Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

2018. szeptember 04., kedd 16:10

Bell wellness

2018. július 16-tól vettem részt az Educational Technology Today című kéthetes továbbképzésen a Bell Teacher Campuson Cambridge-ben. A szállásról és az étkeztetésről a Homerton College gondoskodott.

Miért is wellness/jólét, ami ezt a két hetet jellemezte?

  1. Igényes angol nyelvi környezet. A kurzus folyamán különféle fórumokon legalább tíz tanárt hallottam beszélni, mindnyájukat jellemezte a választékos, szépen formált angol beszéd. Figyelemre méltó, hogy a technológia kurzusunk vezetője Barney Barret workshopjain Shakespeare-ről tartott foglalkozást.

  2. Tanáraink a szakma emberei. Inspiratívak, izgalmas utakat jártunk be a pedagógiában.

  3. A kurzustársak jellemei, ötletei, gondolkodás módjai szintén a szellemi felüdülés részei voltak.

  4. A választott kurzuson kívül egy nagyobb tanári közösség részesei is voltunk, mert egyidőben legalább 10 kurzus zajlott. A heti két workshopra (20 témában), a heti 1 Culture talks-ra (10 témában) és Plenary talks-ra minden kurzusból közösen választhattunk, így még több nemzetből és országból származó kollégával ismerkedhettünk meg.

  5. A Bell közösségteremtő tevékenysége további szabadon választható programokkal valósult meg a délutánokon és estéken. Néhány ezekből: Welcome “Afternoon tea” at Bell Cambridge School, látogatás Londonba, Ely-be, a Wimpole Hall-ba, a Cambridge University Press Bookshop-ba, a botanikus kertbe, Punting lehetőség, egy Shakespeare darab megtekintése színházban, gitár est a Homerton College Buttery Bar-jában, film est a Cambridge-i Egyetemen végzett Steven Hawking-ról készült filmmel, British sports afternoon, Traditional Cambridge University Dinner-en való részvétel, Pub Quiz a Battery Bar-ban, Final Farewell Party.

  6. Remek szállásunk volt a Homerton College-ban, fejenként egy szoba zuhanyzóval, mosdóval.

  7. A reggeli és a vacsora fantasztikus minőségű volt, az impozáns Great Hall-ban.

  8. Az iskola személyzete mindenben segítségünkre volt, gond nélkül intézhettük a Europass-t, naponta kiírták az időjárás előrejelzést és programokat, fotópályázatot hirdettek értékes nyereménnyel, és még sorolhatnám.

Nem csak egy kurzusnak voltunk résztvevői, hanem egy egész nagy közösségnek: a Bell iskolának, a Homerton College-nak, a Cambridge University-nek, Cambridge városának és kulturájának. Voltak elvárások a pontossággal, a kötelező és a kötelezően válaszható programokkal, de mindenben érezhető volt az elfogadás: örömmel láttak bennünket a választott kurzusun, de örömmel és nyitottsággal a válaszható workshopokon, beszélgetéseken is. A jó hangulatú reggeliken és vacsorákon bárki mellé leülhettünk közös étkezésre, beszélgetésre. Külön élmény volt számomra a választott kurzusom vezetőjének, Barney Barrettnek megismerése a kötetlen beszélgetésekben.

Köszönöm a lehetőséget az Erasmus+ programnak és a pályázatot író kolléganőimnek!

Szigeti Mátyás

Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest

 

Kategória: Angol nyelvterület
2018. szeptember 02., vasárnap 08:28

Educational Technology Today - Cambridge

2018. augusztus 12-25-ig vettem részt a Bell Teacher Campus, Educational Technology Today kurzusán a Homerton College-ban, Cambridge-ben. A Homerton idén ünnepli 250 éves fennállását. Rendkívüli szerencsémnek tartom, hogy ilyen nagy múltú, a világ élvonalába tartozó egyetemi városban tanulhattam. Az egész várost átitatta a jelentős múlt szellemisége, a rengeteg itt tanuló vagy dolgozó tudós emléke, de átütő erővel jelen volt az a tény is, hogy milyen is, amikor a tudás az ipar. Az újabb egyetemi épületszárnyak divatos ipari központoknak, irodaházaknak tűntek első ránézésre, csak a feliratból derült ki, hogy kutatólaboratórium vagy más, az egyetemhez tartozó épület. A város tele volt a világ különböző részeiről idesereglett turistával, nyári kurzusokon tanuló diákkal.
 
Az Educational Technology Today kurzus olyan pedagógusoknak szólt, akik gyakorlatukban már használják a pedagógiai technológiát, de szeretnék ismereteiket bővíteni ezen a területen. Mentorunk Kristina Smith volt. Az ő vezetésével bővítettem ismereteimet a pedagógiában felhasználható online programok és mobil applikációk területén. Az online segédanyagok tudatos és célratörő keresésében, saját könyvtár, wiki oldal, e-portfólió kialakításában. Rendkívül széles kitekintést kaptunk az oktatási segédanyagok, játékok és mérőeszközök szerkesztésének gyakorlatában.
 
Megismerhettük a formális és nem formális, online oktatási módszereket, az ún. “flipped”, és “blended” osztálytermi gyakorlatot, a kibővített valóság (AR, VR) lehetséges pedagógiai felhasználását. Mentorunk nagy gondot fordított arra, hogy minden eszköznél végiggondoljuk, tudatosítsuk, hogy azt a saját gyakorlatunkban hogyan, mire tudjuk felhasználni.  Diskurzust, vitát folytattunk egy-egy lehetőség előnyeiről hátrányairól.
 
A csoportban kilencen voltunk, többen a felnőttképzésben, saját nyelviskolájuk vezetőjeként voltak jelen, hárman angol nyelvtanárok, ketten pedig matematika, fizika szakos tanárok voltak. Kollégáim Mianmarból (régen Burma), Franciaországból, Spanyolországból, Brazíliából, Szlovákiából és Magyarországról jöttek. Mentorunk előzetes kérdőíven mérte fel a kurzussal szemben támasztott igényeinket, gyakorlatában gyakran támaszkodott is erre. Bár a campus biztosított számunkra számítógépet, az angol billentyűzet, az egér hiánya és a telepítések zárolása miatt előny volt, ha saját számítógépen tudtunk dolgozni.
 
A napi tanórák után a Bell szervezésében további plenáris előadásokon és worshopokon vehettünk részt. Az iskola több saját szervezésű kirándulást is biztosított számunkra: Londonba, Oxfordba, Elybe, a Cambridge Botanical Gardenbe. Felejthetetlen élmény a Cam folyón való punting (csónakázás) és idegenvezetés. Érdemes felfedezni az egyetem különböző college-ait, hiszen 31 is van belőlük, de kihagyhatatlannak tartom a Fitzwilliam Múzeum lehengerlő műgyűjteményét is.
 
Nem csupán az oktatás, de az étkeztetés is színvonalas volt a Homerton College-ban. Érkezésünkkor és a távozás előtt is ünnepélyes fogadtatásban volt részünk. Külön kiemelném a továbbképzést lezáró gyertyafényes vacsorát a Homerton College ebédlőjében, a Grand Hallban.
Csoportunk Whatsup-on tartja a kapcsolatot. A közös wiki oldal, a rajta lévő tananyagok egy évig elérhetőek lesznek számunkra. Izgalmas kihívás volt nekem ez a két hét mind a nyelvi szint, mind pedig a tananyag szempontjából. Az életre szóló élmények nem valósulhattak volna meg az Erasmus+ pályázat ösztöndíja nélkül, ill. az iskolánk pályázatíró csapatának tehetsége nélkül. Köszönöm a segítséget Anitának és Krisztinának is!
 
Részletes angol nyelvű beszámolóm megtekinthető Padleten itt: https://padlet.com/foldi_anitanak/cambridge
 
Kategória: Angol nyelvterület
2017. szeptember 13., szerda 15:20

Kultúra és módszertan Cambridge-ben

Az Erasmus+ program keretében 2017. július 30. és augusztus 14. között kéthetes továbbképző tanfolyamon vettem részt a Cambridge Bell Teacher Campuson, amelynek címe Language Improvement for Teachers volt. Számomra azért volt fontos ez a továbbképzés, mert szerettem volna biztosabb angol nyelvtudással tanítani a gyerekeket szeptembertől.

            Nagyon vártam a kurzust, mivel a hatékony nyelvfejlesztés kulcsa az anyanyelvi környezetben végzett nyelvtanulás, de arra is kíváncsi voltam, hogy miben lesz más, mint az eddigi nyelvtanfolyamok, amiken részt vettem. Sokkal intenzívebb a fejlődés, amikor angol környezetben muszáj megérteni, átgondolni szituációkat, megállás nélkül fordítani és válaszolni egy-egy szakmai diskurzusban. Rendkívül hasznos volt számomra mindez az angol nyelvtani ismereteim, a szókincsem, a kiejtésem csiszolása szempontjából.

            A tanórák minden hétköznap 9:15-tól 15:30-ig tartottak. Minden második nap lehetett jelentkezni Kulturális programokra és workshop-ra, így alkalmam nyílt jobban elmerülni a brit kultúra és történelem területén. Kulturális programként választható volt: Interesting times: snapshots of post-referendum Britain; Hidden Cambridge; British Music; Don’t believe everything you read in the paper; What a laugh!;          How to understand North Americans; Life in the UK Test; Does your language change the way you think?; Remix culture; A Museum Lover’s guide to London.

A workshop-ok az alábbi témákról szóltak: To what extent do our coursebooks challenge our learners in terms of thinking skills?; Dictations are still alive and kicking; Differentiation in the EFL Classroom; 10- minute writing: getting sudents to write little and often; Developing, no testing listening skills; An introduction to materials writing; The power of presentation; How to get the most out of social network; How do I motivate my students?; Fifty shades os Creativity in the Classroom; An introduction to project- based learning; Project based learning: asking the questions; Using poetry in the Classroom; The disappearing teacher; What can you learn from Business English; Update your English 2017; Warming up, filling in, winding down and rouding up: simple activites that will help your language lesson run more smoothy; Error correction; Differentiation activities to maximise involvement.

A tanfolyam, amelyre jelentkeztem, nem angol nyelvtanároknak szólt, de mivel többen nyelvoktatóként jelentkeztek, így két csoportot alakítottak ki végül. Az én csoportomba kerültek azok, akik nem angol nyelvet tanítanak. A kurzuson több náció képviselőivel dolgozhattam: lengyel, orosz, osztrák, kínai és olasz kollégám is volt, mindannyiukkal igencsak aktív és közvetlen módon működtünk együtt. Minden óra játékkal kezdődött, és minden nap más-más témát jártunk körül. A szakmai tevékenységek mellett természetesen mindenki sokat mesélt a saját országáról, a látnivalókról, és természetesen beszélgettünk az oktatásról is (miben más, hogy hogyan működik stb.).

Az angol nyelvfejlesztő tanfolyamot ugyanaz a tanárunk vezette, de minden nap találkozhattunk más tanárokkal a workshopokon vagy kulturális programokon. Az alap tanórák nagyon jól felépítettek voltak, mindegyik egy-egy téma köré volt rendezve, mint például internet, fizetések, vásárlás, család, utazás stb. Az első órán megkérdezte tőlünk, tanulóktól a tanár, hogy mit szeretnék főként tanulni, a legtöbben a kommunikációt mondták és ez szinte minden nyelvi területet magába foglal (nyelvtan, kiejtés).

A tanórákat mindig játékkal kezdtük, majd általában párban dolgoztunk, ugyanis a témának megfelelően beszélgetni kellett, így mindenki véleményt alkothatott, és megismerhette a másik álláspontját is, amit ezek után el kellett meséli a többieknek. A felvezetés után a témához kapcsolódó feladatokat oldottunk meg, és a kiosztott szöveghez tartozó nyelvtant is átvettünk. Ezt követően a megbeszélteket áthelyeztük szituációba, majd az óra végén játékosan egy kisebb nyelvtani áttekintést csináltunk például a helyhatározókat gyakorolva egy memória játékkal, ige vonzatokat torpedóval.

Megpróbáltam olyan workshopot választani aminek a nyelvi szintje megfelelő számomra, így részt vettem a The power of presentation és a How do I motivate my students? című foglalkozáson.

A kulturális programok közül a Brithis Music-ot választottam, mert szeretem a zenét, és érdekelt az angol zenetörténet, a fontosabb alakok, akik akár a komoly, akár a modern zenét formálták. Mint kiderült, ez a program kifejezetten a modern brit zenei szcénát mutatta be: szó esett a Brit Awards top 10 slágeréről, a díjazottakról, természetesen bele is hallgattunk a dalokba, amiket véleményezhettünk. Volt egy quiz a leghíresebb angol fesztiválról, amelyet Glastonburyben tartanak. Ötletes megoldás volt, hogy a quizben csak a válaszok voltak megadva és nekünk kellett kitalálni a kérdést. Nagyon élveztem, mert jól értettem mindent, és tetszett az interaktív előadás.

A networking is jól sikerült, hiszen a csoporttársaim nagyon közvetlenek és kedvesek voltak.  Bár többnyire gimnáziumban tanítanak, nagyon jó barátságba kerültem egy német és egy orosz lánnyal, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. A legígéretesebbnek az mutatkozik, hogy az utolsó napon egy lengyel tanár felajánlotta, látogassunk el az ő intézményükbe, amit ők is viszonozhatnának a jövőben, mivel kifejezetten érdekli őket Budapest és az Orchidea Iskola.

A tanfolyam alatt természetesen a socializingra is jutott idő, az órák után bejártuk Cambridge-et, Ely-t, Londont, de voltunk gondolázni, eljutottunk egy élő zenés estre, filmeztünk (persze igazi angol filmekkel) és volt quiz night is.

            A Cambridge-ben eltöltött két hét nagyon aktívan telt, élménydús volt. Külön kiemelném, hogy a programok jól szervezettek és változatosak voltak, így nem volt alkalmunk unatkozni ebben az elképesztő környezetben. Vendéglátóink kedvesek és barátságosak voltak, akárcsak a tanfolyam többi résztvevője. Kijelenthetem, hogy sok új tapasztalattal és tudással gazdagodtam. Örülök, hogy részese lehetek ennek a projektnek, és külön köszönöm a kollégáim segítségét, nélkülük nem gazdagíthatna most ez a rengeteg élmény!

Kategória: Angol nyelvterület
2017. szeptember 02., szombat 12:09

Nyelvtanfolyam Cambridge-ben - igény szerint

2017. július 16–29. között vettem részt az Erasmus+ mobilitási projektben. Két hetet töltöttem Cambridgeben a „Bell Teacher Campus” által hirdetett képzésen. Angol nyelvi kurzusra jelentkeztem, amelynek címe „Language Improvement for Teachers” volt. Nem vagyok angoltanár, de a munkám során napi szinten szükségem van az angol nyelvre, a gyerekekkel, a szülőkkel és a kollégákkal történő kommunikációban.

                Kihívást jelentett számomra, hogy egyedül utaztam, és egyedül kellett eligazodnom a nyelv segítségével. Nagyon örültem, amikor odaértem, és mindenki pozitívan fogadott, teljes természetességgel és bátorítóan reagált, amikor eleinte keresgéltem a megfelelő szavakat. Ennek a légkörnek köszönhetően egyre magabiztosabb lettem. A szállás kifogástalan volt a Homerton  Főiskola kollégiumában, ahol minden adva volt ahhoz, hogy teljesen a kurzusra koncentrálhassak.

                Már az első este remek alkalom volt az ismerkedésre, mivel közös vacsorán vettünk részt a többi kurzus résztvevőivel együtt (legalább 6-8 kurzus futott párhuzamosan egymás mellett). A résztvevők túlnyomó többsége angoltanár volt, de mindenki különböző nyelvi szinten beszélt.

                Másnap reggel derült ki hogy tízen vagyunk ezen a kurzuson, öt lengyel, két olasz és egy-egy japán és ukrán csoporttársam volt. Egy angoltanár volt köztünk, a többiek óvónők, szaktanárok, tanítók voltak. Ha valaki véletlen nem a saját nyelvi szintjének megfelelő kurzust választott, tehát túl nehéznek vagy túl könnyűnek találta az általa választott tanfolyamot, választhatott másikat, azaz szükség esetén átjárhatóak voltak a képzések.

                A kurzus a tematika ismertetésével kezdődött, de a tanárunk felajánlotta, hogy jelöljük be azokat a témákat, amelyek jobban érdekelnek minket, így a csoport igényeinek megfelelően alakította a tananyagot. Ebben szerepelt a szókincsbővítés, a grammatika, a tantermi nyelv használata, az idiómák, a vonzatos igék stb. Volt gyakorlati óránk is, amikor előre megadott kérdésekre kellett a válaszokat megkeresnünk egy múzeumban vagy udvariasan információkat kérni.

                A kurzusokat jól képzett, nagy tapasztalattal rendelkező tanárok vezették. A mi tanárunk, Chris igyekezett változatos módszereket használni a tanításhoz, gyakran dolgoztunk párban és csoportban. Az egyik kedvencem az volt, amikor James Bond-os feladatot kaptunk. Megismertünk néhány internetes programot is, amelyek elősegítik a nyelvtanulást, gyakorlást, nyelvtanítást. A kurzuson tehát nemcsak a nyelvismeretem, hanem a módszertani repertoárom is bővült, így élvezetesebbé, színesebbé tehetem az óráimat.

                A kötelező órák mellett 10-15 féle „workshop”-ot hirdettek, amiből négyet lehetett választani, érdeklődésnek megfelelően. Opcionális volt a storyboard készítése, módszertan, kreativitás a tanteremben, a tanulók motiválása tanteremben, a Youtube speciális nyelve stb. Én igyekeztem módszertani jellegű foglalkozásokon részt venni, mivel ezeket közvetlenül hasznosíthatom az óráimon, és továbbadhatom a kollégáimnak is. Emellett lehetett választani két olyan délutáni órát, amely a brit kultúrával foglalkozik.

                Természetesen estéről estére volt valamilyen közösségi program: városnézés, múzeumlátogatás, Shakespeare fesztivál, punting, látogatás a cambridge-i egyetem könyvesboltjában, élő koncert stb. A hétvégén Londonba utaztunk.

                Mivel angolul beszéltünk éjjel-nappal, ezért a tanfolyam intenzív nyelvfejlődést tett lehetővé a folyamatos angol nyelvi kommunikáció révén. De a kurzus nemcsak a magabiztosabb beszéd kialakulásában segített sokat, hiszen rengeteget tanultunk egymástól is, például kicsit nagyobb rálátásom lett más országok oktatási rendszerére, a pedagógusok helyzetére a nagyvilágban. Az is a tanfolyam hozadéka, hogy sikerült új barátságokat kötnöm, és lehetőségem volt a szakmai tapasztalatcserére.

                Összességében jól szervezett, jól kivitelezett mobilitáson vettem részt, ami motiváló és hasznos volt. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a kollégáim is profitáljanak a projektből, és végeredményben a gyerekeket szolgálva hasznosuljon a megszerzett tudásom.

Kategória: Angol nyelvterület

Az Erasmus+ Európai Uniós mobilitási pályázatnak köszönhetően július második felében két hetet töltöttem a Bell képzésén a Homerton College-ban, Cambridge-ben. A képzés célja az ún. CLIL (Content and Language Integrated Learning) módszereinek elsajátítása volt. Ennek lényege röviden és leegyszerűsítve az, hogy hogyan lehet idegen nyelven (jelen esetben angolul) szaktárgyat tanítani úgy, hogy mind a szaktárgy tartalma, mind a közvetítő közeg, a nyelv, integrált egységben jelenjen meg és együtt szolgálja a készségek, kompetenciák fejlődését.

Cambridge városa egy multikulturális kisváros, amelynek hozzávetőleg 120 ezer állandó lakójából 20 ezer diák, illetve nyáron ellepik a turisták és a nyári képzésekre érkező diákok. A város infrastruktúrája és lakóinak hozzáállása teljesen látogató központú. Ugyanilyen szellemben működött a Homerton College is. A kurzus díjában foglalt reggeli és esti étkezés, illetve az egyágyas, fürdőszobás szállás színvonalas volt, és bár nem szállodai szolgáltatást ígért, megfelelt a görög 3 csillagnak. A campus kiszolgáló személyzete (takarítók, portások, felszolgáló személyzet) segítőkész és kedves volt. 

Az épületek és a kertek is gondozottak, karbantartottak voltak, az internet wi-fi-n mindenhol elérhető volt. A Mary Allen building épületében voltak a mindennel felszerelt (interaktív tábla, projektor, laptop), a tanulást jól támogató tantermek. A fő kurzusokat (napi kettő) és minden más tevékenységet (workshop, plenary talk, kulturális programok) jól szervezték, a dokumentumok kiállítása (minőségi tanúsítvány, Europass, kurzus végi tanúsítvány) gyorsan és zökkenőmentesen ment.

Mit lehet profitálni egy ilyen élményből? Egyrészt meg lehet tapasztalni egy világos szabályokkal lehatárolt, konstruktív multi-kulturális közeget, amelyben számos szakmai kapcsolatot gyűjthet az ember és tanulhat más tanárok tapasztalataiból, illetve más országok oktatási rendszeréből. Az általam látogatott CLIL kurzus csoportjában 11 kolléga volt, köztük olaszok, spanyolok, németek, szlovákok, svájciak. A nyelvi közeg némileg vegyes, hiszen a kurzusokon B2 (középfok) angol nyelvtudástól lehet részt venni. Ugyanakkor ez nem okozott komoly nehézséget, mivel a kurzusok vezetői kiváló tanárok voltak, így olyan haladási tempót alakítottak ki, am mindenkinek megfelelt. Másrészt, a kurzus ideális egyensúlyt tartott a pihenés, élménygyűjtés és szakmai munka között. Az oktatásra az volt jellemző, hogy a kurzuson kis csoportokban dolgoztunk, még pedig úgy, hogy minden egyes új CLIL elméleti elemet, gyakorlatot kipróbáltunk magunkon gyakorlatban, aztán pedig tanári szemmel elemeztünk. Így egyszerre működtünk tanárként és diákként is, mindezt végig angol nyelven. Tehát a kurzus egyszerre támogatta a szakmai és a nyelvi fejlődést is.  

E sorok szerzője a disszemináció részeként több száz fotót készített Cambridge-ben, illetve a college-ban. Ezeket rövid élménybeszámolókkal együtt feltöltötte saját facebook oldalára, a Xántus Középiskola Erasmus+ facebook oldalára, továbbá élményeiről egy cambridge-i úti beszámolóban és egy vele készülő interjúban számol be az ujkor.hu internetes történelmi szaklap hasábjain.

A Xántus János Két Tanítás Nyelvű Középiskola Erasmus+ honlapja itt érhető el: http://www.xantuski.hu/media/public/erasmus_ka_12

Kategória: Angol nyelvterület