Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

csütörtök, 14 március 2019 10:35

Canterbury-i kaland

2018. július 22. és augusztus 4 között egy tanártovábbképzésen vettem részt Angliában, Canterburyben. Első alkalommal vehetünk részt Erasmus+ pályázaton, ezért nagyon izgatott voltam, milyen tapasztalatokat gyűjtök majd. A továbbképzésem címe Teaching difficult learners volt.

2014 óta vagyok a Dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola gyógypedagógusa. Mivel mindig is jellemző volt rám a tanulási vágy, az új információk, ismeretek begyűjtésére való hajlam, ezért rettentően vártam a képzést. Ugyan gyógypedagógusként a szakmámhoz szorosan kapcsolódott a képzés – tehát előzetes tudásom volt a témáról -, szerettem volna az angliai rendszerből tanulni. Olyan technikákat szerettem volna megtanulni, amelyek alkalmasak a nehezen tanuló gyerekek motiválására, tudásuk elmélyítésére. Úgy éreztem, hogy tudásomat fejleszteni kell. Majd ezt a módszertani eszköztárat kollégáimnak is továbbadni, ezzel segítve munkájukat.

Az utazásom július 22-én kezdődött, amihez a WizzAir egyik reggeli járatát választottam, délelőtt már Londonban voltunk, ahonnan Canterburybe utaztam. A szállást hamar megtaláltam. Az ház kétszintes, hatan laktunk benne. Már délután három társammal karöltve megismerkedtünk a belvárossal.

Hétfőn körbevezettek minket, majd bemutatták a csoportokat vezető tanárokat. 10-en voltunk a csoportban. Volt köztünk bolgár, spanyol, szlovák, olasz, román-török, szerb, de még két magyar kolléga is.

Minden nap háromszor másfél órás modulokban tanultuk a nehezen tanuló diákok oktatásának, nevelésének módszereit. Bebizonyították, hogy amennyiben a tanuló aktív résztvevője az órai munkának, kooperatív módszerekkel és a kreatív, valamint kritikus gondolkodásmód erősítésével, nagyon jó eredményeket lehet elérni. A kurzus rengeteg képességfejlesztésre alkalmas gyakorlatot mutatott be (pl. önismeret-fejlesztő, pozitív légkör kialakítására, viselkedésrendezésre alkalmas gyakorlatok, tanórai interaktív feladatok, amiket sokszor videó felvételek segítségével ismertünk meg). A kurzus további gyakorlati példákon rámutatott az emlékezet, figyelem, koncentráció, nyelvi készségek, szociális készségek fejlesztésének jelentőségére.

A heti 30 óra tanulás mellett néhány szabadidős programon is részt vettünk. Közös városnézésen ismerkedtünk meg Canterbury értékeivel, társaimmal ellátogattunk Broadstairsbe és doveri fehér sziklákhoz, továbbá megismerkedtünk Sandwich-csel is (igen, van köze a szendvicshez, akit érdekel a sztori, járjon utána).

A hihetetlenül gyorsan eltelt két hét után új módszertannal, rengeteg ismerettel, bővült nyelvtudással, barátságokkal és tapasztalatokkal jöttem vissza Magyarországra. Munkahelyemen azóta is igyekszem megosztani a tapasztalataimat kollégáimmal és diákjaimmal.

Szerettem Canterbury-ben lenni, minden percét élveztem, szép emlékekkel tértem haza. Csak ajánlani tudom ezt a lehetőséget mindenkinek, aki érdekelődik az önképzés és a kihívások iránt. Köszönöm!

Iskolánk Erasmus+ honlapja ide kattintva elérhető!

További információk

  • Helyszín: Pilgrims - Canterbury - Nagy-Britannia

Kapcsolódó elemek

Új hozzászólás