Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

csütörtök, 04 augusztus 2016 10:34

Úti beszámoló: Szakmai továbbképzés Malagában

Írta:
  • Helyszín: Malaga
A lelkes csoport A lelkes csoport

Az Erasmus+ KA1 pályázat keretében a mobilitás 2016. július 16. és július 30. között valósult meg Malagában a Malaca Instituto szervezésében, ahol egy nyelvtanári továbbképzésen vehettem részt. Az iskola Malaga külvárosában található, mellette van a kollégium, illetve a családi elhelyezést igénylők számára a közelben keresnek családot. Én is az utóbbit választottam, és a családom 10 perc sétával könnyen megközelíthető volt. Az iskola jól felszerelt, külön teremben állt számítógép a diákok rendelkezésére, ahol nyomtatni is lehetett, volt könyvtár és társalgó is. A tanterem tökéletes volt 10 fő befogadására, ahol szintén volt TV, magnó, számítógép, kivetítő. A 2 hét alatt 4 tanárunk volt, mindegyik jól felkészült, mindig készek a diákok igényei szerint alakítani az órát. Nagyon nyitottuk és közvetlenek voltak, így bizalommal fordulhattunk hozzájuk minden kérdésünkkel. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt az iskolában, bátran fordulhattunk hozzájuk minden problémával.

A nyelviskola gyönyörű természeti környezetben helyezkedik el egy domb tetején, közel tengerparthoz, mely rövid sétával megközelíthető. Az iskola területén nemcsak tanulási, hanem szórakozási és rekreációs célokat egyaránt szolgáló létesítmények is vannak, így mozi terem, torna/táncterem, medence, napozóterasz és egy remek, saját konyhával rendelkező étterem is van. Az imént felsorolt létesítmények olyan extra foglalkozások helyszínei, melyek kapcsolódnak a spanyol kultúrához és délutáni programként kínálja a nyelviskola a délelőtti órák kiegészítéseképpen: pl. főzőtanfolyam, salsa és flamenco tánc tanfolyam, mozi délután stb.

Csoportunkat, amely 9 főből állt, szlovákiai, cseh, német és magyar kollégák alkották

Minden nap 6 óránk volt, ebből 4 nyelvi fejlesztés és 2 óra metodika. Az első négy órában egy könyvet (Ventilador) vettünk, amiből mi választhattuk ki a témát, érdeklődési körünknek megfelelően. Választottunk nyelvtani, szókincsbővítő és kulturális fejezeteket is. Mindig megbeszéltük mit tudunk, és onnan vettük tovább bővítve ezzel az eddigi tudásunkat. Szókincsbővítésnél rengeteg kifejezést tanultunk, mindig egy témakörhöz kötve, így könnyebben tudjuk elsajátítani. A kulturális témakörök voltak a legérdekesebbek, ahol Spanyolország kultúrájába nyertünk betekintést, igazi élménybeszámolók révén. Minden órán a fő hangsúly a beszédkészség fejlesztésen volt, így rengeteget beszélhettünk, még a nyelvtani struktúrák ismétlésére is kommunikatív feladatokat kaptunk. Rengeteg kiegészítő anyagot osztottak ki, melyekből további hasznos feladatokat ismerhettünk meg, ezeket akár mi is átültethetjük a gyakorlatba. Volt olyan óra, ami néha „kilógott a sorból”: Egy-egy érdekes kulturális pontnál leragadtunk és mélyebben beszélgettünk róla, nem feltétlenül az aznapi tematikát követve, de ezek voltak talán a legérdekesebb órák. A metodikai órákat felváltva egy-egy témakörhöz kapcsolódóan mindig más tanár tartotta. Ezeken az órákon a témához kapcsolódóan megbeszéltük, milyen feladatokkal érdekes feldolgozással lehet felkelteni a diákok motivációját, és hogyan lehet szinte észrevétlenül megtanítani nekik a dolgokat. A következő témaköröket dolgoztuk fel: szókincsbővítés, nyelvtan, szóbeli kifejezés, olvasási készségfejlesztés, reália, audiovizuális anyagok használata, játékok használata, holisztika és kiejtés gyakorlása. Számomra ezek közül a játékok, holisztika és a reália témákkal foglalkozó órák voltak a legérdekesebbek, persze minden egyes órán nagyon sok hasznos dolgot tanultam. Hazatérvén azon gondolkodom, hogy két szakos révén, hogyan tudom ezen feladatokat nemcsak a spanyol nyelvórán, hanem a német nyelvórán is hasznosítani.

Szünetekben és órák után kerestük a csoporttársak társaságát, ahol szintén a spanyol nyelvet gyakoroltuk. Minden délután szervezett vagy saját magunk által szervezett kirándulásra, városnézésre mentünk. Megnéztük Malaga belvárosát, felfedeztük többek között a Gibralfo várat, Alcazaba erődítményt, katedrálist, nagy sétákat tettünk a belvárosban szinte minden nap. A belvárosba egy 40 perces gyalogos séta vezetett a tengerpart mellett. Persze lehetett menni busszal, de a tenger melletti séta külön élmény volt. Egy nap elmentünk Nerja falucskába, ahol gyönyörű türkizkék tenger és csodálatos kilátás fogadott minket. Iskolai szervezésben voltunk még hajókázni ahol a naplementét csodáltuk meg a tengerről, és messziről megnézhettük Malaga városát kivilágítva, csodálatos volt. Saját szervezésben, csoporttársaimmal együtt voltam Rondában és Córdobában. Mindkét hely lenyűgöző volt. Míg előbbi a híres bikaviadal arénájáról, addig Córdoba a kultúrák találkozásáról, ahol együtt van jelen a zsidó, arab és keresztény kultúra. Számomra nagyon szép és pozitívan megdöbbentő élmény volt, ahogyan a Mezquita épületében egy keresztény templom található.

Szállásomat szándékosan családi elhelyezésként igényeltem, amiben nagyon nagy szerencsém volt. Egy végtelenül kedves házinénim volt, aki szinte leste minden kívánságomat. Nagyon sok tanáccsal látott el, mindig sokat beszélgettünk, és összevetettük a spanyol élet dolgait a magyar dolgokkal. Nagyon sok élménnyel lettem ezáltal gazdagabb.

Igaz, hogy ez a két hét nagyon intenzív volt (délelőtt órák, délután kulturális programok vagy kirándulás, hétvégén kirándulás) és sokszor fáradtan ébredtem a kevés alvás miatt, de ugyanakkor mérhetetlen mennyiségű pozitív élmény ért. A kurzus, a tanárok, a csoporttársak, a gyönyörű város, a csodás mediterrán táj, az tenger, a forró nyári napsütés, az emberek, az ételek, az ízek, az illatok, a ritmusok, a zene, a tánc, a mediterrán életérzés. Feltöltődve és megújulva jöttem haza, és többek között azt a fontos dolgot tanultam meg, hogy élvezni kell minden egyes napot, minden probléma megvár. :)

Új hozzászólás