Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

A 2018-ban megnyert Erasmus+ pályázatunk keretében nyáron a dublini Alpha College-ban tölthettem két hetet, hogy fejlesszem (szak)nyelvi tudásom, aktivizáljam  passzív szókincsem. 
Erre azért volt/van szükség, mert iskolánkban 2017-ben újra indult a kéttannyelvű képzés, ahol a matematikát tanítom angolul.
Bár a szaktanári szak megszerzése óta folyamatosan használom a nyelvet, fejlesztem tudásom, az anyanyelvi környezetet és az anyanyelvi szaktanárokat semmi sem tudja helyettesíteni.
Mivel korábban már részt vettem CLIL – content and language integrated learning – képzésen, úgy gondoltam, most a nyelvre összpontosítok a továbbképzés kiválasztásánál.

Nagyon örültem, amikor megtaláltam az Alpha College kurzusát, ahol az általános nyelv mellett szakmai nyelvi órákat is lehetett választani,  melyről a helyszínen derült ki, hogy - több jelentkező nem lévén - one-to-one képzés keretében.

Bár az első napon megdöbbenve láttam hozzá a nyelvi felmérő megírásának – korábban egyetlen továbbképzésen sem volt ilyen - ,  és a szóbeli meghallgatáson is izgultam, mégis hasznosnak bizonyult ez a „vizsga”, hiszen a velem egy napon kezdő kb. 150 új hallgató a valóban neki legmegfelelőbb csoportba került.

Kis csoportunk átlagosan 10 fős, nemzetközi csapat volt. Átlagosan, hiszen volt, aki csak 1 hetes kurzusra érkezett, volt aki csak a következő héten érkezett ill. a több hónapja itt tanulók a pénteki felmérőjük alapján másik csoportba kerülhettek.

A délelőtti órákat 2 egységre bontva, más-más tanárral töltöttük.
Kezdeti félelmem - hogy lehet egy ilyen folyamatosan változó összetételű csoportban, mindig más tanárral tartott órán hatékonyan tanulni – alaptalannak bizonyult. Minden tanárunk a saját stílusában, a saját munkamódszerével, a saját tempójában haladt. A folyamatos megbeszélések révén tanáraink pontosan tudták a többi órán történteket, kiválóan összedolgozva egészítették ki egymást.

Az ebédszünet után volt, aki dolgozni ment – a több hónapja itt tanulók-, volt aki az iskola által szervezett kulturális programon vett részt és volt akinek – mint nekem is – órája volt.

Kezdetben csalódott voltam, hogy a plusz órák miatt kimaradok a közös délutánokból, de már az első alkalommal láttam, hogy itt is az iskola jó gyakorlata, tanárom kiválósága győzött. A délutáni szaknyelvi órákat úgy tömörítették, hogy egyik nap órára, másik nap közös programra mehettem; másrészt az egyéni tanítás miatt a lehető leghatékonyabban tudtunk a számomra szükséges területek fejlesztésére koncentrálni.

pl.  A hallás és beszédértés fejlesztését a város nevezetességeinek megnézése és a vonatkozó kulturális és történelmi vonatkozások megismerése mellett végeztük. Soha nem gondoltam volna, hogy az utcán járva, annak zaja mellett képes lennék bármit is megérteni, sőt megtanulni, de ez az „elképzelésem” is megdőlt.

 A beszéd és íráskészséget interaktív tábla használatának tanulásával összekötött, általam tartott órák során fejlesztettük.  Itt is bosszankodtam kezdetben: még a továbbképzésen is tanítanom kell? Ám nagyon jó volt, hogy végre olyan emberrel beszélhettem matematikáról és fizikáról, aki egészen kiskortól csak angolul hallotta ezen tárgyakat. A sok-sok, évek óta megválaszolatlan kérdésemet bátran feltehettem és választ is kaptam rájuk.

És mit csináltunk a szabad időnkben?

Természetesen felfedeztem Dublin nevezetességeit, mint pl.  Trinity College-ot, a várat, katedrálisait, a függetlenségért vívott harc kirobbanásának helyét: a General Post Office épületét;  jártam a középkori „Viking” városrészben/múzeumban, a híres Temple bar utcáin, megnéztem a Molly Malone szobrot, megkóstoltam a híres ír sört a Guiness Storehouse-ban, és láthattam az éppen hazatérő Riverdance előadását is.
A hétvégéken pedig -  szintén az iskola szervezésében - eljutottam a tengerpartra, Howth városkába, jártunk a Malachide kastélyban, a Wicklow hegységben és Glendalough-ban is.

Összességében csak azt mondhatom: az elmúlt nyáron egy olyan élményben volt részem, melyre mindig emlékezni fogok; egy olyan profi iskola által tartott tanártovábbképzésen vettem részt, amelyet pont nekem alakítottak ki, amelynél jobbat elképzelni sem tudtam volna.

Mindenkinek csak ajánlani tudom Dublint és az Alpha College-ot!

Kategória: Angol nyelvterület

A Maklári I. István Általános Iskola pályázatot nyújtott be az ERASMUS+ program K1 mobilitására, melynek keretében 3 fő továbbképzésen vehet részt Dublinban illetve Máltán. Az elnyert pályázat az „Európai polgárok” címet viseli.

A pályázati mobilitás keretén belül én az Alpha College of English nyelviskolában vettem részt 2018.07.02.-tól egy egyhetes „Overseas Teachers Course - English Language Training + Specialised Training for PE Teachers” kurzuson.

Azért választottam ezt a kurzust, mert az angol tudásom nem túl erős, és szerettem volna ezen nyelvtanárok segítségével dolgozni, valamint kezdő testnevelő tanárként bővíteni a szakmai ismereteimet. Kiutazásom előtt az iskolával való kommunikáció gyors és egyszerű volt, nagyon segítőkészek voltak, egy héttel előbb kaptam egy részletes tájékoztatót a fontos tudnivalókról, az utazásról, a szállásról, az időpontokról, programokról és egy térképet is, melyre berajzolták a szállást, az iskolát és a legközelebbi boltokat. Vasárnap késő este érkeztem, de ez nem volt gond, mert a kollégiumnak éjjel-nappali portája van. Az egyágyas szobám nagyon szép, modern és tiszta volt, két lengyel testnevelő tanárral laktam egy apartmanban.

Minden délelőtt 9 órától 13 óráig angol óra volt, közben egy rövid kávészünettel. Első reggel egy angol nyelvi felmérővel és tájékoztatóval kezdtünk, majd a csoportbeosztás után már részt is vettünk egy angol órán. Az én csoportomban egyedül voltam magyar, és a világ minden tájáról érkeztek csoporttársaim: Spanyolországból, Törökországból, Mexikóból, Franciaországból, Angolából, Oroszországból, Lengyelországból, Brazíliából, stb. Igazán multikulturális csoportot fogtam ki szerencsére. Tetszettek az angol órák, úgy gondolom, az én nyelvi szintemnek megfelelőek voltak. Többnyire párban kellett dolgozni és egy nap többször is cseréltünk, kaptam egy tankönyvet is, amit csak ott az órán lehetett használni. Az én csoportom heti projektfeladata, amivel péntekre fel kellett készülni, egy hazánkról szóló "fairy story", tehát tündérmese, legenda prezentálása. Nagyon tetszett nekem ez a feladat, a tihanyi visszhang mondáját meséltem el a többieknek, melyhez képeket is mutattam. Azért tetszett nekem ez a feladat és a multikulturális csoport, mert sok különböző embert és kultúrát megismerhettem az egy hét alatt, valamint természetesen rá voltam kényszerítve az angol nyelv gyakorlására. Sajnos más tanár rajtam kívül nem volt a csoportban, így pedagógiai kérdésekről nem tudtam délelőttönként beszélgetni. Viszont az idegennyelv oktatásának módszereiről szereztem tapasztalatokat, melyeket majd meg fogok osztani a nyelvtanár kollégáimmal.

Délutánonként a testnevelő tanár csoporttal különböző programok, workshopok voltak. Hétfőn egy angol idegenvezetővel sétát tettünk a belvárosban, elmesélte Írország történetét és megmutatta a főbb történelmi emlékműveket, épületeket. Szintén angol vezetővel kedden meglátogattuk a helyi egyetemet, szerdán pedig Európa harmadik legnagyobb stadionját, mely Dublinban van, a GAA Stadium – Croke Park-ot. Itt megnéztünk egy rövid filmet a standionról, hogyan készülnek a bajnokságra és meccsrészleteket. Egy kis gyakorlópályán kipróbálhattuk a hurlinget és a gaelic football-t, megnéztük az egyik öltözőt és a bemelegítő helyiséget, valamint a múzeum részleget. Ezeken a délutánokon nem tartott estig a program, ezért néhányan a csoportból nekiindultunk felfedezni a város többi részét, láttunk középkori templomokat, házakat, gyönyörű parkokat és a tengerpartot. Közel 10-10 kilométert sétáltunk. Csütörtökön egy sportdélutánon vettünk részt, ahol megtanultuk a tradicionális ír sportágak alapjait, és egyszerűsített meccseket is játszottunk. A gaelic handball-t az épületben egy teremben gyakoroltuk, a hurling-et és a gaelic football-t pedig egy kinti sportpályán. Két fiatal versenyző és egyben edző tanított minket, fokozatosan felépítve gyorsított ütemben. Az eszközök hiánya miatt, ha nem is pontosan ezeket a sportokat, ezekkel a szabályokkal, de az oktatás módszerét és bizonyos fázisokat biztosan fel fogom használni a munkám során. Ez egy nagyon érdekes és hasznos nap volt. Péntek délután egy ír testnevelő tanár vezetésével játékos formában tanultunk sportban, testnevelésben használatos angol kifejezéseket és csapatmunkát fejlesztő alternatív módszereket. Ezekről a módszerekről beszélgettünk is, valamint ezen a délutánon került sor a tapasztalatok, ötletek megosztására a résztvevők között. Megtudtam, hogy más országban is hasonló problémákkal küzdenek a tanárok, pl.: sokat számítógépeznek szabadidejükben a gyerekek mozgás helyett. Írországban csak heti egy testnevelés óra van, viszont a tanítási idő utáni sportolásra sokkal több lehetőség van, és minden ingyenes, ezért szinte minden gyerek sportol valamit. Olaszországban és Lengyelországban is csak heti 2-3 testnevelés óra van, és egyre nehezebb sportolásra motiválni a gyerekeket. Emellett megtapasztaltam, hogy Magyarországon belül is nagy eltérések vannak az iskolatípusoktól függően, ezért érdemes hazai kollégákkal is tapasztalatokat cserélni. Szakmai szempontból a péntek délutáni foglalkozás volt a leghasznosabb, de a többi napi délutáni programok közben is folytattunk szakmai beszélgetéseket a csoporttársaimmal.

A megismert pedagógusokkal felvettem a kapcsolatot az interneten, és továbbra is együtt fogunk működni. Az egész Erasmus+ mobilitási programmal meg vagyok elégedve, örülök, hogy részt vehettem, számomra elérte a fő célját. A megismert módszereket alkalmazni fogom és továbbadom a kollégáimnak.

Ez az egy hét nagyon rövid volt arra, hogy igazán sokat fejlődjek, de úgy gondolom, itt csak elkezdődött egy történet. Innentől (is) ki fogok használni minden lehetőséget, és belevágok mindenbe, amibe csak lehet. Nagyon remélem, hogy a jó tapasztalataim hatással lesznek az egész iskolánkra, és a kollégák, illetve a gyerekek is részt tudnak  - és persze akarnak - majd venni külföldi mobilitásokon.

 Bővebben a blogomon: https://erasmus-maklar.webnode.hu/virag-blogja/

Kategória: Angol nyelvterület