Dr. Horváthné Csordás Erzsébet
Kezdő olasz nyelvtanfolyam Rovinjban
Kezdő olasz nyelvi kurzuson vettem részt 2024. 07.21-27-ig Rovinjban. Egy kollégám bátorított, hogy Erasmus + tanfolyamon kezdjek nyelvet tanulni. Az olasz nyelvre esett a választásom, amit már hetekkel előtte elkezdtem egyedül alapozgatni.
A Hungary Expert – Jutaki Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szervezésében létrejött tanfolyam fantasztikus élményt jelentett számomra. Első napon az angolos csapattal kezdtük az ismerkedést, ahol angolul mutatkoztunk be egymásnak és mondtuk el, hogy mi vonzott minket éppen erre a tanfolyamra. Utána kezdődött el a saját, IKT eszközökkel jól felszerelt, légkondícionált tantermünkben a nagyon komoly nyelvtanulás. Teljesen kezdő szintről indultunk a Nuovo Progretto Italiano című tankönyv és munkafüzetének fénymásolt részleteinek segítségével. A főnevek nemével, határozott és határozatlan névelőkkel, melléknevekkel és a létige jelen idejével kezdtük és másnap már a múlt idő képzésével foglalkoztunk. Következett az egyszerű és összetett jövő, előljárószavak és névmások. Közben olvasási gyakorlatokat végeztünk, hogy gyakoroljuk a kiejtést és ismerkedjünk az olasz kultúrával is. Olvastunk az olasz kávéivás történetéről és szokásairól, az olasz moziról, híres filmrendezőkről és filmjeikről, leghíresebb színészeikről. Az összekötő nyelv az angol volt. Ennek kapcsán felfedezhettem, hogy kicsit többet értek meg angolul, mint gondoltam, bár az is eléggé kezdő szinten van. Foglalkoztunk még a nyelvtudásnak azzal a részével, amit egy turista tud használni Olaszországi látogatása során. Megtanultuk a zöldségek, gyümölcsök neveit, tanultunk étteremben rendelni, különböző kávékat kérni. Ismerkedtünk a számokkal is, hogy megtanulhassuk a számla kérésének és a fizetésnek a fordulatait is. Öt csoporttársammal, napi öt órában egymást segítve nagyon jó hangulatban tanultuk az olasz nyelv alapjait. Már a második napon elkezdtünk készülni az utolsó napon előadandó prezentációra, amin a főnevek nemeit és az igeidőket mutathattam be, a tanultakból. A lelkesedés táplálta kreativitással még egy dallal is megleptük oktatónkat. A tanfolyam zárását jelentő prezentáció előtt az angolos csapattal együtt megnéztük a Roberto Benigni által rendezett La vita è bella című filmet olasz nyelven, angol felirattal. Utána következett a prezentáció, amit a két csapat egymásnak mutatott be.
Rovinj olasz múltja, ma is érződik az óváros utcácskáiban, aminek a látképét a terem ablakából, minden szünetben megcsodálhattuk. Tanulás után járva a fényesre csiszolódott utcakövein, szűk falai közt, csak tetézte ezt az érzést, és motiváló erővel hatott. Lehetőségünk volt szervezett keretek között a környék látványosságainak és nevezetességeinek a megismerésére is. Minden nap úszkálni a tengerben pedig maga volt a „Wellnes” a sok tanulás után.
A szikra megvolt és most haladok tovább az olasz nyelvtanulással, a nélkülözhetetlen nyelvtani alapokkal a tarsolyomban. Egyelőre egy számítógépes applikáció segítségével folytatom a nyelvtanulást, de tervezem a személyes kurzusra való jelentkezést is.
Köszönöm Véghné Juhász Krisztinának, hogy részt vehettem egy nagyszerűen megszervezett, csapata által segítőkészen támogatott tanfolyamon. Ahogyan engem lelkesítettek, ugyanúgy én is tudom bátorítani kollégáimat a Hungary Expert szervezte tanfolyamokra, amikre én is szívesen jelentkeznék.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal