Rovinji beszámoló- Inkluzív oktatás, nevelés
2024. Július 13-án vágtunk neki három kolléganőmmel az első Erasmusos kalandunknak.
A képzés első napját a Láthatatlan színházas csoporttal közösen kezdtük, több különböző, ismerkedést segítő, játékos feladattal. A kurzus végén keretet adtunk a hétnek, hiszen velük együtt zártuk le a képzést.
A hét során egy szemlélet-átalakításon mehettünk át. Megtanultuk, hogyan tudunk személyre szabott oktatást, nevelést nyújtani a ránk bízott gyerekeknek. Új módszereket, játékokat, eszközöket ismerhettünk meg, melyek segítségével az osztályteremben, tanórai kereteken belül képesek lehetünk hatékonyan differenciálni. A felzárkóztatás és a tehetséggondozás is meg tud történni egyidejűleg, ráadásul a gyerekek számára élvezhető és motiváló módon. Ezzel párhuzamosan lehetőségünk nyílik közösséget formálni azáltal, hogy minden gyermek egyaránt fontos szerepet kap a munkában. Ki-ki a saját tálentumaival válik nélkülözhetetlen szereplővé a csoport munkájában. Az önálló munka során azzal segítjük a gyerekeket, hogy képességeiknek megfelelő szintű feladatokat adunk nekik, ugyanakkor biztosítjuk számukra a mi “elérhetőségünket”. Tehát nem főszereplők, sokkal inkább statiszták vagyunk a tanulási folyamatban. Az önálló munkavégzés sikere a gyermek személyiségfejlődését nagy mértékben támogatja. Ezekkel a módszerekkel a sikeres felnőtté válás útján tudjuk kísérni gyermekeinket.
A kurzus során az ismereteket mi magunk is ezeknek a módszereknek a segítségével sajátíthattuk el, Marietta és Kinga szeretetteljes támogatásával. Minden napot beszélgetőkörrel indítottunk, majd betekinthettünk a Gyermekek Háza múltjába és jelenébe is. Új módszerekkel, tanulási technikákkal ismerkedtünk meg, melyeket az általunk megfogalmazott osztálytermi nehézségek megoldására kaptunk. A napi programok ennek megfelelően nem voltak “kőbe vésve”, az ismeretek átadásában tanáraink hozzánk és az aktuális igényeinkhez, állapotunkhoz alkalmazkodtak.
A csoportunk vegyes összetételű volt. Ez különösen izgalmassá tette a hetet, hiszen más-más nézőpontot hoztunk magunkkal. Tanítók határon túlról, állami és egyházi iskolákból, gimnáziumi és általános iskolai vezetők, szakos tanárok is részt vettek a kurzuson. A közös gondolkodás, a személyiségek sokszínűsége egy csodálatos hetet eredményezett.
Az iskolán kívül is zajlott persze az élet. Gyönyörű helyeken jártunk, magyar muzsikusok koncertjét is meghallgathattuk.
Nekem személy szerint nagyon sokat jelentett az is, hogy a kollégáimat jobban megismerhettem. Ők hárman iskolánk felső tagozatosait tanítják, én kicsikkel foglalkozom. Úgy éreztem ez a közös élmény lehetőséget adott, hogy az iskolában fizikailag is jelen lévő távolság csökkenjen. Három csodálatos embert ismerhettem meg. Jó érzés volt velük együtt megélni ezt a hetet. Az EB döntőt és a dinnyevásárlás utáni eltévedést is.
Hálás vagyok a lehetőségért, a kollégáim rengeteg munkájáért, aminek eredményeképpen nyertes pályázatunk született; a szervezők, tanáraink profizmusáért és kurzustársaimért is.
További információk
- Helyszín: Rovinj
Kategória:
Magyar kurzusok
Címkék:
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal