Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: horizonte

péntek, 26 február 2021 18:56

Németország

 

Schuszterné Lakk Katalin

2019.07.22 - 2019.08.04

Horizonte Regensburg, Németország

Németországban Regensburg városában német nyelvtanfolyamon vettem részt 2019.07.22-08.04. között. Azért jelentkeztem a tanfolyamra, mert nevelőtanárként sokat segíthetek a kollégisták német nyelvi fejlődésében, idegen nyelvi tanulmányaik segítésében. Mivel a német nyelvi ismereteim hiányosak és a régen szerzett tudás megkopott a nyelvhasználat hiányában, ezért döntöttem a Horizonte nyelviskola alapozó kurzusa mellett. Elsősorban a már meglevő német nyelvi ismereteimet szerettem volna bővíteni és grammatikai tudásomat pontosítani, amire a tanfolyam lehetőséget adott.

A képzés még lehetőséget nyújtott a kommunikációs készségek fejlesztésére, amit a különböző nemzetiségű csoporttársakkal történő párbeszéd segít az órákon. A nyelvtani ismeretek, a kommunikációs készségek és a hallás utáni szövegértés fejlesztése az órák fő feladata.

A tanórák utáni programokon a helyi kultúrát, Regensburgnak a német történelemben játszott szerepét ismerhetik meg a résztvevők. A kurzus így a kulturális és történelmi ismereteket is bővíti. Ez a színes programkínálat is szerepet játszott abban, hogy a regensburgi tanfolyamot választottam. Döntésemet igazolta még, hogy a kurzus során más országokból érkező kollégákat is megismerhettem, akikkel az órák szünetében, a délutáni programokon tapasztalatokat cserélhettünk a különböző országok idegen nyelvi képzéséről. Nemcsak német nyelvi ismereteimet, hanem látókörömet is szélesítette ez a tanfolyam.

A mobilitást megelőzően, már a pályázat benyújtása után a nyelvi felkészítések megkezdődtek. A pályázat megnyerése után pedig heti vagy kétheti rendszerességgel szerveztünk előkészítő foglalkozásokat, ahol egyeztettünk a mobilitás részleteiről, az előre elkészítendő teendőkről.

A pályázat elnyerése után nyelvi előkészítő tanfolyamokon vettem részt. Felmértük az előzetes német nyelvi ismereteimet, majd a magánórákon rendszeres nyelvi képzés keretében átismételtük a német nyelvtant és az alapvető témák, érintkezési formák szókincsét. Felkészülésemet kiegészítettem magánórákon is, ahol a felfrissített nyelvtani ismeretek gyakorlására, a társalgási témák szókincsének gyarapítására volt lehetőségem. A németországi kiutazás előtt kitöltöttem a fogadó intézmény által küldött nyelvi tesztet, amivel felmérték a kurzus előtti tudásomat. Ez hasznosnak bizonyult, mert a képzésen a tudásszintüknek megfelelő nyelvi képzést kaptunk, a már meglévő ismereteinkre alapozták az órák anyagát, a nyelvtani ismeretek bővítését.

A kéthetes kurzus alatt gyarapodott a német nyelvtani ismeretem és a szókincsem. Sokat jelentett, hogy német anyanyelvű tanártól tanulhattam idegen nyelvi közegben. Az órák elején ellenőriztük a házi feladatok megoldását, a hibákat javítottuk. A következő anyagot mindig az új nyelvtani ismeretek elsajátításával kezdtük, sokféle példán keresztül szemléltette a német nyelvtani sajátosságokat a tanárunk. Ezt követően társalgási témákat dolgoztunk fel szituációs játokokkal összekapcsolva. Így élményszerűformában tudtuk egész gyorsan megtanulni az új szavakat, kifejezéseket. Mivel csak német nyelven folyt a kommunikáció, ösztönzött arra, hogy megtanuljam a német nyelven kifejezni. Összességében elmondhatom, hogy a kurzus/program eredményeképp differenciáltabb nyelvtani ismeretekre tettem szert, szókincsem bővült, kommunikációs készségem fejlődött és a kulturális programoknak köszönhetően betekintést nyertem a német társadalom mindennapjaiba, megismertem a német és a helyi, regensburgi kultúra sajátosságait. A kurzust záró vizsgát sikeresen teljesítettem, amiről oklevelem tanúskodik. Az Erasmus Program keretében szerzett ismereteimet kamatoztatni tudom nevelőtanári munkámban: segítem tanulóim német órákra történő felkészülését, hiányos német nyelvi ismereteiket ki tudom egészíteni és a helyes nyelvi kifejezések, nyelvtani formák alkalmazását is meg tudom mutatni. Ismereteimet a történelem órákra készülésnél is tudom kamatoztatni a német történelemről, életformáról szerzett tudásomnak köszönhetően.

Eredményeim: A tanfolyam végén sikeres összefoglaló szóbeli vizsgát tettem. Megkaptam az írásbeli elismervényt tanfolyamról. A képzésnek köszönhetően nyelvtani ismereteim pontosabbak lettek, szókincsem bővült, német nyelvű kommunikációs képességem fejlődött, kulturális ismereteim gyarapodtak, határozottabban beszélek németül. Hasznosítani tudom a módszereket a munkámban. Kulturális ismeretekkel és élményszerű nyelvtanulással gazdagodtam. Az utazás szervezése során, szervező és vállalkozási készségeim kompetenciáim is fejlődtek. A tanfolyam végére magabiztosabbá vált a német nyelvtudásom, amelyet hazaérkezésem előtt és után is felmértünk. A kulturális programok segítettek a nyelvhasználatban, hiszen ez egy kötetlenebb informális tanulási forma volt.

Megszerzett tudásomat a kollégiumi tanórákon tudom hasznosítani. A megismert játékos módszerekkel könnyebbé tehetem a német nyelvtanulást.

Összegezve a tapasztalataimat elmondhatom, hogy a kéthetes kurzus során bővültek német nyelvtani ismereteim, szókincsem gazdagodott, valamint a sokszínű kulturális és szabadidős programoknak köszönhetően megismerhettem a németek mindennapjait, életformáját, történelmének és kultúrájának regensburgi vonatkozásait.

2021.02.24.                                                          Schuszterné Lakk Katalin

Kategória: Német nyelvterület
szerda, 29 augusztus 2018 21:19

Ablak a táguló világra

„Aki nem ismer idegen nyelveket, mit sem tud a magáéról.”
(J.W. Goethe)

 

 

Iskolánk, a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanárai nem először vesznek részt KA1 Erasmus+ programban. Én eddig nem jelentkeztem külföldi tanártovábbképzésre, de lelkes, már több utat megjárt kollégáim bíztattak, vágjak bele, s meglátom, a világ kitágul előttem. A kollektíva legtöbb tagja angol és olasz nyelvterületen meghirdetett kurzusokat választott magának. Általános iskolában és gimnáziumban négy-négy, egyetemen még másfél évet tanultam németül elsődleges idegennyelvként, így számomra nem volt kérdéses, hogy Németországban vagy Ausztriában keresek magamnak megfelelő tanfolyamot. Egykori német tanárom, mára már kedves kollégám nagyon lelkesen segített választani. Ő ajánlotta az általa már kipróbált regensburgi Horizonte Nyelviskolát, amelynek 50 órás nyelvi és módszertani tanfolyama segíthet nekem is az idegennyelvi, szociális és kulturális kompetenciák fejlesztésében. S ismerve történelem iránti szenvedélyemet tudta, ez a hely el fog varázsolni engem. S így is lett. Nem kellett csalódnom.

            Izgatottan készültem az útra, hogy minden időben el legyen intézve. Kicsit feszélyezett, hogy egyedül kell nekivágni, de magamnak is egy próbatétel volt, meg tudom csinálni. Majd eljött az a hétvége. Éjszakai járatot választva már vasárnap reggel megérkeztem Regensburgba, s azon nyomban nyakamba is vettem a várost. A hatalmas dóm már az első nap elkápráztatott gigantikus méreteivel. A gótikus katedrális által a mennyek nyíltak meg előttem. Zarándokhellyé vált számomra, ottlétem alatt sokszor visszajártam oda. Vasárnap lévén mindjárt szentmisével kezdtem az ott tartózkodásomat, ahol a mellettem lévő kedves bajor házaspár kezembe nyomott egy latin és német nyelvű ima- és énekeskönyvet. S ezzel a nyelvgyakorlás el is kezdődött.

A szállás szintén az óvárosban volt a Horizonte Nyelviskolával egybeépített kollégiumban. Takaros kis szoba egy forgalmas kis passzázsra kilátással, ahol a sörkertek zaja bepillantást adott a hangos bajor hétköznapok világába. Hétfőn aztán elkezdődött a tanítás. Hétfőtől péntekig két héten át délelőtt és délután egyaránt háromórás kurzusok szolgálták nyelvismeretünk felfrissítését. Nagyon jó tanárainak voltak, akik elég változatos módszerekkel érkeztek az órákra. Volt frontális munka, páros és csoportos tevékenység is egyaránt, s alkalom nyílt egyéni prezentációra is. A délelőtti órákon sok nyelvtani ismerettel gazdagodtunk, amelyet kellő módon gyakoroltunk is írásban és szóban egyaránt, s emellett szituációs, szerepjátékos feladatok révén is fejlesztettük kommunikációs képességeinket. A tematikus órák keretében Németország és azon belül is Bajorország történelmével, politikai rendszerével, az oktatási rendszerrel és a helyi szokásokkal, kulturális jegyekkel is megismerkedhettünk. Az iskola emellett hétköznap délutánonként és szombaton érdekes programokat szervezett nekünk, amelyek során megismerkedhettünk Regensburg történelmével, nevezetességeivel, az ezer éves kőhíddal, a helyi zsidó közösség évszázados kálváriájával, lerombolt zsinagógájának helyével, a városban többször vendégeskedő neves csillagász, Johannes Kepler munkásságával, halálának helyszínével. Megtekintettük a közel egyórányi hajóútra lévő Walhallát. Bevallom, mikor előzetesen még itthon rákerestem a névre, megijedtem, hogy valami újpogány szentély, melyet az erőtől duzzadó XIX. század végi német imperializmus kultuszhelyeként hoztak létre, de tévedtem. Az athéni akropolisz mintájára nemes eleganciával a humanista német szellem, a művészetek, irodalom, vallás és filozófia nagyjainak állít méltó emléket. Csodás élmény volt e panteont végignézni, s visszaidézni, kik is tették ilyen hatalmassá ezt a nemzetet Rotterdami Erasmustól kezdve, Düreren, Luther Mártonon, Kanton, Goethén, Schilleren át egészen a közelmúlt nagyjaiig. A hétvégén még nagyobb utazásokat szerveztek számunkra. Így jutottunk el szombaton a csodálatos Nürnbergbe, az ezernyi torony, kis híd és kanális városába, amelynek története igencsak gazdag szép és kevésbé szép epizódokban egyaránt. A csapat többi tagjával pedig mi magunk szerveztük meg vasárnapra a passaui látogatást. Csodálatos barokk város a kék Duna, a zöld Inn és a fekete Ilz folyók találkozásánál, egy egészen más stílusú dómmal a város szívében. Passau pedig történelem tanárként eleve célpont volt számomra, hiszen a niedernburgi apátságban nyugszik első királynénk, Gizella, akinek sírhelye ma is zarándokhely. Szent István és Gizella frigyre lépésével vette kezdetét az ezeréves magyar-bajor barátság.

Fontos megemlíteni, hogy nem csupán a német és azon belül bajor kultúrával ismerkedhettünk meg, ugyanis a csoportban egyetlen honfitársamat leszámítva mindenki más-más országból érkezett. Többnyire szintén a volt szocialista tömb országaiból, Csehországból, Lengyelországból és Bulgáriából, így megtudhattuk egymástól, bizony a régió többi országa is hasonló gondokkal küzd, mint mi magunk is.  Emellett azért a csoportban volt olasz kollegina is, no meg a szálláson még megismerkedhettem egy olasz sráccal, egy baszk egyetemistával és egy idősebb katalán férfivel, s bizony fantasztikus érzés volt a kurzus végén arra ráeszmélni, milyen könnyedén tudunk már magunkról, az életünkről, hazánkról, s a mi Európánkról beszélgetni mindenféle nyelvi korlát nélkül. Bizony, ezzel a nagyszerű élménnyel sikerült ablakot nyitni a táguló világra.

Köszönöm ezt a maradandó élményt, a sok segítséget a Tempus Közalapítvány munkatársának, Véghné Juhász Krisztinának, s tantestületünk koordinátorának, Rigóné Hargitai Csillának.

Rechtenwald Kristóf

Szeged, 2018. augusztus 28.

Kategória: Német nyelvterület
szombat, 04 november 2017 18:39

Nyelvtanfolyam Regensburgban

Erasmus+ KA1 mobilitási projekt keretében a Világörökség részeként ismert Regensburgban egy kéthetes intenzív német nyelvkurzuson vettem részt 2017 augusztusában, mint matematika, kémia és informatika szakos tanár.

A tanfolyamtól elsősorban azt vártam, hogy fejlődjön német nyelvi kommunikációs képességem és a tanfolyam elvégzése után bátran használjam a német nyelvet. Erre nagy szükség van, hiszen iskolánknak van egy testvériskolája Németországban. Intézményünk némettanárai humán szakosak, így amikor a testvériskolából ellátogatnak hozzánk a tanulók, hiába van igényük reáltanórákat megtekinteni, iskolánk ezt nem minden esetben tudja biztosítani. A kurzus után testvériskolánk diákjai így több különböző reáltanórát is tudnának látogatni az itt tartózkodásuk ideje alatt. A mobilitási pályázatunk egyben az előkészítése egy nemzetközi eTwinning projektnek, ahol szintén szükség van a német nyelvi tudásunk felfrissítésére.

A program keretén belül két héten keresztül anyanyelvi környezetben tanulhattam a német nyelvet, bevallom eleinte egy kicsit bátortalanul, de pár nap elteltével örültem minden egyes percnek, melyet ebben a különleges és káprázatos atmoszférájú városban tölthettem el.

A németek precizitása, mentalitása, Regensburg történelmi szépsége, pezsgése kiváló hátteret biztosított a tanuláshoz és a szabadidő hasznos eltöltéséhez. Életre szóló élményekkel tértem haza. A helyszín a Horizonte Nyelviskola volt, mely a hangulatos óváros centrumában találunk s mivel nemcsak a képzést, hanem a szállást is biztosította egy épületen belül, így kellemes feltételeket teremtett számomra. A szállás és a tanterem mindösszesen 10 lépésre volt egymástól.

A képzést optimálisnak találtam, 10 fős nemzetközi csoportban zajlott. A csoportba a világ minden tájáról érkeztek tanulni vágyó fiatalok: Mexikóból, Palesztinából, Spanyolországból, Bulgáriából, Lengyelországból. A délelőtti órák nagyon jó hangulatban teltek, észre sem lehetett venni az idő múlását. Az egész tanfolyamot tekintve legemlékezetesebb talán egy nemzetközi szakácskönyv elkészítése volt. A kurzus jól felépített, logikus tervezésen alapult és gazdagított minket bármikor előszedhető rengeteg anyaggal. Azoknak, akik intenzív kurzuson vettek részt, délelőtt csoportos, délután pedig egyéni órájuk volt, így nekem is. A délutáni órák keretében a felmerülő nyelvtani kérdéseket vitattuk meg, illetve szakmai németet tanulhattam. Ezen tudásomat hasznosíthatok a matematika és az informatika óráimon.

Szabadidőnkben feltérképeztük a várost, ellátogattunk Nürnbergbe, részt vehettünk dunai sétahajózáson, amelynek célpontja a német Walhalla volt, megtekinthettük a Thurn-Taxis kastélyt, felfedezhettük Regensburg római kori maradványait, és természetesen egyénileg is sok-sok élményt gyűjthettünk, ha kedvünk támadt akár egy sétára az óvárosban, akár a híres weltenburgi kolostor felkeresésére.

Hazafelé pedig nem hagytam ki a nevezetes zarándok helyet: Mariacellt. Kívánom mindenkinek, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, hisz életre szóló élményekkel tér haza.

Két szó ami még fontos a projekthez kapcsolódóan: köszönet és hála.

Részleteseben a mobilitási projektről: http://svetits.hu/index.php/17-palyazat/557-erasmus

Kategória: Német nyelvterület