Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Józsa László

2018. november 04., vasárnap 19:07

Rocky road to Dublin

Az Erasmussal 2017. év végén találkoztam, amikor az iskolánk (a gyöngyösi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola) angol nyelvi munkaközössége megkeresett, hogy tervezik a pályázaton való indulást és szívesen látnák, ha csatlakoznék. A dolog engem is felvillanyozott és (persze egyeztetve a családdal) azonnal rábólintottam. A pályázat megírása után már csak a várakozás maradt, ami május közepén véget is ért. Megtudtuk, hogy iskolánk nyert, így 2018 nyarán lehetőségem nyílt kiutazni Dublinba, az Alpha College of English Using technology in the Classroom kéthetes tanfolyamára.

A repülőút után (ami külön izgalmas volt nekem, most ültem először repülőn) megérkeztünk Dublinba, ahol Írország az igazi arcát mutathatta nekünk-esett…

Ezen az első napon a szállásadóimmal  való ismerkedés volt az esti programom, illetve felfedeztem a következő két hetem lakóhelyét, Baldoyle-t.

Az iskolába vezető úton nagy segítség volt Mike, egy svájci fiatal, aki ugyanott lakott, mint én és szintén az Alpha College-ba járt, csak ő nyelvtanfolyamra. Mivel már itt volt két hete, ezért nyugodtan rábízhattam magam a helyismeretére.

Az első tanítási napon kicsit feszengő csend fogadott a teremben, mindenki méregette a másikat, de az első közös téma gyorsan feloldotta a hangulatot (’Tudja valaki a Wi-Fi jelszavát?’- szerencsére Mike nekem elárulta, így ez segített a beszélgetések megindításában).  Hamar kiderült, hogy a csoportban egyedüli magyar vagyok, voltak rajtam kívül még spanyolok és lengyelek. Hamarosan a tanáraink is megérkeztek. A várakozásommal ellentétben hihetetlen könnyedek és viccesek voltak, így ez sokat segített feloldani a kezdeti szorongást. A kötelező papírmunka után kiosztották a két hét programját. Minden délelőtt elméleti/gyakorlati feladatok vártak ránk, délutánonként pedig kulturális programok, amelyek az itteni szokástól eltérően nem mindenkinek, hanem csak a mi csoportunknak szóltak. Nem akarok senkit untatni napi részletekbe menő leírásokkal, egyszerűbb a szakmai munkát így egyben leírni:

A rövid felmérés után, miszerint ki hogy áll az informatikai eszközökkel, bele is kezdtünk az érdemi munkába. A tananyag (számomra) logikusan volt felépítve. Az elméleti tudnivalók magukba foglalták a digitális állampolgárság fogalmától kezdve az egyre népszerűbb, mobiltechnológián alapuló új módszertani elméleteket. Mindent szemléletesen, sok audiovizuális háttéranyaggal mutattak be, illetve folyamatosan volt lehetőség reflektálásra vagy pontosításra.

A gyakorlati feladatok erősen az elméleti anyagra épültek, a módszerek mellé megkaptuk az eszközöket is. A tanfolyam kifejezett célja volt, hogy csak és kizárólag ingyenes és online eszközöket mutasson be. Voltak olyanok, amiket nagyobb részletességgel vettünk és próbáltunk ki, de voltak olyanok is, amelyeket csak érintettünk (persze ezek sablonjaikban hasonlatosak a már bemutatottakhoz), de meghagyták nekünk a felfedezés örömét.

A két hét leteltével rengeteg módszert, eszközt megismertünk. Ezek némelyike használhatónak tűnt nekem, némelyik kifejezetten használhatatlannak, de ennek legfőbb oka, hogy én alsósokkal dolgozom, így ott nem működik minden. Viszont a számomra nem megfelelő eszközök is jól használhatóak nagyobb korosztálynál, a felsős kollégákkal már egyeztettünk is, hogy helyi műhelymunkában megismertetem velük, hogy tudják használni.

A kulturális programokban megismertük Írország történelmét, nevezetességeit, kultúráját. Múzeumok, nevezetes helyek, érdekességek. De számomra fontosabb volt, hogy itt volt igazán lehetősége kicsiny csapatunknak megismerni egymást. Nekem a látnivalóknál mindig fontosabb volt, hogy embereket ismerhessek meg. Spanyolok, lengyelek, franciák, olaszok, svájciak és természetesen írek világnézetét, gondolatait, véleményét a világról ismerhettem meg. Gyakran órákig beszélgettünk a napi rutin végével egy kávé vagy egy sör mellett. Számomra ez volt a leginspirálóbb a két hétben. A megismert íreknek köszönhetően még ahhoz is volt szerencsém, hogy láthattam azt a fajta Írországot, Dublint, ami nem a turistáknak, hanem az íreknek van ’fenntartva’. Ez egy helyi koncert volt a külvárosban, ahol ír népzenét énekeltek, de nem a művészek, hanem a pub törzsközönsége.

A két hét végén természetesen keserédes búcsú várt ránk, egyfelől az öröm, hogy hazamehetek a családomhoz egyfelől a tudat, hogy a megismert emberekkel esélyesen soha többé nem találkozom. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy ezen az úton nem csak szakmailag, hanem lelkileg is annyit nyertem, amit nem cserélnék el semmire!