Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

2018. július 05., csütörtök 18:38

Severn River

Írta:
  • Helyszín: Worcester

Severn River

Az angol porcelánkultúra több mint 300 éves hagyományát örző városába, Worcesterbe tanárkánt jöttem tanulni. A korábbi kurzus étvágygerjesztője után, meghívásos útón lehetőséget kaptam szakmai látogatára is.

Mint csepp a Severn River-be úgy érkeztem a két intézmény (Bishop Perowne College és Worcester Swimming Club) életébe. Sodort az ár az első pillanttól kezdve, de soha nem éreztem, hogy árral szemben úszom. Sokat hibáztam az elején, de mindíg segítettek talpra állni és megmutatták hogyan csinálják ők és hogyan tehetem bele a saját elképzelésem. Teltek a napok és valóban a hibákból tanulva sikert lehetett kovácsolni. Dicsértek, elismertek és megadtak minen lehetőséget a siker folytatásához. Míg én csak egy vendég tanár vagyok ez a fajta oktatási módszer az egész rendszerükre igaz. Keményen követelnek, de minden lehetőséget megadnak. Rend van és fegyelem, mégis a következetes tanulás eredményes tanár, diák és szülő részére is. Nincsen sok tantárgyuk, mégis sokat tudnak mert nem tanulnak fölöslegessen. Ez éltere készítik fel őket és nem a vizsgára. Jó példa rá, hogy tanulnak főzni, varni, barkácsolni, festeni a fő tantárgyak mellett. Tanulnak és nem magolnak, ez óriási külömbség. A diákok 16 évesen végzik el a középiskola ami azt jelenti, hogy 20 évesen egyetemet végezve munkába állhatnak akár nemzetközi sziten is. Nálunk ez 18 és 23, ha nem több. Egy generáció nálunk három éves hátrányba van a nemzetközi munkaerőpiacon. Szerintem elgondolkodtató. Náluk legalább húsz éves szakmában eltöltött tapasztalat után lehet felsőbb szintre lépni, míg nálunk egy friss Phd-s 26 éves, 0 szakmai évvel rendelkező zöldfülű akarja megmondani a több évtizede dolgozó testnevelő tanárnak, hogyan is kell órát tartani. Igaz fentről ehhez megkapja a támogatást, vajon miért? Szerintem tudjuk a választ. Való igaz változni, fejlődni mindig kell, ugyanakkor a tradíciókat meg kell tartani ezt nevezzük hagyománynak és kultúrának. Egy kis szelet abból ami a kürülményeket illeti, csak a testnevelést és csak szabad ég alatt található létesítmények. Kilenc (!!!!) teniszpályát is magában foglaló műfüves, világítással rendelekző 8 (!!!) másik sportág pályarajzát is magában fogalaló terület ami speciális válaszfallal három résztre osztható. Továbbá (nagy levegő), 2 darab egyenkét három normál méretű labdarúgó pálya méretű füves terület, ahol a hagyományos játékokat (rounders, baseball, softball cricket, rugby, atlétika) játsszák. Ez egy középkategóris iskola, ahogyan magukat nevezik. Ami a legjobban tetszett, hogy rendszerssen összehívják az évfolyamokta a 250fős szinháztermükben és elmondják a diákoknak, hogy milyen jó hogy itt vannak, saját példákon keresztül elmondják hogyan tudnak fejlődni, diák nyelven mégis a legérthetöbben. Ami vígasztal, hogy úszásban mi jobbak vagyunk. Végtelenül szépen úsznak, mégis az akarat hiányzik belöllük. Érdekes adat, hogy egy 15.000 főt számláló városnak az úszóklubja 340 diákot tanít (igaz ebben a környékiek is benne vannak).

Nagyon jó volt órát tartani, élveztem minden percét, még akkor is amikor a diákok teszteltek és a sajátos csibész stílusukban a tudtomra adták, én csak egy vendég vagyok. Sose bántam, hiszen úgy gondolom a gyerek és a tinikor mindenhol különös dolgokat vált ki a diákokból. Jó és rossz gyerek szerintem a világon mindenhol van csak az oktatási rendszerek különböznek. Fájó szívvel, de nem irigykedve búcsuzom, hiszen kemény munkámért azt kaptam amire számítottam-elismerést és tiszteletet. Bánatom tiszavirág életű, hiszen a csepp most ugyan visszasodródik kelet felé a Severn River-en, de a bartság és a kapcsolat mint a 300 éves porcelán megmarad és őrzi értékét.

Szeretnék köszönetet mondani:

Horváth Zsolt tanár kollégámnak-iskolai kordinátornak, hogy egész évben jól tudtunk együtt dolgozni .

A TEMPUS-Magyarország valamennyi dolgozójának, hogy egész évben számítani lehetet rájuk.

Tisztelettel:

Hudetz András

2018.06.30

Új hozzászólás