Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Szigeti Mátyás

kedd, 04 szeptember 2018 16:10

Bell wellness

2018. július 16-tól vettem részt az Educational Technology Today című kéthetes továbbképzésen a Bell Teacher Campuson Cambridge-ben. A szállásról és az étkeztetésről a Homerton College gondoskodott.

Miért is wellness/jólét, ami ezt a két hetet jellemezte?

  1. Igényes angol nyelvi környezet. A kurzus folyamán különféle fórumokon legalább tíz tanárt hallottam beszélni, mindnyájukat jellemezte a választékos, szépen formált angol beszéd. Figyelemre méltó, hogy a technológia kurzusunk vezetője Barney Barret workshopjain Shakespeare-ről tartott foglalkozást.

  2. Tanáraink a szakma emberei. Inspiratívak, izgalmas utakat jártunk be a pedagógiában.

  3. A kurzustársak jellemei, ötletei, gondolkodás módjai szintén a szellemi felüdülés részei voltak.

  4. A választott kurzuson kívül egy nagyobb tanári közösség részesei is voltunk, mert egyidőben legalább 10 kurzus zajlott. A heti két workshopra (20 témában), a heti 1 Culture talks-ra (10 témában) és Plenary talks-ra minden kurzusból közösen választhattunk, így még több nemzetből és országból származó kollégával ismerkedhettünk meg.

  5. A Bell közösségteremtő tevékenysége további szabadon választható programokkal valósult meg a délutánokon és estéken. Néhány ezekből: Welcome “Afternoon tea” at Bell Cambridge School, látogatás Londonba, Ely-be, a Wimpole Hall-ba, a Cambridge University Press Bookshop-ba, a botanikus kertbe, Punting lehetőség, egy Shakespeare darab megtekintése színházban, gitár est a Homerton College Buttery Bar-jában, film est a Cambridge-i Egyetemen végzett Steven Hawking-ról készült filmmel, British sports afternoon, Traditional Cambridge University Dinner-en való részvétel, Pub Quiz a Battery Bar-ban, Final Farewell Party.

  6. Remek szállásunk volt a Homerton College-ban, fejenként egy szoba zuhanyzóval, mosdóval.

  7. A reggeli és a vacsora fantasztikus minőségű volt, az impozáns Great Hall-ban.

  8. Az iskola személyzete mindenben segítségünkre volt, gond nélkül intézhettük a Europass-t, naponta kiírták az időjárás előrejelzést és programokat, fotópályázatot hirdettek értékes nyereménnyel, és még sorolhatnám.

Nem csak egy kurzusnak voltunk résztvevői, hanem egy egész nagy közösségnek: a Bell iskolának, a Homerton College-nak, a Cambridge University-nek, Cambridge városának és kulturájának. Voltak elvárások a pontossággal, a kötelező és a kötelezően válaszható programokkal, de mindenben érezhető volt az elfogadás: örömmel láttak bennünket a választott kurzusun, de örömmel és nyitottsággal a válaszható workshopokon, beszélgetéseken is. A jó hangulatú reggeliken és vacsorákon bárki mellé leülhettünk közös étkezésre, beszélgetésre. Külön élmény volt számomra a választott kurzusom vezetőjének, Barney Barrettnek megismerése a kötetlen beszélgetésekben.

Köszönöm a lehetőséget az Erasmus+ programnak és a pályázatot író kolléganőimnek!

Szigeti Mátyás

Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest

 

vasárnap, 04 október 2015 00:00

Technology in the ELT Classroom, Oxford

Angol tanároknak szóló technológia kurzuson vettem részt Oxfordban, a British Study Centres-ben, július vége-augusztus elején, két hét időtartamban. Mindössze hatan voltunk a csoportban, négyen Németországból, egy hölgy Spanyolországból és egy fő Magyarországról. Kurzusvezetőnk Paul, aki jó sok technológiai tapasztalattal, humorral és jókedvvel felruházott volt. Minden reggel, amikor megérkezett a terembe, humorral kapcsolódott be a társalgásba.

Az első két napon hangsúlyosan elméleti módszertanokat beszéltünk át, majd utána minden nap Ipaddel a kezünkben dolgoztunk. Megismertünk sok szoftvert, weboldalt, melyek az angol nyelvtanulást és tanítást segítik elő. Minden napra volt valami technológiai és csoport kreativitási próba, melyekkel mélyült az elsajátítás.

Tetszett az iskola szakmai igényessége és kommunikációja. Már a kurzus megkezdése előtt saját tanulás-menedzsment oldalon regisztráltak minket, ami további gazdag lehetőséget biztosított nyelvgyakorlásra, közösségi programokat hirdetett, stb. Ezen a felületen kellett még a kurzus megkezdése előtt otthonról megírnunk egy szintfelmérő tesztet, majd az egy-egy hétvégi értékelő kérdőíveket kellett kitöltenünk.

Az iskola minden nap délutánra közösségi programot hirdetett, amire fel lehetett iratkozni - pl. Pub Tour, de ez csak egy a sokkal érdekesebb kulturális és egyéb programok közül.

Természetesen jól megismerkedtünk az oxfordi sütikkel, kávézókkal, az emeletes buszokkal, a kerékpárkultúrával és a türelmes helyi közlekedéssel. Jómagam családnál szálltam meg, ahol leginkább ugyanilyen státuszban lévő francia kollégával tudtam a legjobbakat beszélgetni.

Ahogyan hirdeti magát a kurzus, főképpen angol nyelvtanároknak hasznos, akik nem riadnak vissza a technika használatától. Jó a kurzus azoknak is, akik nem nyelvszakosok, de saját órájukon szeretik alkalmazni a technológiát, és tényleg tudják az angolt az iskola által kért szinten - nem nyelvkurzus, de kiváló nyelvgyakorlási lehetőség.