Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Bagi-Fiatal Lilla

péntek, 03 november 2017 09:03

One week course for teacher of music

Egy hetes zenei fesztivállal egybekötött kurzus Cheltenham-ben

(One week course for teacher of music)

   A csoportos Erasmus+ pályázat eredményeképpen Angliába, Cheltenhambe mehettem ki egy hetes zenetanári kurzusra rögtön a nyári szabadságom első napján. Nagyon nagy izgalommal készültem a képzésre, elvégeztem előtte egy angol tanfolyamot is, hogy megfelelőképpen felelevenítsem az angoltudásom, különös tekintettel a zenei témákra, szakkifejezésekre. Már az indulás előtt nagyon kedves tájékoztató és segítő leveleket kaptam a szervezőktől, emellett a kurzusrésztvevőkkel, zenésztársakkal is felvettük a kapcsolatot. Nagyon jó volt, hogy velem együtt öt féle nemzetet képviseltünk, (olasz, spanyol, lengyel, lett, magyar) és tapasztalatokat cserélhettünk. Csak dicsérni tudom a kinti szervezést, fantasztikusan előzékeny, segítőkész és barátságos volt a kapcsolattartónk, mindenben számíthattunk rá. Emellett a kis csapatunk is folyamatosan figyelt egymásra, összetartottunk és együtt érkeztünk minden egyes programra. Sajnos az egy hét kevés volt az igazán nagy barátságokra, de talán kialakult mindenkivel egy jó kapcsolat és a későbbiekben is számíthatunk egymás jó tanácsaira segítő hozzáállására.

      Öt kisebb angliai várost ismerhettünk meg a környéken. A lenyűgöző Bath városát egy napos kiránduláson, vezetett túrán keresztül tekintettük meg. Az állandó helyszínt Cheltenhamet is körbemutatták szintén egy izgalmas túrán keresztül, itt megnéztük a zeneszerző Gustáv Holst múzeumát, a városi koncertteremben és a Pitville Pump Roomban is hallgattunk nagyszerű hangversenyeket. Emellett sokat voltunk a szomszédos Gloucesterben ahol rendszeresen látogattuk a Zeneakadémiát, kicsit betekinthettünk az iskola életébe növendékkoncerteken és bemutatóórákon és a próbákon keresztül. Gloucester történelmi katedrálisában is hallgattunk kiváló kórus és zenekari koncerteket. Iskolalátogatásra két varázslatos kisvárosba, Worcesterbe és Churchdownba mentünk.

     A továbbképzés nagyszerű lehetőség volt számomra az angol nyelv gyakorlására, kifejezetten zenei kifejezésekkel is bővíthettem tudásomat, hiszen aktív zenei foglalkozásokon, workshopokon, előadásokon vettünk részt. A kurzus szerencsésen össze volt kapcsolva egy zenei fesztivállal, emellett több más fesztiválnak is otthont adott ebben az időben Cheltenham, mely nagyon pezsgő, élettel teli hangulatot kölcsönzött a városnak.

    A koncertélményeken túl kisebb-nagyobb rálátást kaptunk az angol zenei életre, a zeneoktatásra, a tanítás színvonalára. A hangszeres órák csoportban zajlanak, 3-4 növendéket tanítanak egyszerre, ez lényegesen más hozzáállást igényel a tanításban. Teljesen más a szemléletmód az úgynevezett iskolai zeneórákon is, ahol csoportosan oktatják a népszerűbb hangszereket (zongora, gitár, furulya, ütős hangszerek).

   Az egyes helyszíneken alkalmunk volt kicsit beszélgetni a helyi tanárokkal, bekapcsolódni az oktatásba az óralátogatások során. A növendékhangversenyeken nagyon tetszett, hogy megpróbálták minél jobban bevonni a közönséget a zenélésbe, aktivizálni igyekeztek a koncertek alatt őket.

     A helyi sajátosságok mellett a többi résztvevővel megvitattuk a saját zenei oktatási rendszerük felépítését, tananyagát, színvonalbeli különbségeket, ezek nagyon érdekes és hasznos beszélgetések voltak, kisebb kitekintést és rálátást adtak az Európai zeneoktatásra.

       Az egyhetes kurzus rendkívül sokszínű, mozgalmas, kifejezetten sűrű programlehetőségeket kínált a zenetanároknak, melynek során az élményekből, diskurzusokból, sikerült kellően feltöltődni és elegendő motivációt szerezni a további munkámhoz. Remélhetőleg sok mindent, főleg új szemléletmódokat, néhány metódust és a nyelvi tudást mindenképpen tudom majd kamatoztatni az iskolámban.

Bagi-Fiatal Lilla

zongoratanár

Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei AMI (1022 Budapest, Marczibányi tér 1.)

 http://www.kodaly-bp.sulinet.hu/

Egy hetes zenetanári kurzus Cheltenhamben az International Study Programmes szervezésében 2017.07.01-09-ig

21. századi kihívások – korszerű tanítás és tanári kompetenciafejlesztés projekt