Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Puchner Ildikó

A Hegyháti Általános Iskola tanáraként Exeterben vehettem részt a „Better English for teachers” nyelvtanfolyamon 2016.augusztus 8-19-ig az Erasmus+ mobilitási program keretében. Angol nyelvtudásom fejlesztésével a célom, hogy az oktatásban angol nyelvű forrásokat is felhasználhassak, valamint a későbbiekben más képzéseken is részt vehessek.

A tanfolyam kiválasztásánál szerepet játszott, hogy a fogadó iskola, az IPC Exeter a nyelvi képzés mellett jól szervezett kirándulásokat és utazásokat kínál, hogy megismerhessük Exetert és Délnyugat-Angliát. Földrajzosként különösen fontosnak éreztem, hogy az Egyesült Királyságban London mellett más városokat, tájakat is megismerjek. Az iskola többféle szállást is kínált, én a „homestay” szállást választottam. Egy nyugdíjas hölgy volt a szállásadóm, akivel mindig lehetett beszélgetni, segített a programtervezésben, megfelelő busz megtalálásában, taxi rendelésben. A szállásom nyugodt kertvárosi környezetben volt, talán egyetlen hátránya, hogy messze volt a városközponttól. Egy cseh hölgy volt a lakótársam, akivel sokat beszélgettünk, reggelente együtt buszoztunk az IPC-hez.

Az első napon a szállásadóm vitt az iskolába a zökkenőmentes kezdés érdekében. A „diákok” köszöntése után megkezdődtek a tanórák. Kilencen voltunk a tanfolyamon, 3 spanyol, 3 német és 2 olasz csoporttársam volt. Tanárnőnk, Angie jól felkészült, tapasztalt és türelmes pedagógus volt. Első napon felmérte igényeinket, milyen területen szeretnénk leginkább fejlődni, milyen témák érdekelnek minket, és milyen módszereknek örülnénk. Bár az éneklést nem választottuk, mégis több dallal is megismerkedtünk, utólag már nem bántuk az órákat színesítő éneklést. Az igényfelmérést követően ismerkedtünk egymással, a kérdezz-felelek során Angie igyekezett feltérképezni előzetes nyelvtudásunkat is. Az első nap délutánján Exeterrel ismerkedtünk, jártunk a folyóparton, a katedrálisban. A nevezetességek megtekintése mellett arra is ügyelt a vezetőnk, hogy hasznos gyakorlati tanácsokat kapjunk, ajánlott éttermet, könyvesboltot, teázót. A túránk a buszmegállónál ért véget, segítséget kaptunk, hogy szerencsésen eltaláljunk a szállásunkra.

Hogyan zajlottak mindennapjaink az IPC-ben? Minden reggel felkerültek a táblára az aznapi témák, általában 3 téma fért bele a napi 6 tanórába. Szinte mindig pármunkában vagy csoportmunkában dolgoztunk, egy-egy feladat kapcsán általában mindenkivel beszélnünk kellett, így egyre jobban megismerhettük egymást. A feladatok érdekesek voltak, sokszor játékos formában gyakoroltunk akár szavakat, akár nyelvtani témákat. Az órák időtartamát mindig pontosan betartották, ha 5 percet „túlóráztunk”, akkor a következő óra 5 perccel rövidebb volt. Ha esetleg gyorsabbak voltunk a vártnál, akkor mindig előkerült Angie feladatbankjából egy-egy mini feladat.

Nagyon szórakoztatóra sikerültek a „reading” feladatok, egy rövid színdarabot kaptunk, amit természetesen elolvastunk, értelmeztük, még egyszer elolvastuk, majd előadtuk a többieknek. Azt hiszem néhány csoporttársam akár a színpadon is megállná a helyét.

Bár nem nyelvtanár vagyok, de a módszerek mégis érdekesek voltak számomra. Tetszett az egyes feladatok jól felépítettsége, ahogy egy-egy témát alaposan körbejártunk. Az utazás témakör kapcsán elindultunk az utazások típusaitól és eljutottunk a saját utazási irodáig, melyhez plakátot készítettünk, és előadtuk fantasztikus ajánlatunkat a másik két csoportnak.

Kedvenc feladatom - mintaszerű felépítése miatt - „The ghosts of the Tower” lett. A feladat indítása (végig csoportmunkában dolgoztunk): a GHOSTS szó felkerült a táblára függőlegesen, jelentéstartalmában kapcsolódó szavakkal kellett belőle keresztrejtvényt gyártani. Majd egy közös verzió került fel a táblára. Ha már kísértetek, kaptunk 5 rajzot kísértetekről, megbeszéltük milyen a megjelenésük. Majd szöveget hallgatunk a Tower kísérteteiről, a feladat csak annyi volt, hogy tegyük sorba a képeket, és ha lehet, jegyezzük meg a nevüket. Majd kis kártyácskákat kaptunk szavakkal, évszámokkal, számokkal. Az újabb meghallgatás során teendőnk az volt, hogy válogassuk szét az információkat, döntsük el, melyik kísértethez tartoznak. Ami tetszett a feladatban, elindultunk egy keresztrejtvényből, mindannyian néztünk csodálkozva, mi lesz ebből, végül is egy nagyon jó kis listening lett.

Az IPC által szervezett kirándulások előtt az órákon felkészültünk az utazásra néhány feladattal, így a Dartmoor Nemzeti Parkba vagy Tintagelbe már úgy utaztunk, hogy felkészültünk a látnivalókra. Persze remek idegenvezetőnk volt Roger személyében, akinek tudása és humora mindenkit elvarázsolt. Az utazásokon minden IPC-s diák részt vett, így lehetőség volt másokkal is a kapcsolatteremtésre.

Jane Austen rajongóként nagyon örültem a lehetőségnek, hogy vasárnap Bathba kirándultunk. Azokon az utcákon járhattam, amelyek több Jane Austen könyvnek, illetve filmnek a helyszínét adják.

Az utolsó előtti napon Angie új feladatot adott nekünk: a két hét zárásaként prezentációval kell készülnünk, amellyel bemutatjuk, hogy mit tanultunk. Először ijesztőnek tűnt a feladat, de minden csoport szórakoztató produkciókat alkotott. Mi néhány jelenetben bemutattuk hogyan érkeztünk meg anno, hogyan zajlottak az órák az IPC-ben. De ízelítőt kaptunk a homestay szállás előnyeiről, útmutatót arról, hogyan fogyasszuk el a Devon Cream tea-t devoni, illetve cornwalli módra A tanfolyam zárásaként megköszönték a részvételt, majd megkaptuk a kurzus részvételi igazolását.

Mennyiben volt több ez a nyelvtanfolyam, mint egy hazai? Egyetlen magyarként voltam ebben az időpontban Exeterben, így nemcsak az órákon, de az óraközi szünetekben, vagy délutáni közös sétákon is angolul beszélgettünk, hazaérve a szállásadómmal, illetve lakótársammal is angolul társalogtunk. Csoporttársaim szintén tanárok voltak, így mindig volt közös témánk, sokat beszéltünk a munkánkról, családunkról, megismertük egymás iskolarendszerét, új módszereket.

Mivel kénytelen voltam folyamatosan használni a nyelvet, sokkal magabiztosabbá vált a kommunikációm. Amit megtapasztalhattam, hogy nagyon fontos, hogy törekedjünk a helyes, pontos nyelvhasználatra, de a lényeg, hogy ne féljünk megszólalni. Ha megértik a mondandónkat, akkor tulajdonképpen sikeresen kommunikáltunk.

Összegezve a kurzust, élményekkel teli volt ez két hét. Új kultúrát, szimpatikus embereket, szép tájakat ismertem meg, az angol nyelvtudásomat továbbfejlesztettem. Igazi megújulás volt ez a két hét szellemileg és testileg is.