Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Elemek megjelenítése címkék szerint: izland

Ersamus+ utam 2023. július 16-22 között Izlandon valósult meg.  Izgalmas kontraszt volt, hogy a Liszt Ferenc repülőtéren 40 fokban szálltunk fel. A verejték patakokban csorgott rólam. Reykjavikban leszállva 8 fok fogadott és rendkívűl erős szél csapott meg. A rövidnadrág pillanatok alatt vastag nadrágra lett cserélve. Az ország unikális, kietlen, izgalmas arcát már a repülőtértől a szállásig tartó buszúton is megmutatta. Mindenhol vulkáni törmelék, rendkívül gyér növényzet, ritkán lakott települések, füstölgő gejzírek fogadtak. Az embernek nem véletlen az a benyomása, hogy egy új bolygóra csöppent.

  A szállásom Reykjavik központjában, a város ikonikus evangélikus templomának, a Hallgímskirkja szomszédságában volt. A Baron's Hostel kalandvágyó túrázók ezreit szállásolja el évente. A mindig telt házzal működő hostelben a teljes menetfelszerelésben nyüzsgő felfedezők csillogó szemmel mesélik napi elményeiket esténként. Nem nehéz beszélgetésbe elegyedni a tágas konyhák, folyosók és társalgók rengetegében. A hét folyamán a négy ágyas szobámban én voltam az egyetlen állandó tag. Tudtam minden nap, hogy mástól köszönök el reggel és este már új szobatársaknak mutatkozom be nagy serényen. Ez rengeteg beszélgetésre, eszmecserére adott lehetőséget. Ennyi anyanyelvi angollal soha nem találkoztam. Volt ausztrál, amerikai, angol, kanadai, német, ukrán, finn, spanyol, koreai szobatársam. Azt gondoltam először, hogy a szoba koedukáltsága fog okozni kellemetlenségeket, de meglepően természetes volt.

A választott kurzusom a spanyol központú PMS iskola szervezésében valósult meg, melynek címe BODY-MIND-NATURE CONNECTION: WELL-BEING FOR A FULLY AWARENESS AND HEALTHY LIFESTYLE.

Mivel minden héten számos új kurzusuk indul, így már érkezésünk napján a helyi Central Hotel előadó termében tartottak egy átfogó bemutatót az iskoláról, oktatókról és egyáltalán Izlandról. Egy igazi, helyi viking szemén keresztül ismerhettük meg Izlandot először bemutatóján, majd idgenvezetésén keresztül. Mint megtudtuk nincs igazán természetes növény és állatviláguk, és egy applikáció segítségével követik nyomon, hogy a házasságok ne legyenek belterjesek.

A kurzust két spanyol fiatal testnevelő tanár hölgy tartotta. Alicantéból, a suli központjából érkeztek. Nyitottságuk, lelkesedésük, optimizmusuk, közvetlenségük alapjában megalapoztak egy kiegyensúlyozott atmoszférát. Jókedvük ragadós volt. Kollégáktól több kritika érte angol tudásukat és az általuk vezetett gyakorlatokat. Véleményem szerint mindkettő rendben volt. Az erős akcentusuk nem ment a kurzus rovására. A relaxációra pedig kell egyfajta nyitottság. A kuzuson a német többségen kívül, magyar, cseh, horvát, holland, ír és francia kollégák vettek részt. Minden napunkat a Centerhotel Mirgardur- ban kezdtük egy közös reggelivel. Itt a svédasztalról egészséges ételeket kellett összeválogatnunk, amit közös WhatsApp csoportunkban meg is kellett osztanunk. Bár túl sok instrukciót nem kaptunk hozzá, hogy mi is számít igazán egészségesnek. Többségében testnevelők voltunk, úgyhogy azért volt némi fogalmunk róla. A délelőttök első fele iskolabemutatókkal telt. A második fele légzőgyakorlatokkal, relaxációval, ötletes figyelmet fejlesztő outdoor játékokkal. Először egyéni feladatokkal kezdtünk, amiben a fő cél a test és az elme közötti kapcsolat megteremtése volt. Ezt követte a másokhoz való kapcsolódás. Egy parkban játszottunk csoportos játékokat, majd később a hét folyamán egy mesterséges homokos tengerparton. Sok jó ötletettel gazdagodtunk, amit tantermi környezetben is alaklmazhatunk. A hét vége felé pedig a körenyezethez való kapcsolódást egy kis erdei túrán keresztül tapasztalhattuk meg, melynek végén a hegy tetején egyedi panoréma nyílt a fővárosra.

Az iskola szervezett számos délutáni kirándulást. Az első alkalommal láva túrára mentünk egy buszos kirándulás keretében. A Geldingalir völgybe látogattunk el, ahol két évvel azelőtt hatalmas lávfolyam csordogált. A frissen kihűlt lávaföldön járkáltunk, illetve megcsodáltuk a Fagradalsfjal hegyet, melynek tetjéről teljes egészsében feltárult előttünk az egykori kitörés útja. A következő napon a Blue Lagoon- ba látogattunk el kiadva a hét fáradalmait. Ennek a különlegessége, hogy egészen egyedi környezetben távol mindentől egy pusztában található spa. A geotermikus tengervíz egészen egyedi élmény szaunával, koktélozással, arcmaszkkal összekötve. A következő napon pedig a Golden Circle utat jártuk be, ami Izland leglátványosabb kiránduló útvonala. Egészen érdekes, hogy amit ők településnek hívnak azt mi inkább tanyavilágnak titulálnánk. Megnéztük a Pingvellir Nemzeti Parkot, a Gulfoss vízesést, majd gejzír kitöréseket lestünk. Az utlsó nap pedig a Perlan múzeum interaktív kiállítására látogattam el.

Az ottlétem alatt vulkánkitörés volt a Litli- Hrútor hegy közelében a fővárostól 40 km-re. Négy másik kurzustársammal összefogva béreltünk egy autót és kaptunk a alkalmon, hogy szemügyre vegyük a frissen feltörő láva útját. Körülöttunk forrongó vulkáni törmelékek, meg hamu volt mindenfelé. Egészen izgalmas volt testközelből megtapasztalni a természet mindenek feletti erejét.

Említésre méltó, hogy a nyári három hónapban gyakorlatilag nem sötétedik be. Éjszaka 23:00 körül megy le a nap, de utána is világos marad, egy kisebb szürkület áll be néhány órára. Ennek köszönhetően éjszaka indultam el szemügyre venni Reykjavik világítótornyát és ha már ott voltam kisétáltam Európa legnyugatibb pontjára, ahol páratlan látvány tárult elém az Atlanti óceán nyílt vize láttán. Izgalmas volt, hogy éjfélkor lakatlan területen nem volt szükség semmiféle világításra. Ahogy jöttem hazafelé a golfpályákon pedig mindenfelé edzéseket tartottak még, amikor itthon nálunk már mindenki rég nyugovóra tért. A városban az összes bár bezár éjfélkor és a security nem túl kedvesen pillanatok alatt kirakja az embert. Ezt több fórumon olvastam is, de a bőrömön is megtapasztaltam.

Amit végül mindenek felett kiemelnék, hogy rengeteg nagyszerű magyart megismertem kurzuson belül és kívül is. Olyannyira jó társaság jött össze, hogy azóta már személysen is találkoztunk Szegeden, illetve folyamatosan tartjuk egymással a kapcsolatot Massengeren.

Kategória: Angol nyelvterület

 

2023. augusztus 19. és augusztus 26. között Izland fővárosában, Reykjavíkban vettem részt egy „Innovative Methodologies and ICT tools in the Classroom” című képzésen, amelynek keretein belül az osztályteremben használható innovatív és interaktív módszerekkel ismerkedtünk meg, valamint számos új mobiltelefonos alkalmazást vagy érdekes szoftvert is bemutattak nekünk (pl. Trello, Goose Chase, Edmodo). A képzés Reykjavík belvárosában, egy szálloda épületében folyt, hétfőtől péntekig minden nap 9:00-kor kezdtünk és 14:00-kor fejeztük be a tanulást. A képzésre számos egyéb országból is érkeztek kollégák, úgymint Ausztriából, Görögországból, Spanyolországból, Romániából vagy Lengyelországból, így volt lehetőségünk kapcsolatokat is építeni, hiszen a képzés valamennyi napján csoportokban dolgoztunk különféle, IKT-alapú feladatokon. A képzés alatt személyes portfóliót is kellett készítenünk digitális formátumban, amelyben összeszedtük, hogy mit is tanultunk az egyes napokon; ezt az utolsó, pénteki napon be is mutattuk egymásnak. A portfólióban olyan eszközök és módszerek jelentek, mint pl. a projektalapú tanulás, a gamifikáció, a kooperatív tanulás vagy a tükrözött osztályterem. Emellett rövid, egyszerű feladatokat is megismertünk, amelyek jól használhatók pl. tanórakezdésnél. Az angol nyelvű képzés összességében igen hasznosnak bizonyult, az oktató fiatalos lendülettel vezette az órákat, nagyon hiteles volt és bármilyen kérdéssel lehetett hozzá fordulni. Egy nagyon szuper telefonos alkalmazással ismerkedtünk meg az utolsó napon, ami azonnal mindenki kedvencévé vált. A Goose Chase lényege, hogy a tanár különféle feladatokat ad a csoportokban dolgozó diákjainak, akik a városban (vagy egy adott terepen) sétálva megoldják ezeket. A tanár a tanteremben ülve rögtön értesül egy-egy teljesített feladatról, sőt azonnal visszajelezhet a diákoknak. A feladat a legtöbb esetben képek készítése egy-egy izgalmas szituációban (pl. az utcán kell keresni három olyan embert, aki eltérő országban született és a csoportnak közös képet kell készíteniük velük). Ezt az alkalmazást biztosan fogom majd használni egy-egy külső helyszínes iskolai foglalkozáson is. Örülök annak is, hogy az egy hét alatt lehetőségem volt az angol nyelvet használnom, gyakorolnom.

A tanulás mellett természetesen Izland látnivalóira is jutott idő. A szervezők különféle kirándulásokat szerveztek nekünk, hogy Izland leghíresebb természeti szépségeit a saját szemünkkel is láthassuk. Jártunk például gleccsereknél (Sólheimajökull), vulkánoknál és gyönyörű vízeséseknél is (pl. Gullfoss, Seljalandsfoss, Skogafoss). Szerda délután meglátogattuk a Kék Lagúnát, ahol egy pihentető délutánt töltöttünk el. Remek volt látni az Észak-amerikai- és az Eurázsiai-kőzetlemez találkozását, de az Atlanti-óceán hatalmas hullámai is lenyűgözőek voltak. Megtekintettük a Reynsidrangar tengeri sziklát, valamint a Reynsifjara (Fekete tengerparton) is sétáltunk, amely – többek között – kiszámíthatatlan hullámairól híres. Természetesen gejzírt is láttunk, ami hihetetlen élmény volt. Földrajztanárként az itt látottakat kiválóan tudom majd használni a tanórákon, hiszen Izland mint tananyag többször is megjelenik a 9. évfolyamon (pl. magmás tevékenység, geotermikus energia).  Az utolsó napon a Perlan Természettudományi Múzeumban jártunk, ahol Izland különlegességeit mutatták be rendkívül izgalmas módon: sétálhattunk egy jégbarlangban, beülhettünk a planetáriumba, ahol nagyon színvonalas felvételeket tekinthettünk meg az északi fényről, emellett egy izgalmas, vulkánkitöréseket bemutató rövidfilmet is megnézhettünk. Ez a nap megmutatta Izland csapadékos oldalát is, hiszen ilyet előtte nem láttunk, lévén, hogy nagyon napos idő volt szinte egész héten. Izland nagyon jó benyomást tett mindannyiunkra, rendkívül színes természeti értékkel rendelkező szigetországról van szó, ahol barátságosak az emberek, rendezettek a közterületeket és vidámak a mindennapok – legalábbis egy hét alatt egy ilyen kép rajzolódott ki az országról.  

Kategória: Angol nyelvterület
szerda, 02 augusztus 2023 21:44

Smart Teachers Play More Izlandon

2023. július 15-én érkeztem meg Izland fővárosába, Reykjavíkba, hogy részt vegyek a Smart Teachers Play More című képzésen.

A képzésen arról tanultunk, hogyan kapcsolhatjuk össze a tanulást a szabadtéri vagy akár tantermi mozgásos játékokkal, mindfulness gyakorlatokkal. Hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk ezeknek a jótékony hatását, természetesen minden feladatban aktívan részt vettünk, mi is játszva tanultunk. Az tetszett a legjobban a kurzusban, hogy a játékokat különböző tantárgyakba építve ismertük meg, tehát azok nem tantárgyspecifikusak, valamint nekünk is többször ötletelnünk kellett, milyen formában tudnánk beilleszteni a saját óráinkba, amit meg is osztottunk egymással. Voltak gyakorlatok, amikhez nem, vagy csak néhány eszköz kellett, illetve olyanok is, amihez több is, így a gyakorlatok egy részét akár azonnal be lehet illeszteni egy órába. Azonban a nagyobb eszközigényű gyakorlatokat is izgalmasnak, hasznosnak tartom, így várom, hogy szépen lassan bővítsem az eszköztáram.

A tanuláson kívül a sziget egy részét is megcsodálhattuk. A képző által szervezett fakultatív túra keretén belül elutaztunk a Kék Lagúnához, körbementünk az Arany körúton, és a déli partvidéket is bejártuk. Ezen kívül nem hagyhattuk ki az izlandi lovon lovaglást, a Snæfellsnes-félszigetet, továbbá lestünk lundákat és fókákat, és megkóstoltuk az izlandi báránylevest és a bárányhúsvirslis hot dogukat is.  

A csoporttársak között voltak, akik Németországból, Csehországból, Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból, Finnországból, és akik egészen a Föld másik oldaláról, Curaçaoból érkeztek. Hogy a kurzuson és a túrákon kívül is ismerkedjünk, egy kulturális est került megrendezésre, ahol minden ország bemutathatta a hazai finomságait, amiből az este folyamán falatozgathattunk. Mivel a képzésen az angol nyelvet használtuk, egymással is természetesen angolul kommunikáltunk, így nem utolsó sorban az angol nyelvet is szinte egész nap gyakorolhattam.

Hálás vagyok az intézményünknek és koordinátorunknak, Tóth Margitnak, hogy lehetővé tették számomra ezt az utazást, a részvételt ezen az Erasmus+ képzésen.

https://vorosmarty-szeged.hu/palyazatok/erasmus

Kategória: Angol nyelvterület

2023. júliusában Izlandon vettem részt a PMS szervezésében egy, a módszertani megújulást informatikai keretek közé helyező kurzuson. Vasárnap Reykjavík szívében egy „plenáris” előadáson megismerhettük a képzés szervezőit, trénereinket, információkat kaptunk nem csak a tanfolyamról, de az előttünk álló napok kulturális programijairól is. Elhangzott a vezérgondolat is: Nem elsősorban a kurzuson elsajátított ismeretanyag a fontos, hanem sokkal inkább a nemzetközi kapcsolatok építése, a fogadóország kultúrájában való lehető legmélyebb megmerítkezés; az európai polgárrá való kiteljesedés. Helyi idegenvezetőnk bepillantást engedett Izland múltjába és jelenébe, legendáiba és hétköznapi valóságába. A bemutató után közösen bejártuk a belvárost, megtekintettük a fő nevezetességeket, a parlamentet, az ikonikus templomot, a helyi történelem és kultúra mementóiként funkcionáló legjelentősebb köztéri szobrokat..

Reykjavík kicsi, élhető, színes, csodálkozásokkal teli, patyolattiszta. Minden 20 perc sétára. Az időjárás szeles, változékony, 9-20 fok, pólós időtől a sapkás sálas kabátos két pulóveresig bármi. Napjában többször. Nyáron éjféli nappali világosság, végtelen nappalok, elképesztő naplementék. A napszaktól és a nap állásától függően a város ugyanazon pontja is egy rendkívül széles spektrumon mozgó látványt, élmént képes nyújtani. Szállásunk a belváros szívében volt, egy izlandi-magyar házaspár túláradó vendégszeretetét, gondoskodását, helyismeretét, főzőtudományát élvezhettük.

A kurzuson tizenhatan voltunk, magyar, cseh, olasz, német, szlovén, spanyol, lengyel kollégákkal tanultuk közösen a kooperáció és kollaboráció, a pármunka, csoportmunka rögös útján a legújabb applikációk összehasonlító elemzésén, szórakoztató felfedezésén keresztül azt, hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a különböző szaktárgyaknak, hogyan lehet érdeklődésüket felkelteni, fenntartani.

Egyéni kirándulásokra az lehetőség kevés, bár a bátrabbak autót béreltek és megközelítették az éppen kitörő vulkánt. Négy közös kiránduláson volt lehetőség részt venni, a három félnapos buszos túrát szombaton egy egész napos tette teljesé. A táj egyedi, sehol nem látott. Hőforrások, kénes vízbugyogások, vízesések, vulkánok, gejzírek, a két kőzetlemez találkozása, gleccserek, patakok, vulkáni erők nyomai. Birkák, lundák. Trollok, elfek.

Iskolám, a szegedi Tömörkény Gimnázium Erasmus tevékenysége évekre visszatekintő, széleskörű, a továbbképzések mellett job-shadowing tevékenységekre, és diákmobilitásokra is kiterjedő. Az érdeklődő kollégák itt találhatnak rólunk bővebb információt: https://tomorkenyi-szeged.edu.hu/index.php/erasmus/akkreditacios-palyazat-2022-2027

Kategória: Angol nyelvterület
csütörtök, 05 január 2023 17:14

Hideg vízből főzz teát!

2022. október 8-tól részese lehettem a Structured Educational Visit to Schools & Training Seminars in Iceland képzésnek Izlandon. 16 országból 102 pedagógussal közösen volt módom bepillantani a helyi oktatási rendszerbe, és a 3 iskolalátogatás alkalmával megtapasztalni az oktatási módszereiket.

Múzeumlátogatás alkalmával ízelítőt kaptam az izlandi nép történetéből, kultúrájából. Kirándulásokat tettünk a lenyűgöző természeti csodákhoz: vízeséseket, vulkánokat, gejzíreket, egymástól távolodó tektonikus lemezeket, fekete homokot a strandokon, valamint gleccsereket néztünk meg. A szél állandó kísérőnk volt, szerencsére azonban az eső elkerült bennünket. Lenyűgöző, ahogy az izlandi emberek a természettel harmóniában élnek: kiaknázzák az erejét és az adottságait, ugyanis a hőforrásaikat a házaik fűtésére és a melegvíz ellátásra használják, ugyanakkor alázatosan együtt élnek az erős széllel, a kemény hideggel, a zord, változó időjárással. Ugyanígy a gyerekek is, hisz az iskolában is minden időjárásban az udvaron játszanak, megtanulják a természet tiszteletét, és edzetté válnak a kihívásaira.

Az általam látogatott iskolákban azt tapasztaltam, hogy nagyon fontos az elfogadás, az együttműködés, a közösség, a rugalmasság, az autonómia, a nyitott terek, a kreativitás és a jóllét. A háztartástan, azaz a sütés-főzés tanóra tetszett nekem a legjobban, a megkérdezett izlandi gyerekeknek is ez a kedvenc tantárgya.

Igazi kihívás volt számomra, hogy idegen nyelvi környezetben, ismeretlen helyen, ismerősök nélkül kell helyt állnom, de úgy a szervező csapat (English Matters), mint a részt vevő kollégák, valamint az izlandi emberek rendkívül segítőkészek, barátságosak, figyelmesek voltak. Nekem hatalmas élmény volt, bármikor szívesen visszamennék!

http://csontvaryiskola.hu/erasmus.htm

Kategória: Angol nyelvterület
kedd, 08 november 2022 16:33

Smart Teachers Play More - Izland

2022 augusztusában Izlandon töltöttem egy hetet, ahol résztvettem a Smart Teachers Play More képzésén. Nagyon hasznos és interaktív volt a kurzus, rengeteg új ötlettel gazdagodtam. Lehetőségünk volt belelátni és megismerni a kurzus egyéb résztvevői által egyéb országok iskolarendszerét is, kiemeltképpen Izlandét. Az egyes játékok úgy voltak bemutatva, hogy egészen óvodáskortól, akár gimnáziumi szintig alkalmazhatók legyenek kisebb változtatásokkal.

Maximálisan a résztvevők érdeklődéséhez igazították a tananyagot, és számos lehetőséget biztosítottak a tanultak gyakorlati alkalmazhatóságának megbeszélésére. Sok gyakorlati ötlettel és játékkal ismerkedtünk meg, amiket el is játszottunk, ki is próbálhattunk. Az oktatók nagyon magas színvonalon vezették a képzést, és mindenki észrevételeit figyelembe vették.

Az iskola mellett minden napra jutott egy-egy kultúrális program is, Izland csodálatos hely. Ellágattunk a Blue Lagoonba, végigjártuk a Golden Circle Tourt, láttunk vízesést, kráter tavat, gejzíreket, sőt, még egy aktív vulkánt is. Mindenkinek szívből ajánlom Izlandot és a fent megnevezett képzést, hazatérve az Erasmus programról már több ott megismert játékötletet kipróbáltam óvodai csoportomban.

Kategória: Angol nyelvterület
Címkék:
szerda, 19 október 2022 20:09

Izlandi fények

 

Évek óta igyekszem felkelteni a tanulók érdeklődését a földrajz óráimon, mert a klíma problémák és megoldásuk a jövő generáció kezében van.

2022.augusztus 19-27-ig részt vettem Reykjavikban (Izlandon) egy Erasmus képzésben „Climate Cares” (klíma problémák) témában, angol nyelven.

Oktatónk egy nagyon sokoldalú, kedves spanyol hölgy volt, és a csoportban voltak még olasz, francia, horvát és német pedagógusok is.

A képzés érintette az éghajlat változását,

  • az óceánok felmelegedését és a vízszint emelkedést,
  • az éhezést és élelmiszer pazarlást,
  • a hulladékkezelést,
  • a háztartások energia pazarló felhasználását,
  • a közlekedés és utazások óriási energiaigényét. 

Kézműves tevékenységet, és egészséges reggelit is készítettünk, ezek olyan hasznos ötletek voltak, amiket az iskolai tevékenységeimbe is be tudok építeni.

A képzés reggel 8:30--14-ig tartott egy gyönyörű helyen, egy tengerparti hotelben. A délutáni órákban szinte minden napra voltak programok, amiket az iskola buszával bonyolítottak le a szervezők. Körbejártuk a „Golden circle” híres útvonalát, és fürödtünk a világhírű „Blue Lagune”-ban is.

A szigetlátogatás földrajz tanár szemmel óriási élmény volt. A vulkánok, gejzírek, iszapfortyogók, egy működő geotermikus erőmű  meglátogatása, mind-mind a földrajz tananyag része, és azóta már használtam is az órákon azokat a PPT-ket, amiket csoportos munkákban készítettünk, és a helyszínen készített fotókat is.

Nagyon ajánlom minden pedagógus kollégám számára, akik értékelik az érdekes továbbképzéseket, a különleges természeti környezetet, hogy bátran látogassanak el Izlandra, hihetetlen élményben lesz részük!

Kategória: Angol nyelvterület
szerda, 21 szeptember 2022 08:59

Izland - Ember és természet harmóniája

Beszámoló a 2022. július 17–23. között tartott „Gamification and Active Methodologies in Education” Erasmus+ KA122-SCH továbbképzésről.

A Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Iskolaközpont rendszergazda-informatikus dolgozójaként volt szerencsém részt venni az Erasmus Plus rövidtávú továbbképzési program keretében az Izland fővárosában, Reykjavíkban szervezett „Gamification and Active Methodologies in Education” című képzésen a spanyol Projet Management Spain Erasmus Plus szervezésében. Ennek során betekintést nyerhettem a komputeres játékok elemeiből építkező oktatási módszertanba és – ami legalább ennyire fontos - az Európai Unió különböző tagországaiból érkezett kollégákkal is megismerkedtem. Remélem a képzés során szerzett új tapasztalatok és más EU-s iskolákkal kialakított kapcsolatok hozzájárulhatnak a küldő intézményem első rövid távú Erasmus+ pályázatának sikeréhez, hosszabb távon az intézményi akkreditáció megszerzéséhez.

Már az első órán kiderült, hogy a kissé ködös „Gamification” fogalom a számítógépes játékoknál alkalmazott technikák-metódusok oktatásba való átültetését jelenti, melyek ösztönzőleg hatnak az infokommunikációs mobileszközeikkel gyakorlatilag szimbiózisban élő diákok számára. A módszer alapja az ún. „Fun Theory”. E tudományosan (humán etológia) is vizsgált elmélet szerint az ember (felnőttek és gyerekek egyaránt) alapvetően kíváncsi faj és a sokszor játékosan meghökkentő figyelemfelkeltő technikákkal nagy hatékonysággal lehet kiváltani belőlünk a kívánt hatást/reakciót.

A kurzus többnyire gyakorlati példákon keresztül vezetett be a Gamification világába és a játékos tanulási élményteremtés folyamatába (Gamified Learning Experience). A kooperatív munkafeladatok azon túl, hogy lehetőséget adtak a népszerű oktatást segítő digitális platformok, appok, szoftverek kipróbálására, segítettek a különböző kultúrákból és oktatási rendszerekből érkezett európai tanárokkal való szakmai diskurzus elindításában is. Az internacionális és az interdiszciplináris közeg még előnyünkre is vált a csoportos tevékenységeknél, néha egészen váratlan irányból jött a megoldás és olyan különböző perspektívákból is megvizsgáltunk bizonyos kérdéseket, amik számomra nem voltak evidensek. Rengeteg tapasztalatot cseréltünk, miközben közösen elkészítettük egy meghatározott digitális platformon az adott típusú oktatási segédanyagot. A kurzus eleji, a résztvevők küldő intézményét bemutató egyéni prezentációk során már sikerült egymás nevét, nemzetiségét, tanított tárgyát memorizálni, így nem kellett minden alkalommal kikérdezni az adott pedagógus kollégát.

A továbbképzést szervező spanyol PMSE+ csapata és az oktatónk, Noemi Martinez teljes mértékben felkészült volt. Az órák során segítőkész és profi munkát végzett mind a kötelezően leadandó anyag, mind a délutáni kulturális programok (Blue Lagoon, Lava Tour, Golden Circle túrák) szervezése során. Ha esetleg óra közben technikai probléma adódott (pl. lassú/szakadozó wifi kapcsolat), Noemi-nek mindig volt „B”-terve, hogy a tematikában szereplő anyagot elsajátíthassuk. Belekóstolhattunk a VR és az AG (Virtual és Augmented Reality) világába is, ami vitán felül a legvidámabb foglalkozások egyike volt. Sajnálatos módon a világjárvány ezen a távoli szigeten is utolért minket, de egyik érintettet sem viselte meg nagyon a vírusfertőzés.

A tanulás mellett pár emblematikus helyszínen tett kirándulás alkalmával kicsit magunkba szívhattuk Izland vadregényes hangulatát, amit a mai napig elképesztő természeti erők formálnak. Jó volt látni, hogy a helyi lakosok mennyire szeretik, védik és tisztelik a számukra otthont adó szigetet, nem próbálják meg leigázni, a végletekig kizsigerelni mint azt az öreg kontinensen tesszük. Izland 90%-a természetvédelmi terület, a megtermelt villamosenergiájuk, ivó- és melegvizük teljes egészében megújuló (geotermikus) forrásból származik. Ember és a természet harmóniája – így lehetne szavakba önteni azt az érzést, ami mindvégig velem volt izlandi utam során. A vadon legelésző lovak és juhok látványa, akiket csak a sötét és hideg hónapok beköszöntével gyűjtenek be a ridegtartásból még jó ideig velem marad.

 

Zsámbék, 2022.08.12.                                                           Sághy-Kovács István L.

Kategória: Egyéb nyelvterület

A Project Management Spain  Erasmus Plus, S.L.U. Climate cares! Education for a better environment kurzusán vettem részt Izlandon 2022. július 17-től július 23-ig.

A kurzus metodikája szervesen illeszkedett a fogadó ország természeti adottságaihoz, azok bemutatásához. A globális környezetvédelmi probléma sokoldalú megközelítése, a jó gyakorlatok bemutatása kellemes  hangulatú foglakozásokon történtek. A változatos munkaformák, előadások, a szemléltetés, a hozzánk eljuttatott anyagok nagyban segítették a téma feldolgozását. A főváros és a környék megismerésére a kurzuson belül és azon kívül is lehetőséget biztosítottak. A 9 órás kezdés és a kurzus helyszíne jónak bizonyult. A tanár felkészültsége és közvetlen személyisége jó munkalégkört teremtett.

Bővebben: https://zsuzsa.reykjavik.webnode.hu

Kategória: Angol nyelvterület
Címkék: