Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

hétfő, 29 augusztus 2022 19:22

Erasmus+ Madridban

Írta:

Július második felében került sor a második Erasmus+ képzésemre Madridban. Az AIL Madrid nyelviskola szervez spanyol mint idegen nyelv tanárok számára szakmai továbbképzést, amelyen anyanyelvi és nem anyanyelvi beszélők is részt vesznek. A kurzus tematikája nagyon változatos volt, minden nap két előadót hallgathattunk meg.

Számomra a következő témák voltak kiemelten motiválóak: az első óra az infografikák használatát mutatta be nyelvórán. Láthattunk néhány igényesen kivitelezett példát, illetve magunk is rajzolhattunk. Jó alkalom volt annak megerősítésére, hogy a multimodalitás mennyire fontos a hatékony tanuláshoz, illetve lettek új ötleteim, hogyan kapcsolhatnám ezt az eszközt a tananyaghoz. A kreatív írás órán megtapasztalhattuk, hogy bármi lehet kiindulópont érdekes és ötletes szövegek létrehozásához, bármilyen nyelvi szinten. Ezen az órán is lehetőségünk volt saját alkotást létrehozni, ezt páros és csoportos előkészítő feladatok segítették. Az óra végére egészen lenyűgöző volt az a kreatív erőtér, ami létrejött a csoporttagok között és szórakoztató vagy épp felemelő szövegek születtek. A logikai készségünk is fejlődött a szabadulószoba nyelvórai használatának bemutatásakor, mivel a csoportnak meg kellett oldania egy feladatot. A következő tanévben mindenképp szeretném ezt az eszközt kipróbálni projektekhez, illetve ezzel szeretném motiválni a diákokat a kevésbé kedvelt anyagrészek elsajátítására.

Az iskola által szervezett kulturális programok is nagyon színvonalasak voltak, a programokat vezető tanárok lelkesen osztották meg velünk a tudásukat. A városnézés során sok új információt tudtam meg olyan helyekről is, ahol korábban már jártam. Ellátogattunk a Reina Sofía múzeumba, ahol a vezetőnk bemutatta az ott kiállított legfontosabb alkotásokat – így Picasso Guernica c. festményét is.

További információk

  • Helyszín: Madrid, Spanyolország

Új hozzászólás