Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Molnárné Orosz-Tóth Edina

szerda, 27 július 2022 09:21

Happy Teachers for Better Student/Nizza

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Gimnáziumának képviseletében egy hetes kurzuson vehettem részt a Francia Riviérán, Nizzában, intézményi koordinátorainknak köszönhetően. Kurzusom címe: Life Coaching for Teachers:Happy Teachers for Better Students volt. Nagy izgalommal és kíváncsisággal vágtam neki az útnak júliusban a Covidos időszak miatti kihagyás után. Mondanom sem kell, hogy maga a Francia Riviéra gyönyörű és megunhatatlan helyszín. A szállásomat sikerült az iskola közelében lefoglalni, így nem kellett sok időt töltenem az utazgatásokkal. Az utazás előtt nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fog nyújtani számomra ez a képzés. A kurzusok minden nap 8:30-13:15-ig tartottak. Csoportunk összetétele és korosztálya változatos volt, 22-55 éves korig valamint bolgár, ír, román, görög és magyar nemzetiségű tanárok alkották a csoportot. Előzetes feladatunk volt, hogy prezentációt készítsünk magunkról, városunkról, iskolánkról. Kérték, hogy ha tudunk, vigyünk kis tárgyakat, amik lakóhelyünk jellegzetességeit mutatják be, ill. olyan ételeket, amik országunk specialitásai. A kurzus során megismerkedtem a mindfullness fogalmával, páros és csoportos feladatok során betekintést kaptam hogyan tudom majd szétválasztani a munkámat a magánéletemtől, és csökkenteni a munkámmal járó stressz negatív hatását, csoportosan kerestünk megoldást egy-egy minket foglalkoztató problémára, és megtudtam azt is, hogyan kéne a mindennapjaimat felosztani úgy, hogy mindenre jusson időm. Többek között megismertem az „elme-tál” fogalmát is. A foglalkozások jó hangulatúak, változatosak voltak, a képzőnk nagyon felkészült, szimpatikus hölgy volt Tasmániából. A kurzus természetesen a tanúsítványok átadásával zárult, ahol egy kis partit rendeztünk az általunk vitt ételekből és italokból. Nagyon szép lezárása volt a hétnek.

Szombaton több lehetőség közül lehetett választani, én a hajókázás mellett döntöttem. Itt a Riviérát mutatták be a tengerről, megtekinthettem több híresség házát is, mint pl. Elton John vagy Sean Connery villáit. Egy alkalommal délután Nizza főterén volt lehetőségünk részt venni egy közös sétán, ahol sok érdekes információt kaptunk. Az iskola után bejártam Nizza nevezetes helyeit, elutaztam Monte Carloba, Cannesba és megcsodálhattam a szikla tetejére épült kis falut Eze-t is. Antibes homokos strandját is felkerestem és megcsodáltam látnivalóit.

Egy hét után feltöltődve, új ismeretekkel gazdagodva és élményekkel telve tértem haza! Köszönöm ezt a rendkívüli lehetőséget, hogy én is részese lehettem!

Molnárné Orosz-Tóth Edina

                 Eger

 

hétfő, 19 augusztus 2019 16:00

Social media in the classroom-Barcelona

A versenyképesség megőrzése a régió oktatási kínálatában-módszertani sokszínűség és nemzetköziesítés. 2019-1-HU01-KA101-060125

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet tanáraként 2019 augusztusában, egy hetes Erasmus+ pályázaton vehettem részt Barcelonában. A kurzus neve:Social media in the clasroom volt. Egy Hostelben foglaltam szállást az iskolám közelében. A szállás kiválasztásánál arra figyeltem, hogy könnyen eljuthassak oda a repülőtérről és az iskola se legyen távol. Mint utólag kiderült jó választás volt, mert minden a közelben volt, iskola, metró, boltok éttermek. A hostel szobája tiszta volt, naponta takarítottak, ha kértem és minden nap tiszta törölközőt adtak. Reggelizési lehetőséget is kínáltak, bár én ezzel nem éltem. Az iskola már előre elküldte az órarendemet, így fel tudtam készülni a hétre. Az utazásom előtt megnéztem az interneten, hogy mit érdemes megnézni Barcelonában és megírtam a bakancslistámat. Felfrissítettem az angoltudásomat és nekivágtam az útnak. A kurzusom órarendje úgy alakult, hogy a héten kétszer délelőtt és háromszor délután jártunk iskolába. Ez azt jelentette, hogy 9-13 vagy 14-18 óráig voltunk ott. Az oktatónk egy olasz származású férfi, Alex volt. Érthetően, szépen beszélt angolul és mindig megkérdezte, hogy értjük-e amiről beszél? Oda figyelt mindenkire és nagyon alapos, precíz volt. Több alkalmazással megismertetett minket, amikkel a tanítási óráinkat érdekesebbé, színesebbé tehetjük a diákok számára. Az utazás előtt ppt-t kellett készíteni, amin bemutatjuk az iskolánkat és az ott működő IKT lehetőségeket. Az első alkalommal ezeket mutatta be mindenki. Részletes tájékoztatást kaptunk a hét programjáról és bemutatta nekünk Barcelonát az internet segítségével. A csoport 10 tagjából 8-an voltunk magyarok és még egy bulgár és egy lengyel tanár volt rajtunk kívül.  A programba beletartozott egy közös városi séta és kaptunk egy hop on-hop of buszjegyet is, amivel bejárhattuk egész Barcelonát. Sok új ismeretet szereztem a hét során, amikkel színesíthetem majd a tanóráimat. Ilyenek az animoto, animaker, beusound, wix.com, symbaloo, autorap stb. Ismét megismerhettem egy másik nemzet kultúráját és bepillantást nyerhettem életükbe. Gyönyörű helyen, sok újat tanulhattam, tapasztalhattam és felkereshettem Barcelona látnivalóit. Remélem lesz még lehetőségem íj módon tovább bővíteni ismereteimet, tudásomat. Köszönöm ezt a remek lehetőséget!

hétfő, 19 augusztus 2019 16:00

Social media in the classroom-Barcelona

2019 augusztusában egy hetes Erasmus+ pályázaton vehettem részt Barcelonában. A kurzus neve:Social media in the clasroom volt. Egy Hostelben foglaltam szállást az iskolám közelében. A szállás kiválasztásánál arra figyeltem, hogy könnyen eljuthassak oda a repülőtérről és az iskola se legyen távol. Mint utólag kiderült jó választás volt, mert minden a közelben volt, iskola, metró, boltok éttermek. A hostel szobája tiszta volt, naponta takarítottak, ha kértem és minden nap tiszta törölközőt adtak. Reggelizési lehetőséget is kínáltak, bár én ezzel nem éltem. Az iskola már előre elküldte az órarendemet, így fel tudtam készülni a hétre. Az utazásom előtt megnéztem az interneten, hogy mit érdemes megnézni Barcelonában és megírtam a bakancslistámat. Felfrissítettem az angoltudásomat és nekivágtam az útnak. A kurzusom órarendje úgy alakult, hogy a héten kétszer délelőtt és háromszor délután jártunk iskolába. Ez azt jelentette, hogy 9-13 vagy 14-18 óráig voltunk ott. Az oktatónk egy olasz származású férfi, Alex volt. Érthetően, szépen beszélt angolul és mindig megkérdezte, hogy értjük-e amiről beszél? Oda figyelt mindenkire és nagyon alapos, precíz volt. Több alkalmazással megismertetett minket, amikkel a tanítási óráinkat érdekesebbé, színesebbé tehetjük a diákok számára. Az utazás előtt ppt-t kellett készíteni, amin bemutatjuk az iskolánkat és az ott működő IKT lehetőségeket. Az első alkalommal ezeket mutatta be mindenki. Részletes tájékoztatást kaptunk a hét programjáról és bemutatta nekünk Barcelonát az internet segítségével. A csoport 10 tagjából 8-an voltunk magyarok és még egy bulgár és egy lengyel tanár volt rajtunk kívül.  A programba beletartozott egy közös városi séta és kaptunk egy hop on-hop of buszjegyet is, amivel bejárhattuk egész Barcelonát. Sok új ismeretet szereztem a hét során, amikkel színesíthetem majd a tanóráimat. Ilyenek az animoto, animaker, beusound, wix.com, symbaloo, autorap stb. Ismét megismerhettem egy másik nemzet kultúráját és bepillantást nyerhettem életükbe. Gyönyörű helyen, sok újat tanulhattam, tapasztalhattam és felkereshettem Barcelona látnivalóit. Remélem lesz még lehetőségem íj módon tovább bővíteni ismereteimet, tudásomat. Köszönöm ezt a remek lehetőséget!

csütörtök, 15 november 2018 10:32

Nyelvtanulás Írországban

ERASMUS + Írország, Dublin

Az EKE Gyakorló Iskolájának sikeres ERASMUS + pályázatának köszönhetően, 2018. július 9-20-ig Írország fővárosában, Dublinban vettem részt egy kéthetes intenzív angol nyelvtanfolyamon. A kurzust az Alpha College of English nyelviskola szervezte. A résztvevők tudásszintjét az első napon írásbeli teszt kitöltésével és szóbeli interjúval mérték. Az eredményeink alapján lettünk csoportokba osztva. Minden nap 9-13 óráig tartottak az óráink, kávé szünettel megszakítva a tanulást. Az órák nagyon jó hangulatban teltek, változatos módszerekkel sajátíttatták el velünk az angol nyelvet, nagy hangsúlyt fektetve a szóbeli beszédgyakorlatokra. A hét közben csoportosan elkészített projektmunkáinkat péntekenként mutattuk be, illetve ilyenkor került sor tesztírásra is. Minden délután lehetőség volt Dublin nevezetességeinek csoportos megtekintésére is. Ezek az alkalmak is jó lehetőséget kínáltak a nyelv gyakorlására és az ismerkedésre. Ezen a gyönyörű városon kívül lehetőségem volt az ír tengerparti nyaralófaluk meglátogatására is. A szigetet átutazva eljutottam az Atlanti óceán partjára, ahol a csodás sziklákban gyönyörködhettem. A családnál történő elhelyezést választottam, mert szerettem volna jobban megismerni az ír embereket és szokásaikat is. Végtelenül kedves hölgy volt a vendéglátóm. Ezzel a pályázattal nem csak az angol nyelvtudásom gyarapodott, de újabb országot és más kultúrát és embereket ismerhettem meg. Felejthetetlen emlék marad számomra! Szívesen részt vennék megint egy újabb programban!

 

Molnárné Orosz-Tóth Edina