeknek állítottak emléket.
Órák után, a hon- és népismeret keretében, vezetett városnézésen mutatták be Regensburg nevezetességeit, máskor pedig a Thurn und Taxis kastélyt vagy éppen a Kneitinger sörfőzdét tekintettük meg.
Bár az estéink és a hétvégéink szabadok voltak, de ilyenkor sem unatkoztam.
Egyik este a „Parade” című musicalt néztem meg remek szereposztásban, máskor templomi koncertre mentem a közeli Szentháromság templomba vagy a Bismark téren híres operarészleteket hallgattam a helyi operaénekesek előadásában.
Hétvégén, szombaton, a bajor múzeumban két izgalmas vezetésen vettem részt, vasárnap pedig a csoportomból két némettanárral elutaztunk a közeli Bambergbe és Nürnbergbe. Bamberg nagyon hangulatos csodaszép város. Nürnbergben csak a híres német festőt, Albrecht Dürert (1471 – 1528), bemutató múzeumot volt időnk megtekinteni, annyit viszont megállapítottam, hogy ebbe városba is érdemes visszatérni.
Szóval felejthetetlen két hetet töltöttem Regensburgba, ahol sok ismerettel és barátokkal gazdagodtam.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal