Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

szombat, 20 május 2017 14:00

Erasmus+KA1

Az Erasmus+ program keretén belül egy hetet tölthettem el Gloucesterben, az Egyesült Királyságban,2016 júliusában földrajz tanároknak szervezett kurzuson. A csoportomban rajtam kívül volt még egy lengyel egy horvát és egy litván kolléga. A kurzus célja ,hogy megismertessen bennünket a földrajz tanítás modern módszereivel amit később saját tanítási óráinkon kamatoztatni tudunk.

Érkezésem utáni napon elutaztunk  Bath-ba, melynek fürdőkultúrája a római korig vezethető vissza. Második napunkon a közeli Cheltenhambe utaztunk, ahol tulajdonképpen a kurzus zajlott. A hét folyamán itt vettünk részt előadásokon (C.L.I.L. – Content and Language Integrated Learning, The Teaching of Hummanities in British Secondary Schools: The National Curriculum, Materials, Methods, Standards, stb.) és „workshopokon”, ahol a résztvevők bemutatták saját országuk iskolarendszerét, saját bevált módszertanukat, megosztottuk egymással gondolatainkat.

Óriási élményt nyújtott az egyik nap, amikor Worcesterbe látogattunk egy középiskolába, ahol földrajz órákon hospitáltunk, különböző korosztályú csoportoknál.

Wales közelsége lehetővé tette, hogy ellátogassunk az Egyesült Királyság eme zugába és kirándulást tegyünk egy walesi szénbányába, majd Cardiffba

Utolsó napok egyikén ellátogattunk a közeli Tewkesbury-be, ahol a modern városrendezés szabályaival ismerkedtünk meg..

Nagyon elégedetten, feltöltődve, új ötletekkel és gondolatokkal térhettem haza.  A kurzus struktúrája átgondolt és kiegyensúlyozott volt.

https://www.mezosuli.hu

További információk

  • Helyszín: C.L.I.L- Cheltenham-Nagybritania

Új hozzászólás