Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Erika Farkasné Droppa

szerda, 30 augusztus 2023 15:53

Vonások és fogások

Egyéni beszámoló – Horvátország, Rovinj

2023. 07. 15-én kora reggel izgatottan keltünk útra férjemmel és két lánykánkkal, Horvátország Rovinj városát megcélozva.

Utazásunk kellemesen, jó hangulatban telt.

Szerencsésen, gondosan kiválasztott apartmanunk ablakából és a teraszról is csodálatos kilátás nyílt a tengerre, s nem mellesleg mindössze 4 perc sétára helyezkedett el az iskolától ahová jártam.

A képzés másnap, azaz vasárnap délelőtt regisztrációval kezdődött, majd este a tengerpart egyik remek éttermében kellemes vacsorával folytatódott. Itt lehetőségünk nyílt kicsit megismerkedni a csoporttársakkal, trénerekkel.

A kurzus, amin részt vettem: Vonások és fogások – Az írás és fogalmazás tanításának jelentősége az anyanyelv tanításában alsós pedagógusoknak - egyszerűen zseniális volt. Minden pillanatában érdekes, szuper játékos, interaktív. Trénereink:  Oravecz Márta (írás,) és Kivovicsné Horváth Ágnes (fogalmazás) egészen új, játékos módszereken keresztül mutatták meg a fogalmazás és írás előkészítésének alapjait. Ezen ismeretek birtokában itthon egyszerűbbé, a gyerekek számára is közérthetőbbé, átláthatóbbá tehetjük ezt a - korántsem egyszerű – területet.

Dolgoztunk önállóan, párban, és kisebb csoportokban is. Nagy örömömre szolgált, hogy sok volt a csapatot is jól építő, aktívan munkáltató, mozgásos feladat.  Mindeközben ismerkedtünk, sokat nevettünk, egymást segítettük, bátorítottuk bizonyos interaktív feladatokban. Jómagam is kicsit jobban megismerkedtem a - szintén Budapesten tanító - nagyon kedves padtársammal.

Továbbképzésem során alaposan, gondosan megtervezett órákon vettem részt, ahol trénereim rendkívül felkészülten, egyszerű, de annál nagyszerűbb eszközök sokaságát megmutatva oktattak.

Kollégáim, azaz csoporttársaim Magyarország legkülönbözőbb régióiból – Szeged környékéről, Pest megyéből, a Nyírségből érkeztek, de jöttek néhányan Kárpátaljáról is.

Az órák hétfőtől péntekig de. 8:30-tól 12:45-ig tartottak. Nagyon tetszett ez a délelőtti tanulás, mert minden nap szabad maradt a teljes délutánom. A családom eközben vidáman pancsikolt a tenger szebbnél-szebb strandjain, de szívesen indultak útnak velem még egyszer – délutánonként is -.

A strandolás, napfürdőzés mellett többször is végigjártuk Rovinj Óvárosának csodás, hangulatos, szűk utcácskáit, kikötőit.

Mindent összevetve: felejthetetlen 1 hetes élményben volt részem Rovinjban, mely egy remek továbbképzés mellett, a családi nyaralásomnak is csodás helyszínéül szolgált.

Készítette: Farkasné Droppa Erika

2023. 07. 24.

szerda, 19 október 2022 09:08

Barcelonai napok

Farkasné Droppa Erika a Budapest XVIII. Kerületi Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola
tanítójaként, első alkalommal vettem részt Erasmus + tanári mobilitásban.
Utazásomat nagy várakozással teli izgalmas, ugyanakkor – az idegen nyelv használata, és a család
távolléte miatt - kissé aggodalmas időszak előzte meg.
Aztán 2022 július 3-án este Spanyolország egyik csodás nagyvárosába, Barcelonába repültem, ahol
július 4-9-ig, a - Happy Schools: Positive Education for Well-Being and Life-Skills Development –
képzés résztvevője lehettem.
A képző intézményben egy remek hangulatú, négy különböző országból érkező, összesen 16 főből
álló tanulócsoportba kerültem, melyet többségében görögök, olaszok, lengyelek, s hárman magyarok
alkottunk. Az oktatónk Maria, sokszínű, változatos gyakorlati feladatokat, játékos
módszereket hozott az órákra, melyeket szívesen próbáltunk ki.
Iskolán kívüli programként egyik tanítás utáni esténken pedig, városnéző túrán vettünk részt, mely
rendkívül érdekes volt, és nagyon vidám hangulatban telt.
A képzés során módszertani tapasztalatokat gyűjtöttem, új tanítási módszereket igyekeztem
elsajátítani, megismerkedtem új gyakorlati feladatokkal, új kommunikációs technikákkal.
Számomra nagyon hasznosnak, s rendkívül érdekesnek bizonyult az is, hogy kapcsolatba kerülhettem
más nemzetiségű, kultúrájú pedagógusokkal.
Az oktatás angol nyelven folyt, melyet a jelenlévők mindegyike igen jól megértett, és beszélt.
Ezt sajnos magamról nem mondhatom/mondhattam el, s itt be is bizonyosodott, hogy az angol nyelv
tanulására nem ártott volna még több időt, energiát szánnom.
Kis segítséggel azonban én is aktívan vettem ki a részemet a közös munkából, s még inkább
motiváltnak éreztem magam abban, hogy tanuljam a nyelvet a továbbiakban is.
Az idegen nyelvi nehézségem ellenére, ez az utazás, a külföldön tanulás nekem sokat adott, jól
éreztem magam, s hálás vagyok a lehetőségért.

https://www.csontvaryiskola.hu/erasmus.htm