Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

2019. január 02., szerda 15:59

Tanóraszervezés és módszertan Barcelonában

Írta: Kovács Eszter
  • Helyszín: Europass Teacher Academy - Barcelona - Spanyolország

A tanév elején, októberben utaztam Barcelonába, hogy részt vehessek a Classroom management című kurzuson. Izgatottan és lelkesen vártam az Erasmus továbbképzést, már csak amiatt is, mert életemben először jártam Spanyolországban. A classroom management fogalma nagyon sokrétű, magában foglalja az órák felépítését, a terem és a padok elrendezését, a tanítás módját, módszereit és eszközeit is. A részletes programleírásban az szerepelt, hogy új módszereket és technikákat sajátíthatunk el a képzés során. Valóban több új témával is megismerkedtünk az egyhetes tanfolyamon, és ezeket a gyakorlatban is lehetőségünk volt kipróbálni. Egy velem együtt hat fős, kis létszámú csoporttal vettem részt a kurzuson.

Az első nap jégtörő játékkal kezdtünk, és egy kicsit közelebbről is megismertük egymást ezen keresztül. Volt közöttünk általános iskolai tanító és középiskolai tanár is, de szerencsére mindenki számára hasznos és felhasználható volt a tananyag, amelyet kaptunk. Az ismerkedést követően mindenki bemutatta az otthon elkészített prezentációját, néhány mondatban meséltünk a küldő intézményünkről, és magunkról is. Nagyon jó hangulat alakult ki a csapatban, és minden résztvevő elmondott egy nyelvtörőt a saját anyanyelvén, amelyet aztán nagy nevetések között megpróbáltak a többiek elismételni.

A következő napon párokban, majd mindannyian együtt átbeszéltük, hogy mit gondolunk, mik a tapasztalataink a frontális-tanárközpontú, illetve a diákközpontú oktatásról. Részletesen átbeszéltük az előnyeiket és hátrányaikat, majd megállapítottuk, hogy a kétféle út együttes alkalmazása a leginkább célravezető. Az úgynevezett “flipped-classroom” segítségével megérthettük, hogy nagyobb gyerekekkel lehetőség van arra, hogy a jól megtervezett és előkészített óra során, a szerepeket megcserélve a diák önmagától, tapasztalat révén jusson felismerésre, és tanuljon. Itt a “flipped” szó a megcserélt szerepekre utal a tanítási folyamat során. Ettől függetlenül az oktató szerepe fontos, hiszen folyamatos kontrollt, szükség szerint korrigálást, kérdésfelvetést igényel ez az eljárás.

Mivel manapság a digitális kompetenciák is nagy szerepet játszanak az oktatásban, megismerkedtünk a Google Classroom programmal, amely révén egy virtuális tanterem létrehozására van lehetőség. A program segítségével megoszthatunk a tanulókkal dokumentumokat, tananyagokat, házi feladatot vagy kvízt, és az ellenőrzés is egyszerűbbé, gyorsabbá válik. Megismerkedtünk egy kvízkészítő és egy videóvágó programmal is, amelyek használatával színesebb, változatosabb tanításra vagy gyakorlásra van lehetőség.

A kurzus során a többi résztvevővel megosztottuk saját benyomásainkat a különböző módszerekről, és saját ötletekkel inspiráltuk egymást. Nagyon jó volt látni, hogy az újonnan tanultak új kérdéseket és témákat vetettek fel bennünk, amelyekről hosszabban is beszéltünk.

A tanítási órák mellett szabadidős programokat is szerveztek nekünk. A hét közben egy közös, esti városnéző séta során bemutattak nekünk egy híres városrészt Barcelonában, ahol a kis utcákban csodaszép épületeket fedeztünk fel, majd egy tradicionális katalán kisvendéglőben megkóstoltunk néhány helyi ételt is. Az utolsó napon pedig a teljes várost bejáró turistabuszra kaptunk egy jegyet. A búcsúzkodás és az oklevelek átadása után így lehetőségünk volt körbejárni és megcsodálni a mesés Barcelona legfőbb nevezetességeit.

 

További információ a honlapunkon: https://oisbpxiii.wixsite.com/2018 

vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/oisbp/

Kapcsolódó elemek

Új hozzászólás