Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Nagy izgalommal készültem az Erasmus+ programra, mert nekem év közben nincs lehetőségem az angol nyelvet rendszeresen, illetve hatékonyan gyakorolni. Ugyanakkor tisztában vagyok vele diákjaimat, illetve gyermekeimet látva, hogy mekkora új világ nyílik meg azok számára, akik tudnak angolul. Rengeteg szórakozási, illetve tanulási lehetőség válik elérhetővé pusztán attól, hogy egy másik nyelvet is értünk. 

Éppen ezért vettem egy nagy levegőt, és belevágtam abba, hogy egy nyári intenzív tanfolyamon annyit tanuljak, amennyit csak lehet, bízva abban, hogy ez egy egész tanévre kitart. 

Egy brightoni nyelvtanfolyamot választottam a számos lehetőség közül. Utóbb jutott tudomásomra, hogy egy régi ismerős iskolája is pályázott, és ő is Brightont választotta. Így volt lehetőségünk együtt utazni, amely számomra nagyon nagy segítség volt, mert rettenetesen izgultam. El is értem beszámolómban az egyik első, és legfontosabb tanulsághoz, amelyet szeretnék megosztani - legfőképpen diákjaimmal - miszerint attól, hogy valaki nagykorú, bizonyos élettapasztalattal is rendelkezik már, és van legalább egy szakterület, amelyben nagy tudásra tett szert és magabiztos, vannak olyan területei az életnek, amelyben ettől még bizonytalannak érezheti magát. Egy ilyen helyzetre két választási lehetőségünk van: vagy kikerüljük a nehézségeket, vagy neki vágunk, és megtaláljuk a módját, hogy legyőzzük az akadályokat. Én mindig is az utóbbi kategóriába tartoztam, így most is erre emlékeztettem magam. De azért az izgalom ott volt, és jó volt tudni, hogy régi kolléganőm a közelben van, és ha minden kötél szakad, van biztonsági háló, amely felfogja, ha zuhannék 

Induláskor a reptéren nem izgultam annyira, de amikor megérkeztünk a lutoni reptérre és tovább kellett utazni vonattal, az már kalandosabb volt. Ehhez az is hozzájárult, hogy az időjárás Budapesten még 30 °C volt, Lutonban meg csak 10 °C és szakadt az eső meg fújt a szél június 30-án. Néztem ugyan időjárás jelentést, de ez nem ugyanaz a típusú eső volt, amit Magyarországon megszoktam. Így a vonaton már a bőröndben kotorásztam a meleg holmi után.

Mikor megérkeztem a szállásra és átadtam ajándékaimat a szállásadóinknak, akkor úgy éreztem, hogy meg sem tudok nyikkanni angolul, csak írásban tudok valamennyit, az élő beszédben nem tudok elég gyorsan reagálni. Emiatt piszok ideges lettem. Hogy fogok két hétig boldogulni? És különben is, egy csomó mindent ’tudok’ már angolul, akkor most miért nem megy?

Hétfőn reggel az iskolában is nagyon magamra voltam utalva, és eléggé elveszettnek éreztem magam. Tesztet írattak velünk és egy interjú alapján beosztottak minket csoportokba. Én olyan csoportba kerültem, ahol rengeteg fiatal tanult angolul a nyáron. Ettől előbb még feszültebb lettem, de amikor már ott voltunk a tanárral és elkezdődött az óra, az idegességemet mintha elfújták volna. Rájöttem, hogy mindent értek és meg tudom csinálni a feladatokat is, így már sokkal mosolygósabb lettem a sikerélmények hatására. Ez erőt adott a napi házi feladatok elvégzéséhez, és a következő nap kihívásainak legyőzéséhez is.  

 

Az első délutáni óra okozta a következő stresszhelyzetet. Az ilyen külföldi nyelvtanfolyamokon ugyanis a magyarországi gyakorlattal ellentétben sok helyen külön veszik a nyelvtani helyesség gyakorlását, a szókincsfejlesztést, a halott szövegértés fejlesztését és a beszéd- illetve kiejtés fejlesztést. Eleinte leblokkoltam, szorongtam és alig tudtam a beszéd órán megszólalni, de szerencsére a csoporttársak nagyon segítőkészek voltak velem. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy kommunikáció szempontjából magyarul is sokszor nehezen fejezem ki magam, és ezért tartottam attól, hogy ez angolul még lassúbb lesz, talán nem is fog működni. 

 

Az iskolában az órák közötti szünetekben már hétfőn és kedd délelőtt megismerkedtem más tanár résztvevőkkel is, ők jelezték, hogy az Erasmusos tanároknak lesz kedden egy találkozó, ahol jobban is meg lehet ismerni a többieket, és kötetlenül lehet beszélgetni arról, hogy kinek milyen háttere van, szakmai eszmecserét lehet folytatni. Én eredetileg nem tudtam erről, de elmentem. Miután a szervező számára is egyértelmű lett, hogy én is tanárként vagyok Erasmus+ képzésen, a többi közösségi programra is meghívtak, így jól tudtam kapcsolatokat építeni, érdeklődni más országok tanárainak tapasztalatairól. A nyelviskola meg is fogadta, hogy a jövőben olyan nyelvtanfolyamokat is indít, amelyeket kifejezetten a tanári pályán dolgozó résztvevőknek fognak hirdetni. 

 

A délelőtti órákon, amely nyelvtan volt főleg, egyre több sikerélményben volt részem. Még dicséretet is kaptam az egész csoport előtt, amely nagyon feldobta a hangulatomat. Ez erőt adott a délutáni beszéd órákhoz, amelyek sokkal nagyobb erőfeszítést igényeltek részemről. A nehézségek viszont itt is a „nem adom fel” hozzáállást hozták elő belőlem, és szépen, ha lassabban is, mint szerettem volna, de haladtam előre. 

 

Hétvégén kirándulásokon lehetett résztvenni. Szombaton megnéztük a Leeds kastélyt és Canterburyt. Nagyon élveztük a kirándulást, én csak azt furcsállottam, hogy Canterburyben a katedrális előtt elengedtek bennünket és csak másfél órát kaptunk „szabadidőként”, amit egy kicsit kevésnek tartottam, tudván, hogy milyen történelmi jelentőségű helyen járunk.

A vasárnapi kirándulást Windsorba és Oxfordba szervezték. Itt is az időtényezővel volt problémám. Mindkét városban annyi a látnivaló, hogy itt sem volt elég a számunkra biztosított idő. A windsori kastélyba sajnos be sem jutottunk, akkora sor kígyózott a kassza előtt. Oxfordban is másfél órát kaptunk arra, hogy felfedezzük a várost. Itt egy kicsit szerencsésebb voltam a többieknél, mert a kolléganőm már rendelkezett helyismerettel, így az ő irányításával a főbb látnivalókat a központban meg tudtuk nézni ilyen rövid idő alatt is. Azonban mindenkinek azt ajánlom, hogy az ehhez hasonló nagy múltú városok megtekintésére hagyjon magának több időt, vagy szervezze úgy az utazását, hogy tovább maradhasson a környéken, és saját tempójában élvezhesse a turistáskodást.

A második héten már sokkal jobban ment a beszéd órán a részvétel, meg is dicsért a tanár, hogy fejlődött a kommunikációm. Ezen azért meglepődtem, mert eredetileg persze gondoltam, hogy fogok fejlődni, de el sem tudtam képzelni, hogy egy anyanyelvi kinn tartózkodás ennyire fel tudja gyorsítani a tanulási folyamatokat, szinte észrevétlenül. Persze minden napra nagyon elfáradtam, de nem is fogtam fel, hogy attól, hogy az agyam egész nap újabb és újabb ismeretanyagot dolgozott fel akkor is, amikor én már tudatosan nem is voltam jelen egy-egy nyelvi helyzetben. És mégis. Elképesztő, hogy az emberi agy, hogyan tudja strukturálni és beépíteni az új ismereteket néha anélkül, hogy az ember ezt tudatosan csinálná. Jó lenne, ha mindent ilyen “könnyen”, tudatos erőfeszítés nélkül tudnánk megtanulni felnőtt korban is, nem csak kisgyermekként. 

A második hét délelőtti óráira kaptunk három új csoporttársat is. Mindannyian tanárok voltak, így velük délelőttönként is remekül el tudtam beszélgetni a sok közös téma miatt. Például megbeszéltük, hogy náluk hányan vannak egy osztályban, milyen órarend szerint dolgoznak, illetve, hogy milyen rétékelési rendszert használnak otthon. Az is kiderült például, hogy a diák az mindenhol diák, és a középiskolai oktatás egyik legnagyobb kihívás számukra is a tanulók belső motivációjának kialakítása és megtartása, hogy ne csak jegyekért, illetve felvételi pontokért tanuljanak, hanem azért is, mert tudni öröm.

A hazautazásomat úgy szerveztem, hogy ne kelljen rögtön a tanfolyam vége után szombaton elhagyni a szállást, maradtam még egy napot. Szerettem volna még többet megismerni Anglia földrajzi és kulturális lehetőségei közül, hiszen ki tudja, mikor jutok el ide megint. Találtam is egy prospektust Anglia második legnagyobb kastélyáról Arundelről. Ismeretszerzési technikáimat bővítve kiderült, hogy szerencsére a közelben volt, egy óra vonatozással el is lehetett jutni oda. Így a szombati szabadnapra ennek a látogatását terveztem meg. És milyen jól döntöttem! Ez volt életem legjobb kirándulása! Hat órát töltöttem el Arundelben. Végigjártam a kastély összes termét, kiállítását, igyekeztem az angol tájékoztató táblákon minél több információt összegyűjteni erről az építészeti csodáról, úgy, hogy a végén már zsongott a fejem a sok kifejezéstől. De megérte! Ha valaki Anglia déli részén jár, csak ajánlani tudom ennek a kastélynak a látogatását, de Londonból is egyszerűen elérhető vonattal.

Vasárnap délutánra szólt a repülőjegyem haza, így reggel gyorsan összepakoltam, lemértem a bőröndjeimet, elbúcsúztam a házigazdáktól és elindultam Londonba a lutoni reptérre. A reptéren összetalálkoztam a második héten megismert lengyel kolléganővel, így kellemesen, angol gyakorlással telt a reptéri várakozás is. Sokat meséltem a szombati arundeli kirándulásunkról neki, és utólag sajnáltuk, hogy nem egyeztettük össze az utolsó napi programunkat. Az is ott derült ki, hogy 5 perc eltéréssel indul a gépünk, így még több időt tudtunk együtt tölteni. A hazafelé út kis késéssel indult, de ügyes volt a pilóta és időben leszálltunk Budapesten. 

 

Végezetül elmondhatom, hogy megint bevált az a módszer, hogy kitartó vagyok, ha nagyon szeretnék valamit. Sikerült úrrá lennem a szorongásomon azzal kapcsolatban, hogy nekem nem fog menni úgy se az, hogy angolul beszéljek, és bár még van hová fejlődni, ez a tanulmányút mindenképpen abban erősített meg, hogy folytatnom kell. Meg kell találnom azt, hogy az itthoni mindennapjaimba is hogyan tudom beilleszteni az angol tanulást. Nyilvánvalóvá vált, hogy csak életen át tartó tanulással lehet fejlődni, és ezt szeretném fenntartani az életemben. Az is fontos tapasztalat volt, hogy a saját belső motivációm kialakítás ÉS megtartása milyen helyzeteken, milyen segítségeken múlt/múlik, és remélem, hogy ezt a szemléletmódot fogom tudni diákjaimnál is kamatoztatni. 

 

Összeségében olyan élményekkel lettem gazdagabb, hogy csak mindenkinek ajánlani tudom, hogy vegye a bátorságot és jelentkezzen az Erasmus+ programba. Nagyon köszönöm a támogatást Szűcs Józsefnek, iskolám, az Óbudai Gimnázium igazgatójának, és Tamási Anita igazgatóhelyettes asszonynak, valamint a Tempus Közalapítványnak, mint az Erasmus+ programok nemzeti irodájának, és Förster Anitának a Hungary Experttől, aki minden szervezéssel kapcsolatos kérdésben maximálisan a segítségemre volt saját tapasztalatait is megosztva velem. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen remek lehetőség részese lehettem. 

Kategória: Angol nyelvterület