Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: digitális eszközök

hétfő, 04 szeptember 2023 15:23

The best digital tools for language teachers

The best digital tools for language teachers

2023 augusztus 7 és 12 között lehetőségem volt, hogy az Erasmus program keretében a legjobb digitális eszközöket tanulmányozzam a franciaországi Nizzában. Nagyon hálás vagyok, hogy egy csodálatos mediterrán környezetben sajátíthattam el ezeket a készségeket.

Mivel francia-angol szakos tanár vagyok, ezért már a pályázat kezdetekor megfogalmazódott bennem, hogy mindkét nyelvet szeretném hasznosítani. Így esett a választásom Nizzára, a Côte d’Azurre.

Az iskola sétatávolságon belül helyezkedett el a szállástól. Minden nap fél 9-kor kezdtünk és egy szünettel, 13 órakor fejeztük be az órákat. Összesen 14 fő volt a csoportban, köztük spanyolok, németek, lengyelek, szlovének, csehek és magyarok. Oktatónk, Andrei nagy szaktudásáról, hozzáértéséről adott számot nap, mint nap. Az első napon mindenki bemutatta az iskoláját.

Az iskola kétszer szervezett délutáni programot számunkra. Az első alkalommal megismerkedhettünk Nizza városával. Bejártuk a legfontosabb látnivalókat. Második alkalommal hajókirándulásra indultunk a part mentén.

Nagyon kevés elmélet szerepelt a tananyagban, inkább a gyakorlatra helyeződött a hangsúly. Megvitattuk, hogy miért kell használni különböző digitális eszközöket az órákon. Kitértünk arra is, hogy ki milyen alkalmazásokat alkalmaz a tanórákon és be is mutattuk azokat. Így megismerhettem olyan applikációkat, amelyeket még nem használtam vagy esetleg nem is hallottam róluk. Minden alkalmazást kipróbáltunk, feladatokat készítettünk, ami nagyon izgalmas volt. Mivel a kurzus nyelvtanároknak szólt, ezért Andrei, a tanárunk, olyan digitális eszközöket mutatott be, amelyekkel a 4 fő készséget lehet fejleszteni.

A kurzus végén mindenki megkapta jutalmát, a bizonyítványt és egy kötetlen beszélgetés során, mindenki az országára jellemző ételt/italt mutatott és kóstoltatott.

Összességében a tanfolyam nagyon hasznos volt. Úgy érzem, hogy digitálisan megújultam, lelkileg feltöltődtem abban a gyönyörű környezetben.

 

Kategória: Angol nyelvterület
kedd, 29 augusztus 2023 15:06

Egy hét Terceira szigetén

2023. augusztus 20-ától és 26-áig az Erasmus+ Mobilitási program keretein belül lehetőségem nyílt az Azori-szigetek egyikén, Terceirán, Angra do Heroísmo városába látogatni. A Pricalica által szervezett „Technology and Media in Education” kurzus fókuszában a tanórákon, illetve otthoni projektek megvalósításakor használható applikációk álltak.

A kurzus első napján a részvevők bemutatták az oktatási intézményt, ahol tanítanak. Rendkívül érdekes és tanulságos volt látni, mennyire különböző egy Mezőgazdasági Szakközépiskolában, egy százegynéhány fős, „learning by doing” szemléletű általános iskolában, egy München melletti összevont iskolaközpontban, vagy egy litván elitiskolában dolgozni. Hasznosnak találtam, hogy alkalmunk volt tapasztalatot cserélni, illetve a saját iskolai mindennapjainkban felmerülő problémákról eszmecserét folytatni.

A többi képzési nap már a digitális oktatás tematikája köré épült. A keddi napon volt szerencsénk Diogo Rola, egy profi operatőr előadásán részt venni. Nemcsak arról tanultunk, hogy egy kép vagy ábra készítésekor hogyan érdemes elrendezést választani, hanem arra is kitérünk, hogy különböző célokra és felületekre ugyanabból a tematikából mennyire különböző hosszúságú tartalmakat érdemes gyártani. A gyakorlati feladat keretében mi magunk is kipróbáltuk, hogyan tudunk okostelefon segítségével a helyi botanikus kertről egy bemutató videót szerkeszteni. Számomra ez a képzési nap volt a legérdekesebb, mert egyrészt megismerhettem a későbbi munkámat színesítő kép-, és videó szerkesztő applikációkat (CapCut, Square Pic), másrészt a tananyagaimhoz szükséges képek, videók válogatásához is új szempontokat ismerhettem meg.

Szerdától péntekig a helyi középiskola kiváló oktatója, Joanna Ferreira irányításával tanultuk meg a Canva és a Book Creator alkalmazások használatát. Ezek számítógépen használható programok, melyek segítségével képes könyveket, posztereket, szórólapokat, képekkel illusztrált projektmunkákat is készíthetünk. A képzés zárófeladata egy, a Mobilitásunkat bemutató projektmunka elkészítése volt. 

A szakmai képzés mellett számomra életre szóló élményt jelentettek a képzés facilitátora által szervezett kirándulások. Delfin- és bálnanézés, Algar do Carvão, egy ősi lávacső meglátogatása, fürdés Biscoitos természetes lávaköves tengeri medencéiben mind-mind feledhetetlen emlékekként maradnak meg. A kirándulás során a helyi idegenvezető rengeteget mesélt a szigetek történelméről, kultúrájáról, flórájáról és faunájáról, valamint a helyiek életéről is.

Rendkívül hálás vagyok, hogy részt vehettem az Erasmus+ mobilitáson, úgy gondolom, kiváló kollégákat ismertem meg, sokat tanultam, és emellett egy teljesen új kultúrába, világba is bepillantást nyerhettem.

Kategória: Angol nyelvterület
vasárnap, 27 augusztus 2023 18:51

Using Digital Technology in the Classroom

2023. július 10 és 14 között vettem részt Málta fővárosában, Valettában az Easy School of Languages nyelviskola szervezésében az Using Digital Technology in the Classroom című továbbképzésen. Az ötnapos kurzus minden nap reggel 9-től délután 14:30-ig tartott, két 30 perces szünettel.

A kurzus oktatója Edward Vassallo volt, aki egy nagyon kedves és képzett fiatal tanár volt. Az angol kommunikációja nagyon jól érthető volt még a kevésbé jól beszélő kollégák számára is. Kérdés esetén mindig részletest választ adott és türelmesen elmagyarázta az anyagokat.

A csoport hét főből állt. Sajnos a digitális felkészültségben jelentős különbségek voltak. Voltak, akiknek az alapok is teljesen új információnak számítottak és voltak, akinek szinte semmi újdonságot nem adott a kurzus. Ennek függvényében sok esetben nagyon lassan haladtunk.

Személy szerint én sok dolgot tanultam a digitális technológia tekintetében, amit nagyon jól fogok tudni hasznosítani a munkám során. A kurzus felépítését tekintve nyomon lehetett követni az építkező jelleget: az egyszerűbb anyagoktól haladtunk a nehezebb, bonyolultabbak felé és szinte minden esetben az előző napi feladatok képezték a következő nap tananyagának kiindulópontját.

Az első napon a Google Űrlapról tanultunk. Az űrlap létrehozása mellett annak kiértékelését is elsajátítottuk. Az eredményeket táblázatba konvertáltuk, majd képletek segítségével értelmeztük azokat. A Google Űrlap mellett QR-kód generáló programot is megtanultunk használni. Létrehoztunk egy QR-kódot, ami egyenesen az elkészített Űrlapunkra vezetett.

Kedden egy Power Point játék sablonját kaptuk meg és tanultunk meg a sablon alapján saját játékot létrehozni. Ezzel az iskolában a már elsajátított tananyagot lehet játékos formában átismételni kvíz formájában. A Power Point mellett megtanultuk online jpeg formátumú képek hátterét eltávolítani.

Ezt követően a Miro-t ismertük meg, ami egy digitális whiteboard. Ennek segítségével rendszerezettebbé tehetjük az óránkat. Tudunk beszúrni videókat, quizeket és felméréseket is. A Miro mellett a Kahoot! nevű kvízalkalmazást és a Mentimeter-t ismertük meg.

Ezek után a Wordpress weboldalt készítettünk. A weboldalunkba beépítettünk egy LMS-rendszert (Learning Management System), ami a LearnDash volt. Ennek segítségével készítettünk egy kurzust, amibe tananyagokat, videókat és kvízt töltöttünk fel.

Összességében nagyon hasznos volt a kurzus. Biztos vagyok benne, hogy sok hasznát fogom venni a tanultaknak, nagyban meg fogja könnyíteni és színesíteni a munkámat, illetve modernizálni fogja azt.

Kategória: Angol nyelvterület
szombat, 12 augusztus 2023 09:54

Digitális média, fotó és videó az oktatásban

Két egyhetes, egymást követő tanártovábbképző tanfolyamon vettem részt a firenzei Europass Teacher Academy oktatási központban 2023. július 17-től 29-ig. Mindkét kurzus az IKT tágabb témaköréhez kapcsolható, hiszen az egyik a digitális média értő felhasználására fókuszált (Digital Media Literacy: Essential Skills for the Digital Age), míg a másik az audiovizuális eszközök kreatív és innovatív alkalmazására (Photo and Video Making in your Classroom: the Educational Power of Multimedia). A kéthetes továbbképzést rendkívül hasznosnak és relevánsnak találtam, és biztos vagyok benne, hogy a megszerzett tudást és továbbfejlesztett készségeket alkalmazom majd a saját oktató-nevelő munkám során.

Mivel kéttanítási nyelvű gimnáziumban dolgozom angoltanárként, célnyelvi civilizáció tantárgyat is tanítok az angol célnyelv mellett. A célnyelvi civilizáció tanmenete tartalmazza a média témakört, így az érettségi tétel is, tehát a digitális média értő felhasználása mint téma és készség teljes mértékben kapcsolható ehhez a tantárgyhoz. Természetesen a hasznossága túlmutat az osztálytermen, hiszen napjaink digitális világában elengedhetetlen a digitális médiatermékek értő és kritikus olvasásának készsége mindenki számára.  

De mit is tanultam, mivel gazdagodtam a digitális médiára fókuszáló képzés során? Elsősorban az értő és kritikus felhasználói stratégiákat említem, amelyekkel a különféle médiatermékek hitelességének és minőségének megítélése könnyíthető. Ezek a stratégiák lehetnek többek között nyelviek vagy vizuálisak. Tanulságosnak és hasznosnak találtam a hagyományos és a digitális média összehasonlítását, ill. történelmi távlatba helyezésüket. Nagyon fontos és aktuális kérdéskör megvitatására is sor került, amikor a mesterséges intelligencia szerepét taglaltuk az oktatásban, miközben a www.eduaide.ai oldalt térképeztük fel. Kurzusvezetőnk Cristina Salvatori személyes szakmai tapasztalatain keresztül illusztrálta az oldal használhatóságát. A kurzus alatt számos praktikus feladatot elvégeztünk, melyek többsége alkalmazható a tanórákon is, így a megszerzett tudás és készségek könnyebben továbbadhatók a diákjainknak.

A tanfolyam második hetében a fókusz a fotó- és videókészítésre esett. Míg az első héten az elméleti-gyakorlati képzés nagyjából fele-fele arányú volt, addig a második héten a gyakorlati rész sokkal nagyobb szerepet kapott. ’We got our hands dirty, so to speak.’ Tanfolyamvezetőnk Riccardo Manni irányításával lelkesen belevetettük magunkat a számtalan ingyenesen elérhető kreatív és innovatív internetes felület és applikáció világába, melyek segítségével interaktív audiovizuális tananyagokat készítettünk részben a már elérhető források testre szabásával, részben pedig teljesen egyedi, saját anyagok készítésével. Kipróbáltuk többek között a TED-ed, Edpuzzle, Filmora, OBS, Miro, Canva, Stop Motion Studio adta lehetőségeket. Dolgoztunk egyénileg, párban és kis csoportban, használtunk laptopot, okostelefont és gyurmát(!).

Számomra az egyik legemlékezetesebb és legkomplexebb feladat egy stop motion videóklipp elkészítése volt. Első lépésként szerepjátékos kártyákból ki kellett választanunk szereplőket, majd velük egy történetet kitalálni kis csoportban. (Alkalmazott készségek: önálló beszéd, egyeztetés, történetmesélés.) Majd a történet vizuális megjelenítésére került sor rajz vagy 3D-s formában kockákkal, gyurmával. Az én csoportom gyurmából készítette el a kiválasztott szereplőket és a szükséges hátteret. (Kreatív és kinetikus készségek aktivizálása.) Következő lépésként az okostelefonra letöltött Stop Motion Studio applikációval fotókat készítettünk a gyurmafigurákról úgy, hogy minden egyes kattintás előtt kicsit elmozdítottuk a szereplőket vagy a hátteret. (Együttműködés, egyeztetés.) Az applikáció a fotók összeillesztéséből videóklippet készít, ami link segítségével megosztható, ill. egyéb platformon tovább fejleszthető, pl. zenével vagy hangalámondással. Az elkészült videóklippeket a teljes csoport megtekintette és megpróbálta az eredeti történetet rekonstruálni. (Kreatív gondolkodás, történetmesélés.) A feladat nagyjából másfél-két órát vett igénybe, de a komplexitása és az élvezeti értéke megéri a ráfordított időt, mert az emlékezetes tanulással maradandó a megszerzett tudás és a készségek fejlesztése.

A kéthetes képzésem alatt összesen nyolc európai nemzet találkozott (beleértve a kurzusvezetőket és magamat): lengyel, román, osztrák, német, portugál, spanyol, olasz és magyar. A csoportragok együttműködése teljesen zavartalan volt, mindenki érdeklődőn és barátságosan viszonyult a többiekhez. Érdekes és tanulságos volt összehasonlítani az oktatás helyzetét és az oktatási körülményeket ezekben az európai országokban. Meglepő volt például számomra az, hogy a román kollégák milyen sok Erasmus diákmobilitási projektben vesznek részt. Nagyon tetszett továbbá az is, hogy a kulturális sokszínűség mellett a résztvevők különféle diszciplínákat képviseltek: volt közöttünk matematika-fizika, történelem, informatika, ének, művészettörténet és angol szakos kolléga. Többekkel nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki a tanfolyami órák során és a közös firenzei felfedezéseink alkalmával. Az Europass Teacher Academy jóvoltából még a Chianti borvidéket is együtt látogathattuk meg. Mindenképp szeretném megőrizni ezeket az értékes szakmai és emberi kapcsolatokat, és bízom benne, hogy kialakíthatunk közös mobilitási projekteket a jövőben.

Nagyon hálás vagyok, hogy idén is részt vehettem Erasmus+ ösztöndíjjal tanártovábbképzésen, ráadásul egy olyan lenyűgöző és kulturálisan gazdag városban, mint Firenze. Köszönöm Horváth Zsolt iskolai koordinátorunknak a sok segítséget és dr. Fehérvizi Judit intézményvezetőnek a lehetőséget.

Végh Gyöngyi

angoltanár

Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

1055 Budapest, Markó utca 18-20.

2023. augusztus 10.

Kategória: Angol nyelvterület
hétfő, 26 szeptember 2022 22:02

Két hét a reneszánsz bölcsőjében, Firenzében

Az Egri Lenkey János Általános Iskola tanáraként nagyon hasznos és egyben kellemes két hetet töltöttem Firenzében. Ez volt életem második Erasmus + képzése.  

A tanfolyam a Europass Teacher Academy-n zajlott, melynek témája a Student-Ccentered Classroom: Teachers as Promoters of Active Learning, 21 st Century Teaching: Competence – Based Education, Soft Skills and Creativity volt.

Az iskola remek helyen, Firenze belvárosában található, a Dómtól öt percre. A szállásom 20 percre helyezkedett el az iskolától. Én egy önálló jól felszerelt apartmant béreltem egy kolléganőmmel.  

Az első heti képzésünk a tanulóközpontú osztályteremről szólt. A kurzust Sheila Corwin, az Europass Teacher Academy tanárképzője tartotta. Sheila személyében egy rendkívül felkészült, elhivatott, precíz, tapasztalt, alapos trénert ismerhettem meg.

A kurzus keretében kielemeztük a „Student Centered Class” jellemzőit, valamint azokat a kulcskompetenciákat, melyeket a tanításban fejleszteni szeretnénk.

A külső és belső motivációs stratégiákra is külön kitértünk. Rengeteg gyakorlati ötletet, számos interaktív feladatot kaptunk a mai modern módszertani irányok közül, mint a „Task-based learning, Project-based learning, Inquiry-based learning, Problem-based learning, Flipped class, Mindfullness”.

Az első heti csoportban tizenketten voltunk, köztük lengyel, bolgár, török, spanyol, magyar kollégák, a következő héten a téma is és a csoport összetétele is változott, de néhányan maradtak.  

A második héten az informatikai vizuális eszközök kerültek előtérbe. (ICT and video tools), konkrétan: Trello, Screencast –O-Matic, Quizziz, Goosechase, Improvisa, Milanote).

Számomra rendkívül érdekesek voltak az alkalmazások, melyekkel megismerkedtünk. Általuk színesíthetjük a tanóráinkat, s könnyen motiválhatjuk tanítványainkat.

A tanfolyamot Iacopo Falciani vezette, aki az új technológiák (IKT) szakértője és népszerűsítője a 21. századi oktatásban. Személyes tanfolyamok szerzője:

  • Digitális média: A jövő osztályterme
  • Megfordított Tanterem
  • IKT az osztályteremben: innovatív eszközök a tanulók tanulásának, együttműködésének és kreativitásának elősegítésére
  • Webes megoldások az osztályteremben

Mind az oktatók személyisége, mind pedig a szakmai tudásuk magával ragadó volt. A két hét gyorsan elrepült, mert a tanórák jó hangulatban teltek. Számtalan új ismeretet szereztem, s rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb.

A két hét alatt rengeteg ötletet kaptam tanáraimtól, kollégáimtól, amiket majd hasznosítani tudok a jövőben.

A város lenyűgöző volt számomra. Óriási hatással volt rám kultúrája, életérzése. Megelevenedett előttem a történelem. Életre keltek a régi hősök, művészek, kikről annyit tanulhattunk fiatalként.

Az iskola kulturális lehetőségeket is kínált, különféle programok közül lehetett választani. A második nap, az oktatás után elvittek minket egy kis városnéző túrára is, ahol érdekességeket hallhattunk angol nyelven a városról.

Szombaton egész napos kiránduláson vettünk részt angol nyelvű idegenvezetéssel. A kirándulás során ellátogattunk Pisába, San Gimignanoba, Sienába és útközben egy családi vállalkozás saját birtokán helyi borokat és finomságokat kóstoltunk, miközben részletesen bemutatták a táj gasztronómiáját.

Vasárnapunk szabad volt, de ekkor sem tétlenkedtünk. Az egyik kurzustársammal ellátogattunk Cinque Terrére. Fantasztikus napot töltöttünk a Ligur-tenger partján a jellegzetes színes házak között, ami már messziről is varázslatos látványt nyújtott számunkra.

Ez az augusztusi két hét felejthetetlen élményeket adott nekem, mind szakmailag, mind kulturálisan. Tartalmasan, mozgalmasan, élményekben bővelkedően telt el. Sok új barátot szereztem, számos ismeretséget kötöttem. A mobilitás során rengeteg hasznos tudásra tettem szert, melyet a tanóráimba beépíthetek a munkám során.

Nagyon ajánlom ezt a tanfolyamot azoknak, akik szeretnének megismerkedni új módszerekkel, valamint azoknak, akik szeretnék módszertanukat érdekes feladatokkal gyarapítani, tanári kreativitásukat fejleszteni. Hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a kurzuson.

Kategória: Olasz nyelvterület
szerda, 07 szeptember 2022 09:54

Módszertani továbbképzés Brightonban

Az idei nyáron első alkalommal vettem részt az Erasmus + program keretében külföldi tanulmányúton július 04 – 15 között. Általános nyelvtanulási szándékkal, a Brightonban székelő ELC iskolát választottam.  

Az English Language Centre egy klasszikus angol villa épületben működik. Az épület hangulata a varázslat érzését, a különlegesség hangulatát kelti az emberben. A nyelviskola munkatársai kedves, nyitott emberek, az ügyintézés gyors és hallgatócentrikus. Az első nap csoportunk tagjai, a korhű bútorokkal berendezett dolgozószobában gyülekezett, az ismerkedést itt kezdtük meg. Az első varázslattal ekkor szembesültem, hisz nem az alapfokú, általános nyelvet tanuló csoportba osztottak be, amibe jelentkeztem, hanem egy módszertani kurzusra, ahol a csoporttársaim angolt tanító, vagy angolul tanító kollégák voltak Spanyolországból, Svájcból, Finnországból, Lengyelországból és Csehországból, sokkal magasabb szintű nyelvtudással, mint Nekem van és már Mindenki gyakorlott Erasmus hallgató. A varázslat pedig a kommunikáció, a pedagógusok közös nyelve. Értettük és megértettük a másikat, jó hangulatban csevegtünk, mikor megérkeztek az oktatóink. A különlegesség érzése a kettő hét alatt először akkor érintett meg, mikor a heti órarendet megkaptuk és minden napra délután háromtól társasági programok sorát kínálták. Oktatóink hangsúlyozták, hogy különösen nagy hangsúlyt fektetnek a szociális - és kommunikációs készségek fejlesztésére, melynek leghatékonyabb módja, ha élménnyel, szabadidős tevékenységgel párosítják az információk és a módszer átadását. a keddi délutánokat a Mindfulness -nek  szenteltük, ahol a burn out elleni személyes technikákat tapasztaltuk meg. A szemlélet középpontjában az az egyszerű kijelentés állt: “If the teacher is OK, Students are OK”.  A választott modulokhoz a 16 fős csoportot 2 – 3 kisebb csoportra osztották, attól függően, hogy ki milyen plusz érdeklődési területet választott. Létrehoztak egy közös padlet felületet, ahol a napi tananyag és jegyzetek mellett a saját projektjeinket, gondolatainkat is feltölthettük.  Így a csoportok beleláttak egymás projektjeibe.

Az általam választott modul célja, az általános iskolai pedagógiai módszertani eszköztár bővítése, és a digitális eszközök módszertanba való beépítése. Az egész képzés egy időutazás volt, ami azonnal a tanulási nehézséggel küzdő diák bőrébe bújtatott és mutatta meg az iskolát, az intézményes tanulást. Egyszerre voltam beszédészleléssel - beszédértéssel küzdő, diszlexia és diszgrafia tüneteit mutató és figyelemzavarral küzdő nebuló. Közben figyeltem az érzéseimet, a csoportban betöltött szerepemenet, az oktatóim helyzetkezelését, módszertani bravúrjait. Azt gondolom, sokkal többet hoztam haza így, mintha az eredetileg választott alapszintű nyelvi képzésre sorolnak be.  

Önálló projektként egy városismereti túra, egy hétvégi szabadidős tevékenység megszervezését kaptam, valamint a SPRE / situacio – puzzle – respont- evolution / iránya mentém kellett az itthoni szakmai munkámat elemezni. A képzés során elsősorban a padlet.com felületét használtuk, melyet nagyon hasznos felületnek tartok a digitális oktatás, a szaktárgyi tudástartam strukturált megosztásához, és a közösségi kommunikációhoz. Örülök, hogy részt vehettem az Erasmus pályázatban, hiszen egy fantasztikus lehetőség a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődése tekintetében. Csodálatos volt megtapasztalni azt a kulturális sokszínűséget, az érintett pedagógusok közötti együttműködést, kooperációt, amely az európai országok pedagógusai között, a közös tanulás során, és a szabadidős programok alatt jelen volt.

Brighton Anglia déli részén elterülő tengerparti üdülőváros, mely sokszínűségéről és toleranciájáról ismert. A város, valamint a városban nyaraló és élő emberek hamar átírták a fejemben élő angolszász kultúra képét. 

A képzők magával ragadó személyisége, fantasztikus szakmai tudása, és tapasztalata

biztosíték volt, hogy sok-sok új gyakorlati ötlettel, és módszertani praktikával térjek haza.

Köszönöm az intézményünknek a lehetőséget, Lang Erika kolléganőnknek az áldozatos koordinátori munkáját.  Hálás vagyok, hogy részt vehettem az Erasmus+ programban!

Krúdy Gyula Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Erasmus+ linkje: https://krudy-erasmus.webnode.hu/

Kategória: Angol nyelvterület

 The Creative Classroom: Tools and Tips for Language Teachers

 

 Az Europass Teacher Academy nyelvtanárok részére szervezett kéthetes továbbképzésén vettem részt 2021 őszén, Dublinban.

A képzés alapvető célkitűzései voltak:

  • új, kreatív módszertani, tanóraszervezési ismeretek szerzése és beépítése a tanári gyakorlatba,
  • autentikus tartalmak tananyaggá alakításának lehetőségei,
  • tanulást segítő online applikációk megismerése,
  • hatékony tanulói motivációfejlesztés a kreatív tartalmak és eszközök segítségével,
  • a nyelvtudás felfrissítése, aktualizálása,
  • országismereti tudásanyag bővítése,
  • tapasztalatok cseréje egy nemzetközi összetételű tanulócsoportban

Az első héten a csoportot lengyel, spanyol és kenyai kollégák alkották, tanáraink pedig gyakorlott tanártovábbképzők voltak Írországból. A képzőintézmény kedvező feltételeket biztosított a napi gyakorláshoz, frissítőkkel látott el bennünket, valamint dublini városnézést és egésznapos hétvégi kirándulást szervezett számunkra.

A műhelymunka egymás iskoláinak és országainak bemutatásával kezdődött. Majd a kreativitást, mint kulcsfogalmat jártuk körbe fogalmi, tudományos és gyakorlati szempontokból.

Lépésről-lépésre haladva beszéltünk a nyelvtanítás azon szegmenseiről, ahol kreatív ötletek bevethetők - azaz gyakorlatilag bárhol. Kiemeltük, hogy pl. a nyelvtantanítás során érdemes hangsúlyt fektetni arra, hogy rövid szövegeken keresztül, kontextusba helyezve vezessünk be és gyakoroltassunk új egységeket. Mind a négy tanulási készségnél könnyen alkalmazhatunk egyszerűbb vagy komplexebb készülést igénylő kreatív feladattípusokat, amelyek segítségével a nyelvtanulók motivációja növelhető, mivel ezáltal érzelmileg könnyebben bevonhatókká válnak.

Ezután példákon keresztül tapasztalhattuk meg, hogyan alkalmazhatóak autentikus hang-, filmanyagok, dalok, irodalmi alkotások, újságcikkek nyelvórákon a legváltozatosabb célokra.

Az első hét zárásaként olyan órarészletet kellett kreatív módon kidolgoznunk és egymásnak bemutatnunk, amely során kizárólag saját anyanyelvünkön szólalhattunk meg. Nagyszerű élmény volt számomra, hogy társaimat megtanítottam egy magyar dalra, illetve elsajátíthattam néhány alapvető mondatot az ő anyanyelvükön.

A második hét egy új tematikai egységet képezett. A résztvevők köre kibővült: görög, francia, horvát és portugál tanárokkal együtt 11 fős csoportunk egy új trénertől kapott segítséget a kreatív ötletek megvalósításához, ill. a tanórák hagyományostól eltérő szervezéséhez. Kipróbálhattunk olyan ingyenes alkalmazásokat, amelyekkel a tanulásszervezés, virtuális osztályterem kialakítása, kreatív szöveg írása, videóvágás tanórai keretek között megvalósíthatók. Tanárunk különös figyelmet fordított arra, hogy különböző digitális technikák alkalmazási lehetőségeit bemutassa, pl. mely applikációk alkalmasak csoportalakításra, szavazatszámlálásra, véleménymegosztásra, gondolattérkép-készítésre, szófelhőkészítésre, online faliújság-készítésre, stb.

Rövid kitérőt tettünk a csoportdinamika tanulmányozására: különböző vezetőtípusokat jellemeztünk,  problémamegoldó játékot játszottunk, megízlelve a versenyszituáció motiváló erejét.

Ezen kívül megismertetett bennünket az ír oktatási rendszerrel, külön foglalkoztunk az általános és középiskolai szinten jól alkalmazható technikákkal.

A második hét zárásként egy rövid órarészletet mutattunk be egymásnak, melyet a tanult alkalmazások felhasználásával készítettünk el.

Szabadidőmben az iskola és saját magam által szervezett városnézésen és kirándulásokon vettem részt, amelyeken a környék természeti és kulturális nevezetességeivel ismerkedtem. Csoportos szervezésben utaztam a Moher-sziklákhoz és Galwaybe. Egy másik alkalommal meglátogattam a Wicklow-hegységben található folyóvölgyet és kelta temetőt, majd Kilkenny kastélyának történelmi termeiben bolyongtam. A délutánok dublini nevezetességek felkeresésével és a főváros környékének felfedezésével teltek.

                                                          

Végül, de nem utolsó sorban köszönetemet fejezem ki iskolámnak, iskolai koordinátoraimnak és segítőinknek, hogy a mobilitásom sikeresen megvalósulhatott!

Kategória: Angol nyelvterület
vasárnap, 09 augusztus 2020 15:10

Technology in the Classroom

2019 nyarán vettem részt a BRITISH STUDY CENTRES 10 napos képzésén Oxfordban. A képzés gazdag eszköztárát nyújtja az oktatásban használható IKT-eszközöknek, ráadásul figyelembe vették a csoporttagok egyéni igényeit is. Ezeknek köszönhetően a tanultak nagyon jól kiegészítették, bővítették korábbi ismereteimet. A megismertek közül több eszköz is kiemelkedően hasznos lesz számomra a későbbiekben.

A GooseChase applikáció segítségével nagyon szórakoztató, játékos feladatokat rakhatunk össze tetszőleges témában, csoportmunkára motiválva a diákokat. Mi egy izgalmas városismereti vetélkedéshez használtuk. Az egyes feladatokat különböző helyszíneken kellett teljesítenünk.

Megismerkedtünk a videó vágás, szinkronizálás, valamint a Green Box technika alapjaival, valamint számos ötletet kaptunk a felhasználásuk módjára is. Mind segédanyagok készítésére, mind a diákokkal való közös munkára igen alkalmas szoftvereket használtunk.

A csoportban 11-en voltunk, 8 országból, zömében középiskolai tanárok. Az oktatónk a tananyag összeállításánál ezt maximálisan figyelembe vette. Sokszor dolgoztunk csoportmunkában, így rengeteg lehetőség adódott a tapasztalatcserére, és a nyelvgyakorlásra is. Mivel hasonló korosztállyal foglalkozunk, remélhetőleg a jövőben is tudunk majd együtt dolgozni.

Korábban még nem jártam Angliában, így hatalmas élmény volt számomra megismerni Oxfordot. Délutánonként, az iskola tanárainak vezetésével kulturális programokhoz csatlakozhattunk. Ez mind nyelvgyakorlásra, mind a város megismerésére  jó  lehetőség  volt. Gyönyörű helyeken jártunk, és sok izgalmas történetet ismertünk meg itt élt kutatókról, valamint a College-okról. Nagyon tetszett a továbbképzés, örülök, hogy részt vehettem rajta. Sok új ismeretet és tapasztalatot szereztem. Az iskolának, az előadónknak és a résztvevő kollégáknak köszönhetően tartalmas, inspiráló hét volt.

Köszönöm mindenkinek, akit érint, hogy részt vehettem ezen a mobilitáson!

 

https://www.facebook.com/NeuErasmus1144

https://neuerasmus.weebly.com

 

Kategória: Angol nyelvterület
csütörtök, 03 október 2019 12:57

XXI. századi tanítási technikák

2019. augusztusában két hetes módszertani továbbképzésen vettem részt Firenzében, az EUROPASS Teacher Academy nyelviskolában, az Erasmus+ KA1 mobilitási projekt keretében.

A kurzus eredeti címe: „21-st Century Teaching: competence based education, soft skills and creativity.” A fogadó intézmény, az olaszországi székhelyű Europass Teacher Academy több európai országban szervez nemzetközi módszertani továbbképzéseket angol nyelven. Bár a kurzus nem olasz nyelvtanároknak lett szervezve, mivel én olasz nyelvet tanítok, mégiscsak Olaszországból választottam továbbképzést, hogy „több legyet üssek egy csapásra”. Tettem ezt azért is, mert iskolám, az Óbudai Gimnázium, a 2019-2020-as tanévtől részt vesz egy hat országot érintő Erasmus K2 Stratégiai Partnerség projektben, ahol az angol a közös nyelv.

Az első hét témája „Competence Based Education”, azaz a kompetencia alapú oktatás volt, napi öt órában, a tündéri Ilaria Barbieri vezetésével. A kurzus keretében kielemeztük a „Student Centered Class” jellemzőit, valamint azokat az Európai Uniós keretrendszer által megfogalmazott egész életre szóló kulcskompetenciákat, melyeket a tanításban fejleszteni szeretnénk: anyanyelvi és idegen nyelvi komunikáció, kezdeményező- és kísérletezőkészség, problémamegoldás, együttműködés, vita, tanulni tanulás. Ezekhez kapcsolódnak az úgynevezett „soft skill”-ek, (finom készségek) mint például a kritikai gondolkodás, kreativitás, problémamegoldás, kockázatkezelés, döntésképesség, érzelmek kezelése. Külön kitértünk a külső és belső motivációs stratégiákra is. Az elméleten túl interaktív feladatokat, gyakorlati ötleteket is kaptunk a modern módszertani irányok közül, mint: „Task-based learning, Project-based learning, Inquiry-based learning, Problem-based learning, Flipped class, Mindfullness”. A hét végén pedig egy óravázlatot kellett elkészítenünk valamelyik kompetencia alapú tanítási módszerből.

Az első heti csoportban tizenöten voltunk, köztük bolgár, cseh, észt, horvát, belga, lengyel kollégák, a következő héten a téma is és a csoport összetétele is változott: néhányan maradtak, a távozókat többségében spanyolok váltották fel. A második héten - trénerünkkel, a kifogyhatatlan energiájú Tatiana Speri-vel - az informatikai vizuális eszközök használatáról tanultunk (ICT and video tools), konkrétan: YouTube, TED-Ed, Edmodo, Quizziz, Google Form. Számomra volt köztük könnyen használható, azonnal bevethető feladat, de bonyolultabb alkalmazások is, amit rendesen be kellene gyakorolni, ha be akarom építeni az órákba.

Az iskola remek helyen, Firenze belvárosában található, a Dómtól öt percre. A szállásom ettől néhány lépésre volt, Firenze egyik középkori utcácskájában. Én megosztott lakást választottam, de lehetett menni panzióba vagy szállodába, illetve családhoz is. Mivel Firenze a kulturális, művészeti látnivalók és programok kincsesbányája, a tanórákon kívül a várost róttuk, akár egyedül, akár csapatban. Az iskola szervezett egy fél napos professzionális városnézést és egy egynapos buszos toscanai kirándulást is (Siena, San Gimignano, Monteriggioni). Természetesen nem hagyhattuk ki a gasztronómiai élvezeteket sem. J

Bár olasztanárként számos alkalommal voltam Firenzében, mégis a város új arcát ismerhettem meg: ezúttal a reneszánsz Firenze közismertebb kincsei helyett a középkori Firenzét fedeztem fel. Feltöltődve, új módszertani ötletekkel felszerelkezve tértem haza.

Köszönöm a támogató segítséget projektkoordinátoromnak, Dr. Furka Ildikó tanárnőnek, az Óbudai Gimnázium vezetésének, Szűcs József igazgató úrnak, valamint a Hungary-Expert munkatársának, Förster Anitának.

A projekt részletei megtalálhatóak az Óbudai Gimnázium Erasmus+ honlapján.

Kategória: Olasz nyelvterület
vasárnap, 25 augusztus 2019 09:26

Pedagógiai megújulás a digitális világban

Intézményem, az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet idén második alkalommal pályázott Erasmus+ továbbképzésre. A pályázatunk címe: A versenyképesség megőrzése a régió  oktatási kínálatában - módszertani sokszínűség és nemzetköziesítés. (2019-1-HU01-KA101-060125.)

Én a dublini Alpha College két hetes kurzusára jelentkeztem. A választott kurzusom címe: Using Technology in the Classroom. Mindennap 9-től 13.00-ig volt oktatás, délután pedig az iskola által szervezett városnézéseken, múzeumlátogatásokon ismerkedhettünk a látványosságokkal és a helyi kultúrával, a csütörtöki délutánok kivételével, amikor az iskolában maradtunk és workshop-okon vettünk részt. Ezeken a korábban megismert programok, alkalmazások felhasználását gyakorolhattuk a kurzus tanárainak segítségével.

Előzetesen megkaptuk a továbbképzés programját, de ehhez képest voltak kisebb változások a tematikában. Oktatóink nagyon felkészült és kedves, nyitott tanárok voltak, élmény volt velük dolgozni. Szakmai felkészültségük mellett nagyon jó idegenvezetőknek is bizonyultak, a délutáni programokon is közülük kaptunk egy-egy vezetőt. A csoport 11 főből állt: lengyel, spanyol, cseh, olasz és bolgár kollégák mellett mi magyarok négyen voltunk.

A kurzus foglakozásai teljes mértékben megfeleltek az előzetes elvárásaimnak: megismerkedtünk a legújabb osztálytermi technológiai fejlesztésekkel, applikációkkal; lehetőségünk volt arra, hogy a megismert programokat kipróbáljuk a gyakorlatban. A digitális kompetencia mellett a nyelvi készségeinket is fejleszthettük, valamint kapcsolatokat építhettünk és információt oszthattunk meg a különböző kulturális hátterű európai tanárok között. A foglalkozások során változatos munkaformákon keresztül tanultunk: frontálisan, pár- és csoportmunkában és egyénileg. Számomra a leghasznosabb megszerzett tudás a Google Classroom és a Google alkalmazások megismerése, gyakorlati felhasználásának lehetőségei, valamint a nyelvórákon felhasználható különböző kvíz-, podcast- és videókészítő weboldalak megismerése volt.

A szállásom egy diákszállóban volt, nagyon közel az iskolához. Az iskola ás a szállás is a belváros közelében volt, gyalog is könnyen elérhetőek voltak a nevezetességek.

Úgy érzem, hogy az Erasmus+ által biztosított képzés nagyon hasznos volt, szakmai fejlődésem mellett megismertem egy csodálatos országot, az ott élő nagyon nyitott és barátságos embereket, ezenkívül új kapcsolatokra tettem szert.

Kategória: Angol nyelvterület
1. oldal / 2