Firenze, Scuola Leonardo da Vinci- Corso „Italia Oggi”

Huszonéves koromban pár napot töltöttem Firenzében. Azóta reméltem, hogy visszatérek egyszer, hogy jobban megértsem, jobban átéljem. Ahova csak nézek, üzenet érkezik hozzám a múltból, a dolgoknak története van, makacs alkotóknak önérzete – Firenze a szabadság, a lehetőségek és az ambíció városa - látjuk Dávidot, a város egyik jelképét, ott áll a városvezetés palotája előtt s összpontosít: elhajítani készül parittyáját, hogy legyőzze az óriást.

A híres Medici-Riccardi palota durván faragott kváderkövein, újító építészeti megoldásain keresztül mondjuk épp Michelangelo szól. A szépségében egyszerű Santa Maria Novella templom (még a neve is légiesen és könnyeden hangzik, nemde?) homlokzatán a játékos csigavonal a gótikából a reneszánszba emel át. A belsőjében egy lélekzetelállítóan szép feszület ugyannattól a Brunelleschitől, aki a dóm monumentális kupoláját is megalkotta. Ó, a Dóm, naponta körbesétáltam, menet közben figyeltem, hogyan változik a látvány.  A Santa Crocéban hosszan bámultam a vénséges, alig látszó Giotto-freskókat, aztán körbejárva a nagy firenzeiek, Galilei, Rossini, Machiavelli, Michelangelo síremléke mellett még egy Danténak emeltet is találunk, de ő annyira megbántótott, megharagudott a firenzeiekre, hogy inkább Ravennába temetkezett. Fiesole városába felsétálva odaálltam a magaslatra, ahonnan a legenda szerint Leonardo tesztelgette a repülő szerkezetét…  Ezer és ezer élmény- Firenze izgalmas és fárasztó, tömény.

Igen, ez vonzott vissza, erre pályáztam februárban, amikor egy kattintással kiválasztottam az úticélt.

Hab a tortán, hogy tudok valamennyire olaszul, szeretem a hangzását. Délelőttönként élvezettel töltöttem el három órát (négy tanórát) az olasz nyelvért szintén lelkesedő társaimmal. Francescával, az oktatóval feladatról feladatra haladtunk, percre pontosan tartva a megadott tempót. Az iskolának remek, saját, toszkán történetekkel színezett és a helyi szókincset is becsempésző, módszertani szempontból klasszikusnak mondható tankönyve van: az intenzív tanfolyamokon egy könyv- 10 lecke- 10 nap, mindegyik végén teszt. Semmi 21. századi kihívás, se egy video, se mobilalkalmazás. Mégis, oly jól esett, csak haladni szépen, minden nap egy másik nyelvtani és szintaxikai kihívással találkozni (a B1 és B2 között szembejött kötőmód meg sokféle múlt meg feltételes mondat, logikai kötőelemek). A feladatok között azért volt idő beszélgetni meg kérdezni is. Házi feladatot is kaptunk, ki mennyit akart, „hisz vakáción vannak” - tette hozzá mindig Francesca.  Lelkiismeretesen megírtam őket, egy-egy prosecco mellett.

Az én programom szerint egy kiscsoportos kultúrtörténeti órán is részt vehettem kora délutánonként, amikor egy Dino Buzatti mesét, hol az olasz mozi történetéről olvastunk, vagy éppen Elena Ferrante két női hősének a barátságáról beszélgettünk.

Az iskola extra programokat is kínált, amiken érdemes volt részt venni. Hétfőnként városnézést tartott az olaszosan rekedtes hangú Monica, egy művészttörténész tanárnő. Szellemes, pletykákban és anekdotákban gazdag ismertetőket tartott egy-egy városnegyedről. Elárulta azt is, hogy ki is voltaképpen a szépmosolyú Mona Lisa, akitől Leonardo soha-soha nem vált meg, és hogy miért is nem Olaszországban őrzik a képet… Elvittek minket a modern Gucci múzeumba is, ajánlottak gasztro programot: közös pizzázást.  Péntekenként olasz filmklubot tartottak, újra láttam a Tea Mussolinivel c. filmet, ami szintén toszkánai történet.

Nagyon örülök, hogy családnál kértem az elhelyezést, szerencsém is volt: Eugenia, férje és két lányuk nyitottak, kedvesek voltak, olasz ételeket főztek, együtt vacsoráztunk és nem egyszer éjszakáig beszélgettünk. Születésnapomra tiramisut készítettek ajándékul. Egy másik szállóvendégük is volt, egy helyes brazil gimnazista lány, így aztán az esték is nemzetközi hangulatban teltek. Az utolsó este együtt mentünk az Uffizi-képtár melletti szabadtéri moziba egy indiai filmre.

A szállásom messze volt a belvárosi iskolától, s a buszozás helyett az ottani bérelhető bicikliket használtam. Az app kiválóan működött, a bringák könnyen fellelhetőek voltak, jól működtek, az utak védettek (ha meg nem, akkor sincs baj, hisz Olaszországban vagyunk, bicikli, busz, motorinók, dudáló autók jól megférnek) és még a cég neve is szellemes: RIDE MOVI, ami angolasz nyelven ilyesmit jelent: mozogj, nevess, élvezd. És tényleg: az Arno partján dolgozni, iskolába járni kerékpárral: nyaralás.

Néhányszor megszöktem a forró városból a természetbe vágyva. Nos, az erdő csendje itt nem létezik: kabócák milliói recsegnek, ordítanak, csak időnként halkulnak el, ha jön egy felhő. Az illatos olajfák meg ciprusok között, vagy Chianti szőlővidékén mászkálva, régi kicsi falvakba betérve a könyvekből ismert toszkán tájak hangulatát érezhettem. Egy vasárnap pedig még a tengerhez is elzarándokoltam, Livornóba.

Nem tudom, belefért-e volna ebbe a két hétbe egyéb. Így volt kerek egész, köszönet érte mindazoknak, akik lehetővé tették.