Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Megvalósult mobilitások disszeminációi
2018. június 26., kedd 09:55

21st Century Thinking Skills - Canterbury

2017 júliusában egy 5 napos angol nyelvű továbbképzésen vettem részt, amelynek témája a 21. századi gondolkodási készségek voltak. A szervező cég, a Pilgrims, nagyon színvonalas nyelvtanárképzéseket tart, már rég óta ismertem munkásságukat. A képzés helyszíne a Kenti Egyetem volt, Canterburyben.

A hétfői program csapatépítéssel, majd a program és a hetiterv ismertetésével zajlott. Volt idő az adminisztrációs feladatok ellátására is.

Hétfőn reggel kezdődött a tanfolyam. Először regisztráltunk, majd pontosítottuk a heti időbeosztást, megismertük a kurzus résztvevőit. Mindenkiről fotó készült, ami a bejáratnál található közösségi helyiség képernyőjén egész héten látható volt a többi hasznos információ mellett. Kaptunk egy mappát rengeteg hasznos információval, tudnivalóval.

Tanárunk Hania Kryszewska volt. A csapat 10 főből állt, ebből négy magyar résztvevő is volt. Ez rendkívül pozitív élmény volt, mert addigi tapasztalataim ellenére, meglepően keveset beszéltünk egymás között magyar nyelven.

A képzés rendkívül gyakorlatias volt, rengeteg feladatot néztünk meg, sok módszert kipróbáltunk. A képzés az alábbi tartalmak mentén biztosította a feladatokat: 1. Írásbeli és szóbeli kommunikációs gyakorlatok, 2. Kritikai gondolkodás és probléma megoldás, 3. Kreativitás és innováció, 4. Csapatszellem és csoportmunka, 5. IKT és médiaműveltség, 6. Munkaetika és szakmaiság, 7. Vezetői készségek és projektmenedzsment, 8. Rugalmasság és alkalmazkodóképesség,

A képzés naponta három blokkban zajlott: délelőtt két alegységet, délután pedig egy nagyobb egységet tartalmazott.

A feladatok, gyakorlatok és tanítási módszerek fókuszában a kritikai gondolkodás állt, nagyon sok hasznos ismeretre rámutatott a képzőnk, és bár kiemelt előnye a kurzusnak, hogy gyakorlatias volt, sok hasznos elméleti ismeretre is rávilágított, sok anyagot kaptunk.

A legfontosabb 21. századi készségek a kurzus alapján: kommunikáció, együttműködés, kreativitás, megújulás / újítás, kritikai gondolkodás, problémamegoldás.

A legfontosabb tanulság számomra, a csapatkohézió, csapatdinamikák alakulásának fejlődésének megfigyelése volt. Izgalmas volt látni, hogy egy nemzetközi tanárcsapat nemzetközi vizeken mennyire hatékony tud lenni, és hogy mennyire kapcsolnak be azok a sztereotípiák, amelyeket mindenki magával hozott.

A program teljes volt, átgondolt és megszervezett, nagyon fontos volt számomra a szakmai fejlődésem elősegítésében.

A Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium disszeminációs oldala itt érhető el.

 

 

Kategória: Angol nyelvterület
2018. május 01., kedd 07:10

Focus on Ireland

2017 nyarán vettem részt Észak-Írországban egy angoltanárok számára kiírt kéthetes továbbképzésen. Hihetetlen gazdag programmal készültek a kurzusszervezők - korábban volt szerencsém már velük dolgozni, ismertem profizmusukat, ezért is döntöttem úgy, hogy ismét őket választom.

Óráinkon, a Union Theological College-ban, a módszertani képzésen túl, betekintést nyertünk az ír oktatási rendszerbe és az ír irodalom, film, történelem és politika tudományokba. Tizenegyen vettünk részt a kurzuson: belga, francia, olasz, német, észt, szlovák és cseh kollégákkal együtt.

Belfaston kívül bejártuk Észak-Írország vidékeit: az északi partot a lélegzetelállító Giants Causeway érintésével, átsétáltunk a Carrick-A-Rede Rope Bridge-en, ellátogattunk Derry-Londonderry városába, sőt, eljutottunk Írország fővárosába, Dublinba is.

Ott tartózkodásom alapvető élménye az írek bonyolult, többértelmű kulturális és történelmi hátteréből fakadó vallási-politikai kettéosztottság, amely kézzel foghatóan van jelen az 5 méter magas, Belfast utcáin végig húzódó „Peace Walls” falakban és falfestményeken, és amely megdöbbentő ellentétben áll az emberek segítőkészségével, barátságosságával és az utcákon tapasztalható biztonsággal és nyugalommal.

A képzés különböző óráin, az országban tett kirándulásokon, vezetett városnézéseken, a szállásadómmal folytatott hosszas esti beszélgetéseken egyre nyilvánvalóbb lett számomra az ír történelem és kultúra, kíváncsian fedeztem föl némi párhuzamot a saját nemzeti hányattatásainkból fakadó keserűséggel és melankóliával.

Családi elhelyezést kértem, mert meg vagyok róla győződve, hogy úgy nyerhetek igazi betekintést egy kultúrába, ha módom van részt venni egy helyi család hétköznapi életében.

Az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola honlapja ezen a linken érhető el:

http://grosicssuli.hu/hu_HU/category/erasmus/

Kategória: Angol nyelvterület
2018. február 21., szerda 09:48

Dráma technikák az angol nyelvórákon

Az IPC Exeter a nemzetközileg elismert International House által is akkreditált központ, ahol tanárok számára is indítanak tanfolyamokat. 2017. július 30-a és augusztus 12-e között vettem részt a „Dráma technikák az angolnyelv órákon” című továbbképzésen Exeterben.

A tanfolyam célja, hogy a dráma módszertanával olyan készségeket, képességeket aktivizáljunk, amelyek segítenek a nyelvtanulásban, hogy egyre többen legyenek képesek elsajátítani egy nyelvet. A drámai módszerek segítenek kialakítani a diákokban a nyelvtanulás iránti tudatosságot, felelősségteljes tanulást, más kultúrák iránti nyitottságot, és megmutatja, hogy a saját kultúránk hogyan segít megérteni mások kultúráját.

A tanfolyam reggel 9-től délután 3-ig összesen 60 óra továbbképzést nyújtott. A tanmenet tartalmazta többek között a dráma technikákat, a történetmesélést, improvizációt, szimulációt, szerepjátékokat, a spontaneitás fejlesztését, egy darab létrehozását, személyes nyelvi fejlesztést.

A kurzus zárásaként önálló projekt munkát kellett készíteni, amit az utolsó napon a csoport számára prezentáltak a résztvevők.

A nyelvi fejlesztést segítette többek között az is, hogy vendéglátó családoknál laktunk, ahol a célnyelven folyt a társalgás. Ezen kívül sok közös programot szervezett az iskola, ahol a más országokból érkezett tanárokkal szorosabb kapcsolatot tudtunk kialakítani és lehetőséget adott a testvériskolai kapcsolatok vagy partnerkapcsolatok kialakítására. A tanfolyam így több síkon is szolgálta az iskola, a diákok, a tanárok, az oktatás fejlesztését, sikeresebb nyelvoktatói és pedagógusi munkát.

 

Az Óbudai Árpád Gimnázium Erasmus+ honlapja az alábbi címen érhető el: http://www.arpadgimnazium.hu/erasmus-plus/

A tanfolyamon tanult módszereket a IATEFL Hungary Creativie Café sorozatában is bemutattam: http://www.arpadgimnazium.hu/dr-szellne-hajdu-indira-az-iatefl-creative-cafe-tovabbkepzo-rendezvenyen/

Kategória: Angol nyelvterület
2017. augusztus 18., péntek 15:36

Új ötletek az angoltanításhoz

2017. július 3. és 14. között kéthetes továbbképző tanfolyamon vettem részt az Excel English Nyelviskolában Londonban. A tanfolyam elnevezése: NEW IDEAS FOR THE ENGLISH CLASSROOM és az alcíme: ”Teachers’ Refresher Course”, számomra azt sugallta, hogy nem csupán új módszertani tudnivalókkal kívánnak megismertetni bennünket, hanem felfrissíthetjük és kiegészíthetjük módszertani ismereteinket, illetve lehetőséget kapunk arra is, hogy tapasztalatainkat megoszthassuk egymással.

 

Indulás előtt nem volt sok időm izgulni, mert szinte egyből a tanév vége után kezdődött a kurzus. És itt van számomra az egyetlen negatív része a programnak. Ha kipihenten indulok és van időm rákészülni, valószínű még eredményesebb lett volna a tanfolyam. Bár így meg talán épp a spontaneitás tette még érdekesebbé az egészet.

Kifogyhatatlan segítséget és bátorítást kaptam a koordinátorunktól, a szervezőktől és az Excel English Nyelviskolától. Enélkül lehet, hogy feladtam volna már a repülőjegy vétele előtt. Nagyon aggódtam, hogy megjön-e a pénz időben. Emiatt drágábban vettem meg a jegyet, de különben minden maximálisan rendben ment.

 

Vasárnap délelőtt kissé körülményes volt a megérkezésem a szállásomra, mert nem kértem transzfert, hogy csökkentsem a költségeimet. Busz, vonat, metró és mini taxi … Megfogadtam, hogy visszafelé kérem a repülőtéri transzfert, még ha magyar agyunknak ez nagyon sok pénzt is jelent.

De ezután minden varázslatos és csodálatos volt. Utólag is hálás vagyok, hogy szállodát választhattam. Kedves és mindig mosolygós indiai recepciósok otthonossá tették a ,,hazaérkezésemet” minden nap. A szobámban mindig szólt a tv, hírek, film vagy zene  … Egy varázslatos helyen laktam. Muswell Hill még annál is szebb része Észak-Londonnak, mint ahogy egyik kolléganőm leírta. És az iskola 10 perc séta távolságra volt. Ugyan visszafelé sokkal hosszabbra sikerült ez az útvonal, mert a nagyon meredek utca és több kellemes étterem, valamint üzlet is lassította utamat.

Az iskola egy barátságos nagyobb családi házra emlékeztetett, ahol minden hely praktikusan kihasznált. Az iskolában a legapróbb problémánkkal és kérdésünkkel is nyugodtan fordulhattunk bárkihez. Mindenben és mindig segítettek. Kaptunk iskolai bögréket, melyekre ráírtuk a neveinket. Az órák közti szünetekben nagyon jólesett a kávé a ,,saját” bögréinkből. Itthon azóta is abból iszom a reggeli kávémat.

Minden tiszteletem az iskoláé. Két argentin kolléganővel jelentkeztünk ez alkalommal a kurzusra, és minden úgy folyt, mintha egy nagy csoport lennénk. Saját kis termünk volt okostáblával. Nagyon büszke voltam, hogy itthon is ilyenek a tábláink. Két barátságos de szigorú és rendkívül jól felkészült tanárnő tanított bennünket. Nagyon élveztem a gyönyörű igazi brit angol kiejtésüket is. Minden óránk interaktív volt. Így a saját bőrünkön is érezhettük egy-egy feladat, illetve a diákélet nehézségeit és hatékonyságát is. Ezért jutott többször is eszembe a mondás: ,,Akasztják a hóhért!”. Nagyon intenzív és így rendkívül hatékony egyúttal fárasztó volt ez a két hét. Az órák mindig vidám hangulatban teltek, sokat nevettünk, bár néha kínunkban is. Nem egyszerű az iskolai élet ,,diákként” sem! A tanfolyam mindenekelőtt szakmai szempontból nagyon hasznos volt. Biztos vagyok abban, hogy egyikünk se fog ugyanúgy tanítani, mint eddig. Az órarendünk része volt két múzeumi látogatás is, és az iskola szervezésében több kulturális programon is részt vettünk a nyelvtanfolyamos diákokkal. Így mindnyájan megnézhettük London legfőbb nevezetességét.

 

Az iskolában van egy rendkívül kedves hagyomány. Minden pénteken egy köszöntő-búcsúsztató találkozót tartanak, ahol a búcsúzók megkapják okleveleiket. Ez minden alkalommal családias hangulatú rendezvény.

A hétvégén elmentünk egy egész napos kirándulásra. Délelőtt Oxfordban gyönyörködhettünk. Nagyon magával ragadó az egész város még így, diákok nélkül is. Talán a legnagyobb élményem Stratford-upon-Avon volt. A város egy ékszerdobozhoz hasonlít. És ami igazán megfogott, Shakespeare szülőháza. A múzeum ,,teremőrei” korhű ruhákban meséltek az akkori életről, és az udvaron két fiatal színész részleteket adott elő Shakespeare vígjátékokból önként jelentkező látogatókkal. Leírhatatlan és ötleteket adó élmény volt.

 

Ez a két hét minden szempontból csodálatosan telt el. Mindennapjaimban sok új módszert tudok majd alkalmazni illetve továbbadni kollégáimnak. Továbbra is célom marad baráti és kedves hangulatot biztosítani az óráimon.

A kurzus elnevezése is helytálló volt. Valóban rengeteg új ötlettel gazdagodtunk, melyeket megvalósíthatunk az osztálytermekben. És nagyon lelkesen tértünk haza azt latolgatva, hogy mit és hogyan csinálunk majd másképp az új tanévben. Az égiek is hozzásegítettek a csodához. Bár ahogy azt mindig is tanultuk, esernyőinket állandóan magunkkal hordtuk. De az iskolában az esernyőtartó mindig üres maradt.

 

Kategória: Angol nyelvterület