Idén júniusban az Erasmus+ pályázat keretén belül Rovinjban vehettem részt a Játék kaleidoszkóp- játék kultúra az alsó tagozaton című képzésen, melyet a Jutaki Kereskedelmi és Szolgáltató Kft szervezett.
A képzés indulása előtt összeismerkedhettem a csoport társaimmal egy játékos bevezető alkalmával. Ezen az ismerkedős játékon más kurzuson lévő kollégáinkkal is találkozhattunk össze ismerkedhettünk. A képzés vezetője Móricz Márk volt, aki hatalmas energiával, lendülettel és persze jókedvvel oldotta a hangulatot ezalatt a hét alatt amíg itt voltunk.
Az oktatás a délelőtt folyamán zajlott, tematikusan haladtunk végig a játékokon, megismerhettük a játék típusokat a rájuk jellemző tulajdonságokkal egybekötve. Miután megismertük ezeket a tulajdonságokat magunkra is vonatkoztathattuk így önmagunkat is megismerhettük egy másik szempont alapján. Ennek megfelelően kipróbálhattuk a számunkra legmegfelelőbb játékokat, az is kiderült, hogy nem mindenkinek való minden játék tehát nem sorolható be mindenki külön-külön kategóriába, hanem mindenkiben van mindegyik típusból egy kicsi. Ha erre tudatosan odafigyelünk kialakíthatjuk a játékkultúrát. A játék kiválasztásában és annak élményének biztosítása érdekében figyelembe kell venni ezeket a jellemzőket. Ha ez megvan ez adja a tudatos játékválasztást. Ennek tematikája egy tanmenet kialakításának lehetősége volt.
Elsajátíthattam a tábla és társasjátékokat, megismerhettem a régi népi kulturális játékokat és azok modernebb változatait. A kurzus során több olyan mozgásos játékot próbálhattam ki, ami az iskolai hétköznapokba beépíthető. Az egyéni páros és csoportokban is játszható játékok rengeteg lehetőséget adnak a közösség építésére a társas kapcsolatok megerősítésére. A kommunikáció és együttműködő képességek fejlesztésén kívül számtalan készség és képesség fejlesztését is biztosítják ezek a játékok.
Jó volt megismerkedni és eszmét cserélni más országokból érkező kollégákkal, mindezt a nemzetközi kapcsolatoknak köszönhettük.
Megismerhettem, hogy tanórán kívül milyen módszerekkel fejleszthetjük a gyerekeket, melyek azok a játékok, amikkel hasznosan tölthetik a szabadidejüket és melyek azok, amiket tanítási óra keretén belül is tudunk használni. Mindennap rengeteg élménnyel és tudással gazdagodtam, sajnos hamar elrepült a képzés, de úgy érzem, hogy szakmai játéktáram bővült, sőt ezután tudatosabban tudom bővíteni.
A szervezünk Véghné Juhász Krisztina a kurzus egyik délutánján szervezett nekünk egy szabaduló szobás játékot, ami még jobban összehozott minket, mert lehetőségünk volt a többi csoporttársainkkal beszélgetni, nevetgélni, és barátságokat mélyíteni. Ezt a jó hangulatot fokozva, pénteken estére az oktatóink és a szervezőnk szerveztek egy játékos, zenés, táncos, éneklős búcsúbulit.
Másnap a kurzuson tanultakat megosztottuk másik tanfolyamra járó kollégáinkkal, és ők is megosztották velünk azt, amit ők tanultak. Ezek után átvehettük a tanúsítványainkat, és elindultunk egy közös hajókirándulásra, amivel zártuk a kurzust.
Rengeteg élménnyel és tudással gazdagodva vágok bele az előttem álló tanévbe, és ezt megköszönném koordinátoraimnak is, hogy lehetővé tették számomra.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal