Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

2017 júliusában egy 5 napos angol nyelvű továbbképzésen vettem részt, amelynek témája a 21. századi gondolkodási készségek voltak. A szervező cég, a Pilgrims, nagyon színvonalas nyelvtanárképzéseket tart, már rég óta ismertem munkásságukat. A képzés helyszíne a Kenti Egyetem volt, Canterburyben.

A hétfői program csapatépítéssel, majd a program és a hetiterv ismertetésével zajlott. Volt idő az adminisztrációs feladatok ellátására is.

Hétfőn reggel kezdődött a tanfolyam. Először regisztráltunk, majd pontosítottuk a heti időbeosztást, megismertük a kurzus résztvevőit. Mindenkiről fotó készült, ami a bejáratnál található közösségi helyiség képernyőjén egész héten látható volt a többi hasznos információ mellett. Kaptunk egy mappát rengeteg hasznos információval, tudnivalóval.

Tanárunk Hania Kryszewska volt. A csapat 10 főből állt, ebből négy magyar résztvevő is volt. Ez rendkívül pozitív élmény volt, mert addigi tapasztalataim ellenére, meglepően keveset beszéltünk egymás között magyar nyelven.

A képzés rendkívül gyakorlatias volt, rengeteg feladatot néztünk meg, sok módszert kipróbáltunk. A képzés az alábbi tartalmak mentén biztosította a feladatokat: 1. Írásbeli és szóbeli kommunikációs gyakorlatok, 2. Kritikai gondolkodás és probléma megoldás, 3. Kreativitás és innováció, 4. Csapatszellem és csoportmunka, 5. IKT és médiaműveltség, 6. Munkaetika és szakmaiság, 7. Vezetői készségek és projektmenedzsment, 8. Rugalmasság és alkalmazkodóképesség,

A képzés naponta három blokkban zajlott: délelőtt két alegységet, délután pedig egy nagyobb egységet tartalmazott.

A feladatok, gyakorlatok és tanítási módszerek fókuszában a kritikai gondolkodás állt, nagyon sok hasznos ismeretre rámutatott a képzőnk, és bár kiemelt előnye a kurzusnak, hogy gyakorlatias volt, sok hasznos elméleti ismeretre is rávilágított, sok anyagot kaptunk.

A legfontosabb 21. századi készségek a kurzus alapján: kommunikáció, együttműködés, kreativitás, megújulás / újítás, kritikai gondolkodás, problémamegoldás.

A legfontosabb tanulság számomra, a csapatkohézió, csapatdinamikák alakulásának fejlődésének megfigyelése volt. Izgalmas volt látni, hogy egy nemzetközi tanárcsapat nemzetközi vizeken mennyire hatékony tud lenni, és hogy mennyire kapcsolnak be azok a sztereotípiák, amelyeket mindenki magával hozott.

A program teljes volt, átgondolt és megszervezett, nagyon fontos volt számomra a szakmai fejlődésem elősegítésében.

A Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium disszeminációs oldala itt érhető el.

 

 

Kategória: Angol nyelvterület