Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

2018. szeptember 09., vasárnap 10:43

Irány Norwich!

Írta: Hajdú Erzsébet
  • Helyszín: NILE-Norwich-Nagy-Britannia

2018. július 15-én hajnali kettőkor indultam Szegedről, hogy 6.30-kor elrepüljek a Ryanair FR8354-es járatával. A norwich-i vasútállomásra a szállásadóm taxit rendelt nekem. Persze magyar volt a taxisofőr. Amikor megérkeztem, azzal kezdtem, hogy megköszönjem a szállásadómnak ezt a kivételes figyelmességet, amit jó humorral fogadott és nagyon kellemes beszélgetéssel töltöttük el azt a kis időt, amíg a lakótársam, egy guadeloup-i francia tanárnő megérkezett Párizsból. Leültünk ebédelni, majd Grizelda átadta az iskola tájékoztató-üdvözlő csomagját. Elmagyarázta és egy papírra le is írta, hogy gyalog hogyan lehet eljutni az iskolába és felkerekedtünk, hogy kipróbáljuk az utat. Kellemes sétával kb. 45 perc alatt értünk oda, amit a mindennapokon 30 perces gyors sétára rövidítettünk. Érdemes volt gyalog menni, mert busszal is ugyanennyi idő alatt lehetett volna eljutni és nagyon érdekes, szép városrészen keresztül vezetett az út egy folyón át, XV. századi épületekkel tűzdelt utcákon, minden második sarkon templommal, úgyhogy toronyiránt nem volt érdemes tájékozódni.

Másnap sietni kellett, hogy odaérjünk az eligazításra, mert a finom reggeli közben elbeszélgettük az időt az érdeklődő és nagyszerű beszélgetőtárs Grizeldával. A norwich-i továbbképzésem fontos eleme volt ő, mert szívesen beszélgetett, türelemmel és érdeklődéssel végighallgatott. Ő ajánlotta a figyelmembe a Theatre Royal előadását – Agatha Christie: „Love from a Stranger” című darabját, amit néhány csoporttársamal később a héten meg is néztünk.

Az iskola a város központjához közeli utcácskában egy XV. századi műemlék-épületben volt. A nyári továbbképzéseken kb. 200 tanár vett részt Európa különböző országaiból. Az én kurzusom a vezetői kompetenciák fejlesztését célozta különös tekintettel a nyelvoktatásra. Egy nagyon gondosan megtervezett, színvonalas képzésen vettem részt, amely egy egyetemi képzés részeként is felvehető volt. Két csoporttársam a mesterképzése részeként vett részt a kurzuson. Tizenketten voltunk a csoportban, a többnyire nyelvoktatásban dolgozó vezetők között volt két török, három orosz, három spanyol, egy ukrán, egy szudáni, és két magyar. Voltak köztünk kezdő vezetők, tapasztalt magánnyelviskola tulajdonosok, egyetemi vezető tanárok, középvezetők a British Council-tól, egy bölcsődei tanár és két magyar közoktatási vezető. A különböző háttérrel és tapasztalattal érkezett embereknek csak a nyelvi szintje volt hasonló – átlagosan C1 – de a kurzus mindenkit megerősített valamiben, mindenki tanult valami olyat, amit hazavihetett és otthon beépítve a napi munkájába az intézménye fejlődését szolgálhatja. Persze ilyen intenzív tanfolyam után bőven maradt elolvasni, átnézni, meghallgatni-való, és el is láttak minket önképzésre alkalmas tippekkel.

A csoport remek együttműködő közösséggé alakult. Egy kolléga WhatsApp csoportot hozott létre, amelyen keresztül mindent megosztottunk a lefotózott táblaképektől az egyéni városnéző felfedezésekig és hazatérés után is örülhetünk egymás otthoni tudásmegosztás terén elért sikereinek.

A tanítás minden nap 9.15-kor kezdődött és 16.00 órakor végződött. Egy félórás kávészünet és egy másfél órás ebédszünet volt beépítve a napokba. Az 50x60 perc elméletek bemutatásával, az elméletek gyakorlati alkalmazásának lehetőségeivel, a gyakorlat saját közegbe való beépítésének a lehetőségeivel telt változatos munkaformákkal, interaktívan, mindenkit bevonva. A tanári előadást csoportos vagy páros megbeszélés, és közös összegzés követte. Részt vettünk szerepjáték gyakorlaton, dolgoztunk fordított osztályterem munkaformában, elemeztük egy podcast dokumentumait közös online Google dokumentumban, készítettünk saját esettanulmányt, amelyeket aztán kielemeztünk, készítettünk és bemutattunk ppt-vel támogatott előadás keretében akciótervet. Az iskola esténként társasági programokat is szervezett. Élvezhettük Jeremy Harmer „Megfogható álmok” verses-zenés előadását, Jamie Keddie mesemondó estjét és Philip Kerr előadását az anyanyelv angolórai használatáról. Ismerkedhettünk a többi résztvevővel karaoke-val tarkított nemzetközi esten, közös pub-látogatáson és a búcsú teadélutánon. Nagy örömömre szolgált, hogy megismerkedtem egy linz-i kollégával, aki érdeklődést mutatott az európai fejlesztési tervünkben megfogalmazott intézményi innovációnkba való bekapcsolódásra. Emailcímet cseréltünk és megbeszéltük, hogy hazatérve elkezdjük az együttműködést.

Hétvégére nyitott vonatjegyet kaptunk, amivel elmehettünk Ely-n keresztül Cambridge-be. Megcsodálhattuk a hatalmas Ely katedrálist, Oliver Cromwell házát és részt vehettünk a Cam folyón városnéző csónakázásban. Vasárnap egy csoporttársammal elmentem a norwich-i katedrálisban tartott istentiszteletre. Nagyon érdekes élmény volt, egy nyomtatott dal- és imádságrend segítségével mindenkit bevontak az eseménybe és jól lehetett követni a folyamatot. A napi intelem a pihenésre, az egymás iránti türelemre, segítségnyújtásra és a szeretetre figyelmeztette a jelenlévőket.

Olyan intenzív volt a két hét programja, hogy szervezett és idegenvezetett városi túrára csak ebédszünetben tudtam elmenni egy Hop-on-Hop-off buszos kirándulás beiktatásával. Szerencsére az iskolához közel volt a busz egyik megállója, így belefért a túra az ebédszünetbe. Megtudtam többek között, hogy Norwich testvérvárosa Novi Sad, amely kapcsolat tiszteletére egy hidat Novi Sad hídnak neveznek és, hogy a városi futballcsapat a Canaries, hűen ahhoz a szokáshoz, hogy Angliában sok focicsapatot madarakról neveznek el.

Bár a szállásadóm bőséges reggelivel és vacsorával látott el, nem hagyhattam ki az iskola körül lévő rengeteg kávézó, palacsintázó, büfé és persze a piac kínálatát. Kávé- és ebédszünetben a csoporttársakkal összefogva megkóstoltunk sokféle pék- és cukrászsüteményt, pub-menüt, salátás vagy szendvicses Meal Deal-t, negyed csirkét, fish and chips-et és héjában sült krumplit különféle öntetekkel.

A hazautazás izgalmasra sikerült. Vonattal igyekeztem eljutni ely-i átszállással a Stansted repülőtérre. Az út Cambridge-en keresztül vezetett, ahol felsővezeték szakadás miatt megbénult ezen a vonalon a forgalom. Végül nem kellett a többi Stansted-re tartó utassal taxit szerezni, mert a vasút megoldotta a problémát és bár másfél órával hosszabb vonatozással, de még időben kiértem a repülőtérre, ahol újabb izgalom fogadott. A Ryanair dolgozói sztrájkja miatt sok járatot töröltek. Szerencsére az én járatomnak csak egy órát kellett a kifutón várakoznia utasokkal és csomagokkal megrakodva, hogy felszállhasson. Ezzel az egy órával később érkeztem Budapestre az eredeti tervhez képest.

A norwich-i mobilitásom nem csak lendületet adott, de forrásokkal és eszközötletekkel is ellátott a folyamatos szakmai fejlődésem fenntartásához.

 A Tisza-parti Általános Iskola (Szeged) Erasmus+ oldalaának elérhetősége: ttp://www.tiszaparti.hu/index.php/iskolankrol/erasmus/

Új hozzászólás