Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Uhrin Csaba

Akarod közelebbről megismerni a világot, akarod megfejteni a titkokat, tényleg a világ részévé szeretnél válni, akkor tanulj angolul.

Én folyamatosan ezt teszem, és Dunát lehetne rekeszteni az angoltankönyvekkel, amit vásároltam eddig. Angol nyelvet csak a gimnáziumban tanultam két évig, utána barátok között külföldön építgettem nyelvtudásom.

Öt évvel ezelőtt feleségem mondta, hogy menjek Erasmus képzésre. De hát az angol, az angolom… Meglesz, így ő. És tényleg 2018 őszén Barcelonában az angol viszonylag jól ment, bár szakterületemen jártam: drámajáték. Azért több mindent nem értettem, de sok mindent igen. És ez így ment évről-évre drámás, mentálhigiénés képzések során. Tavaly elég magas szintű nyelvi csoportba dobtak be Firenzében.

Idén is kapaszkodnom kellett, de nagyon jól tudtam haladni az ötfős csoportban. Mihaela Stankovics vezetésével, nagyon lendületes, dinamikus órák voltak, fűszerezve rengeteg játékos feladattal, egy szuper könyv segédletével. Jóformán észre sem vettem, hogy mennyire belerángatódtam az angolnyelv közepébe. Hálás köszönet érte. Ezt a lendületet szeretném megtartani egész évben a nyelvtanulásban, nehogy következő nyár elejére megint lelohadjon az angolom.  

Unokaöcsém azt kérdezte amikor a nyári képzéseimről beszéltem, amin részt vettem, hogy össze tudnám foglalni röviden, hogy mit jelent az asszertív kommunikáció? Nagyon röviden kérdeztem, igen válaszolta. Nagyon röviden, nem. Nem csak megtanulni nemet mondani, kivédeni az agressziót, éberré, aktívvá tenni magát az embernek, hanem úgy képviselni a saját érdekeinket, hogy a másiké sem sérüljön.

Szász Ramóna vezetésével nagyon jó hangulatú, lendületes, szórakoztató órák keretében ismerhettük meg az asszertív kommunikáció kismillió aspektusát. Dinamikus, humort sem nélkülöző gyakorlatok során lettünk egyre beavatottabbak ezen a szakterületen. Érzékeny terület, vékonyjégen járunk, vigyázni kell, nem kapod meg csakúgy az asszertív kommunikációt, ha csakúgy megkapnád, nem lenne már az, ami…

És érdemes előbányászni Eric Berne Emberi játszmák című könyvét, újra, vagy először elolvasni. Én a magam részéről tovább tanulom, tanulmányozom az asszertív kommunikációt. És aktívan gyakorlom az életben. Nem direkte vettem elő, hogy most az első szembejövőn kipróbálom, de a muníció egy része már megvolt és frissen a feleségemen „kísérleteztem”, úgyhogy nem is tudtam, hogy ennyire átitatódtam ezzel a technikával, és ő sem tudta, hogy használom, de mérhetetlenül hasznos volt. Régóta egymásra rétegződő nehézségekről került le hirtelen a súly, és lett egy normálisan kezelhető helyzet. Köszönöm a beavatást!

kedd, 04 június 2019 22:24

Sokszínű Barcelona

2018 őszén, október 22-26 között Barcelonában vettem részt A drámajáték, mint eszköz a társas elfogadásban (A menekültek integrációjára, és kortársbántalmazásra is alkalmazhatóan). A kurzus a város szívében egy 1401-ben épült kórház tetőterében, a török  Utopia Education and Art Organization szervezésében, de a helyi Inca Catalunya kivitelezésében jött létre. Európai csapatunkat görög, horvát, német, lengyel hölgyek, urak alkották, kiegészülve jómagammal hazánkból. A tréninget két olasz, cirkusz és színház művészetben is jártas férfi vezette Stefano D’Argenio és Emanuele Nargi, hozzájuk csatlakozott alkalmanként egy táncos, amatőrszínész, helyi katalán idegenvezető is, Gloria Navarro. A színházi, „cirkuszi” előadásokkal, különböző csoportokat, akár terápiás céllal is működtető szervezet, egy fiatalos, lelkes profi csapat. Ezen a színtéren volt alkalmunk az egy hét alatt nekünk is elsajátítani, megismerni különféle játékokat, gyakorlatokat, komplex történeteket, a társas elfogadás, befogadás témakörében.

A drámapedagógiának, fontos, meghatározó szerepe van a gyerekek személyiségfejlesztésében. Egyfajta emberrénevelés. Nem recept, amitől varázsütésre minden azonnal megváltozik, és megoldódik, de hathatós módszer, mellyel jobban meg lehet nyitni a diákokat, ráébreszteni a körülöttük lévő makró, és mikró világra. Ezen az úton haladva minél árnyaltabban, pontosabban szeretném a gyerekeket segíteni az ön- és tárismeretben, a konfliktuskezelésben, történetek, játékok által is. Ezért esett választásom erre a kurzusra.

A barceloniai képzés akarva-akaratlan, aktualitást sem nélkülözve, a másik, illetve egymás elfogadásáról, az integrációról  szólt. A gondosan felépített kurzus, odavissza reflektálva, a témák, és az órák között, fokozatosan ébresztette rá a résztvevőket, hogy társismeret, nincs önismeret nélkül. Sok, és különféle „játékot” ismertem meg, hoztam haza magammal, amit a legtöbb osztályban ki is „próbáltam”, látható eredménnyel. Ezeknek az ötleteknek, gyakorlatoknak mai napig nagy hasznát veszem az óráim során.

Tettünk egy látogatást, egy bevándorlókat oktató iskolában, nagy hatást tett rám, az iskola külső, belső környezete, a módszer, ahogy Európa számos pontjáról, de  főleg Dél-Amerikából érkező spanyolajkú diákokat integrálják az új otthonukba.

Egy másik napon, egy antirasszista iskola vezetője érkezett hozzánk, néhány diákjával együtt. Ekkor ismerkedtünk meg Milton J. Benett: interkulturálisérzékenység-fejlesztési modelljével. Ebben a modellben kultúraként, nem csak a nemzeti kultúrákat értelmezhetjük, hanem a nemi, életkori, szakmai stb. vonalon megjelenőket is.  A modell az interkulturális kompetencia hat szintjét különbözteti meg:

1. Tagadás

2. Védekezés (Lenézés, Felsőbbrendűség, Önlebecsülés)

3. Minimalizálás

4. Elfogadás

5. Alkalmazkodás (Empátia, Pluralizmus)

6. Integráció

A gyakorlati, elméleti képzéseket kiegészítve, kulturálisan is a kurzus tematikájánál maradva, egyik délután a MACBA modern művészeti centrumban, az elnyomásban élő nemzetek küzdelmét (Spanyolország és Dél-amerikai országok a XX. században) bemutató képzőművészeti kiállítást tekinthettük meg – ahol most a képekhez, sokféle, különböző, megrázó, a menekültválsággal  kapcsolatos performanszt tekinthettünk meg.

Egy másik este, a  Teatro de Los Sentindos –ban (az érzékek színházában), egy eredeti, individuális, egyszemélyes színházi élményben lehetett részünk, ahol egyesével, húsz percenként egymás után – az Ariadné fonala rendhagyó előadásában, egy labirintusban, állomásról, állomásra, sokszor a vaksötétben tapogatódzva, jutottunk el különböző figurákhoz, helyzetekhez, eseményekhez, tapasztalatokhoz – ez a nagyon sajátos, különleges színházi élmény, részben egy komplex drámajáték gyakorlatnak is megfelelt, csak más eszközökkel, és úton, mint a hagyományos drámajáték – emellett, egy életre szóló élményt kaptam, ősi, archaikus, bensőséges tapasztalásokból.

Szakmai, és kulturális szempontból is nagyon gazdag két hetet töltöttem el a csodálatos katalán fővárosban.