Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Megvalósult mobilitások disszeminációi
csütörtök, 25 október 2018 14:17

CLIL Brightonban

2018. július 15-én érkeztem meg Brightonba, hogy részt vegyek a július 16-án kezdődő két hetes CLIL (Content and Language Integrated Learning) tanfolyamon. A tanfolyamot az ELC (English Language Centre) hirdette meg és a tanfolyamon való részvételem az Erasmus + pályázat keretében valósult meg.

A 11 fős csoportunkat német, cseh, lengyel, spanyol és magyar nyelvű kollégák alkották. A csoport oktatója nem csak a szakmai fejlődésünket támogatta, hanem bíztatott a környék felfedezésére is, így számos érdekességet mesélt a városról és annak környékéről. Egyedüli magyarként lehetőségem volt az angol nyelv gyakorlására az osztálytermen kívül is, így megismerhettem más országok tanítási rendszerét, szokásait. Emellett az iskola nagy hangsúly fektetett különböző iskolán kívüli tevékenységekre, amiknek a célja a különböző országok közötti kapcsolatépítés volt. Az első nap délutánján az összes továbbképzésre érkező mintegy 60 tanárnak szerveztek programot, amin változatos feladatok során sikerrel megtanultuk egymás neveit. Az ott alkalmazott technikák már az osztálytermekben is használhatóak.

A csoporttársaim között voltak földrajz, történelem, biológia szakos kollégák így sokféle, változatos feladatot végeztünk.                 

Az első napon csoportmunkát végeztünk ahol be kellett mutatnunk a saját tanítási környezetünket, kiknek mit és hogyan tanítunk. A csoport illetve pármunka az egész tanfolyamot végig kísérte, amihez elengedhetetlen volt az angol nyelv használata. Számomra érdekes volt látni, hogy egy-egy ország angol szakos tanárai mennyire eltérően használják a nyelvet.

A tanfolyam során megismerkedtünk a CLIL fő keretrendszerét képező négy C-t: Content, Communication, Cognition, Culture. A foglalkozások során megismerkedtünk olyan IKT-s technikákkal, amik segíthetik a tanítás-tanulási folyamatot. Emellett történelem, földrajz tematikájú bemutató órákon vettünk részt. A kurzus lezárásaként nekünk is be kellett mutatnunk egy saját óránk egy részletét.

Az órák reggel kilenc és délután három között zajlottak. Mivel a délutánjaim az iskola után szabadok voltak így akkor a város és a környék felfedezésének szenteltem a szabadidőmet. Így jutottam el Brightontól 15 perces vonatútra találtható Lewes történelmi kisvárosába vagy a lenyűgöző látványt nyújtó Devil’s Dyke dombvidékre.

A tanfolyam ideje alatti hétvégén, szombaton, egy Londoni kiránduláson vettem részt, ahol lehetőségem volt a főváros nevezetességeit megtekinteni. Kiemelni nem tudnék egy helyszínt sem, mivel ha csak a Buckingham Palotára, a Tower hídra vagy Shakespeare Globe színházára gondolok, minden egyes helyszín elvarázsolt a maga sajátosságaival.

Másnap egy utazási iroda által szervezett csoportos városnézésen voltam Portsmouth városában, ahol megtekintettem Nelson admirális HMS Victory csatahajóját ezt követően pedig komp vitte át a csoportunkat Isle of Wight szigetére.

Visszatekintve erre a két hétre, egy nagyon intenzív időszak áll mögöttem, ahol szakmailag és kulturálisan is sok-sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. A kurzus fő mottójaként és céljaként ami megfogalmazódott az egész csoportban, hogy más tantárgyak tanítása nem angol nyelven, hanem az angol segítségével valósuljon meg.

’Teaching through English, not IN English.’

Végezetül szeretném megköszönni iskolánk Erasmus + koordinátorainak, Hegyközi Évának és Szegfű Mártának, hogy megvalósították és segítették a pályázatot.

Kategória: Angol nyelvterület