A honlapunkon található projekteket az Európai Bizottság támogatta. Az alábbiakban korábbi mobilitásokon részt vett kollégák beszámolóit olvashatják.
A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
Varázsold elő tanítványodból a talentumot - Komplex 3+T
Kádár Gabriella ZsófiaA Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola Erasmus pályázatának keretében előszőr vettem részt külföldi kurzuson 2023. július 16-22-ig. A Varázsold elő tanítványodból a talentumot kurzust választottam, mert felkeltette érdeklődésemet a képességfejlesztés ilyen komplex megközelítése. Rovinj városkában volt a továbbképzés. A városka csodálatosan szép. Gyönyörű helyszínek, festői képek! Csodálatos egy hét volt. Nem csak a látni valók kápráztattak el, de a kurzuson szerzett ismeretek is sokat adtak számomra. A kurzus vezetője Orbán Sándor volt, aki lelkesedésével minden részvevőt magával ragadott. Tartalmas 5 napot töltöttünk együtt.
Az oktatás minden nap fél kilenctől egy óráig tartott kényelmes klimatizált termekben, így aztán még a meleg sem vonhatta el senki figyelmét. A foglalkozások tartalmasok, érdekesek voltak. Mi is kipróbálhattuk a különböző területeken történő fejlesztéshez használható feladattípusokat. Rajzoltunk, festettünk, és tornásztunk is. A labdás feladatok különösen izgalmasak voltak számunkra hiszen többségében más szakterületen dolgozunk, a csapat rendkívül színes volt: a rajz szakostól az informatika szakosig mindenféle szaktanár megtalálható volt a csoportban. A tehetséggondozás minden területen rendkívül fontos! Sok új ismeretség is köttetett ebben az időszakban ami a mindennapi munkánkban eredménye együttműködésre adhat majd lehetőséget.
Az első nap általánosságban ismerhettük meg Orbán Sándor módszerét. Művészetek+ Tudomány+ Sport együtt fontos! Tehetséggondozás: affektív, kognitív és szomatikus képességek párhuzamos fejlesztése kell, hogy megvalósuljon az igazi tehetséggondozáshoz. A következő napokban aztán minden nap egy újabb terület fejlesztésével ismerkedhettünk. Minden alkalommal ki is próbáltuk, milyen feladatokkal valósulhat meg a hatékony fejlesztés. Rajzoltunk, festettünk; ugráltunk, labdát dobtunk; tudományos előadást tartottunk. Az utolsó nap megismerkedhettünk a program eddigi sikereivel is.
A tartalmas délelőttöket tartalmas délutánok egészítették ki. A városkában majd mindennap sétálgattunk, hiszen Rovinj szépségével nem lehet betelni. Jártunk Pulában, ahol megnézhettük a római romokat is. Izgalmas delfintúrán vettünk részt a naplementében. Természetesen nem maradhatott el a tengerben való fürdőzés sem! Megkóstoltuk a helyi ízeket is.
A visszautazás előtt a programot egy csodálatos hajóút zárta, ami méltó befejezése volt a hétnek. Gyönyörű látványok, finom ebéd és fergeteges hangulat!
Nagyon köszönöm, hogy ott lehettem! Köszönöm a fantasztikus szervezést, a tartalmas programokat és hogy egy nagyon hasznos kurzuson vehettem részt!
Gödöllő, 2023.08.04.
Kádár Gabriella Zsófia
Beszámoló - Rovinj - Matekos játék, játékos matek képzés
Írta: Borbély BeátaBORBÉLY BEÁTA – ERASMUS - 2023. július 23-29 – Horvátország/Rovinj – BESZÁMOLÓ
Erasmus pályázat keretében a Rákospalotai Meixner Általános Iskola és AMI képviseletében először vettem részt külföldi kurzuson. Passzív és még hiányos angol nyelvtudásom miatt magyar nyelvű képzést választottam. Egy hétig volt alkalmam tanulni e gyönyörű, horvát, Adriai-tenger által ölelt kisvárosban, Rovinjban. A város egy kiálló szirtfokra épült, festői szépségű ékszerdoboz, olasz múltja jelen van mindenhol. Ennek azért is örültem, mert némi olasz nyelvtudással bírok. Matekos játék, játékos matek – képességfejlesztő tevékenységek, játékok feladatok alsós pedagógusok számára című kurzuson szereztem új ismereteket, tudást és ahogy a cím is sejteti sok-sok játékos ötletet. Hogy tegyük élvezetesebbé, élményszerűbbé a matematika oktatását? Mindemellett hasznos, tankönyvekben és egyetemen nem tanulható, egyéb nevelési-oktatási és tantárgypedagógiai gyöngyszemek is hozzájárultak a további szakmai életemhez. Ahogy folytak az órák pedagógus társaimmal magunk is megtapasztaltuk milyen az önálló, páros és csoportmunka, hogy tudunk ismeretlenül együtt dolgozni. Belefolytunk saját eszközkészítés rejtelmeibe is. Rácsodálkoztam, hogy a kapott inspirációk, ötletek adaptálhatóak más tárgyak tanítása során. A gyermek lételeme a játék, a kézzel fogható tapasztalás, azzal, amit a környezet, a mindennapok tálcán nyújtanak. Hát használjuk! Erre épült a kurzus tematikája. Számomra az is nagyon fontos, hogy a matematikával hadilábon álló gyerekeknek is sikerélményt hoz a játék. Megerősített, hogy a játékosságnak a matematika órán is fontos szerepe és létjogusultsága van.
Az ismerkedési délután, este után hétfőtől péntekig ½ 9-től ½ 1-ig folytak az órák. Két trénerünkkel - igazi szaktekintélyek -, akik gyermeki lelkesedéssel, energiával teli, változatos és érdekes, aktív órákkal örvendeztettek meg bennünket. Szünetekben, közös programokon lehetőség nyílt kapcsolatokat építeni, barátkozni, összevetni tapasztalatainkat. Igazán vidám, érdeklődő és játékos pedagógus csapat gyűlt össze. Több régi ismerőssel, kollégával is egymásra találtunk.
A szervezők (dícséret nekik) igen széles és változatos fakultatív programmal készültek. (delfintúra a naplementében, buszos kirándulások Porec, Groznjan, Motuvan, Pula városába, de lehetett kajaktúrára is jelentkezni)
Régi Horvátország-i élményeim megfakultak, s Rovinj és környéke ismeretlen terep volt. Az ott töltött egy hét szinte elrepült. Szakmai része tartalmas és élménydús volt. Számtalan, egyszerűen nagyszerű, hasznos, játékos ötletet hoztam magammal. A szabadidős kirándulások, hegyi és tengerparti városkák zegzugos utcái elvarázsoltak és megunhatatlanok. Visszatérésre csábítanak. S a tenger örök és nagyszerelem. Csodás és meghatározó élményt hozott számomra az utazás.
Köszönöm a lehetőséget.
Budapest, 2023. augusztus 02.
Borbély Beáta
A 21. századi tanár - diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban
Írta: Palkovics Margit KarolinAz Erasmus + program keretében 2023. július 23-29. közötti napokon részt vehettem a fenti képzésen.
Színes csapat tagja voltam, a közoktatás szinte minden résztvevője képviseltette magát: főként magyarországi tanítók, általános iskolai tanárok, gyógy- és fejlesztő pedagógusok, középiskolai és szakképzésben tanító kollégák dolgoztunk együtt Szász Ramóna vezetésével.
Személyes motivációm a jelentkezésre az volt, hogy nagylétszámú középiskolai osztályokban, kis (és egyre kisebb) óraszámban tanított természettudományos tantárgyak esetén hogyan lehet a diákokat jobban motiválni, egyéni igényeiket figyelembe véve tanítani.
A humanisztikus pszichológia elvei eddig is közel álltak hozzám, bár ennyire tudatosan nem voltam az ismeretek birtokában. A tanfolyam során először Carl R. Rogers elveivel ismerkedtünk meg. Esettanulmányokat dolgoztunk fel és próbáltuk a saját helyzetünkre adaptálható tanulságokat levonni. A kollégák tapasztalatai, problémákra adott válaszai, a jógyakorlatok nagyon inspirálók voltak. Kárpátaljai kolléganőnk az ukrán és magyar tanítási módszerek összevetésével érdekes információkkal szolgált.
Tanulságként azt vontam le, hogy nem kell minden területen a tökéletességre törekedni, de az előre lefektetett szabályok (szerződéskötés), a tanár pozitív hozzáállása és visszajelzései, a diákok személyének (de nem mindig a tetteinek) feltétel nélküli elfogadása nagyban segíti az együttműködést és a tanulás sikerét. Bár a céllal teljesen egyetértek, és sok tekintetben magamra is ismertem, a hatékony módszer megtalálása 1-1 tanulócsoportban még mindig nagy kihívás elé állít. A tananyag mennyisége, az érettségire való felkészítés, a nagy létszám és kis óraszám mellett nehezen tudom adaptálni az egyéni érdeklődésen, intelligencia típuson, tanulási módszeren alapuló, kiscsoportos feldolgozás módszerét. Erre tudatosabban fogok törekedni.
Később a különböző intelligencia területeket tekintettük végig, szó esett a tanulói és tanári jóllét fontosságáról, a konfliktuskezelési típusokról. Érdekes volt a kiégés stádiumainak végig tekintése, amiből sajnos többen magunkra vagy kollégáinkra ismerhettünk. A tanulság számomra az volt, hogy azokat a külső tényezőket ne tekintsem magaménak, amire nincs hatásom. Ezt a közoktatásban zajló változások, a diákok társadalmi, korosztályos és családi problémái miatt elég nehéz megtartani.
A képzés helyszíne a festői horvát városka, Rovinj egyik patinás iskolája volt. A tanterem kellemes, klimatizált környezetet biztosított, a csodás kilátás pedig kárpótolt a 3. emeletért. A szervezésért köszönet minden résztvevőnek. Figyeltek az alapos előzetes tájékoztatásra, a környezettudatosságra, a változatos szabadidős programok felkínálására.
Minden érdeklődőnek ajánlani tudom a képzést, remélem később még én is részt vehetek hasonló programokon.
Palkovics Margit Karolin
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
21. századi tanár - diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban
Írta: Lanczkor Renáta2023. július 23-29-ig Rovinjban részt vettem a 21. századi tanár - diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban című kurzuson az Erasmus+ program keretein belül. A tanfolyamon rengeteg elméleti tudást szereztem. Megismertem a 21. századi oktatás kihívásait, amelyekre gyakorlati példákkal igyekeztünk megoldást találni. Tanultunk a humanisztikus oktatás alapelveiről és céljairól, a diákközpontú tanterem kialakításáról a tanulástípusok felismeréséről, Rogers alapelveiről, szemléletéről. Oktatónk teljes szívvel adta át tudását, csak dicsérni tudom.
A csoportmunkák során sok módszert, gyakorlatot tanultunk egymástól, ami megerősített és tovább építette a tudásom. Kreatív, motivált, elszánt kollégákat ismertem meg. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben nagyon sok mindent tudok majd hasznosítani ezekből.
A sok hasznos tudás mellett egy gyönyörű isztriai kisváros rejtelmeit is felfedeztük. Strandoltunk pihentünk, feltöltődtünk.
Összességében teljes mértékben elégedett vagyok, mind a tanfolyammal, a szervezéssel és a programokkal is.
Lanczkor Renáta
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban
Írta: Kiss Klára IlonaMost először vehettem részt Erasmus + programban a 21. századi tanár - diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban című kurzuson, 2023. július 23-29-ig, Rovinjban. A tanfolyam helyszíne egy kellemes, klímatizált, csodás kilátással rendelkező tanterem volt. A szervezés, tájékoztatás, a közös programok mindegyike nagyszerű, csak dicsérni tudom a rengeteg előzetes és a helyszíni munkát.
Mentortanári szakvizsgámra készülve már hallottam a humanisztikus pszichológiáról, de inkább elméleti szempontból megközelítve. Gyakorlati ismereteket nem igazán kaptunk. Ezen a tanfolyamon a Rogers-i elvek gyakorlati, osztálytermi alkalmazására helyeződött a fókusz. Szász Ramóna megismertette velünk a humanisztikus pszichológia jellemzői mellett, annak hasznát a tanításban, a diákközpontú oktatás jellemzőit, pozitív viselkedés változtató hatását. Csoportmunkák során szereztünk használható módszereket, megismerhettük egymás véleményét, egyéni tapasztalatait. Érdekes és motiváló volt a kollégák sokszínűsége, lelkesedése, hogy az ismert nehézségek ellenére mennyi ötlettel, kreativitással nevelik, tanítják a gyerekeket. Kárpátaljai kolléganőnktől a szomszédos, magyarlakta terület oktatási gyakorlatáról is hallhattunk. Az utolsó tantermi napon a tanulói jóllét mellett a tanári jóllét, stressz- és konfliktuskezelés, kiégés volt a téma. Jó volt felismerni, hogy mindennapi nevelő tevékenységemben sok mindent alkalmazok részben tudatosan, részben ösztönösen, ami összecseng ezzel a személyiségközpontú, pozitív szemléletű pszichológiai irányzattal.
A tanfolyam hasznossága mellett a csodás tengerpart, a délutáni pihenés, regenerálódás a séták az óvárosban, a hajózások, kirándulás Porecbe, mind-mind felejthetetlenné teszik ezt az isztriai hetet.
Köszönet a lehetőségért az Erasmus +-nak.
Kiss Klára Ilona
Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium
Engedd, hogy csináljam! Matematika módszertan kisiskolásokkal foglalkozó tanítóknak, nevelőknek, segítő szakembereknek 1-2. osztály + angol nyelvtanfolyam
Bánhidi KrisztinaÉletem első Erasmus+ képzésén vehettem részt 2023. július 15-29-ig, Rovinjban.
Iskolám, a budapesti Áldás Utcai Általános Iskola már évek óta sikeresen vesz részt ebben a programban, idén én is úgy döntöttem, élek a lehetőséggel. Nem bántam meg, sőt! Nagyon jól éreztem magam.
A kéthetes kurzus egy jó hangulatú ismerkedős vacsorával indult, ahol szembesülhettem azzal, hogy az ország minden tájáról érkeztek kollégák, sőt, határon túlról is. Sok szó esett pedagógusi munkánkról, tapasztalatainkról, kíváncsian tekintettünk az elkövetkező 14 nap elébe.
Délelőttjeink az angol-tanulás jegyében teltek. Jómagam az előzetes tesztek alapján a középhaladó csoportba kerültem, ami kicsit meglepett, mivel tudásomat kevesebbre becsültem. Horvát nemzetiségű fiatal tanárunk változatos és élvezetes óráin azonban hamar felfrissültek a lappangó ismeretek és természetesen számos új dolgot is tanultunk. Az utolsó napon városismereti sétán vehettünk részt angol nyelvű idegenvezetéssel, nagy örömömre szinte mindent értettem!
Az iskolában elfogyasztott ebéd és kis szünet után délutánonként került sor a matematika képzésre. Nagyon boldog vagyok, hogy megismerkedhettem tanárunkkal, Oravecz Mártával, aki rendkívül tapasztalt, elhivatott és nagy tudású pedagógus, aki kiválóan át is tudja adni ismereteit, aki vidámságával, frissességével, életből vett példáival, játékaival folyamatosan ébren tudta tartani figyelmünket. Annak ellenére, hogy régóta tanítom a matematikát, számos új elméleti és módszertani ismeretre tettem szert. Különösen tetszett, hogy sok, a tanítást színesítő ötletes játékot mi is kipróbálhattunk, így könnyebben alkalmazhatjuk munkánk során. Márta a Varga-módszer híve, alaposan megismertetett vele minket. A valóságból kiinduló cselekvő tapasztalatszerzés, az összes érzékszerv használatán alapuló cselekedtetés, az eljátszás, a mozgásos megjelenítés a legfontosabb ebben a módszerben.
A tanulás mellett természetesen számtalan szabadidős programon is részt vehettünk. Szinte minden nap strandoltunk, sétáltunk a városban, ismerkedtünk nevezetességeivel. Részt vettem egy delfinnézős hajótúrán és egy pulai kiránduláson, ahol horvát idegenvezetőnk angolul ismertetett meg minket a város történetével és látnivalóival, így ott is gyakorolhattuk a nyelvet. A kurzust lezáró hajókirándulás a csodás Lim-fjordba és Vrsarba volt számomra a legélvezetesebb. Itt alkalmunk nyílt olasz és horvát kollégákkal is találkozni. A hajón menet közben, jó hangulatban elfogyasztott finom ebéd s közben a tenger látványa felejthetetlen élmény volt.
Köszönöm a Jutaki Bt. szervező munkáját, Véghné Juhász Krisztina és Radosits Angela segítőkészségét és türelmét!
Utazás a Neurotudományok világába 2023.07.10-15.
Írta: Bruzsa RitaSustainability and Environment in Education - Teacher Training Course, Dublin 2023 - avagy fenntarthatóság és környezetvédelem az oktatásban - Dublin, 2023
Írta: Preznánszky-Szabó DitteCsapatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák
Írta: Szilvia SzerényiCsapatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák
Ismét nagy várakozással és izgatottan vártam a július 16-án kezdődő tanfolyamot, mely Horvátországban, Rovinj városában került megrendezésre. A helyszín már ismerős volt, ezért a kezdeti nehézségek és az ezzel járó negatív izgalom már nem párosult a szervezési feladatokkal, ami nagy könnyebbség volt számomra.
A tanfolyam kiválasztása során felkeltette érdeklődésem a leírásban szereplő technikák és módszerek elsajátítása.
Rendkívül aktuális rohanó világunkban figyelmet és energiát fordítani a mentális egészség megőrzésére, mely az oldott munkahelyi, tantermi légkör, a feszültségmentes közösségi munka által valósulhat meg. A tanulócsoportok sokszínűsége, a gyerekek eltérő tolerancia és empátia szintje nagyban megnehezíti a homogén, jó osztályközösségek kialakítását.
A tanfolyam során megtapasztaltuk, miként és milyen mértékben működhetünk együtt a játékok, a kooperatív feladatok során. A szórakoztató, ugyanakkor motiváló csapatépítő tevékenységek ösztönzően hatnak az összetartás kialakításában, a csapatszellem légkörének megalapozásában. A közös problémamegoldások kapcsán fejlődik empátiánk, önmagunkba vetett bizalmunk, valamint kreativitásunk és önbecsülésünk egyaránt.
Megérkezésünk napján egy kötetlen, közös vacsora alkalmával lehetőségünk nyílt az oktatónkkal és a csoport tagjaival is megismerkedni. Sok ismerős arccal találkozhattunk, és a kurzus trénerének személyében is egy rendkívül barátságos, követlen embert ismerhettünk meg.
Nagyon élvezetesek voltak a próbajátékok, melyeket nagy odaadással próbált ki a csoport minden tagja.
A csoporttársakkal megosztottuk tapasztalatainkat, ötleteinket, illetve a gyakorlatban tapasztalt esetleges nehézségeket is, melyből szintén sokat tanulhattunk. Az kurzus órái reggel kezdődtek és kora délutánig tartottak, mely lehetőséget biztosított a város és a környék felfedezésére. Rovinj csodaszép, magával ragadó kisváros, érdemes bebarangolni megannyi utcáját. A tanfolyamszervezők alkalmat és lehetőséget kínáltak a délutáni csoportos kirándulásokra is, Porec, Motuvon, Groznjan, Pula Opatija városába, de akár egy egész napos velencei kirándulásra vagy kajaktúrára is lehetősége nyílt az arra érdeklődőknek, természetesen minden kötelezettség nélkül, fakultatív jelleggel.
A kurzus zárásaként egy ebéddel egybekötött közös hajókiránduláson vettünk részt, mely során Vrsar városát volt lehetősége megtekinteni mindenkinek.
Összességében egy nagyon tartalmas és hasznos tanfolyamon vehettem részt Rovinjban. Bár még csak július vége van, de alig várom a szeptembert, hogy a kurzuson szerzett ismeretimet kipróbálhassam a gyakorlatban is. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek is nagy örömmel és szeretettel fogadják majd az új játékokat az iskolában.
Hálás vagyok, amiért részese lehettem a 2023-es ERASMUS+ pályázatnak. Hatalmas lendületet és energiát kaptam a következő tanévre.
Szerényi Szilvia
21. századi tanár - Diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban című Erasmus kurzusról
Írta: Pamlényi CsillaTartalmas és sokoldalúan hasznosítható órákon vettem részt a hét folyamán, nagyon szép környezetben Rovinjban.
Témánk - a tanulói autonómia – fontos volt számomra, mert tanári munkám során sokszor kerülök olyan helyzetbe, amikor a különböző létszámú tanulócsoportokban teljesen eltérő a tanulók tanév végére kitűzött célja, vagy ugyanazokat a célokat különböző időhatárokhoz rendelik, például ilyenek a fakultációs órák. Ezen kívül is fontosnak tartom, hogy rendelkezzenek a tanulók bizonyos szintű önállósággal, az ilyen téren megszerzett rutinjukra hosszú távon bármikor támaszkodhatnak az életük folyamán.
A képzés során hasznos és gyakorlatban kipróbált módszerekkel ismerkedtünk meg a trénerünk segítségével, és segítettük egymást saját tapasztalataink átadásával.
A hét folyamán szóba kerültek azok a kihívások, amelyekkel a munkánk során szembe kell néznünk, ezekhez sok, és valóban személyre és tantárgyra szabott megoldási javaslatról beszéltünk közösen.
Nagyon sok témát ölelt fel az öt délelőtt. A szabad délutánokon a strand vagy a környék felfedezése volt a program. A heti program a szombati hajókirándulással zárult.
A tanfolyam keretében áttekintettük a különböző tanulási stílusok előnyeit, esetleges hátrányait. Szó esett a diákközpontú tanterem kialakításának fontosságáról és lehetőségeiről, a diákok motiválásának különböző módjairól. A motiváció témájához kötődve különböző példákat említettünk, bemutattunk néhány konkrét ötletet a csoport tagjainak.
Megbeszéltük a különböző tanulási stratégia jellemzőit. Ennek kapcsán volt lehetőség átgondolni az eddigi tanítási módszereimet, szokásaimat. A felelősségvállalás életkornak megfelelő módjairól, az önértékelés szerepéről folytattunk még beszélgetést, osztottuk meg egymással tapasztalatainkat.
Ezen kívül a csoportos tanulást támogató módszerekkel és lehetőségekkel ismerkedtünk, a digitális eszközök, pl. online tanulási formák kiválasztásának kritériumai kerültek szóba, gyakorlati példákat hoztunk saját gyakorlatunkból a konkrét esetekhez.
A digitális világban használható módszerek után a házi feladat tanulási folyamatban betöltött szerepéről beszélgettünk.
Szóba kerültek még az önálló tanulási források, pl. közös forrásbank használata az órai és az otthoni munkában, a blended learning fogalma és a hozzá kapcsolódó különböző modellek, aztán a tankönyv adta lehetőségek maximális kihasználásának módjait tekintettük át, és az ezzel kapcsolatos feladattípusokat vettük sorra.
Ezután az értékelési stratégiák, a figyelem fenntartásának lehetséges módjai, különböző aktivizáló tevékenységek kerültek szóba.
Megbeszéltük a visszajelzések céljait, módjait, (tanári, osztálytársi visszajelzések). Végül a projektmunkával kapcsolatosan felvetődő kérdésekre kerestünk válaszokat közösen.
Összefoglalva hasznos és kipróbált módszereket tekintettünk át a tanulói autonómiával kapcsolatban, amelyek segítségével a további munkám során hatékonyabban tudok tervezni és a diákok munkáját támogatni.
Regensburg 2023. június 18-30. Horizonte nyelviskola
Írta: Lengyel ZsuzsaGame-Based Learning and Gamification (Prague, 2023. 07. 03. - 2023. 07. 07.)
Írta: Gerle KatalinInformation and communication technologies (ICT), web application, social networks and online tools for a New Education – PMSE+ - Izland, 101 Reykjavík – 2023.07.16.-2023.07.21.
Írta: Máder AttilaMost akadt kezembe a kurzusleírás, és nagyon tetszett. Amikor jelentkeztem a kurzusra, azt csak azért tettem, mert egy kolléganőm azt mondta, tavaly is jó volt, biztosan most is jó lesz, és nem is olvastam el semmit arról, mit is kínál nekünk ez a kurzus.
Írtam már egy bejegyzést a kurzusról, de elnyelte a gép, a net, vagy nem is tudom. Abban a beszámolóban azt írtam, hogy nagyon tetszett, hogy egész héten a gyerekek szemszögéből is átélhettem a szituációkat, újra gyereknek érezhettem magam az elmúlt hét során. olyan gyereknek, akinek meg kell látnia a matematika szépségeit, élvezni kell az órákat, mert csak így tudom megtanulni azt, ami számomra fontos. Nem csak a matematika miatt fontos, nem csak a bizonyítvány, az érettségi miatt fontos, hanem az élet miatt fontos.
Amikor elolvastam a leírást, pont ezt jelölték meg a képzőink a kurzus egyik céljának. Annyira fantasztikus volt ez! Ez volt a cél, és én ezt át is éltem anélkül, hogy tudtam volna, ez a kurzus célja.
Egész héten belehelyezkedhettem a kisdiák életébe, aki ott ül a matematika órán, és ha nem kötik le a figyelmét, akkor unatkozik. De – hála a képzőknek, Jakucs Erikának és Pereczes Mariannának – valóban lekötötte a tananyag a figyelmemet.
A kurzus első napján megkérdezték, hogy ki honnan jött, milyen diákokat tanít. Én középiskolában tanítok matematikát és fizikát. amikor ezt elmondtam, akkor mindenki csodálkozott, hogy mit keresek én itt? Mit keresek egy olyan képzésen, ahol arról beszélnek, hogyan kell 10-14 éves diákokat tanítani. Kíváncsi vagyok rá. Ez volt a válaszom. Valóban kíváncsi voltam, hogy a hozzánk érkező gyerekek mit és hogyan tanulnak. Hogyan tudok én ebbe a folyamatba bekapcsolódni, és hogyan tudok esetleg visszanyúlni ez előzményekhez, és ha kell, újra elmondani, sőt, ha lehet újra elmondani másképp az anyagot. Az a cél, hogy esetleg olyan diák is meg tudja érteni a matematikát, aki előzőleg nem értette.
Nagyon sokat adott nekem ez az öt nap. Hétfőn és kedden geometriával foglalkoztunk, szerdán számoltunk sokat. Összeadtunk, kivontunk. Kalandoztunk a pozitív és negatív számok körében, kikacsintottunk kicsit a törtek világába. Csütörtökön újra a geometriáé volt a főszerep. Nem is gondoltam, hogy ilyen messzire is el lehet jutni általános iskolában. Nagyon sok ötletet, jó gyakorlatot ismertem meg, amiket középiskolában is tudok majd alkalmazni segítve a diákjaimat. Pénteken is nagyon sok minden szóba került. Geometria még mindig, illetve projektek szervezése a matematikai témakörök köré építve.
Délutánjainkat Ronvinjban barangolva töltöttük. A város gyönyörű! A tengerben úszni is nagyszerű volt. A napjainkat a nyugalom töltötte ki, aminek a segítségével még inkább teljesebbé lehetett tenni a tanulást!
Köszönet midenért!
Továbbképzés beszámoló IKT Kalandra fel! 01
A továbbképzésen nagyon sok új programmal ismerkedtem meg. Minden programot adott célnak megfelelően meg is tanultam használni. A képzőtől sok olyan tapasztalatot ismerhettem meg, amely a programok használata során felmerült. Így óvatosabban és sokkal tudatosabban fogom a megfelelő alkalmazást kiválasztani és használni . A gyakorlatok során nagyon jó volt, hogy nem csak a tanári oldalról és a feladatok készítése szempontjából láthattuk a programokat, hanem a gyermekek számára látható oldalakat is kipróbálhattuk. Ekkor mi is kicsit gyermekként átérezhettük a versenyzés és a sikeres megoldások örömét. A gyakorlatok során több oldalnak is megtapasztaltuk a nehézkességét és az előnyeit Sajnos a demóváltozatok sok jó megoldási lehetőséget nem tudnak biztosítani, ezért nagyon alapos programismeret után lehet eldönteni majd az alkalmazás során, hogy melyik program esetében érdemes a fizetős verziót használni. Ahhoz hogy a programokat felelősséggel és mindig a megfelelő tanórai feladatnak használjam, még többet kell velük foglalkoznom, de a tanfolyam nagy távlatokat és lehetőséget adott, hogy használatukkal színesebbé, érdekesebbé és interaktívabbá tegyem tanóráimat.
A tanítás és egyéni fejlesztés során már használtam több programot közülük, de így már szinte minden alkalmazásban egyéni tananyagokat is tudok készíteni, és több éven át használni. Megfelelő feladatok elkészítése után már egy teljes saját feladatbankot tudok kialakítani, amelyekkel a megfelelő tanórákon tudok dolgozni. A tanóra minden részében használhatók színesítésre a ráhangolásban, a számonkérésben, az új anyag feldolgozásában és az összefoglalásban is. A programokban már nagyon sok feladat van most is, amit lehet használni megfelelő ellenőrzés és átgondolás során. Szeretnék még több programot megismerni és azokban több lehetőséget felfedezni a második részében ennek a képzésnek, Az előadó nagyon élet szerűen és hatékonyan adta át az ismereteket és szeretnék tőle még hasznos ismereteket kapni az alkalmazások terén. A képzés szabadidős programjai is sok élményt nyújtottak. Remélem, megfelelően tudom majd ezt a sok ismeretet tanításom során hasznosítani.
Nagykanizsa,2023. 07. 31. Hegedüs Lászlóné
Egy hét Rovinjban - Végre én is bekapcsolódtam az ERASMUS+ programba!
Írta: Walter JuditA Tempus Közalapítvány 2021. február 18-án tette közzé az Erasmus akkreditációs pályázat eredményét. A 2021-ben kezdődő hétéves időszakra Magyarországon összesen 36 iskola – köztük iskolám, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei AMI – nyerte el a hitelesítést.
Tantestületünk 2020 szeptemberében megkezdte a pályázat részleteinek kidolgozását. Az októberben benyújtott pályázatban többek között mobilitási tevékenységeket tűztünk ki célul és ennek keretében iskolánk számos pedagógusa és diákcsoportja vett már részt nemzetközi utazással járó programon. Több disszeminációs előadást meghallgattam és egyre nőtt bennem a lelkesedés és a kíváncsiság. Idén nyáron végre úgy alakultak a szakmai és családi programjaim, hogy ki tudtam tűzni előre egy hetet, amikor el tudok utazni. Rovinjra esett a választásom! Egyrészt itt találtam egy olyan angol nyelvű kurzust, ami érdekelt (Kommunikáció és érzelmek), másrészt rengeteg szépet és jót hallottam és láttam a városról. Nem csalódtam?
Elsőként a város „ékszerdoboz” karaktere ragadott magával. Az óváros szűk utcái, a színes lakóházak, a virágzó és burjánzó növények, az üzletek színes kínálata, a valószerűtlenül kék tenger látványa, az éttermekből kiáramló ínycsiklandó illatok, a horvát emberek kedvessége mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy igazi kikapcsolódásban legyen részem. Nagyon élveztem, hogy reggel korán keltem, fél9-kor elkezdődött az oktatás, és már délután 1-től szabad voltam. Ez éppen elég idő volt a tanulásra, viszont maradt jócskán idő a kirándulásra, kikapcsolódásra, feltöltődésre is.
Már vasárnap délután találkozhattam a társaimmal. Hálás vagyok azért a szeretetteli légkörért, amit megélhettem velük. Nemcsak pedagógusok, de egy iskolapszichológus és egy iskolatitkár is alkotta azt a 7 fős csoportot, akikkel a kurzust hallgattuk. A közös munka nagyon izgalmas és inspiráló volt: jókat játszottunk, beszélgettünk, olykor vitáztunk - mindvégig tiszteletben tartva egymás véleményét és értékrendjét.
A kurzust vezető Verena Krutzler jól felkészült mentorunk volt. Minden napnak megvolt az előre kitűzött témája és azt az esetek többségében tudtuk is tartani. Amikor mégis eltértünk ettől, az azért volt, mert mindenkiben annyi kérdés maradt még a témával kapcsolatban, hogy szívesen mentünk egy-egy területen mélyebbre és mélyebbre. A jól felépített tematika mellett kiemelném, mennyire hatékonnyá tette a közös munkát az elmélet és a gyakorlat kiegyensúlyozottsága. Egy-egy kommunikációs teória elméleti bemutatása után mindig valami gyakorlat következett. Ez hol játék formájában, hol egyéni vagy társas munkában valósult meg. Hasznos volt a gyakorlatok végén leszűrni a legfontosabb tapasztalatokat, megéléseket.
Természetesen tisztában voltam azzal, hogy ez a hatalmas téma nem bejárható 5 nap alatt, ezért már az első nap délutánján – hazaérve az órákról, az ebédet elköltve – azonnal leültem a gép elé és lázasan olvastam az aznapi kommunikációs elméletekről az interneten. Azt hiszem, hogy ennél többet nem is adhat egy kurzus, mint hogy kíváncsivá tesz.? Hiszem, hogy a megismert technikák és módszerek – különösképen a Berne féle tranzakcióelmélet és Marshall B. Rosenberg erőszakmentes kommunikációról szóló elmélete – segítik majd munkámat és az egész életemet. Köszönet mindezért a szervezőknek, a programkoordinátoroknak, a kurzust vezető Verenának és kedves csoporttársaimnak.
Idén érkezett intézményünkbe egy új Kolléganő, akinek korábbi, igen pozitív tapasztalatai voltak az Erasmus-tanárképzésekkel kapcsolatban, és neki köszönhetően pályázatot adott be iskolánk az idei rovinji képzésekre. Intézményünkből 10 fő vehetett részt különféle képzéseken. Kilenc Kollégánk Rovinjban, egy pedig Bécsben bővíthette ismereteit a lehetőségnek köszönhetően.
Jómagam a rovinji Játék kaleidoszkóp képzés részese voltam, 35 órában. A képzést Móricz Márk vezette, akinek személyisége már meghatározta a tréning sikerességét: szuggesztív, intuitív, empatikus és karizmatikus trénert ismertem meg személyében, aki komoly felkészülést követően vezette le a 35 órát, ami röpke idő alatt elszaladt, olyannyira élvezhető és szerethető volt minden perce.
A kurzus tartalmi elemeit tekintve egyaránt tartalmazott elméleti háttérismereteket a játék világából, megfelelően strukturálta a világban bennünket övező játékok rengetegét, tanultunk játéktörténetet, valamint a modern játékok világába is betekintést engedett. Megismertük a konstruktiv, kompetitív és kreatív játékok halmazát is. Tanultunk a személyiségjegyekről is bizonyos játékos-típusok tekintetében. Az elméleti ismeretek mellett számos „aha-élményben” is részünk volt, valamint megláttunk összefüggéseket a tanulói attitűdök, s a saját élményeink között is.
Az elméleti háttértudás mellett gyakorlati kipróbálásokra, személyes tapasztalásokra is jócskán jutott idő, amelynek minden perce élvezetes volt. Megismerhettük, milyen játéktípusok miként és hogyan fordíthatók önismeretre, személyiségfejlesztésre, kapcsolatépítésre, csapatépítésre, a mindennapi örömszerzés mellett. Sokszor mutatott tükröt saját magunk számára is egy-egy játék elsajátítása.
A képzés hasznosnak bizonyult abban a tekintetben is, hogy a tanítói munka során milyen széles tárházzal rendelkezik a pedagógus, ha beépíti tanóráiba a játékot, mint a módszertan egyik legszínesebb tárházát, valamint a játékelemek felhasználhatók a szabadidő hasznos és örömteli eltöltéséhez is. Számos jó gyakorlatot viszek haza magammal.
A tanfolyam megszervezése és lebonyolítása a legnagyobb körültekintéssel történt. A szervezők mindvégig segítőkészek és lelkesek voltak. A helyszínen felmerülő bármely váratlan problémára megoldásokat találtak. Nagyon hálásak vagyunk nekik!
Intézményünkben tervezzük, hogy a képzésen megszerzett tudást belső tudásmegosztással Kollégáinknak is átadjuk, így – közvetve bár – sokan meríthetünk a tréningekből, és gazdagodhatunk általunk mind iskolánk, mind a nálunk tanuló diákok örömére.
Nagy örömmel tölt el bennünket a képzés páratlan lehetősége, amelynek során a délutánok alkalmával ki is kapcsolódhattunk, valamint építhettük tovább összetartásunkat, amelynek munkahelyünkön is meglesz a pozitív hozadéka.
Szeretném nagy tisztelettel megköszönni az Erasmus-képzést!
Nagyon szívesen vennék részt a továbbiakban is az effajta továbbképzéseken!
Arany-Tóth Ágnes
Huzella Tivadar Két Tanítási
Nyelvű Általános Iskola, Göd
A 2023-as évi Erasmus+ kurzusom helyszíne Rovinj volt. A Hungary-Expert tanártovábbképzés csapata profi szervezésének köszönhetően emlékezetes hétben volt részem. A Kalandra fel! 1.0 – IKT a tanórákon elnevezésű tanfolyamon Krizsán Pál személyében egy kiváló tanárt ismerhettem meg, aki a korábbi években megszerzett tudásomat kiegészítette, tovább mélyítette azt. Megismertetett újabb applikációkkal, amelyekkel még változatosabbá tehetem tanóráimat. Készítettünk szófelhőt, QR-kódot, számos kvízt, online faliújságon osztottuk meg egymással elkészített munkáinkat, felsorolni is sok, mi mindennel ismerkedtünk meg. Megbeszéltük a programok előnyeit, hátrányait, melyiket milyen céllal érdemes használni. Csoportunkban volt alsós, felsős és középiskolai tanár is, de ez nem jelentett problémát az oktatás során. Mindenki haladt a saját tempójában, elmerülhetett azokban a programokban, amelyek felkeltették az érdeklődését. Ha valamelyikünk elakadt, mindig volt, aki segítsen. Külön öröm, amikor külföldi kollégákkal cserélhetünk tapasztalatot!
A délelőttök gyorsan elrepültek. Mindenki sietett ebédelni – ki az iskola szervezésében a suliban, ki a szállásán -, hogy aztán a tenger hullámai közt frissüljünk fel és a félsziget csodálásával töltsük a délutánt, az estét. Rovinj valóban egy kis ékszerdoboz, ahogy azt már többen is írták. A főterén olyan érzésünk van, mintha egy olasz kisvárosban lennénk. Imádni való az óváros a kis sikátoraival, hihetetlen hangulatos sétákat lehet ott tenni! De ha a kikötőből nézünk az óvárosra, akkor is csak ámul-bámul az ember, ahogy a tenger és az ég kéksége körül öleli a Szent Euféma templomot.
Kora reggel rengetegen futnak, kerékpároznak és természetesen úsznak a tengerben. Kiváló motiváció a sportoláshoz a gyönyörű tengerpart!
A környező városokban is számtalan látnivalót találhatunk: Pulában, Porecben sem lehet unatkozni!
A tanfolyam zárásaként hajókiránduláson vettünk részt a kollégákkal, ami szintén emlékezetes marad számunkra Vrsar szépségeivel, a Lim-fjorddal, a finom ebéddel a hajón.
Ha bárki a véleményemet kérdezi, jövőre mit válasszon, válaszom egyértelmű: Rovinjt és a tanárképző csapatát!
Iskolám – a Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola – sikeres Erasmus+ pályázatának köszönhetően csodás hetet tölthettem el az Isztriai-félszigeten elterülő festői szépségű kicsiny városban, Rovinjban.
Matematika szakos pedagógusként a LOGIKALAND! Legyen élmény a matematika, játékok bűvöletében! - Fejlesztés és tehetséggondozás matekos játékokkal, tevékenységekkel és feladatokkal- tanfolyamot választottam, amelyen 2023. július 16-22. között vettem részt.
Egy patinás gimnázium épületben, melynek falán a következő idézet „Non scholae, sed vitae discimus.” (Seneca) (Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.) olvasható voltak a kurzusok foglalkozásai délelőttönként 8:30 és 12:45 között klimatizált, jól felszerelt termekben.
Kurzusunk résztvevői alsó illetve felső tagozaton matematikát tanító pedagógusok voltak a fiatalabb s az idősebb (jó magam is) korosztályból vegyesen. Szuper kis csapat jött össze!
Vezetőnkben, Rácz Ildikó személyében egy rendkívül felkészült, lelkes, agilis szakembert ismerhettünk meg, aki a mindennapokban bevált, kipróbált feladatait, eszközeit, játékait osztotta meg velünk a hét folyamán. Ő maga is sok sikereket ért el a tehetséges gyermekekkel pályafutása során, amelyre méltán büszke lehet. Jól ötvözte az agyat megtornáztató logikai feladatok, illetve a manipulatív, saját magunk elkészített játékok arányát. Ildikó saját játéktárát hozta el szemléltetésül, kipróbálás céljából. Rengeteg ötletet, gyakorlati tanácsot kaptunk. Saját magunk készítettük el jó néhány játék költséghatékony változatát (pl. tojás- és szív tangram; térbeli amőba; ördöglakat – fakanál, fonal és két fagolyó segítségével stb.). Ildikó tudása, tájékozottsága, kreativitása s hatalmas lendülete magával ragadott bennünket.
Alkalmam nyílt új ismereteket szerezni, illetve a meglévőket felfrissíteni, kapcsolatokat építeni. A kurzus főleg a tehetségesgondozásra volt kihegyezve, de én már ott tudtam, hogy melyik játékos eszközt, módszert hogyan tudom majd alkalmazni a „más tantárgyból fogékony” gyermekek megnyerésére, a matematika megszerettetésére, tudásmegosztásra. Köszönet érte Ildikónak és a csoport minden tagjának!
A délutánok az aktív pihenésről szóltak. Lehetőségünk volt Rovinj nevezetességeivel megismerkedni. Megtekintettük az óváros legmagasabb pontján lévő Szent Eufémia-székesegyházat, Szent kereszt kaput, a macskaköves utcák kopott köveit, a középkori eredetű ódon házak virágokban pompázó ablakait, a városi piacot, hajókikötőt. Esténként a tengerparton vacsoráztunk, ABBA koncerten táncoltunk. Természetesen a strandolás sem maradhatott el. Szerda kora este hajóval eredtünk a delfinek nyomába, sikerült is lencsevégre kapnunk néhányukat, megcsodálhattuk kecses mozgásukat. A hajón megismerkedtünk más kurzuson lévő magyar, illetve más országból érkezett kollégákkal. Csütörtök délután az alig 30 kilométerre lévő Pulába látogattunk el kollégáimmal, ahol megcsodáltuk az Amfiteátrumot, hol egykor gladiátorok harcoltak egymással. Megnéztük az óváros szépségeit, Ikerkaput, s sétáltunk a Titó parkban. S az egyik árnyas cukrászda teraszán egy hatalmas fagylalt kehellyel hűsítettük magunkat.
A tanfolyam utolsó napján végig hajóztunk a félsziget csipkézett partvonalának egy részén, strandolhattunk majd a hajón egy finom ebéd után együtt mulattunk, énekeltünk magyar, angol, horvát kollégákkal.
Rendkívül tartalmas hetet, csodás napokat töltöttem Rovinjban. Köszönet érte a szervezőknek, az Ersamus+-nak, s mindenkinek, aki munkájával hozzájárult.
Matekos játék, játékos matek Rovinjban
Írta: Ruzsenszkiné Kmetti IldikóMatekos játék, játékos matek - képességfejlesztő tevékenységek, játékok, feladatok alsós pedagógusok számára- beszámoló Rovinjból
Egy kedves kolléganőm invitálására vágott bele iskolánk, a Rádi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tantestületének hét tagja a pályázat elkészítésébe. Vonzó volt számunkra a képzések tárháza és természetesen a helyszín. Mindig nagy öröm más régiókból érkező kollégákkal tapasztalatot cserélni, hát még ha erre külföldi partnerekkel is lehetőség adódik!
A hét napos kurzus első napja a szervezés jegyében telt. A regisztráció után megismertük az adott képzések előadóit, illetve rövid bemutatkozás után csoportunk résztvevőit. Ki honnan jött, milyen területen dolgozik, mi motiválta a tanfolyam kiválasztásakor. A csapat összekovácsolásának első lépéseként közös vacsorán vettünk részt egy helyi étteremben.
Aztán július 24-én, hétfőn, a katedra helyett újra a padban ülhettem. Az oktatás minden nap 8 óra 30 perctől 12 óra 45-ig tartott. És bátran állíthatom, minden percét élveztem.
Első mozzanatként egy József Attila idézet jelent meg a táblán:
„…jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! „
Tisztáztuk a játék, játékos és nem játék fogalmak közötti alapvető különbségeket, majd napról-napra gondosan felépített tematika alapján ismerkedtük a 6-10 éves gyermekek tevékenységgel és játékkal támogatott matematikai nevelésének módszereivel, lehetőségeivel. A kapott szisztémák alapján mindenki adaptálni tudta a saját otthoni környezetére, sőt a játékok nem voltak tantárgyspecifikusak, nyelvtan, olvasás, környezetismeret órán is átalakítva bármikor használhatóak.
Természetesen foglalkoztunk a korszerű matematika tanítás legfontosabb módszertani alapelveivel, miszerint az alapja mindennek a cselekvő tapasztalatszerzés, a gazdag eszközválaszték, a deduktivitás, a differenciálás, az életkori sajátosságok figyelembe vétele és nem utolsó sorban a játék, a játékosság biztosítása. Hiszen gyermekek lételeme a játék.. Ez teszi ki napjaik nagy részét, így fejlődnek a tanuláshoz szükséges készségek és képességek is. Úgy gondolom, hogy a játékos foglalkozásokkal több gyermeket tudunk bevonni cselekvő résztvevőként az oktatás folyamatába, így sokkal könnyeben rögzül a tananyag. Ezt használja ki a módszer.
A képzés során mindenből játékot faragtunk, játékosan közelítettünk meg komoly matematikai feladatokat, foglalkoztunk kombinatorikával, periodikussággal, valószínűséggel, amely fogalmak elrettentenek egy gyermeket, de a játékok segítségével észre sem veszik, hogy milyen komoly matematikai gondolkodásra tesznek szert.
Hiszen a sokféle tapasztalattal, és cselekvéssel kialakul a kép a fejben, ami hozzásegít a számfogalom kialakulásához, a műveletek végzéséhez, a logikai gondolkodást igénylő feladatok megoldásához.
A képzés során szinte minden órán előkerültek a színes rudak és a logikai lapok igazolásul: minden témakör feldolgozásánál használhatjuk őket. A környezetünkben lévő tárgyak mindegyike alkalmas matematikai problémák generálására és megoldására.
Dobókockák, szívószálak, tojástartók, csipeszek, kupakok, gumik, szalagok, fogpiszkálók, legók, gyufaszálak, kövek, mind-mind a megértés eszközei lehetnek. Ki gondolta volna, hogy a pizzarendelés tulajdonképpen egy készlet készítésének alapját adhatja. vagy az, hogy a magyar kártya mennyi matematikai lehetőséget rejt magában. Igen, a snapszer, a zsírozás valódi matematikai feladatot ad a kisgyermeknek anélkül, hogy feladatlapok fölött görnyedne. És pontosan ez a cél: úgy tanítani, hogy az lelkesedést, izgalmat váltson ki. Sőt, a közös tevékenységen keresztül erősödik az összetartozás érzése, szocializációs szerepe van, segíti a másság elfogadását, türelemre, kitartásra, másokkal való együttműködésre szoktat.
Néhány játék a teljesség igénye nélkül: babos játék, zsákos játékok, csörgető, (matematikai jelentőségén túl finomotorikát és észlelést-érzékelést fejlesztő játékok)
Tenzi, fordított barkóba, kapuőr, hol hagytam?, formás lépegető, közelítő játék, majdnem játék, telitalálat játék, adok vagy kapok, rontó játék, malac, latolgató, postás, trópusi eső …. és még sorolhatnám hosszasan. Még szerencse, hogy leírtam a szabályaikat, mert bizony ha nem tettem volna, ennek a sok kincsnek egy része feledésbe merülhetne.
A legtöbb játékot mi is eljátszottuk, és nagyon jól szórakoztunk, felnőttekből is előhozta a gyermeki énjüket és a versenyszellemet.
Két oktatónk, Oravecz Márta és Horváth Ágnes, a szakma két kiválósága a mai napig szívügyének tekinti a Varga-módszer propagálását. Előadásaikon érezhettük, hogy szívvel-lélekkel a tanítás elkötelezettjei.
Megmutatták azt is, hogy nincs szükség drága tárgyi felszerelésekre,bátran gyűjtsünk mindent a környezetünkből, hisz fantasztikus szemléltetőeszköz készíthető majd belőle, ami által kézzelfoghatóbbá válnak matematikai összefüggések.
Szabadidőmben kolléganőmmel, aki IKT képzésen vett részt, felfedeztük a város strandjait, nevezetességeit, beültünk egy helyi haltál specialitásra egy hangulatos étterembe, róttuk a város sikátoros utcácskáit, hallgattuk az utcai zenészek koncertjét, meglátogattuk Porec és Balea városát.
Szombaton zárt a kurzus egy fantasztikus hajós kirándulással. A kikötőből induló hajó végigsiklott Rovinj partvonalán, majd a Lim fjord felé tartva delfin csapattal találkoztunk. Megnéztük a kalózok barlangját, sétáltunk Vrsar városában, s talán a legnagyobb élmény a hajóról való csobbanás jelentette a nyílt tengeren.
Varázslatos hét volt. Köszönet érte a koordinátornak, a JUTAKI Bt. összes munkatársának, különösen Véghné Juhász Krisztinának, aki már a pályázat időszakában óriási segítségünkre volt és Rovinjban is mindig mellettünk állt.
És természetesen a trénereknek, és a matekos csoport minden tagjának. Veletek volt teljes ez a hét.
Egy gondolat bennem maradt: van Kodály módszerünk az ének-zene oktatására, van Varga-módszer a matematika tanítására, Meixner-módszer az olvasásra. Külföldön használják, rajonganak érte, továbbképzések tömegét tartják szakembereink. És nálunk? Magyarnak a magyar módszer miért nem elég jó?
Játékkaleidoszkóp/Kicsik és nagyok játékai
Írta: Székelyné Szabó IldikóJátékkaleidoszkóp/ Kicsik és nagyok játékai
2023. július 16- július 22.
Horvátország, Rovinj
Idén nyáron első alkalommal vehettem részt Erasmus+ tanárképzésen Rovinjban a Jutaki Bt. szervezésében. Nagyon vártam a képzést, amely rendkívül érdekes és hasznos volt számomra. A helyi gimnáziumban, légkondicionált teremben folyt kurzus délelőttönként nagyon jó hangulatban. A 24 fős csoportunkat Móricz Márk vezette, aki rendkívül felkészült, hiteles kurzusvezető. A közös játékok a kapcsolatépítésben meghatározók voltak, nemcsak a kurzus idejére szóltak.
Megismertük a játékos típusokat, a különböző játéktípusokat, a játékmechanizmusokat, és sokat játszottunk önfeledten. Közösségépítő játékokat tanultunk, amelyeknek megismertük a jellemzőit, buktatóit és praktikáit. Nagyon érdekesek voltak az ősi játékok, amelyek kezdetben nem játékszerek voltak, hanem szimbólumok, vallási funkcióval rendelkeztek. Nemcsak ősi játékokkal és játékcsaládokkal ismerkedtünk meg, hanem modernekkel is, mint a Kartográfus, amely egyéni, és közösségi játék is. Három az egyben: konfrontatív, kompetitív és kooperatív. Én nagyon élveztem ezt a játékot, összetettsége miatt teljesen más élményt adott.
A kurzus szélesítette látókörömet, az új, változatos játékokban megtapasztalt élmények segítik a pedagógiai munkámat, segít közelebb kerülni tanítványaimhoz. Utat mutat, hogy hol, mikor, mivel játsszunk. Felderítettük saját játékos énünket, hogy melyik játékos típusba/típusokba tartozunk. Rengeteg új ötletet kaptam; megtapasztaltam, hogy mennyire gazdag a játékok tárháza, és ezeket ezentúl tudatosan fogom alkalmazni, attól függően, hogy milyen célt szeretnék elérni. A közösségépítő játékok segítenek a tanulócsoportok közösséggé formálásában, amelyre nagy szükség van. Ezeken kívül fejlesztette a játékokra irányuló reflektív és rendszerező gondolkodásomat.
Örülök, hogy új kollégákkal ismerkedhettem meg az ország különböző területeiről, sőt határon túli magyarokkal is. Annak pedig különösen, hogy régi ismerősökkel, sőt tanítványból lett kollégával is találkoztam Rovinjban.
A Jutaki Bt. nemcsak a kurzusok lelkiismeretes megszervezéséről gondoskodott, lehetőséget biztosított étkezésre. Az ebédet étteremből rendelték nekünk, ami finom és bőséges volt. Horvát specialitásokat is megízlelhettünk.
Az általuk szervezett fakultatív programok közül Porečben az Euphrasius bazilika IV. századi mozaikjait csodálhattuk meg. Pulában az Anfiteátrumot látogattuk meg, ahol egykoron gladiátorok harcoltak egymással. Ottlétünkkor rendezték a 70. filmfesztivált, operaelőadásokat is tartanak itt. A kísérőnk, Radosits Angéla mindenre és mindenkire odafigyelt.
A kurzus zárásaként hajóval kirándultunk Vrsar városába, utunkat megszakítva lehetőségünk volt a tengerben fürdeni, majd ízletes, grillezett ételeket kaptunk ebédre.
Köszönöm a lehetőséget, a támogatást Zentainé Fehér Ágnes intézményvezetőnek és Styevóné Pintér Bernadett koordinátorunknak, aki sokat segített a pályázatban. A legnagyobb elismerés Véghné Juhász Krisztinát illeti.
Örülök, hogy többen részt vehettünk a kurzusokon az iskolánkból, ez még inkább gazdagítja sokszínűségünket, összekovácsolja a tantestületet, szélesíti látókörünket.
Beszámoló a máltai angol nyelvtanfolyamról 2023.07.10-14
Írta: Kárpáti-Mátyás AndreaAz utazás kimozdít a komfortzónádból, és olyan képességeket erősít fel, mint a rugalmasság, a türelem, az együttműködés, az alkalmazkodás, a nyitottság és a kíváncsiság.
Iskolánk, a Karlina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, AMI és Kollégium már évek óta küld tanárokat a nemzetköziesítés keretében az Erasmus+ különböző képzéseire: már a kollégák harmada vett rajtuk részt. 2023. július 16-tól július 22-ig magam is bekapcsolódhattam a programba, és Erasmus+ továbbképzésre utazhattam Rovinjba, Horvátországba. Az képzéseken nemzetközi tanári kar foglalkozott a több országból, például Romániából, Olaszországból, Lengyelországból és Magyarországról érkező kollégákkal.
Nem pusztán a képzésen: a diákok és a tanárok között találkozhattam és beszélhettem különböző nemzetiségű emberekkel. Szállásadóim Amerikából hazaköltözött horvátok voltak, hatalmas szívvel és nyitottsággal. Nagyon figyeltek arra is, hogy szép artikulációval beszélve kommunikálni tudjunk angolul. A környék állandó lakói olasz és horvát nemzetiségűek, a nyári vendégek pedig sok nemzetiséget képviselnek, akik között az összekötő nyelv természetesen az angol.
A csoporttagok a legkülönbözőbb iskolatípusokból érkeztek, sokféle korosztályt (alsós diákoktól a technikum utolsó évéig) tanítanak sokféle tantárgyra, angolul, szlovákul, magyarul és németül. A közös nevező a kíváncsiság és az elkötelezettség volt, amit jól használhattunk a Project-Based Learning, azaz a projekt módszer iskolai alkalmazási lehetőségeinek tanulása közben. Carrick Orsolya tanárnő avatottan, elkötelezetten, szakmai alázattal és nagy rugalmassággal vezette a kurzust, helyet adva a kétségeknek, a kérdések megválaszolásának is. Voltak egyéni feladatok is, de leggyakrabban csoportmunkában dolgozva hoztunk létre az oktatásban valóban használható projektötleteket. Belefeledkeztünk a tantárgyak között átívelő, kreativitásra és a 21. századi képességek fejlesztésére fókuszáló munkába.
Délutánonként az óvárost fedeztem fel mediterrán stílusú házaival, sikátoraival, néha nehezen érthető építészeti megoldásaival, csúszós kőlapjaival. Varázslatos időutazás, amelyet turisták és robogók törnek meg. Ellátogathattam Pulába – az ókori Pola alapjaira épült városba, ahol történelem szakos tanárként különleges élmény volt az amfiteátrum, a kettős városkapu vagy a városháza melletti Augustus templom megtekintése. A legjobban talán mégis a Rovinj és Pula közti ékszerdoboz: Bale/Valle középkori városkája tetszett a várfallal, a sikátorokban megbújó kis kávéházakkal, a szabad tereket azonnal birtokba vevő mediterrán növényzetével, különálló harangtornyos templomával, ahol természetes az olasz-horvát kétnyelvűség.
Hálás vagyok iskolám vezetésének és a projektkoordinátoroknak, az Erasmus+ programnak, hogy gazdagodhattam, valamint társaimnak, akikkel a kapcsolatot tartani fogjuk.
Egy jól sikerült kaland Rovinjban! Kalandozásaim az IKT világában.
Írta: Éva HéberIdén első alkalommal került be iskolánk, a Budafoki Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a rövid futamidejű Erasmus+ programba.Jómagam a Kalandra fel!-IKT a tanórákon 1.0 kurzuson vettem részt,mely címének megfelelően egyszerre volt játék-élmény-tanulás!
Hatalmas lelkesedéssel és kíváncsisággal vágtam bele a kalandba, mely az IKT eszközök és alkalmazások megismerésére hívott engem. A tanfolyam ideje alatt a lelkesedésem, a kíváncsiságom és persze a tudásom is egyre növekedett. Krizsán Pál személyében egy nagyon felkészült tréner vezetett be nagy türelemmel, és okos, átgondolt tanácsokkal az IKT új, kihívásokkal teli világába. Rengeteg hasznos tudás birtokosa lettem. Új, korszerű tanulástechnikai eljárásokat, eszközöket, és ezek használatát ismertem meg. A teljesség igénye nélkül: Symbaloo, Padlet, Linoit , Kahoot, Quizlet, LearningApps, Wordwall, Quizizz, EdPuzzle, Okosdoboz, Flippity, Educoplay , Mentimeter,Bubbl.us
Természetesen nekem kell kitapasztalnom, hogy a gyakorlatban, melyik applikációt tudom a leghatékonyabban alkalmazni, és a megfelelő didaktikai célhoz rendelni. Remélem a megszerzett ismeretek használata élvezetessebbé, korszerűbbé, a diákok igényeihez jobban alkalmazkodóvá teszik majd a tanóráimat. Hiszem, hogy az új módszerekkel diákjaim tanulási kedve növekszik, a kreatív feladatok nagyobb aktivitásra ösztönzik őket az órákon.
Tapasztalataimat, tudásomat örömmel megosztom érdeklő kollégáimmal is, de buzdítom őket arra is, hogy félelmeiket, esetleges kishitűségüket félretéve vágjanak bele ők is a kalandokba! Minél többen vegyenek részt a Erasmus+ mobilitási projektben, hisz ezzel mindenki nyer tanár és diák egyaránt!
A kurzus helyszíne pedig hab volt a tortán! Rovinj mesebeli utcácskáival, látnivalóival, az Adria pedig gyönyörű kékségével felejthetetlenné tették az utazást.
Köszönöm a professzionális szervezést, lebonyolítást!
Rovinjban tartott tanár továbbképzés a tanári kommunikáció fejlesztésére
Írta: Simon ZoltánSzakmai beszámoló
Július 23-29. között egy csodás hetet töltöttem Horvátországban Rovinj városában, ahol a Tanári kommunikáció című kurzuson vettem részt.
A képzés helyszíne az Erasmus+ Rovinj - 52210 Rovinj, Ul. Giosue Carduccija 20, Horvátország volt. Az óráink egy középiskola jól felszerelt, légkondicionált épületében voltak. Az iskola Rovinj városában található olasz kisebbség oktatását szolgálja. A szervezők megérkezésünk előtt pontos Google Linkeket küldtek a helyszínről, így könnyen megtaláltuk.
Az órarendünk szerint már vasárnap délután volt egy ismerkedési találkozó, melyet egy közös vacsora követett. Az óráink délelőttönként voltak a fentebb említett helyszínen. A program szombaton egy hajókirándulással záródott. A mi csoportunkban 13-an tanultunk, de a különböző közös programokon, közös étkezéseken szinte mindenkivel találkoztam.
A tanfolyamot szervező cég pontosságból, átgondoltságból, szervezésből kiválóra vizsgázott.
A hét folyamán két közös programot szerveztek számunkra. Az első egy közös vacsora volt, ahol mindenki részt vett. Ezen az estén megismerkedtünk a tanfolyamok résztvevőivel. Hosszasan elbeszélgettünk, információkat cseréltünk. A másik a kurzus utolsó napján egy hajókirándulás volt, ahol felszabadultan beszélgettünk a tapasztalatainkról, élményeinkről. Nagyon finom ebédet kaptunk a hajón, csodás tengerpartokat, „hancúrozó” delfineket láttunk, és még fürdésre is volt lehetőség.
Az alábbi beszámoló célja, hogy összefoglaljam a Rovinjban, Horvátországban megrendezett tanártovábbképzés tapasztalatait, saját magam és a résztvevő pedagógusok – akik Magyarországról és külföldről egyaránt érkeztek – fejlődését.
A tanfolyam célkitűzései:
A továbbképzés célja az volt, hogy a résztvevők számára lehetőséget teremtsen a pedagógiai készségeik és kompetenciáik fejlesztésére, ami hozzájárul a hatékonyabb tanítási módszerek alkalmazásához és a kollégákkal, szülőkkel és a diákokkal való jobb kommunikációhoz.
Tartalom:
A továbbképzés egy hétig tartott, és több témára összpontosított, amelyek segítségével az ott lévő tanárok képesek voltak javítani a kommunikációs képességeiket és az interperszonális kapcsolataikat a kollégákkal, szülőkkel és a diákokkal. A következő területeket érintettük:
Vezetői képességek fejlesztése:
A tréning során a vezetői készségeinket fejlesztettük, megtanultuk, hogyan motiváljuk és irányítsuk a kollégáinkat, és hogyan építsünk pozitív környezetet a tanáriban, osztályteremben. A vezetői képességek fejlesztésének köszönhetően hatékonyabb osztálymenedzsmentet tudunk megvalósítani, amelyet én a nevelőtestületre is tudok alkalmazni.
Kommunikációs képességek fejlesztése:
A kommunikációs készségeinket finomítottuk, beleértve az aktív hallgatás, a kérdések hatékony feltevését és a tisztelettudó visszajelzés adását, amely segít jobban megérteni diákjainkat, ezáltal egy közvetlen viszony kiépítéséhez nyújt segítséget. Az értő hallgatás nagyban segít a kapcsolatok kiépítésében, az empátia növelésében. Ezen a területen remek feladatokat végeztünk. Részt vettünk egy foglalkozáson, melyen az asszertív kommunikációval ismerkedtünk.
Előadói kompetenciák fejlesztése:
A továbbképzés lehetőséget adott számunkra, hogy javítsuk előadói képességeinket, tanuljunk a hatékony kommunikáció technikáiról, és megtanuljuk jobban kihasználni az idő és a tér adta lehetőségeket a tanórákon, ezáltal a tanórák élvezetesebbek és interaktívabbak lesznek.
Konfliktusok kezelése:
Konfliktuskezelő napon is részt vettünk, amelynek célja az volt, hogy megtanuljuk az érzelmi feszültség kezelését és a pozitív megoldások keresését konfliktushelyzetekben, mely lehetővé teszi majd számunkra, hogy békésebb és pozitívabb légkört teremtsünk az osztályteremben, tanári szobában.
Nonverbális és beszédtechnikai eszközök:
Megtanultuk, hogyan használjuk hatékonyan a nonverbális jelzéseket és a beszédtechnikai eszközöket a tanórákon, ami segíthet a tananyag hatékonyabb átadásában és a diákok érdeklődésének fenntartásában. A nonverbális és a beszédtechnikai eszközök használatának finomítása javítja a kommunikációnk hatékonyságát, és a testbeszéd és érzelmek felismerésének képessége növeli a diákok megértését.
Testbeszéd és érzelmek felismerése:
Olyan tréningen is részt vettük, amelynek során fejlesztettük a testbeszéd felismerését és az érzelmek olvasását a diákok testtartásáról, mozdulataiból, arckifejezéseiből. Ez segít bennünket abban, hogy jobban értsük diákjaink szükségleteit és érzéseit.
Figyelem fenntartása:
A tréning bevonó és interaktív módszereket használt, ezzel is segítve minket pedagógusokat, hogy képesek legyünk jobban fenntartani a diákok figyelmét az órákon és így hatékonyabban közvetíthessük az információkat.
A tréning vezetője kiváló szakember, aki személyiségével, tudásával, hozzáállásával remek csapatot kovácsolt belőlünk. A sok feladat mellett jutott idő a játékra, a csapatépítésre. Más alkalommal is szívesen dolgoznék vele együtt!
Összegzés:
A tanári kommunikáció című továbbképzés eredményeként jelentős fejlődést tapasztaltam az előbb említett területeken. Szinte minden területen érzem az előrelépést. A képzés olyan területeket érintett, amelyek mind fontosak a munkám során. Nemcsak az osztályteremben, hanem a tantestületben is képes leszek a megtanultakat alkalmazni.
Rovinj városának elhelyezkedése csodás, a hegyek, a tenger varázslatos. Az időjárás július végén nagyon meleg volt, a tengervíz pedig kiváló. Az emberek barátságosak voltak, rengeteg turista volt a városban, de ennek ellenére biztonságosan, kényelmesen lehetett mindenhol közlekedni. Örülök, hogy sikerült ebbe a gyönyörű városba elutaznom. Szívből ajánlom az Erasmus+ képzéseit mindenkinek, a sok hasznos ötlet, tanács mellett igazi feltöltődést jelent a társaság, a helyszín!
2023. 08. 01.
Simon Zoltán
21. századi tanár – diákközpontú oktatás a Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban
Írta: Simonné Gáspár IldikóTanulás és feltöltődés Rovinjban
2023. július 23-29. között egy továbbképzésen vettem részt az Erasmus+ keretén belül a horvátországi Rovinj városában. A kurzus témája: 21. századi tanár – diákközpontú oktatás a Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban.
A képzés helyszíne 52210 Rovinj, Ul. Giosue Carduccija 20. volt. A középiskola Rovinj városában található olasz kisebbség oktatását szolgálja. A szervezők, megérkezésünk előtt pontos Google Linkeket küldtek a helyszínről, így könnyen megtaláltuk. A tanfolyamot szervező cég mindvégig jól informált, pontosan, átgondoltan, kiválóan szervezte meg a tanfolyamot.
Már vasárnap délután volt egy ismerkedési találkozó, melyet egy közös vacsora követett. Ezen az estén megismerkedtünk a tanfolyamok résztvevőivel. Hosszasan elbeszélgettünk, információkat cseréltünk, nagyon hasznos volt. Az óráink délelőttönként voltak a középiskola jól felszerelt, légkondicionált épületében. A különböző kurzusokon közel százan vettünk részt. A mi csoportunkban huszonhárman tanultunk, akikkel a közös programokon is találkozhattam. Az én csoportom tagjai Magyarország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek, és egy kolléga Kárpátaljáról (Ukrajna). A kurzus záróeseménye a nagyszerű szombati közös hajókirándulás volt ebéddel és fürdőzéssel egybekötve.
Tanfolyamom a 21. századi tanár kihívásairól és a megoldások rogersi útjáról szólt. Oktatónk, Szász Ramóna rendkívül tájékozott, alaposan felkészült, hatalmas ismeretanyaggal rendelkezik, amit nagyon sokszínű módszerekkel, rugalmasan ismertetett meg velünk. Sok érdekes, új dolgot hallottam, tanultam.
A 21. századi tanár szerepe jelentős változásokon ment keresztül az előző évtizedekhez képest. Az információs technológiák robbanásszerű fejlődése, az internet és a digitális eszközök elterjedése alapjaiban változtatta meg az oktatás és tanulás folyamatát. A tanár már nem csupán a tudás közvetítője, hanem sokkal inkább a tanulás facilitátora, mentor és inspirátor. A fókusz a diákközpontú oktatásra helyeződött át, és a tanár szerepe az lett, hogy támogató környezetet teremtsen a tanulók számára, hogy képesek legyenek felismerni és kibontakoztatni képességeiket. A modern tanár kihívásai között szerepel az hatalmas tananyag kezelése, a tanulók eltérő tanulási stílusainak és igényeinek figyelembevétele, a digitális eszközök és oktatási technológiák hatékony és célszerű használata, valamint a diákok motivációjának és érdeklődésének fenntartása.
Megismertem a Rogers-módszert és a humanisztikus diákközpontú oktatást. A Rogers-módszer, vagy más néven kliensközpontú terápia, Carl R. Rogers amerikai pszichológus nevéhez fűződik. Terápiás megfigyelései alapján dolgozta ki alapelveit, amelyek pozitív személyiségváltozást indukálnak. A módszer humanisztikus alapokon nyugszik, és hangsúlyozza a tanulók érzelmeire és személyes tapasztalataira való reflektálását. A humanisztikus diákközpontú oktatás ezen elveket, tanári attitűdöket alkalmazza az oktatási folyamatban.
A humanisztikus diákközpontú oktatás arra törekszik, hogy a diákokat aktivitásra ösztönözze, megerősítse a saját képességeikben, és fejlessze az önreflexióra és kritikai gondolkodásra való képességüket. A tanár szerepe ilyen módon a tanulók szükségleteire és érdeklődésére való odafigyelésre, valamint a tanulók autonómiájának támogatására összpontosít.
Az hatékony tanítás során a tanár facilitátor szerepet tölt be, kongruens segítő, feltétel nélküli elfogadás, hitelesség jellemzi. A facilitátor tanár olyan oktatási megközelítést alkalmaz, ahol a hangsúly a tanulók aktív részvételén, a problémamegoldó képességek és kreativitás fejlesztésén van. A tanár inkább irányítja a tanulók tanulási folyamatát, segít nekik megtalálni a válaszokat, és támogatja a csoportmunkát és együttműködést. A feltétel nélküli elfogadás azt jelenti, hogy a tanár elfogadja a diákot olyannak, amilyen, és nem ítéli meg vagy értékeli. Ez az elfogadás és pozitív hozzáállás segíti a tanulók önbecsülésének fejlődését és motiváltságuk megtartását. A hitelesség és kongruens segítő magában foglalja azt, hogy a tanár őszintén és nyíltan viselkedjen a diákokkal. Nem próbálja elrejteni a saját érzéseit vagy véleményét, hanem nyitott és őszinte módon kommunikál a diákokkal.
Megerősítette eddigi elveimet, tapasztalataimat, hogy a hatékonyság további kulcsa a kooperatív csoportmunka, a sikeres kommunikáció, empátia. A csoportmunka fontos eszköze a diákok közötti együttműködés és csapatmunka fejlesztésének. A csoportos tevékenységek segíthetnek a diákoknak a problémamegoldó képességük, kritikai gondolkodásuk és kommunikációs készségeik fejlesztésében. A sikeres kommunikáció kulcsfontosságú a tanár és diák, valamint a diákok közötti interakcióban. Az empátia és érzelmi intelligencia képessége lehetővé teszi a számomra, hogy megértsem és azonosuljak a diákok érzelmi állapotával és szükségleteivel. Az empátiával megteremthető egy biztonságos és támogató tanulási környezet.
A tanár szerepe az is, hogy felismerje a diákok motivációs tényezőit, és igyekezzen ezeket a tényezőket beépíteni az oktatási folyamatba. A motivált diákok hatékonyabban tanulnak és jobb eredményeket érhetnek el. Megismertük a tanulási stílusokat, az intelligencia típusokat, azaz a tanár felismeri, hogy a diákok különböző módon sajátítják el az információkat és készségeket, majd tanítás során figyelembe veszi ezeket a különbségeket, és változatos tanulási lehetőségeket biztosít számukra.
Kitértünk a tanulás tanítására is, ami nagy segítség a diákok számára. Rendkívül fontos, hogy az önálló tanulás során a személyiség fejlődik, változik, a pozitív tanári hozzáállás, attitűd pozitív személyiségváltozást indít el a tanulóban, ami beépül az énképébe. Fontos témánk volt még a tanári és tanulói jóllét, a kiégés, stresszkezelés. Hasznos önismereti kérdéseket feszegettünk, majd kitértünk a konfliktuskezelési típusokra is. A tanfolyam megerősítette eddigi munkámat. A tanítás során a tanár személyiségével, attitűdjével hat a tanulókra, ezen, mint egy szűrőn át jut el a diákokhoz az ismeretanyag, motiválva őt a saját kezdeményezésű tanulásra. A legfontosabbak: empátia, elfogadás, hitelesség, jóllét. Társainkkal nagyon nyitottak voltunk, csoportmunkában tanultunk egymástól. Oktatónk nagyon jól irányított, ha kellett változtatott, alkalmazkodott a csoporthoz, miközben empatikus, jó vezető volt. Nagyon sok új, hasznos ismerettel gazdagodva térhettem haza. Gyakorlatban is megvalósítható képzés volt.
Rovinj nagyon szép város, különösen az óvárosa. A hegyek, a tenger csodálatos. Július végén meleg volt, a tengervíz pedig kiváló. Az emberek barátságosak, nyitottak voltak, sok turista volt a városban, de ennek ellenére biztonságosan, kényelmesen lehetett mindenhol közlekedni. Örülök, hogy részt vehettem ezen a kurzuson, és megismerhettem a helyi és környékbeli (Porec, Motovun, Groznjan, Novigrad) nevezetességeket is. Minden kollégának ajánlom az Erasmus+ képzéseit, a tanulás mellett feltöltődést jelentett más kollégák megismerése, és a csodás helyszín.
Piliscsaba, 2023. augusztus 1. Simonné Gáspár Ildikó
Iskolánkban, az Áldás Utcai Általános Iskolában évek óta pályáztak kollégáim támogatott tanári továbbképzésekre külföldön, sikerrel. Számos Erasmus Nap keretében ültem nézőként,és hallgattam kollégáim beszámolóját, de valahogy soha nem éreztem, hogy a máik oldalon kellene állnom, azaz előadóként megosztani a tapasztalataimat.. Tavaly komoly nyomást helyeztek rám, hogy válasszak egy utat, de sikerült elodáznom a dolgot újra.
Amikor decemberben ismét megszólított a kollégám, aki koordinálja az iskolában az utakat, valahogy máshogy éreztem az egész iránt, és elkezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy talán nem véletlenül kerülget a lehetőség és egyből két kurzusra jelentkeztem. Az egyik a Csapatépítés- együttműködést, toleranciát fejlesztő játékok, a másik a Kalandra fel!1.0 játék-élmény -tanulás volt. Két egymást követő héten jártam a foglalkozásokra, így 15 napot töltöttem egyfolytában a mesés Rovinjban.
Mindezt a bevezetőt azért tartottam fontosnak megosztani, mert szeretném a hezitálók figyelmét felhívni, hogy nagyot hibáznak, ha úgy viselkednek, mint én tettem. Átélve ezt a két hetet csakis megbánás van bennem, azzal kapcsolatban, hogy nem éltem a mobilitásokkal korábban!
Azzal, hogy "rászántam magam", fejlesztettem a vállalkozói és kezdeményező kompetenciámat.Gyakoroltam az angol nyelvet a mindennapi teendők során üzletekben bevásárláskor, éttermekben rendeléskor, és a strandon is. Mindezt aggodalom és szégyenkezés nélkül, hogy nem én vagyok a legkifinomultabban fogalmazó angol nyelven. Mindenki megértett, mert meg akart, sőt én is megértettem mindenkit.
A képzések során elsajátított új tudás pedig a következő hozadéka volt az útnak. Az első a Csapatépítés-együttműködést toleranciát fejlesztő képzés volt, ahol 23 vadidegen ember élőben mutatta meg,milyen hatékonysággal bírnak a jól irányzott játékok a közösségformálásban. Alkalmazkodni, ha kell hátrébb lépni, ha kell beleállni, ezek mind- mind jelen voltak a játékok során. Sok nevetés, néha sírás kísérte a napjainkat, melyeken keresztül egyre közelebb kerültünk egymáshoz. A hetedik nap végén, mindenki kapcsolatban akart maradni a másikkal, akkor sajnáltuk csak igazán, hogy a szélrózsa minden irányából érkeztünk. Nagy ölelkezések közeppette köszöntük meg egymásnak, hogy megismertük a másikat. S minden ölelés szívből jött. Ezt a hetet egy, a képző intézmény (Jutaki Bt.) által szervezett hajókirándulás koronázta meg, mely a tanfolyam részét képezte, a legelső napra szervezett vacsorával együtt.
A második héten nem váltunk közösséggé, igaz itt ez nem is volt cél. A Kalanadra fel! 1.0 játék-élmény-tanulás képzés, a digitális kompetenciánkat volt hivatott fejleszteni. Szeretném kiemelni Krizsán Pál tréneremet, aki a tanitási órákon nem öncélúan alkalmazott applikációk rendkívül széles tárházát mutatta meg, méghozzá olyan szenvedéllyel, ami egy fiatal informatikusnak is dicséretére válna. Megérttette velünk/velem, hogy a legtöbb applikáció nem különbözik annyira egymástól, hogy rettegni kelljen a használatuktól. Ugyanakkor megmutatta azokat az apró különbségeket, amiktől egyik jobb gyakorlásra, míg a másik motiválásra, a harmadik pedig esetleg ismétlésre, új anyag feldolgozására. Azzal, hogy láttam magam egy teljesen új közegben, és megtapasztaltam mások hozzáértését vagy hozzá nem értését, többre tudom értékelni a saját tudásomat, amit én nagyon alacsonyra pozicionáltam idáig. A "digitális önbizalmam" a kompetenciámmal együtt megnőtt, miközben nem felejtem el azt a nagyon fontos mondatot sem, hogy sem minden órán, sem minden alkalmazást nem kell használni attól, hogy most megmutatták.
A mindennapjainkról is szeretnék kedvcsinálóul pár szót ejteni. Lehetőség volt az iskolában befizetni reggelire és ebédre, és én éltem vele. A foglalkozások fél 9-kor kezdődtek,( előtte fél 8-tól volt reggeli) és háromnegyed 1-kor végződtek, amikor is átvehettem az ebédemet. Ilyenkor, meg a szünetekben is, lehetőség volt más képzéseken résztvevőkkel tapasztalatot cserélni, az iskolában dolgozókkal, idegen ajkú diákokkal nyelvet gyakorolni, . A délutánok többnyire a strandon teltek, vagy fakultatív kirándulásokon, amit a képző intézmény szervezett. Ilyenek voltak többek között: delfin néző hajókirándulás, autóbuszos túra Porecbe, vagy Pulába kajaktúrára indulhattak a sportosabbak, illetve Velencébe hajóval.
Remélem sikerült átfogó képet adnom erről a 14 napról, és aki eddig ilyen, vagy olyan okból ellenállt, ahogy én, annak csak azt mondhatom: ne tegye!
2023. július 16-29-ig két hetet töltöttem Rovinjban. Második alkalommal vettem részt ERASMUS+ pályázat keretében továbbképzésen. A témaválasztásom a matematika tantárgy szeretete, a tavaly elvégzett „Engedd, hogy csináljam 3-4… „ matematika képzés és az angol nyelv tanulása motiválta.
Az „Engedd, hogy csináljam 1-2 … „ matematika képzésen tízen voltunk egy csoportban. A tréner Oravecz Márta nagy szaktudású, kiemelkedő módszertani ismeretekkel rendelkező, kiváló előadó volt. A képzés a matematika tanítás főbb területeit érintette. Változó munkaformákban dolgoztuk fel a képzés anyagát. A tanfolyam rendkívül sokszínű, kreatív és élvezetes volt. A tréner gazdagította módszertani kultúrámat, eszközhasználatomat.
Az angol nyelvi kurzusra, egy előzetesen megírt nyelvi felmérő kitöltése után, a tudásunk alapján 3 csoportba soroltak bennünket. Én a kezdő csoportba kerültem, másik 4 kollégával együtt, ebből 3-an tavaly is részt vettünk ezen a továbbképzésen és ott folytattuk a munkát, ahol abbahagytuk. A tanárunk Erika Folo volt, aki nagy szakértelemmel tanított bennünket. Szoros szakmai kapcsolat alakult ki a tagok és a külföldi tréner között. A második hét végére nagyon sokat fejlődtünk.
A két hetes képzés alatt két tartalmas szabadidős programokon vettünk részt. Az egyik program egy egész napos hajókirándulás volt a Lim fjordokhoz. Csodás volt. A másik program az angol nyelvi kurzushoz kapcsolódott. Rovinj város történelmét ismerhettük meg angol nyelven az óvárosban tett séta keretében idegenvezető irányításával. Az idei évben emellett több fakultatív program közül is lehetett választani, mely még tartalmasabbá tette az ittlétünket, mint például Pula, Motovun, Groznjan, Porec városában tett kirándulások. A tanfolyam szervezése magas színvonalú volt. Köszönjük a szervezők munkáját.
A képzés ideje alatt újabb értékes külföldi szakmai kapcsolatok alakultak ki és erősödtek meg horvát nemzetiségű kollégákkal. Emellett fontos szakmai együttműködés alakult ki a trénerrel és Magyarország több városából érkező kollégával. A magas színvonalú tanfolyam elvégzéséről az utolsó napon oklevelet vettünk át.
EduBase-Egy sokoldalú segítőtárs a matematika oktatásban
2023.07.17.-07.21. Rovinj
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy lehetőségem nyílt részt venni egy matematika tanároknak szóló továbbképzésen Rovinj-ban. Ebben az időben több csoportban folyt képzés, magyar vagy angol nyelven, mivel a résztvevők és a tanárok is több országból érkeztek, Romániából, Olaszországból, Magyarországról.
A képzés a helyi gimnáziumban volt (1.), ahol minden tanterem légkondicionált, így a nagy meleg ellenére sem volt nehéz matematikával foglalkoznunk a nyár közepén.
A szállását mindenki magának intézte, nagy szerencsére az enyém az iskolától egy utcányira volt.
Reggelit, ebédet az iskolában kaptunk.
A kurzuson megismerkedtünk egy olyan platformmal, amely képes a matematika tanításának speciális igényeit kielégíteni (2.). Segítségével nem csak egy saját feladatgyűjteményt tudunk szerkeszteni, de egy olyan eszközt is megismertünk (3.), amely alkalmas a tanulók egyéni fejlesztésének tervezésére, önálló gyakorlásuk támogatására, ellenőrzésére. Ellentétben a megszokott módon feladott házi feladattal a diákok itt azonnal kapnak visszajelzést, nyomon tudják kísérni fejlődésüket, ugyanakkor a tanár is láthatja mennyi időt töltöttek gyakorlással, hol akadtak el. Beállítástól függően, ahányszor megnyitják a feladatot, az mindannyiszor új adatokkal jelentkezik. Lehetőségünk van segítségeket beprogramozni, de akár megoldási lépéseket is, megmutathatjuk a megoldást vagy elrejthetjük. A feladatokat előállíthatjuk magunk, átszerkeszthetjük őket mindig az adott csoporthoz igazítva. Tarthatunk a feladatokból bajnokságot (egyéni vagy csoportmunkában), de számonkérésre is alkalmas.
A kurzus vezetői: Jakucs Erika és Pereczes Marianna a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban már évek óta használják felső tagozatos és gimnáziumi osztályokban .
Csoportunkban (4.)voltak általános iskolai és középiskolai tanárok is, a korosztály is vegyes volt, így a trénereken kívül a csoport tagjai is tudtak egymásnak segíteni (5.), ha valamilyen nehézségünk támadt a program használata közben .
Szabadidőnkben egyik délután meglátogattuk Pulát, ahol a kitűnő állapotban megmaradt amfiteátrumot (6.), valamint egy 5. századi templomot néztünk meg (7.). Másik alkalommal Porec városába mentünk távolsági busszal, ahol a kisváros gyönyörű székesegyháza után a többszáz éves mozaikokat csodáltuk meg, majd a helyi ételekkel ismerkedtünk. A többi délutánt a tengerparton töltöttük, úszással és kajakozással lazítva. Esténként Rovinj utcáit jártuk, a látvány megunhatatlan (10.) Utolsó nap még egy közös hajókirándulás is várt ránk a közeli Vrsar városkába (9.)
Nagyon örülök, hogy Magyarország különböző városaiból és a határon túlról érkezett tanárokkal megismerkedhettem és együtt dolgozhattunk a két kiváló tréner segítségével. Nagyon várom, hogy itthon a kollégáimmal is megismertessem ezt a programot, így új lendületet kaphatunk a tanításhoz. Ebben óriási szerepe van koordinátorunknak Hutlassa Zsuzsannának, akinek nagyon hálás vagyok azért a rengeteg munkáért, amivel lehetővé tette a programon való részvételem.
Mokos Anikó
Iskolám, a Budafoki Kossuth Lajos Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola idén első alkalommal sikeresen pályázott az Erasmus által kínált tanfolyamokra 2023-ban. Mikor tudomásomra jutott, hogy lehetőség lesz magyar nyelven is az Erasmus programhoz kapcsolódni nagyon megörültem. Már régóta a pályán lévő alsó tagozatos matematikát is tanító pedagógusként így a következő tanfolyamot választottam:
LOGIKALAND! Legyen élmény a matematika, játékok bűvöletében! -Fejlesztés és tehetséggondozás matekos játékokkal, tevékenységekkel és feladatokkal
Azért döntöttem e kurzus mellett, mert egyrészt magyar nyelvű volt, másrészt pedig a matematika tanításához kapcsolódott. Mindig is érdekelt az átmenet az alsó tagozatból a felső tagozatba. Hogyan lehet vajon játékosan tanítani a felső tagozaton ezt a tantárgyat. Bíztam benne továbbá, hogy megszerzett tudásomat jól kamatoztathatom majd az alsó tagozaton is.
A továbbképzés vasárnap kezdődött. Az első nap az ismerkedésé volt. Ismerkedési estre invitáltak minket, megismerhettük az osztálytársakat és trénerünket, Rácz Ildikót, akit a szervezők mutattak be. A szélrózsa minden irányából érkeztek kollégák, legnagyobb örömünkre Erdélyből, Felvidékről is érkeztek. Ami összekötött minket, az a magyar nyelv, meg persze az, hogy ugyanazt a tantárgyat tanítottuk hazánkban, közös volt az érdeklődésünk.
A helyi gasztronómia ínycsiklandó ételeit is megízlelhettük a közös vacsoránkon.
Nagyon megörültem, mikor már az ismerkedésnél kiderült, hogy több alsó tagozaton tanító kollégám is jelentkezett a csoportba, hasonló tervekkel, mint én!
Már az ismerkedésnél használt játék, egymás nevének könnyebb megjegyzése érdekében kiválóan alkalmazható akár első osztályos gyerekeknél is. Ez az egész képzésre jellemző volt!
Ildikó hatalmas tudásával, kedves személyiségével már az első naptól elbűvölt minket!
A képzés alatt aktív résztvevői voltunk a feladatoknak, átélhettünk milyen gyermekként padban ülni vagy játszani. Megismerhettünk jól alkalmazható játékokat és játékos feladatokat, amelyek segítségével könnyebbé tudjuk tenni a matematika tanulását tanítványainknál.
A sok nevetés mellé hatalmas tudásanyagot kaptunk, amellyel feltöltődve kezdhetem meg a következő tanévemet.
Mivel a délutánok szabadok voltak így lehetőségem nyílt Rovinj és környékének felfedezésére. Bebarangoltam az óvárost és annak zeg-zugos kis utcáit, megnéztem a Szent Eufémia templomot, melynek tornyába fel is lehetett menni, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Rovinjra és az Adriai tengerre. A fakultatív programok közül én a delfin lest választottam. Szerencsére rengeteg delfint láthattunk és a csodálatos lemenő Napot.
A kurzus zárásaként szombaton hajókirándulást szerveztek. Kiváló csapatépítő program volt. Az Adria csodálatos! Behajóztunk a Lim fjordba, megnéztük Vrsar-t. A környező kisvárosok ugyanazt a hangulatot árasztják, mint Rovinj. Kedvünket még az időjárás rosszabbra fordulása sem tudta elrontani. Köszönet a szervezőknek, akik mindent megtettek, hogy ez a fantasztikus záró program ne maradjon el az időjárás miatt. A hajón elköltött ebéd is igazi kuriózumnak tekinthető. Méltóképpen lett befejezve a tanfolyam. Bármikor visszamennék és biztos vagyok benne, hogy ugyan először, de nem utoljára jártam Rovinjban!
Szívből ajánlom mindenkinek az Erasmus+ képzéseket! A jövőben szeretnék részt venni hasonló kurzusokon! A szakmai tudásunk bővítésének ez az egyik legjobb és leghatékonyabb módja! Köszönöm szépen a lehetőséget! Fantasztikus hét volt, fantasztikus emberekkel!
A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanítójaként, július végén egy hetet töltöttem Rovinjban. A 21. századi tanár Diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban című továbbképzésen vettem részt. Nagy várakozás volt bennem, hiszen a továbbképzés címe nagyon ígéretesnek bizonyult. Trénerünk Szász Ramóna, rendkívül tapasztalt coach, nagyon sok információs anyagot készített számunkra, amit az iskolában is tudunk majd használni (Pl.: önismereti teszt, Diákközpontú tanterem kialakítása stb.). Az egy hét alatt megtanultuk, hogy miként segítenek a humanisztikus pszichológia vívmányai, milyen a diákközpontú oktatás viselkedésmegváltoztató hatása az iskola szereplőire, a humanisztikus oktatás céljainak elérését segítő alapelveket, az együttműködésen alapuló munka, hét normáját, mit kell tennünk annak érdekében, hogy ne égjünk ki a pályán és a magánéletben. Ramóna gyakorlati példákkal támasztotta alá az elméletet. Szakirodalmi információkat kaptunk minden témához. Többször lehetőséget adott arra, hogy csoportos munkaformában, különböző technikákkal dolgozhassuk ki a tréner által elmondott információkat, új fogalmakat. A csoportok dinamikája jól működött, szünetekben is folytatódtak a szakmai megbeszélések, tapasztalatok megosztása. Megerősítést kaptam Ramónától és a kollégáimtól egyaránt, hogy jó úton járok és folytatnom kell azt a tevékenységet, amiben eddig is hittem, a kapcsolatépítést diákokkal, szülőkkel egyaránt. Köszönöm a lehetőséget, hogy megismerhettem hozzám hasonlóan gondolkodó embereket, fantasztikus pedagógusokat és hat napot tölthettem velük egy „ékszerdobozban”!
A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanítójaként, július végén egy hetet töltöttem Rovinjban. A 21. századi tanár Diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban című továbbképzésen vettem részt. Nagy várakozás volt bennem, hiszen a továbbképzés címe nagyon ígéretesnek bizonyult. Trénerünk Szász Ramóna, rendkívül tapasztalt coach, nagyon sok információs anyagot készített számunkra, amit az iskolában is tudunk majd használni (Pl.: önismereti teszt, Diákközpontú tanterem kialakítása stb.). Az egy hét alatt megtanultuk, hogy miként segítenek a humanisztikus pszichológia vívmányai, milyen a diákközpontú oktatás viselkedésmegváltoztató hatása az iskola szereplőire, a humanisztikus oktatás céljainak elérését segítő alapelveket, az együttműködésen alapuló munka, hét normáját, mit kell tennünk annak érdekében, hogy ne égjünk ki a pályán és a magánéletben. Ramóna gyakorlati példákkal támasztotta alá az elméletet. Szakirodalmi információkat kaptunk minden témához. Többször lehetőséget adott arra, hogy csoportos munkaformában, különböző technikákkal dolgozhassuk ki a tréner által elmondott információkat, új fogalmakat. A csoportok dinamikája jól működött, szünetekben is folytatódtak a szakmai megbeszélések, tapasztalatok megosztása. Megerősítést kaptam Ramónától és a kollégáimtól egyaránt, hogy jó úton járok és folytatnom kell azt a tevékenységet, amiben eddig is hittem, a kapcsolatépítést diákokkal, szülőkkel egyaránt. Köszönöm a lehetőséget, hogy megismerhettem hozzám hasonlóan gondolkodó embereket, fantasztikus pedagógusokat és hat napot tölthettem velük egy „ékszerdobozban”!
A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanítójaként, július végén egy hetet töltöttem Rovinjban. A 21. századi tanár Diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban című továbbképzésen vettem részt. Nagy várakozás volt bennem, hiszen a továbbképzés címe nagyon ígéretesnek bizonyult. Trénerünk Szász Ramóna, rendkívül tapasztalt coach, nagyon sok információs anyagot készített számunkra, amit az iskolában is tudunk majd használni (Pl.: önismereti teszt, Diákközpontú tanterem kialakítása stb.). Az egy hét alatt megtanultuk, hogy miként segítenek a humanisztikus pszichológia vívmányai, milyen a diákközpontú oktatás viselkedésmegváltoztató hatása az iskola szereplőire, a humanisztikus oktatás céljainak elérését segítő alapelveket, az együttműködésen alapuló munka, hét normáját, mit kell tennünk annak érdekében, hogy ne égjünk ki a pályán és a magánéletben. Ramóna gyakorlati példákkal támasztotta alá az elméletet. Szakirodalmi információkat kaptunk minden témához. Többször lehetőséget adott arra, hogy csoportos munkaformában, különböző technikákkal dolgozhassuk ki a tréner által elmondott információkat, új fogalmakat. A csoportok dinamikája jól működött, szünetekben is folytatódtak a szakmai megbeszélések, tapasztalatok megosztása. Megerősítést kaptam Ramónától és a kollégáimtól egyaránt, hogy jó úton járok és folytatnom kell azt a tevékenységet, amiben eddig is hittem, a kapcsolatépítést diákokkal, szülőkkel egyaránt. Köszönöm a lehetőséget, hogy megismerhettem hozzám hasonlóan gondolkodó embereket, fantasztikus pedagógusokat és hat napot tölthettem velük egy „ékszerdobozban”!
A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanítójaként, július végén egy hetet töltöttem Rovinjban. A 21. századi tanár Diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban című továbbképzésen vettem részt. Nagy várakozás volt bennem, hiszen a továbbképzés címe nagyon ígéretesnek bizonyult. Trénerünk Szász Ramóna, rendkívül tapasztalt coach, nagyon sok információs anyagot készített számunkra, amit az iskolában is tudunk majd használni (Pl.: önismereti teszt, Diákközpontú tanterem kialakítása stb.). Az egy hét alatt megtanultuk, hogy miként segítenek a humanisztikus pszichológia vívmányai, milyen a diákközpontú oktatás viselkedésmegváltoztató hatása az iskola szereplőire, a humanisztikus oktatás céljainak elérését segítő alapelveket, az együttműködésen alapuló munka, hét normáját, mit kell tennünk annak érdekében, hogy ne égjünk ki a pályán és a magánéletben. Ramóna gyakorlati példákkal támasztotta alá az elméletet. Szakirodalmi információkat kaptunk minden témához. Többször lehetőséget adott arra, hogy csoportos munkaformában, különböző technikákkal dolgozhassuk ki a tréner által elmondott információkat, új fogalmakat. A csoportok dinamikája jól működött, szünetekben is folytatódtak a szakmai megbeszélések, tapasztalatok megosztása. Megerősítést kaptam Ramónától és a kollégáimtól egyaránt, hogy jó úton járok és folytatnom kell azt a tevékenységet, amiben eddig is hittem, a kapcsolatépítést diákokkal, szülőkkel egyaránt. Köszönöm a lehetőséget, hogy megismerhettem hozzám hasonlóan gondolkodó embereket, fantasztikus pedagógusokat és hat napot tölthettem velük egy „ékszerdobozban”!
A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanítójaként, július végén egy hetet töltöttem Rovinjban. A 21. századi tanár Diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban című továbbképzésen vettem részt. Nagy várakozás volt bennem, hiszen a továbbképzés címe nagyon ígéretesnek bizonyult. Trénerünk Szász Ramóna, rendkívül tapasztalt coach, nagyon sok információs anyagot készített számunkra, amit az iskolában is tudunk majd használni (Pl.: önismereti teszt, Diákközpontú tanterem kialakítása stb.). Az egy hét alatt megtanultuk, hogy miként segítenek a humanisztikus pszichológia vívmányai, milyen a diákközpontú oktatás viselkedésmegváltoztató hatása az iskola szereplőire, a humanisztikus oktatás céljainak elérését segítő alapelveket, az együttműködésen alapuló munka, hét normáját, mit kell tennünk annak érdekében, hogy ne égjünk ki a pályán és a magánéletben. Ramóna gyakorlati példákkal támasztotta alá az elméletet. Szakirodalmi információkat kaptunk minden témához. Többször lehetőséget adott arra, hogy csoportos munkaformában, különböző technikákkal dolgozhassuk ki a tréner által elmondott információkat, új fogalmakat. A csoportok dinamikája jól működött, szünetekben is folytatódtak a szakmai megbeszélések, tapasztalatok megosztása. Megerősítést kaptam Ramónától és a kollégáimtól egyaránt, hogy jó úton járok és folytatnom kell azt a tevékenységet, amiben eddig is hittem, a kapcsolatépítést diákokkal, szülőkkel egyaránt. Köszönöm a lehetőséget, hogy megismerhettem hozzám hasonlóan gondolkodó embereket, fantasztikus pedagógusokat és hat napot tölthettem velük egy „ékszerdobozban”!
Kedves Kollégák!
A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanítójaként, július végén egy hetet töltöttem Rovinjban. A 21. századi tanár Diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban című továbbképzésen vettem részt. Nagy várakozás volt bennem, hiszen a továbbképzés címe nagyon ígéretesnek bizonyult. Trénerünk Szász Ramóna, rendkívül tapasztalt coach, nagyon sok információs anyagot készített számunkra, amit az iskolában is tudunk majd használni (Pl.: önismereti teszt, Diákközpontú tanterem kialakítása stb.). Az egy hét alatt megtanultuk, hogy miként segítenek a humanisztikus pszichológia vívmányai, milyen a diákközpontú oktatás viselkedésmegváltoztató hatása az iskola szereplőire, a humanisztikus oktatás céljainak elérését segítő alapelveket, az együttműködésen alapuló munka, hét normáját, mit kell tennünk annak érdekében, hogy ne égjünk ki a pályán és a magánéletben. Ramóna gyakorlati példákkal támasztotta alá az elméletet. Szakirodalmi információkat kaptunk minden témához. Többször lehetőséget adott arra, hogy csoportos munkaformában, különböző technikákkal dolgozhassuk ki a tréner által elmondott információkat, új fogalmakat. A csoportok dinamikája jól működött, szünetekben is folytatódtak a szakmai megbeszélések, tapasztalatok megosztása. Megerősítést kaptam Ramónától és a kollégáimtól egyaránt, hogy jó úton járok és folytatnom kell azt a tevékenységet, amiben eddig is hittem, a kapcsolatépítést diákokkal, szülőkkel egyaránt. Köszönöm a lehetőséget, hogy megismerhettem hozzám hasonlóan gondolkodó embereket, fantasztikus pedagógusokat és hat napot tölthettem velük egy „ékszerdobozban”!
Kedves Kollégák!
A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanítójaként, július végén egy hetet töltöttem Rovinjban. A 21. századi tanár Diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelvei az oktatásban című továbbképzésen vettem részt. Nagy várakozás volt bennem, hiszen a továbbképzés címe nagyon ígéretesnek bizonyult. Trénerünk Szász Ramóna, rendkívül tapasztalt coach, nagyon sok információs anyagot készített számunkra, amit az iskolában is tudunk majd használni (Pl.: önismereti teszt, Diákközpontú tanterem kialakítása stb.). Az egy hét alatt megtanultuk, hogy miként segítenek a humanisztikus pszichológia vívmányai, milyen a diákközpontú oktatás viselkedésmegváltoztató hatása az iskola szereplőire, a humanisztikus oktatás céljainak elérését segítő alapelveket, az együttműködésen alapuló munka, hét normáját, mit kell tennünk annak érdekében, hogy ne égjünk ki a pályán és a magánéletben. Ramóna gyakorlati példákkal támasztotta alá az elméletet. Szakirodalmi információkat kaptunk minden témához. Többször lehetőséget adott arra, hogy csoportos munkaformában, különböző technikákkal dolgozhassuk ki a tréner által elmondott információkat, új fogalmakat. A csoportok dinamikája jól működött, szünetekben is folytatódtak a szakmai megbeszélések, tapasztalatok megosztása. Megerősítést kaptam Ramónától és a kollégáimtól egyaránt, hogy jó úton járok és folytatnom kell azt a tevékenységet, amiben eddig is hittem, a kapcsolatépítést diákokkal, szülőkkel egyaránt. Köszönöm a lehetőséget, hogy megismerhettem hozzám hasonlóan gondolkodó embereket, fantasztikus pedagógusokat és hat napot tölthettem velük egy „ékszerdobozban”!
21.századi tanár- diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban, Rovinj
Írta: Víg Eszter2023 júliusában egy hetet töltöttem az Erasmus+ pályázat keretén belül a Jutaki Bt. által szervezett képzésen Rovinjban. Első Erasmus+ pályázatom volt így nagy izgalommal vágtam bele az utazásba. A kurzus címe, amin részt vettem: 21. századi tanár, Diákközpontú oktatás az iskolában. A kurzuson egyedüli gyógypedagógusként voltam jelen.
A „nulladik napon” egy esti vacsora keretében megismertük egymást kurzusunk oktatójával és a többi résztvevővel. Az oktatónk Szász Ramóna, hiteles, jól felkészült szakemberként egy jól felépített, tanfolyammal készült.
A kurzus folyamán megbeszéltük, a 21. századi oktatás kihívásait, és ezek lehetséges megoldásait, mindenki megosztotta a saját tapasztalatait, gyakorlati példáinkon keresztül számoltunk be arról, hogy hogyan működünk együtt diákjainkkal. Megismertük a Rogers-i szemléletet, a Rogers-i alapelveket, hogy milyen elvek mentén válik az oktatás diákközpontúvá, milyen a tanulást támogató környezet, hogy mi a humanisztikus pszichológia lényege és haszna az osztályteremben. Részletesen kitértünk a humanisztikus oktatás céjaira, és a célok elérését segítő alapelvekre, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a diákok megtapasztalják a tanulás örömét, ami elősegíti a kibontakozásukat, megkönnyítve ezzel a tehetségük felismerését. Sorra vettük a tanulási stratégiákat, és az intelligencia típusokat, hogy a diákjainkat, megismerve később a tanulásukhoz hatékony segítséget tudjunk nyújtani. Gyakorlati példákon keresztül, bemutattunk, hogy milyennek képzeljük el a diákközpontú tantermet, 5 kisebb csoportban tartottunk „workshopokat” arról, hogy mi hogyan változtattuk a tantermünket diákközpontúvá. Nagyon sok hasznos ötletet osztottunk meg egymással, amit már a következő tanévtől alkalmazni is tudunk. Kitértünk a tanár facilitátor szerepére, mely szerint a tanár egyik legfontosabb feladata a tanulás segítése, a tanulás tanítása. Néhány önismereti teszten és beszélgetésen keresztül még inkább megismertük önmagunkat, ami azért fontos, mert a tanár „jól léte” meghatározza a diákok jól létét. A mentális egészség kapcsán szóba került a kiégés témája is, a tünetektől a megoldásig. Összességében nagyon sok új elméleti ismeretet kaptunk a diákközpontú oktatásról, praktikus tanácsokat, gyakorlati ötleteket. Egy apró pozitív változás, az életet igenlő életszemlélet is elindíthat óriási változásokat. Az oktatásban milyen módon hat egymásra a pedagógus és a diák, hogy egy nyitottabb személettel milyen óriási eredményeket lehet elérni. Gyógypedagógusként külön öröm volt számomra ennyi nagyszerű, a diákközpontú pedagógiára nyitott „többségi pedagógus kollégával” együtt gondolkodni.
Köszönöm a lehetőséget, várom a folytatást!
2023.07.31.
Víg Eszter
21.századi tanár- diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban, Rovinj
Írta: Víg Eszter2023 júliusában egy hetet töltöttem az Erasmus+ pályázat keretén belül a Jutaki Bt. által szervezett képzésen Rovinjban. Első Erasmus+ pályázatom volt így nagy izgalommal vágtam bele az utazásba. A kurzus címe, amin részt vettem: 21. századi tanár, Diákközpontú oktatás az iskolában. A kurzuson egyedüli gyógypedagógusként voltam jelen.
A „nulladik napon” egy esti vacsora keretében megismertük egymást kurzusunk oktatójával és a többi résztvevővel. Az oktatónk Szász Ramóna, hiteles, jól felkészült szakemberként egy jól felépített, tanfolyammal készült.
A kurzus folyamán megbeszéltük, a 21. századi oktatás kihívásait, és ezek lehetséges megoldásait, mindenki megosztotta a saját tapasztalatait, gyakorlati példáinkon keresztül számoltunk be arról, hogy hogyan működünk együtt diákjainkkal. Megismertük a Rogers-i szemléletet, a Rogers-i alapelveket, hogy milyen elvek mentén válik az oktatás diákközpontúvá, milyen a tanulást támogató környezet, hogy mi a humanisztikus pszichológia lényege és haszna az osztályteremben. Részletesen kitértünk a humanisztikus oktatás céjaira, és a célok elérését segítő alapelvekre, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a diákok megtapasztalják a tanulás örömét, ami elősegíti a kibontakozásukat, megkönnyítve ezzel a tehetségük felismerését. Sorra vettük a tanulási stratégiákat, és az intelligencia típusokat, hogy a diákjainkat, megismerve később a tanulásukhoz hatékony segítséget tudjunk nyújtani. Gyakorlati példákon keresztül, bemutattunk, hogy milyennek képzeljük el a diákközpontú tantermet, 5 kisebb csoportban tartottunk „workshopokat” arról, hogy mi hogyan változtattuk a tantermünket diákközpontúvá. Nagyon sok hasznos ötletet osztottunk meg egymással, amit már a következő tanévtől alkalmazni is tudunk. Kitértünk a tanár facilitátor szerepére, mely szerint a tanár egyik legfontosabb feladata a tanulás segítése, a tanulás tanítása. Néhány önismereti teszten és beszélgetésen keresztül még inkább megismertük önmagunkat, ami azért fontos, mert a tanár „jól léte” meghatározza a diákok jól létét. A mentális egészség kapcsán szóba került a kiégés témája is, a tünetektől a megoldásig. Összességében nagyon sok új elméleti ismeretet kaptunk a diákközpontú oktatásról, praktikus tanácsokat, gyakorlati ötleteket. Egy apró pozitív változás, az életet igenlő életszemlélet is elindíthat óriási változásokat. Az oktatásban milyen módon hat egymásra a pedagógus és a diák, hogy egy nyitottabb személettel milyen óriási eredményeket lehet elérni. Gyógypedagógusként külön öröm volt számomra ennyi nagyszerű, a diákközpontú pedagógiára nyitott „többségi pedagógus kollégával” együtt gondolkodni.
Köszönöm a lehetőséget, várom a folytatást!
2023.07.31.
Víg Eszter
Marczin Zsoltné vagyok, a Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola fejlesztő pedagógusa. 2023. július 16-tól 27-ig a horvátországi Rovinjban vettem részt az ERASMUS+ tanártovábbképzés egyik kurzusán. A képzés célja a Csapatépítés: együttműködést, empátiát, toleranciát fejlesztő technikák alapos megismerése volt.
A kurzus maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeimet: pontosan azt kaptam, amit vártam. Az oktatónk, UHRIN CSABA egy végtelenül nyitott, empatikus, nagy tudású pedagógus volt, aki az első naptól kezdve nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy alaposan megismerje egymást a csoport minden tagja. Már ezen a napon is sok „ismerkedős” játékot játszottunk, így elérte, hogy a kurzust indító vacsorán név szerint szólítottuk egymást. Ilyen típusú feladat minden napra jutott, így egyre mélyeben beleláttunk társaink életébe, gondjaiba, örömeibe. A kurzus végén úgy éreztük, hogy évek óta ismerjük egymást. Barátságok, szakmai kapcsolatok alakultak ki, melyeket a jövőben bőven tudunk kamatoztatni. Ezeket a játékos gyakorlatokat remekül lehet majd alkalmazni egy új osztályközösség kialakításánál, akár a gyerekek, akár a szülői csapat körében. Úgy gondolom, hogy iskolánk tantestületének tagjai régóta együtt dolgoznak, de egy-egy vidám játéknak, technikának a felhasználásával még erősebb lesz köztünk az összetartozás érzése.
Ezeken kívül rengeteg együttműködésre ösztönző feladatunk is volt, ahol mindenki a saját erősségét tudta kamatoztatni a csapatán belül. Ezek a csapatok mindig spontán alakultak, hol 4, hol 5, hol 6 fővel. Voltak beszélős, rajzolós, pantomimes, mozgásos játékok, változatos sorrendben. Ennek a feladattípusnak a lényege, és ezt kell, hogy erősítse a gyerekekben is, hogy MINDENKI JÓ VALAMIBEN, mindenkire szükség van, mindenki hasznos tagja csapatának. Számomra ezek a játékok voltak a legtanulságosabbak, leghasznosabbak. Alsó tagozatos gyerekeket tanítok, ahol az együttműködés elengedhetetlen feltétele az eredményes munkának. Ezekkel a gyakorlatokkal elérhetjük, hogy könnyebben elfogadják egymást, toleránsak legyenek a másikkal. Ha ez kisgyermek korukban természetessé válik, egy megértő, nyitott társadalmat építünk.
Nagyszerű volt, hogy a sok hasznos délelőtt után mindig lehetőséget kaptunk valamilyen fakultatív programon is részt venni, ami által jobban megismerhettük Rovinjt, és környékét.
A kurzus zárására szervezett hajókirándulás volt az egy hét koronája. Remek időben, remek hangulatban, remek társaságban telt el ez a nap.
Köszönöm szépen a rengeteg tudást, barátságot, élményt, amit ettől a továbbképzéstől kaptam.
Marczin Zsoltné
Idén újra visszatértem Rovinjba....
A tavalyi évben szerzett tudás, annyira meghatározója volt a tanévemnek, hogy idén úgy döntöttem a matematika után, az írást és fogalmazást is szeretném még jobban elsajátítani.A választott kurzus címe a "Vonások és fogások". Márti és Ágnes, a két oktató, akkora benyomást tett rám már korábban is, hogy nem volt kétség, hogy náluk folytatom tanulmányaimat.
Az első napon rutinosan szedtem a lábaimat a már jól ismert macskaköves úton. Az iskola kapujához érve, izgatottan dobbant a szívem, igen visszatértem. Valami ilyesmit érezhetnek a kisdiákok is , miután megérkeznek a szünidőről.Boldogan néztem körül először az iskola udvarán, majd szemügyre vettem az embereket. Örömömre, rengeteg tavalyról ismert kollégával üdvözölhettük újra egymást. A helyi szervezőtől, Véghné Juhász Krisztinától megkaptuk a tájékoztatást, majd mindenki elvonult a trénerével az osztálytermekbe. Az épület még mindig gyönyörű, modern, klimativált. A teremben elmondtuk ki, honnan jött és jó volt tapasztalni, hogy nemcsak magyar csoporttársaink lesznek a héten, hanem határon túliak is. A bemutatkozás után elindultunk egy étterembe, ahol folytattuk az ismerkedést egy kicsit oldottabb hangulatban. Este már ismerősként búcsúztunk el egymástól a másnapi viszontlátásig.
Hétfőn aztán felvátva voltak az óráink, hol Ágival , akivel lefektettük a jó fogalmazás alaptégláit, hol Mártival, akivel az írás alapjaitól indultunk. Számomra nem volt nehéz összehangolódni Velük, hisz ismerem már az "észjárásukat", volt szerencsém megismerni Őket. Tudtam, hogy fantasztikus dolgokat fogunk Tőlük hallani. Rengeteg új játékot, motivációs gyakorlatot tanultam tőlük , amik mind-mind komplex feladatot kapnak egy-egy óra keretében. Hisz ezekkel nemcsak új tudást közvetítünk, hanem a meglévő ismereteket is elmélyítjük, kreativitásra ösztönzünk, csapat vagy enyéni versenyzésre buzdítunk, de szociális képességekkel is bír, de folytathatnám a sort.
Valahogy minden alkalommal azt érzem, hogy a munkásságom egy-egy darabja átkerül egy másik polcra, a megfelelő helyre, ahol tudom, hogy miért is van ott. A Velük folytatott munka motivátsággal tölt fel, új lendületet kap az életem.Hálával távozom minden egyes nap után. Az újonnan szerzett tapasztalatokat megosztom majd kollégáimmal és arra buzdítom Őket, hogy Ők is vegyenek részt ezeken a képzéseken.
Hogy látom Ágit és Mártit? Mint két vízcseppet a tengerben. Két nagyon meghatározó vízcseppet. Akik a feléjük vetődő tutajt vagy csónakot, de akár a hajót is úgy kísérik útjukon, hogy azok célba érjenek. S lehet sima a tenger, vagy csapkodhatnak a hullámok, az a kishajó mindig révbe ér.
Írta: Kertesi Zsuzsanna
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal