Andrásné Kucsera
Csapatépítés, személyiségfejlesztés a tanévet érintő jeles napok, témák, események ismeretében
Örülök és hálás vagyok, hogy az ERASMUS+ pályázatnak köszönhetően részt vehettem Rovinjban a Csapatépítés, személyiségfejlesztés, a tanévet érintő jeles napok, témák, események ismeretében továbbképzésen. A kurzus a csodás kis város egyik középiskolájában volt megtartva, mely jól felszerelt intézmény, kellemes körülmények vártak minket.
A megérkezésünk, bejelentkezésünk után bemutatták a trénerünket Uhrin Csabát, aki mindent megtett azért, hogy a képzés végére egy nagyon jó, összeszokott csapat lettünk.
Az első nap az ismerkedésé volt, megismertük a trénert és a csoporttársakat is, akik közül volt Felvidéki is. Este egy finom, közös vacsoránk volt a tengerparton, ahol folytattuk az ismerkedést, beszélgetést.
A második nap névjátékokkal, gyakorlatokkal, különböző helyzetek megadásával folytattuk az ismerkedést. A Játék kaleidoszkóp csoporttal is volt közös játékunk.
A harmadik nap ünnepekkel foglalkoztunk, ezekkel kapcsolatos gyakorlatokat, játékokat tanultunk. A következő nap az integráció, a beilleszkedés segítése volt a téma, ennek megfelelő gyakorlatok, játékok megismerése volt a cél.
Az ötödik nap az ön- és társismereté volt különböző helyzetekben, majd hatodik napon a csapatépítés volt a téma a közösségépítés jegyében.
A program zárónapján értékelés, visszajelzések, tanúsítványok átadása, majd zárásként hajókirándulás volt.
A szabadidőnkben sétáltunk a zegzugos utcákban, megnéztük a város és a környékbeli városkák nevezetességeit és természetesen megmártóztunk a tengerben is.
Nagyon tartalmas hetet töltöttünk Rovinjban, köszönhető a szervezőknek, kiszolgálóknak valamint a trénerünknek. Nagyon szép élménnyel, sok új játékkal, baráttal, gyakorlattal lettünk gazdagabbak, melyeket az itthoni munkánkban kamatoztathatunk. Ami nagyon fontos, sok új barátot ismertünk meg határon innen és túlról.
Köszönöm a szervezők munkáját, kívánok további sok sikert és jó szervező munkát a következő évekre is.
Kucsera Andrásné
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal