A honlapunkon található projekteket az Európai Bizottság támogatta. Az alábbiakban korábbi mobilitásokon részt vett kollégák beszámolóit olvashatják.
A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
The 21st Century Classroom: New Ideas for a New Era
Írta: Dománé Hegede ErikaNyelvi és kulturális továbbképzés a smaragdzöld szigeten Cork városában, ( 2023. 07.17-28.)
Gyurkityné Szekeres EnikőA XX. Kerületi Gyulai István Általános Iskolából érkeztem Rovinjba AZ EGÉSZSÉG ÉRTÉK képzésre. Iskolánk 8 tanára először pályázott, így nagyon örültünk, hogy külföldi továbbképzésen vehetünk részt.
Rengeteg segítséget kaptunk Véghné Juhász Krisztinától az előkészületekben és a rovinji tartózkodásunk során. Nagyszerű volt a szervezés. Örültem, hogy ebédet is biztosítottak, így több szabadidőm maradt délutánra. A Messenger csoportnak köszönhető, hogy az első napon már ismerős arcokat láttam a teremben.
Az iskola épülete a város központjában helyezkedik el. A csodálatos kilátással és gyönyörű kerttel rendelkező épület a mai kornak megfelelő felszereléssel, klímás tantermekkel várt bennünket. Szerencsésnek éreztem magam, mert az apartmanunk pár percnyi sétára volt az iskolától. Nagyon kedves, vendégszerető és segítőkész házigazdáink voltak. Mindenben számíthattunk rájuk.
A trénerünk Szentgyörgyi Krisztina elragadó személyisége, empátiája meghatározta az órák kellemes hangulatát. A délelőtti csoportban vettem részt. Tízen voltunk, ami ideális létszámnak bizonyult. A beszélgető körök és gyakorlatok kapcsán közelebbről megismerhettem a többi résztvevőt. Az elméleti oktatáson túl, a gyakorlatban is kipróbálhattuk pl. az újraélesztést, a Heimlich-féle műfogást, a Rautek-féle műfogást és a sebkötözést. Eddig szerencsére nem kellett baleset kapcsán segítséget nyújtanom, de a továbbképzés után bátran merem majd alkalmazni a megszerzett ismereteket. Iskolánk egészségfejlesztési programjának összeállításában is tudom majd hasznosítani a tanultakat.
Az időjárás kedvezően alakult az előző hét viharos napjai után, így a tengerparton töltöttük a délutánokat. Egy közeli, jól felszerelt kempinget találtunk, ahol a tenger hullámain kívül a medencékben is fürdőzhettünk és napágyakon pihenhettünk. Esténként sétálgattunk, étteremben vacsoráztunk és sokat beszélgettünk a szállásadóinkkal.
Az utolsó napon a hajókirándulás fergetegesre sikerült. A házigazdánk, Samanta remek hangulatot varázsolt a fedélzetre. A kapitány finom, kiadós ebédet készített nekünk, amíg Vsarban sétálgattunk.
Számomra nagyon hasznos volt ez a hét. Sokat tanultam, ismerkedtem és csodaszép helyeken jártam. Szeretnék a jövőben is pályázni és képzéseken részt venni. Fantasztikus élmény volt.
Erasmus+ beszámoló – Reykjavík (Izland) - Seres Zoltán
Írta: Seres Zoltán2023 júliusában egy fantasztikus, a várakozáson felüli képzésen vettem részt Isztambulban, mivel a 2023-1-HU01-KA121-SCH-000126119-es pályázatunk sikeresnek bizonyult.
A képzés címe is már ígéretes volt: Learn in Museums! / Tanuljunk múzeumokban!
És valóban: rengeteget tanultam, és valóban különféle múzeumokban. A képzést egy, az Isztambuli Egyetem fiatal oktatója, Saziye Cikrikci tartotta, aki nem mellesleg Krúdy Gyula Szindbád kalandjait fordította török nyelvre. Mondhatom, hogy jól ismerem Isztambult, a múzeumait, hiszen sokszor megfordultam már ott, de Shaziyenek sikerült olyan kiállításokat, múzeumokat megmutatnia, amelyekről még csak nem is hallottam. A képzés 5 napjából mindösszesen egy alkalommal voltunk tanteremben, a többit érdekes, izgalmas kiállításokon töltöttük, például a török kávé múzeumában, az Egyiptomi Bazárban, a Boszporusz partján egy, a modern török festészetnek szentelt, csodás fekvésű tárlaton, vagy épp hajókázva Ázsia és Európa között, vagy akár egy vasúttörténeti kiállításon, amelynek a megalopolisz egy régi vasúti pályaudvara adott otthont, ahova például a Budapestet is érintő, és ide végállomásra érkező Orient expressz is gyakori vendég volt az 1890-es években.
Nagyon sok olyan applikációt ismertem meg a képzés során, amelyet remekül tudok majd alkalmazni a mindennapi munkámban, és nagyszerűen tudom ötvözni a múzeum és a köznevelés kettősét, és valóban tudunk majd a gyermekeimmel tanulni a múzeumokban is.
Az igen szerény létszámú kurzus (összesen hárman voltunk csak) lehetőséget adott arra, hogy minden minket érdeklő kérdést meg tudunk vitatni, a képző hölgy közvetlensége, felkészültsége az egyéni igények kielégítésére is alkalmas volt.
Bármelyik kollégám számára szeretettel ajánlom a kurzust, mivel nagyon hasznos információkhoz jutottam, valamint a 16 milliós Konstantinápoly felfedezése is mega élményt garantál.
Márkus Róbert Zsolt, EKKE Gyakorlóiskola
A 21. századi tanár - tanártovábbképzés Rovinjban
Írta: Bene Julianna2023. július 23-29 között Rovinjban, ebben a gyönyörű tengerparti horvát városkában vehettem részt életem első Erasmus+ továbbképzésén.
A magyar nyelvű kurzus (A 21. századi tanár – diákközpontú oktatás Carl R. Rogers alapelveivel az oktatásban) kifejezetten pedagógusoknak szólt, így azonnal kollégák között találtam magam, akik az ország számos pontjáról érkeztek, különféle iskolatípusokból. A felkészült és a téma iránt elkötelezett kedves és közvetlen oktatónk, Szász Ramóna által megosztott tudást kiválóan kiegészítették a kollégák hozzászólásai, különböző élethelyzetekből hozott példái, a kölcsönös tapasztalatcsere. Az órák így olyannyira interaktívak voltak, hogy hamar elrepültek a délelőttök, az is előfordult, hogy kifutottunk az időből. A Carl R. Rogers által képviselt humanisztikus pszichológia alapelveinek az oktatásba való gyakorlati átültetése volt a fő témánk. Ennek lehetőségeit sokoldalúan és gyakorlati módon megközelítve elemeztük, az elméletet mindig helyzetgyakorlatokban, konkrét példákon alkalmazva, egyéni és csoportmunkában feldolgozva. Nagyon inspiráló volt számomra az oktatónk által képviselt megközelítés: nem egy módszert, receptet tanulunk arra, hogy sikeres és jó tanárok legyünk a 21. században, hanem egy pozitív tanári attitűd kialakításán fáradozunk, vagyis magunkon dolgozunk, a személyes életterünkbe emeljük be a rogersi szemléletet és ez hozza a változást.
A délelőtti órák után maradt szabadidőnk és ezt maximálisan ki is használtuk. Kolléganőmmel fedeztük fel Rovinj és a környék szépségeit. Egy késő esti hangversenyre is eljutottam a Szent Eufémia székesegyházba, ami különleges élmény volt. Nappal is megcsodáltam a bazilikát, a toronyból a kilátást, a tengerre vezető utcácskákat. Rengeteg fotót készítettem. Kolléganőmmel Porecsben és Pula városában jártunk. Porecsben lenyűgözött az Eufrázius bazilika csodálatos bizánci mozaikjaival és ókori, koraközépkori emlékeivel. Pulában már jártam régebben, de nagyon jó volt visszatérni, újra körbejárni a hatalmas amfiteátrumot, átmenni a diadalív alatt és még több római kori műemléket felfedezni!
Természetesen a strandolást sem hagytuk ki, és esténként Rovinj varázslatos óvárosában bolyongtunk, finom és különleges ételeket kóstoltunk. Feledhetetlen a rovinji naplemente a kikötőből nézve!
A kurzust közös, családias hangulatú hajókirándulással zártuk. A tenger gyönyörű volt, és amikor a hajónk lehorgonyzott, fürdeni is lehetett. Az ebédünket a hajón készítették a helyi tengerészek. A nap megkoronázása az volt, amikor delfinek bukkantak fel a hajónk mellett!
Szakmai és szabadidős élményekben gazdag volt ez a hét, kedvet kaptam a folytatásra! Köszönöm a szervezést a Jutaki Bt-Hungary Expertnek, a személyes odafigyelést és támogatást Véghné Juhász Krisztinának.
Tanári kommunikáció – Rovinj
2023. július 23-29-ig egy ERASMUS+ mobilitás keretében lehetőségem volt részt venni a „Tanári kommunikáció” témájú kurzuson.
A kurzusokat szervező Hungary Expert kurzuskínálatából a vezetői munkámat leginkább támogató „Tanári kommunikációt” választottam. Vezetőként és tanárként is nagyon fontosnak tartom a kifinomult kommunikációt vezető – pedagógus, vezető – diák, vezető – szülő, pedagógus – pedagógus, pedagógus – diák, pedagógus - szülő viszonylatában.
Iskolámban nagy hangsúlyt fektetek a tanári „jóllét”, a mentális „jóllét” meglétére. Meggyőződésem, hogy csak az a pedagógus testület képes igazán eredményes munkát végezni, ahol béke van, ahol fontos az egymás segítése, megértése, a figyelő, odafigyelő attitűd megléte. Eddigi tapasztalataimból igyekeztem megteremteni ennek támogató légkörét. A kurzus tartalmától ennek megerősítését, valamint plusz eszközöket, módszertani fejlődést vártam. Óriási szerencsém volt, mert Lukács Gabriella, a tanfolyam vezetője magas szintű hozzáértéssel, érzékenységgel vezette a csoport munkáját. Szerencsésen alakult a csoport összetétele is, mindenki nyitottan, tettre készen állt a feladatok elé. Gabriella a képzés végére szinte észrevétlenül igazi közösséget kovácsolt a különböző helyről érkezett, különböző tudományterületek képviselőiből álló csoportból.
Vasárnap délután találkozott először a társaság, ahol ráhangolódtunk a témára, ismerkedtünk egymással. Ezt követte egy közös vacsora.
Már az első napon rendkívül vidám hangulatban, vicces játékok után megkezdtük az érdemi munkát, meghatároztuk a tanári kommunikáció speciális jellemzőit.
Az egész hetet jó hangulat, segítő légkör, egymásra figyelés jellemezte, miközben feldolgoztuk a non verbális kommunikáció jellemzőit, játszottunk „tekintet” játékot, használtuk a mimikai eszközeinket. Különböző helyzetgyakorlatokon keresztül feldolgoztuk a testbeszéd lehetőségeit, pl.: „gesztus-írás” és „gesztus-olvasás”. Sokat foglalkoztunk az érzelmeinkkel, többféle szituációs játékon keresztül ismerkedtünk saját személyiségünkkel, és csodálkozhattunk rá csoporttársaink helyzet-megoldásaira. Igyekeztünk elsajátítani az értő figyelem képességét, gyakoroltuk a hallgatás művészetét. Olyan retorikai tudást kaptunk, amivel könnyebben tudjuk a diákok, kollégák figyelmét fenntartani.
Fontos elemei voltak a képzésnek a konfliktusok felismerésének és kezelésének technikái. Megtanultuk átlátni a másik fél konfliktuskezelési képességeit, és ehhez alkalmazkodva igyekeztünk oldani a kialakult félreértést. Felismertük, hogy mindig az asszertív kommunikációra szükséges törekednünk. Belső világomat gazdagította, hogy a képzésen foglalkoztunk a negatív automatikus gondolatok monitorozásával, a belső kommunikációnkkal, a kritikus belső hangokra történő odafigyelés fontosságával.
Dolgoztunk önmagunkkal, magabiztosságunk növelésével, ismerkedtünk vezetői stílusokkal. Játékaink során speciális tanári helyzeteket szimuláltunk, pl.: fegyelmezés, reagálás kortárs bántalmazásra, beszélgetés szülővel, stb. A helyzeteket spontán kialakult csoportokban mutattuk be, így gyakorlatilag mindenki mindenkivel gyakorolhatta az együttműködés legkülönfélébb formáit.
A képzés helyszíne az Adria egyik „ékszerdoboza” Rovinj volt. Az óváros évszázados kövei, a régi épületek, nevezetességek felfedezése, a nyüzsgés, a napsütötte tengerpart, a hajók sokasága, a kirándulások igazi feltöltődést jelentettek a délelőtti tanulás után. Igyekeztem felfedezni a környéket, részt venni hajókirándulásokon, ismerkedni az „Istria” csodáival. (Pula, Porec,)
A képzés szervezésének feladatait Véghné Juhász Krisztina és csapata végezte, melyet kedvesség, segítőkészség és profizmus jellemzett. Hálás köszönettel és szeretettel gondolok rájuk.
Szellemileg és fizikailag feltöltődve érkeztem haza, a kurzust szívesen ajánlom kollégáimnak, és én is nagyon várom a folytatást…
Őri Csilla, Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Budapest
Az Erasmus+ program keretében idén július 16-29 között részt vehettem a „Nem csak füzet és ceruza” című képzésen Rovinj-ban. Regisztrációval kezdtünk, aztán bemutatták az előadóinkat és az estét egy kellemes vacsorával folytattuk. Itt derült ki, hogy erre a képzésre Magyarország minden részéről, sőt még a határon túlról Felvidékről és Erdélyből is érkeztek kollégák, ami nagyszerű lehetőség volt az ismerkedésen túl a tapasztalatok cseréjére is.
Ezt a kéthetes továbbképzést két remek tréner tartotta Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes és Oravecz Márta. Ők ketten irigylésre méltó fiatalos lendülettel és őszinte lelkesedéssel adták át több éves szakmai tudásuk, tapasztalatuk egy részét. Ez a kurzus két különálló hétből állt, az első héten a „ Vonások és fogások..” című tanfolyam volt, itt a 6-10 éves gyermekek tevékenységgel és játékkal támogatott anyanyelvi neveléséhez kaptunk elméleti és gyakorlati képzést. Megismerhettük és gyakorolhattuk a különböző szövegek építkezését, megalkotásuk és megjelenítésük módját is. Képességfejlesztő tevékenységeket, játékokat ismerhettünk meg és próbálhattunk ki, amelyekkel biztosíthatjuk a tanítás során a gyermeki kifejező kedv felkeltését és fenntartását. A második héten „ Matekos játék, játékos matek” című tanfolyammal folytatódott a hét, ahol a 6-10 éves gyermekek tevékenységgel és játékkal támogatott matematikai neveléséhez kaptunk elméleti és gyakorlati képzést. A játék alkalmas arra is, hogy segítse a gondolkodást gátló jelenségek leküzdésében. A játékok felkelthetik az érdeklődést az óra elején, vagy szórakoztató módon lezárhatnak egy-egy tanulási szakaszt is. Elősegíthetik a tanító és a gyerek vagy a gyerekek közötti beszélgetést, vitát. A játék aktív részvételt kíván, de a gyerekek csak akkor tanulnak meg valamit, ha mellettük maradunk nem hagyjuk magukra őket a játék bemutatása után, hanem hagyjuk őket, hogy kritikusan, építően gondolkodjanak a játék elött és után is.
A délelőtti szakmai napokon túl a szervezőnk a Jutaki Bt ( akitől rengeteg információt és segítséget kaptunk bármilyen kérdéssel-kéréssel fordultunk hozzájuk) változatos fakultatív programokat szervezett nekünk, hogy felfedezhessük a környék látnivalóit. Nekem személy szerint két kedvencem volt az egyik Pula, Isztria fővárosa, nagymúltú pezsgő történelmi város, hangulatos, szép óvárossal a kihagyhatatlan római Amfiteatrum-mal, a Sergius diadalív-vel, a Róma és Augustus templomával és persze a városházával és sorolhatnám még. A második nagy kedvencem cseles mert két különálló helyről is van szó az egyik Groznjan. Groznjan története a középkorig nyúlik vissza, lakói főként mezőgazdasággal ezen belül szőlő és olivabogyó termesztéssel foglalkoztak, na meg a falusi turizmusból éltek-élnek. Minden év májusától fellendül a város élete és megtelik a képzőművészet a színház és zeneművészetet kedvelő emberek hadával. A másik kedvencem Motovun városa, ami szintén középkori épségében megmaradt. Ahogy ott sétálunk a színes házak mellett egyszer csak felérünk a tetejére a várhoz. Onnan a kilátás szinte leírhatatlan.
A kurzus végét egy fantasztikus hajókirándulással zártuk, ahol megcsodálhattuk Vrsar városát és a Lim fjordot.
Zárásként köszönetet mondanék a szervezőknek és a koordinátoraimnak, hogy segítségükkel, irányításukkal eljuthattam erre a nagyszerű helyre és kurzusra.
Tóthné Juhász Ildikó
The best digital tools for language teachers
Írta: Takácsné Sütő Katalin2023. július 16-22. között vettem részt Rovinjban pedagógusoknak szervezett továbbképzésen, melynek a címe „Játékkaleidoszkóp: Kicsik és nagyok játékai” volt.
24 fős csoportunk kiváló trénere Móricz Márk volt. Az elméleti ismeretek mellett nagyon hasznos gyakorlati segítséget is kaptunk munkánkhoz. Az elméleti tudnivalók segítenek tudatosabban választani a játékok közül, a gyerekek személyiségét fejleszeni, korábbi tanítási-nevelési módszereimet változatosabbá tenni. Nagyon sok játékot kipróbálhattunk, amelyek segítenek a tanulók megismerésében, fejlesztésében és a közösség formálásában. Lehetőségünk volt egy közös hajókirándulásra, városnézésre is az utolsó napon.
Hálás vagyok a lehetőségért, hogy ilyen hasznos tudást szerezhettem, új kollégákkal kerültem kapcsolatba, akikkel még a tanfolyam befejezése után is tartjuk a kapcsolatot, tanácsokkal, ötletekkel segítve egymás munkáját.
2023. július 16-22. között vettem részt Rovinjban pedagógusoknak szervezett továbbképzésen, melynek a címe „Játékkaleidoszkóp: Kicsik és nagyok játékai” volt.
24 fős csoportunk kiváló trénere Móricz Márk volt. Az elméleti ismeretek mellett nagyon hasznos gyakorlati segítséget is kaptunk munkánkhoz. Az elméleti tudnivalók segítenek tudatosabban választani a játékok közül, a gyerekek személyiségét fejleszeni, korábbi tanítási-nevelési módszereimet változatosabbá tenni. Nagyon sok játékot kipróbálhattunk, amelyek segítenek a tanulók megismerésében, fejlesztésében és a közösség formálásában. Lehetőségünk volt egy közös hajókirándulásra, városnézésre is az utolsó napon.
Hálás vagyok a lehetőségért, hogy ilyen hasznos tudást szerezhettem, új kollégákkal kerültem kapcsolatba, akikkel még a tanfolyam befejezése után is tartjuk a kapcsolatot, tanácsokkal, ötletekkel segítve egymás munkáját.
A szélsőséges időjárási viszonyoknak köszönhetően ázva-fázva, kissé kalandosan érkeztünk meg Rovinjba. A több mint 14 órás út után azonban a városka hangulata mindenért kárpótolt bennünket. Szállásunk a csodálatos óvárosi részen volt, jobbat nem is kívánhattunk volna magunknak.
A továbbképzést megelőző napon lehetőségünk nyílt megismerkedni Szász Ramónával, a kurzus vezetőjével, illetve egy közös vacsora alkalmával azokkal, akik szintén erre a kurzusra jelentkeztek.
Délelőttönként a képzésen elméleti és gyakorlati feladatok váltották egymást. Az önismereti feladatok segítségével egy kicsit közelebb kerültünk a saját belső énünkhöz is. Megtanultuk, hogy hogyan húzhatjuk meg a saját határainkat, hogy mondjunk nemet bizonyos helyzetekben.Hatékony eszközöket és stratégiákat kaptunk arra, miként lehet megküzdeni a diákok és a szülők elvárásaival szemben.Megismertük, elsajátítottuk és különböző szituációs helyzetekben ki is próbáltuk az asszertív kommunikációs technikát. Bár a kurzusra Magyarország különböző pontjairól érkeztünk, jó kis csapattá kovácsolódtunk, a délelőtti órák nagyon jó hangulatban teltek. Ezt koronázta meg a szombati nap, amikor a kis csapatunkkal kihajóztunk a tengerre, érintve útközben a Lim-fjord hosszan tekergő, vadregényes öblét. Ezt követően kikötöttünk Vrsar szigetén is. Az út nagyon jó hangulatban telt, köszönhetően Samanthának, a hajóskapitány feleségének is, aki a finom ebéd felszolgálása közben is gondoskodott a jó hangulatról.
Mindezek mellett délutánonként jutott idő Rovinj szépségeinek a felfedezésére. A varázslatos szűk kis sikátorok, a monumentális Szent Eufrémia Székesegyház, a csodás tenger, a gyönyörű tengerparti naplemente, az éttermekből áradó illatkavalkád, a szépséges virágok mind- mind olyan élményekkel töltötték fel a lelkünket, melyet még sokáig magunkkal viszünk a hétköznapok során is.
Köszönöm a lehetőséget, hogy részese lehettem ennek a projektnek, szakmailag fejlődhettem és egyedülálló élményekkel gazdagodtam.
Továbbképzés némettanárok részére Regensburgban
Írta: Vargáné József AnnamáriaThe Energizer Master Course: Second-level Teachers
Írta: Boda KrisztinaBuilding and Maintaining a Positive Classroom Environment with Coaching Tools and Communication – Tanártovábbképzés a horvát tengerparton, Rovinj ban
Írta: Szászné Süle AnnamáriaIskolánk, a Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola nyertes Erasmus Plus pályázatának köszönhetően tanártovábbképzésen vehettem részt egyik kolléganőmmel a horvát tengerparton fekvő festői szépségű kisvárosban, Rovinjban. A mobilitás során megélhettem az új helyek felfedezésének örömeit, és a tanulás mellett változatosan eltöltött szabadidő harmóniáját.
Utazásunk első napját Szlovéniában töltöttük, ahol két világhírű turista látványosságot látogattunk meg. Először Postojnába mentünk az óriási cseppkőbarlangba, aminek belsejében kisvonattal közlekedtünk, majd gyalogtúrát tettünk álmélkodva a szebbnél szebb kőképződmények között. A nagy nyári melegben először jólesett a hűvös barlangi levegő, de végül jól átfagytunk. Innen a 800 éves, 123 méter magas sziklába épített tündérmesékbe illő predjamai várhoz autóztunk, ami a XV. században a szlovén rablólovag, Erasmus von Luegg birtokában volt. A földrajzi, történelmi és kulturális ismereteink bővítését követően indultunk tovább Rovinj felé.
A tanfolyam vasárnap kezdődött délelőtti regisztrációval, tájékoztatóval, és egy ismerkedéssel egybekötött közös vacsorával. Hétfőn és kedden a coaching technika elméleti alapjairól tanultunk összehasonlítva a hagyományos tanítási módszerek folyamataival, valamint újra gondoltuk saját tantermi kihívásainkat, és azok lehetséges megoldásait. A hét második felében gyakorlati feladatok kerültek előtérbe, amikkel csoportokban, illetve pármunkában foglalkoztunk. Kipróbáltunk többféle coaching eszközt, mint például a megfelelő kérdésfeltevést, a coaching wheel-t, a tanulói SWOT vagy SLO analízist. A legfontosabb tanulság számomra az volt, hogy a problémákra adott válaszok már bennünk vannak. Jó kérdésfeltevéssel és eszközökkel meg tudjuk találni a megoldásokat, és az elakadásainkon túl tudunk lendülni. Hasonlóképpen utat tudunk mutatni tanítványainknak is. Pénteken a csoportunk minden tagja bemutatta saját projektjét, egy coaching-gal megtámogatott tanóra vázlatát. A csoportunknak nyolc tagja volt, heten Magyarorszáról, egy fő pedig Katalóniából érkezett. A közös tanulás igazán pozitív légkörben, angol nyelven zajlott, sokat formálódott gondolkodásunk néhány nap leforgása alatt, és inspirációt kaptunk pedagógiánk megújításához. Trénerünk, Kovács Gabriella lelkesedése ránk is átragadt.
A délelőtti tanulást követően igyekeztünk a szabadidőnket hasznosan eltölteni. Részt vettünk delfinleső hajókiránduláson, megnéztük Porecsben az Euphrasius-bazilikát, aminek építése még a keresztényüldözéskor, a IV. században kezdődött, és jelenleg a világörökség részét képezi. Buszkirándulás keretében meglátogattunk két hangulatos, hegytetőn elhelyezkedő, várfallal körülvett kis falut, ahonnan gyönyörködhettünk a csodálatos kilátásban. Mindemellett naponta úsztunk, fürödtünk a tengerben, és esténként jártuk Rovinj zegzugos utcácskáit, időnként hódolva a horvát konyhaművészetnek egy-egy hangulatos étterem teraszán.
A tanfolyam szombati zárására tervezett, hajókirándulással egybekötött kapcsolatépítő találkozás a többi tanfolyam résztvevőivel az időjárási viszonyok miatt nagy bánatomra elmaradt.
A hazafelé vezető utunkon azonban koordinátor társammal már az őszi Erasmus napokat kezdtük tervezni az iskolánkban!
Úgy érzem, az új tanévet szakmailag felfrissülve, új szemléletmóddal és pozitív hozzáállással fogom tudni elkezdeni. Hálás vagyok, hogy élhettem az Erasmus Plus nyújtotta lehetőséggel, és a Jutaki Bt, Hunagary Expert a Tanárokért és a Diákokért színvonalas képzésén vehettem részt.
Beszámoló az írországi angol nyelvi fejlesztési kurzusomról
Írta: Nagyné Fónagy ÉvaTechnology in the Classroom and Language development
Somlyai GabriellaThe Fundamental ICT Tools for Education - Tanártovábbképzés Horvátországban
Írta: Kocsis GrétaJáték - kaleidoszkóp: Kicsik és nagyok játékai
Írta: Czentye KingaA tavalyi évem meghatározó élménye volt a Rovinjban lévő matematikai módszertani tanfolyam, hiszen az ott tanultak azóta is a mindennapi munkám szerves részét képezik. Így nem is volt kérdés számomra, hogy ha újra lehetőségem nyílik a tanulásra, fejlődésre mindenképp élni fogok vele.
Idén, továbbra is a gyerekekhez való kapcsolódást fókuszba helyezve a Játékkaleidoszkóp – Kicsik és nagyok játékai kurzust választottam, hiszen magam is nagy társasjáték rajongó vagyok.
A képzés helyszínére, az olaszos hangulatú, sikátorokkal tarkított tengerparti isztriai kisvárosba, Rovinjba, ismerősként tértünk vissza. Az iskola épülete közvetlenül az óváros mellett található, így a légkondicionált termekből is élvezhettük a kilátást a Szent Eufémia templom tornyára.
Vasárnap az adminisztrációs feladatok után körbejártuk a gimnáziumot, és megismerkedtünk leendő csoporttársainkkal és a képzés vezetőjével, Móricz Márkkal. Már az első alkalommal magával ragadott dinamikus és kedves személyisége. Számomra fontos volt, hogy segítőkészen, játékokkal könnyítette meg az ismerkedés sokszor feszengéssel teli pillanatait.
Az estét egy közös tengerparti vacsorával folytattuk, ahol nagy örömömre számos régi kedves csoporttárssal is találkoztam. Lehetőségünk nyílt tovább folytatni a bemutatkozást, ahol kiderült, hogy több határon túli kolléga is részt vesz a képzéseken.
Hétfőn reggel a folyosón lévő víztartályból feltöltve kulacsainkat, beléptünk a terembe, ahol rengeteg kihelyezett társasjáték fogadott bennünket. Külön szívet melengető volt számomra, hogy az előzetes kérdőívek alapján beírt gyermekkori kedvenc pónis játékomat Márk előkereste nekem otthon.
A kurzus ideje alatt egyaránt volt elmélet és rengeteg élvezetes gyakorlat, és az egész hét rendkívül jó hangulatban telt el. A gyakorlati munka során megtapasztalhattuk, hogy a játék mennyire közel hozza az embereket egymáshoz, és egy nagyon összetartó csapat kovácsolódott belőlünk a közös élmények nyomán.
Megismerkedtünk a 7 játékos archetípussal, melyek nem egyeznek a személyiségtípusokkal. Már ezek tisztázása is segíthet abban egy esetleges játék során, hogy mindenkinek megtaláljuk a megfelelő játékostársat. Másrészt önismereti szempontból is nagyon érdekes volt az elméleti alapok elsajátítása, hiszen már az első nap végén más perspektívából láttam magam, miután a rám illő archetípusnak megfelelő játékokat is alkalmam volt kipróbálni.
A gyakorlati ismeretbővítést ezután a 3 játéktípus (konfrontatív, kompetitív és kooperatív) megismerésével folytattuk, és levontuk azt a következtetést, hogy mennyire fontos a gyerekközösségeknél, hogy kellően változatos játékkínálatról tudjunk gondoskodni, annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt. Az előnyadás pedagógiáját több oldalról is megvizsgáltuk, hogy mikor és hogyan érdemes, illetve egyáltalán szükséges-e nyerni hagyni a gyereket. Végül a hét második felében a játékok evolúciójával folytattuk a kurzust, az ősi játékoktól egészen a modern játékokig.
Már a gyakorlati oktatás során is folyamatosan azon gondolkodtam, hogy melyik játékot melyik tanórára, vagy délutáni foglalkozásra vihetném be. A komplexebb játékok mellett sok rövidebb játékot is megismerhettünk, amik jó alternatívák lehetnek egy óraközi szünet változatosabb eltöltésére is.
A kurzus lezárásaként egy hangulatos hajókiránduláson vettünk részt, mely során meglátogattuk Casanovát Vrsar városában, majd hazafelé a Lim Fjordnál kikötve, lehetőség volt egy kis fürdésre is, amíg készült az ebéd.
Köszönöm a lehetőséget és a sok segítséget, koordinátoromnak Tóth Margitnak, illetve a precíz szervezést, és állandó rendelkezésre állást Véghné Juhász Krisztinának és a JUTAKI Bt-nek.
Matekos játék, játékos matek—képességfejlesztő tevékenységek, játékok, feladatok alsós pedagógusok részére --- Beszámoló
Az Erasmus+ pályázat keretében 2023.07.23. - 2023.07.29. között első alkalommal vettem részt külföldi pedagógus továbbképzésen, a horvátországi Rovinjban. A képzés szervezője a JUTAKI BT. – Hungary Expert for Teachers.
Vasárnap délután a regisztráció után megismerkedtünk a tanfolyam résztvevőivel, és a trénerekkel. Később egy közeli étteremben vacsoráztunk, ahol kötetlenebb formában folytattuk az ismerkedést.
Hétfőtől kezdődött a tanulás. A délelőtt mindig két részből állt. A két nagyszerű trénerünk váltotta egymást. Oravecz Márta az 1-2. osztályban alkalmazható módszereket és játékokat ismertette meg velünk, Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes pedig azokat a módszereket, amelyeket a 3-4. osztályos gyerekeknél lehet alkalmazni.
Az órák mindennap nagyon jó hangulatban teltek és nagyon gyorsan elrepült az idő. Újra gyerekeknek érezhettük magunkat, mindenki igazán beleélte magát a játékba, játékos tevékenységekbe. A feladatokhoz legtöbb esetben mi készítettük el az eszközöket, amelyeket roppant egyszerűen a gyerekekkel is elkészíthetünk, így még izgalmasabb lesz számukra a közös tevékenység. Sok játéknál kiemelt szerepet kapott a mozgás, a nagymozgástól kezdve a finommotoros mozgásig. Mindennap más-más témát jártunk körül, ismertünk meg.
Első nap a cselekvő tapasztalatszerzés és a problémamegoldó gondolkodás kapott hangsúlyt és sok tájékozódást segítő játékot is kipróbáltunk.
Kedden a logikai készlettel ismerkedtünk meg és rengeteg játékos feladatot is kipróbáltunk ezzel az eszközzel.
Szerdai nap főszereplője a dobókocka volt. Jó néhány számomra új játékkal találkoztam. Kedvencem a Tenzi játék lett.
Csütörtökön a táblázatokkal, számegyenesekkel ismerkedtünk és a Sudoku játék több formájával, ami szintén a kedvencem lett.
Pénteken együttműködésre épülő tevékenységeket és játékokat próbálhattunk ki. A hetet egy hajókirándulással zártuk, ami nagyon jó program volt.
Nagyon köszönöm a szervezőknek és az oktatóknak ezt a tanfolyamot. Rengeteg új módszert, játékot tanultam és már nagyon várom, hogy alkalmazni tudjam a tanításban azt itt megszerzett tudást.
Brush Up Your Teaching Skills - Málta színei
Írta: Petrovics-Nagy AnnamáriaSoft Skills and Emotional Intelligence for Teachers and Education Staff
Mária Lengyelné FenyvesiProjekt Alapú Tanulás (PBL)-Rovinj
Az Erasmus+ program keretében részt vettem egy izgalmas továbbképzésen Horvátországban, Rovinjban, mely a projekt alapú tanítás előnyeivel és módszereivel ismertetett meg. A tanfolyam pontos címe: Projekt Alapú Tanulás (PBL) megvalósítása a tanteremben. Az esemény célját magam részéről úgy fogalmaznám meg, hogy lehetőséget kaptunk mi tanárok, hogy elmélyítsük az innovatív oktatási módszerek iránti érdeklődésünket és képességeinket, és ezekkel az új ismeretekkel és módszerekkel pedig tovább tudjuk alkalmazni a saját oktatási gyakorlatunkban.
Július 16-án reggel hajnal 4.00-kor heten elindultunk a nyolcórás útra, több kisebb megálló után fél egykor meg is érkeztünk Rovinjba. Az iskolánkból erre a hétre többen is érkeztünk más-más tanfolyamra. Meglepett minket a nagy meleg, de szerencsére hamar akklimatizálódtunk. Az iskola megkeresése következett. Volt még idő a szállás elfoglalásáig ezért elindultunk felfedezni a várost és megebédeltünk. Az apartmanban jól esett a légkondicionáló hűsítő levegője. Délután visszamentünk az iskolába ahol megismerkedtünk a csoporttársakkal. Rövid bemutatkozás után a napot közös vacsorával zártuk. A finom étel mellett jól esett a kötetlen beszélgetés a kurzusokat tartó külföldi tanárokkal és a résztvevő pedagógus kollégákkal, a szervezőkkel.
A második napon várt minket a hűvös, technikailag jól felszerelt terem. Megtudtuk Carrick Orsolya tanfolyamvezetőnktől, hogy mit jelent ez a módszer és mit fejleszthetünk vele. Többek között a tanulók kreativitását, kritikai gondolkodását, az együttműködést és a kommunikációt. Megismerkedtünk olyan kifejezésekkel, mint a Brainstorning, Deep learning, Driving Question, Mapping the project.
A további napokon a PBL módszer tervezési szakaszaival ismerkedtünk meg, majd ezt gyakorlati példába is átültettük. Azonos életkorú tanulókat tanító tanárok alkottak egy-egy csoportot és mindenkinek ki kellett találni egy projektet, aminek címet adtunk. A kitalált témákat meg is valósítottuk a gyakorlatban, ezáltal tapasztalatot szereztem a projekt alapú oktatás gyakorlati alkalmazásában. A projekt feltérképezésével Megismerkedtünk a Pitch prezentálás, azaz a „Frappáns üzleti bemutató” elemeivel, amit az ott létünk során kipróbáltuk és alkalmaztuk ezt egy feladatban. Többek között ismeretet szereztünk különböző alkalmazások megismerésével. Az én érdeklődésemet leginkább a mesterséges intelligencia használata keltette fel.
Örülök annak, hogy részt tudtam venni a képzésen és tovább bővítettem szakértelmemet ezen a téren is. A szlovák nyelvtudásomat a szláv nyelvcsaládi rokonnak köszönhetően horvát nyelvterületen hasznosítani tudtam a szálláson, éttermekben és boltokban.
Úgy érzem, hogy ezeket a készségeket, amelyeket ezen a képzésen szereztem, hasznosítani tudom a mindennapi tanításban. Az újonnan elsajátított módszerek és technikák lehetővé teszik számomra, hogy hatékonyabb és élvezhetőbb tanulási élményt nyújthassak a tanulóknak. Sok kollégával ismerkedtem meg, a kapcsolatot a facebook oldalon tudjuk egymással tartani. Köszönöm a Jutaki Bt. Hungary Expert vezetőjének, Véghné Juhász Krisztinának, hogy ilyen profi módon megszervezett mindent, köszönjük a fakultatív programokat is. Itt nem állunk meg, mindenképp kihasználjuk a további pályázati lehetőségeket, és reméljük a jövő évben is eljuthatunk további továbbképzésekre.
Mezei Csilla
Vonások és fogások - Rovinj
Nagy izgalommal vártam az utazást, hiszen először vettem részt ilyen képzésen. Ugyan az út egy kicsit hosszú volt, de mindent feledtetett a csodálatos, lenyűgöző táj, ahogy egyre közelebb kerültünk az előadássorozat helyszínéhez, Rovinjhoz.
Az Erasmus + pályázat keretén belül a Vonások és fogások elnevezésű továbbképzésén július 16 – 22- ig az írás- és fogalmazástanítás módszertani sokféleségével ismerkedtünk meg.
Az érkezésünk estéjén egy vacsora keretében találkoztunk, beszélgettünk a csoporttársainkkal. Az ország több részéről, de még a határon túlról is érkeztek kollégák, akikkel egész héten át vidám hangulatú, baráti légkörben teltek a délelőttök.
Másnap a gyönyörű iskolaépület klimatizált falai között megismerkedtünk nagyszerű és tapasztalt előadóinkkal, Oravecz Mártával és Kivovicsné Horváth Ágnessel. A tematikusan, gondosan felépített előadásoknak, a számtalan játéknak és feladatnak köszönhetően olyan elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthattunk el, melyekkel szerethetőbbé, élvezhetőbbé tehetjük az unalmasnak tűnő írás és fogalmazás tanítását.
Előadóink felváltva tartották az órákat. Márti az írástanítással kapcsolatos ismereteinket bővítette. Nagy hangsúlyt fektetett az írás előkészítő szakaszától kezdve a helyes ceruzafogáson, vázoláson, vonalrendszerek előkészítésén és a finommotorika fejlesztésén keresztül a saját kézírás kialakulásáig mindenre. Saját tapasztalatait, élményeit átadva mélyen megerősítette bennünk a szakma szépségét és fontosságát; azt, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk tanítványaink életében.
A fogalmazás módszertanát Ági elevenítette fel bennünk, aminek szintén nagyon örültem, hiszen ez nem egy közkedvelt tantárgy és sok gyermek számára okoz nehézséget. Az előadásokat sok játékkal tarkítva, interaktív módon vezette. Játszottunk a szavakkal, szószerkezetekkel, mondatokkal, szövegekkel. Megvizsgáltuk a szöveg makroszerkezetét, vázlatokat készítettünk. Megvitattuk, hogy a fogalmazás előkészítése már az 1. osztály legelső tanítási óráján megkezdődik. A fogalmazást előkészítő gyakorlatokat az 1–2. évfolyamon folyamatosan végeztetjük a diákokkal, és a 3–4. évfolyam fogalmazásóráin is tovább gyakoroltatjuk ezeket a feladattípusokat.
Előadóink jó hangulatú előadásainak köszönhetően észrevétlenül elrepültek a délelőttök. A játékos, gyakorlatias feladatokat kipróbálva szembesültünk azzal, milyen nehéz helyzetbe kerülhetnek sokszor a gyerekek. A mi feladatunk pedig az, hogy átsegítsük őket az akadályokon, bátorságot adjunk nekik, felébresszük bennük az alkotói kedvet.
A tanfolyamon megszerzett tudást szeptembertől szeretném az óráimba beépíteni, a tanítványaimmal is megismertetni.
A délutánokat a pihenésnek szenteltük. A város és a tengerpart varázslatos szépségű értékeit fedeztük fel nap mint nap. Megmártóztunk a sós vízben, sütkéreztünk a parton, búvárkodtunk a sziklák, kavicsok között. Esténként pedig nagy örömmel vesztünk el a város szűk utcáinak zajos forgatagában.
Csodálatos élményekben volt részünk ezen a kiválóan szervezett programon. Újult erővel, feltöltődve tértünk haza, készen arra, hogy átadjuk tapasztalatainkat azoknak, akik nem jöttek velünk.
Hálás köszönettel tartozok Mindenkinek, akik hozzájárultak ezen élmények megszerzéséhez, legfőképpen koordinátorunknak, Halászné Király Andreának, akinek rengeteg munkája van abban, hogy ez megvalósulhatott. Valamint JUTAKI Bt- HUNGARY EXPERT részéről Véghné Juhász Krisztinának, aki Horvátországban segítette mindennapjainkat.
2023 augusztusában, hatodika és tizenkettedike között „Tanári jóllét” címen egy kurzuson vettem részt a horvátországi Rovinjban az Erasmus program jóvoltából. Nagy örömömre szolgált a helyszín kiválasztása – hiszen régi vágyam volt Isztriát felfedezni!
A város és környéke bővelkedik a középkori műemlékekben! Rovinj (Rovigno) óvárosának szűk utcáin, sikátoraiban az ember visszaálmodhatja magát a középkorba, s mindent átitat a könnyed, mediterrán hangulat, életstílus. Isztria települései két nyelv és kultúra - a horvát és az olasz - metszéspontján helyezkednek el. A félsziget hosszú évszázadokon keresztül megosztott volt: a tengerparti területeket a velencei dózsék igazgatták, s a „városokon” (itt nincsenek is falvak, csupán 100-200 lakosú kisvárosok, egy-két kivételtől eltekintve) rajta hagyta keze nyomát az olasz kultúra, ahogy ezt volt alkalmam megtapasztalni egy kirándulás alkalmával a hegyek ölelésében rejtező Groznjan (Grisignana) és Motovun (Montona) esetében. Habár az olaszokat elűzték 1945 után, napjaink horvát politikáját dicséri, hogy az egykor olasz nyelvű városokban minden felirat kétnyelvű.
Természetesen nem csupán nyaralni mentem, hanem tanulni is. A kurzus segítséget ígért azoknak a tanároknak, akik érzelmileg és mentálisan igyekeznek megújulni annak érdekében, hogy leküzdhessék a stresszt, illetve hogy motiváltak maradjanak munkájuk végzése során. Az előadó, Szász Ramóna, aki kellő kedvességgel és beleérző készséggel vezette a foglalkozásokat, elsősorban az önismeret elmélyítésére sarkallt bennünket: keressük meg a személyiség „erős és „gyenge” oldalait, illetve hogy magunk találjunk rá azokra a motiváló faktorokra, amelyek előre visznek munkánk során. Olyan technikákról hallhattunk, melyek elmélyítik empatikus készségeinket, segítenek kezelni a munkahelyi stresszt, és segítenek elkerülni a kiégés folyamatát. Ízelítőt kaphattunk az asszertív kommunikációból is – ez számomra lényegében ismeretlen fogalom és terep volt, s talán hasznát látom a későbbiekben a tanári munkám folyamán
Az oktatás helyszínének kiválasztása a célnak megfelelő volt. Egy nagy, századfordulós középiskola tantermében zajlott a továbbképzés, megoldott volt a légkondicionálás, és a termet felszerelték projektorral, így az előadás követhető volt a kivetítésen keresztül is. Egyáltalán, a szervezésre semmi panasz nem lehet! A továbbképzést lebonyolító szervezet megoldotta az étkezésünket, és lehetőséget biztosított minden délután egy-egy útra Rovinj környezetében, illetve a zárónapon hajókirándulást tehettünk a közeli Vrsar községbe. A foglalkozásokon és a fakultatív programokon jó közösséggé formálódtunk mi, tanárok. Az előadások magyar nyelven folytak, így nem voltak a csoportokban más nyelvűek, nem alakulhattak ki kapcsolatok nem magyar anyanyelvűekkel, de barátságok azért köttettek hazánkfiai között.
Mindent összevetve: hasznosan és kellemesen telt ez az augusztusi hét, és remélem, a későbbiek során lesz még alkalom a folytatásra itt, vagy Európa más tájain.
Zsibói Gergely
Salgótarján, 2023. augusztus 25.
Culture and Heritage in Iceland. A sustainable lifestyle connected with the local environment.
Írta: Csizmadia KrisztinaIntroduction to Educational Neuroscience
Írta: Csizmadia KrisztinaVonások és fogások-Az írás és fogalmazás tanításának jelentősége az anyanyelv tanításában alsós pedagógusok számára
Írta: Konrád Beáta KrisztinaVonások és fogások-Az írás és fogalmazás tanításának jelentősége az anyanyelv tanításában alsós pedagógusok számára
2023 július 16. és 22. között részt vettem egy horvátországi 7 napos továbbképzésen az Erasmus+ program keretében, Rovinjban. Izgatottan és tele kíváncsisággal vártam, hiszen ez volt nekem az első ilyen külföldi továbbképzés. A hangulatos, tengerparti város egyik gimnáziuma adott otthont a képzéseknek.
Érkezés után regisztráltunk majd egy kis ismerkedés következett. Nagyon sok helyről érkeztek a továbbképzésekre, még határon túlról is. Megismerkedtünk mentorainkkal, csoporttársainkkal, bebarangoltuk az iskolát és környékét.
Az ismerkedést hangulatos tengerparti étteremben folytattuk, a Da Piero Restaurantban,kicsit lazábban, felszabadultabban egy jó kis vacsora mellett. Itt a város hangulata, a tenger látványa, az ételek íze, a hangok és illatok, a társakkal való beszélgetés elfeledtette az utazás fáradalmait és csak azt éreztem, alig várom már a holnapi napot.
A tanfolyam időpontja 8.30-tól 12.45-ig tartott. Mentoraink Oravecz Márta és Dr. Kivovicsné Horváth Ágnes, a pedagóguspályán sokunk számára ismert előadók voltak. Előadásaikat felváltva tartották. Már a 2.napon hatalmas tudásukkal, tapasztalatukkal, gyakorlatukkal elbűvölték a tanfolyam résztvevőit. Lelkesedésükkel, felkészültségükkel hatalmas tudásukat osztották meg velünk. A tematika felépítése nagyon jó volt, fokozatosan haladtunk az egyszerűtől bonyolult felé, a kezdetektől egészen az írásig, a szavaktól egészen a fogalmazásig.
Mártival az írástanulás folyamatát beszéltük meg az alapoktól, a kezdetektől egészen a mondatok írásáig, míg Ágival a fogalmazás módszertani alapelveitől egészen a szöveg mikro-és makrószerkezetéig jutottunk el.
Sok új játékot, motivációs gyakorlatot ismerhettünk meg. Az órák jó hangulatban teltek. A téma érdekessége, előadásmódja lekötötte figyelmünket. Az elméletben szerzett tudást ki is próbálhattuk játékos keretek között. Játszva tanulni?-vagy tanulva játszani?-nem is tudom, de az elmélet és gyakorlat összekapcsolásának elve nagyon érvényesült, figyelembe véve a gyerekek egyéni és életkori sajátosságait. Sokszor dolgoztunk csoportban, párban és önállóan is.
Úgy tanultunk új ismereteket, építettük a már meglévőkre, hogy közben észre sem vettük. Ismereteinket elmélyítettük, rendszereztük. Ezek az ismeretek hasznosak és alkalmazhatóak a munkánk során, nem csak magyar órán, hanem más órákon is. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy mennyire játékosan lehet a fogalmazást is és az írást is tanítani.
Egész héten felszabadult, derűs légkör, jó hangulat ,játék és tanulás uralta a kurzust, a mentorok által elmesélt személyes élménbeszámolókkal és tapasztalatokkal fűszerezve. A csapat összekovácsolódott. Jó volt a nyári szünetben újra gyerek lenni, iskolapadban ülni, Márti és Ági tanítványa lenni.
Szombaton, a tanfolyam lezárásaként hajókiránduláson vettünk részt, amikor megcsodálhattuk még Vrsar városát és a Lim fjordot, és a viszontlátás reményében elbúcsúztunk csoporttársainktól is.
A beszámolóm lezárásaként hálás köszönettel tartozom a szervezőknek, a kurzus vezetőinek és a koordinátoromnak, akik minden apró részletre odafigyelve, mindig segítőkészen és rugalmasan megtettek mindent, hogy ez a hét feledhetetlen legyen számomra.
Beszámoló a máltai angol nyelvi és a CLIL módszertani továbbképzésről
Írta: Nagy ÁgnesBeszámoló a máltai angol nyelvi és a CLIL módszertani továbbképzésről
Írta: Nagy ÁgnesEgyéni beszámoló – Horvátország, Rovinj
2023. 07. 15-én kora reggel izgatottan keltünk útra férjemmel és két lánykánkkal, Horvátország Rovinj városát megcélozva.
Utazásunk kellemesen, jó hangulatban telt.
Szerencsésen, gondosan kiválasztott apartmanunk ablakából és a teraszról is csodálatos kilátás nyílt a tengerre, s nem mellesleg mindössze 4 perc sétára helyezkedett el az iskolától ahová jártam.
A képzés másnap, azaz vasárnap délelőtt regisztrációval kezdődött, majd este a tengerpart egyik remek éttermében kellemes vacsorával folytatódott. Itt lehetőségünk nyílt kicsit megismerkedni a csoporttársakkal, trénerekkel.
A kurzus, amin részt vettem: Vonások és fogások – Az írás és fogalmazás tanításának jelentősége az anyanyelv tanításában alsós pedagógusoknak - egyszerűen zseniális volt. Minden pillanatában érdekes, szuper játékos, interaktív. Trénereink: Oravecz Márta (írás,) és Kivovicsné Horváth Ágnes (fogalmazás) egészen új, játékos módszereken keresztül mutatták meg a fogalmazás és írás előkészítésének alapjait. Ezen ismeretek birtokában itthon egyszerűbbé, a gyerekek számára is közérthetőbbé, átláthatóbbá tehetjük ezt a - korántsem egyszerű – területet.
Dolgoztunk önállóan, párban, és kisebb csoportokban is. Nagy örömömre szolgált, hogy sok volt a csapatot is jól építő, aktívan munkáltató, mozgásos feladat. Mindeközben ismerkedtünk, sokat nevettünk, egymást segítettük, bátorítottuk bizonyos interaktív feladatokban. Jómagam is kicsit jobban megismerkedtem a - szintén Budapesten tanító - nagyon kedves padtársammal.
Továbbképzésem során alaposan, gondosan megtervezett órákon vettem részt, ahol trénereim rendkívül felkészülten, egyszerű, de annál nagyszerűbb eszközök sokaságát megmutatva oktattak.
Kollégáim, azaz csoporttársaim Magyarország legkülönbözőbb régióiból – Szeged környékéről, Pest megyéből, a Nyírségből érkeztek, de jöttek néhányan Kárpátaljáról is.
Az órák hétfőtől péntekig de. 8:30-tól 12:45-ig tartottak. Nagyon tetszett ez a délelőtti tanulás, mert minden nap szabad maradt a teljes délutánom. A családom eközben vidáman pancsikolt a tenger szebbnél-szebb strandjain, de szívesen indultak útnak velem még egyszer – délutánonként is -.
A strandolás, napfürdőzés mellett többször is végigjártuk Rovinj Óvárosának csodás, hangulatos, szűk utcácskáit, kikötőit.
Mindent összevetve: felejthetetlen 1 hetes élményben volt részem Rovinjban, mely egy remek továbbképzés mellett, a családi nyaralásomnak is csodás helyszínéül szolgált.
Készítette: Farkasné Droppa Erika
2023. 07. 24.
Varázslat és csoda
Hogyan varázsold elő a talentumot a tanítványaidból? – ez volt életem első külföldi képzésének témája, melyre az Erasmus+ pályázat segítségével jutottam el Rovinjba, július közepén.
Igyekeztem olyan kurzust keresni, ami illeszkedik projektünk témájához, és számomra is érdekes, így esett a választásom a Komplex 3-T módszer megismerésére. A képzés magyar nyelvű volt, de több országból érkezett kollégával dolgoztunk együtt minden délelőtt.
Rendkívül érdekes módszerről van szó, melynek kidolgozója volt a mi oktatónk, Orbán Sándor, aki 3 évtizede alakítja és használja ezt a módszert nagy sikerrel. Rengeteg tapasztalatot, megélt esetet, sikert ismertünk meg általa. Többféle munkaformában, változatos módszerekkel mélyedtünk el a témában. A tanulók motivációjának megtalálásától a komplex fejlesztésig rengeteg felvetést, kérdést boncolgattunk. Nagyon tetszett, hogy a napok múlásával egyre több gyakorlatot csináltunk, így megismertük a módszert a másik, vagyis a tanulók oldaláról is. Bátran kérdezhettünk, minden felvetésre kaptunk választ. Nagyon jól dolgozott együtt a csoport is, sok szakmai kérdést tudtunk átbeszélni.
Délutánonként a csodálatos tengerparton pihentünk, töltődtünk. A kék tenger, a hatalmas sziklák és a zöld növényzet találkozása szemkápráztató volt. A városnak több strandja is van, mi igyekeztünk mindegyiket kipróbálni.
Esténként indultunk a város felfedezésére. A szűk kis utcák, színes káprázatos házaikkal elbűvöltek minket, a hömpölygő tömegben mosolygós arcok néztek vissza. Igazi kis ékszerdoboz ez a város, melynek legmagasabb pontján álló templom este csodás megvilágítást kapott, csakúgy mint a tengerpart egy szakasza, amely felett sziklákon üldögélve lehetett időzni.
A héten eljutottunk Pulába is, ami számomra az amfiteátrum miatt volt hatalmas élmény, de a város központja, hangulatos utcái is mesébe illőek voltak.
Nagyon örülök, hogy megismerhettem ezt a módszert, és ilyen mesés környezetben
tanulhattam!
Digital Technology in the Classroom, Málta
Írta: Mérges Zsuzsanna MáriaJáték-kaleidoszkóp- Játékkultúra az alsó tagozaton
Írta: Tímea MenczőJáték-kaleidoszkóp- Játékkultúra az alsó tagozaton
Az Erasmus+ pályázat keretén belül első alkalommal vettem részt külföldi pedagógus továbbképzésen (2023.07.23 - 2023.07.29. között) Horvátország Rovinj városában.
A képzés szervezője a JUTAKI Kereskedelmi és Szolgáltató BT. – Hungary Expert for Teachers and Students.
Szervezésben segítségemre volt Véghné Juhász Katalin, akinek köszönhetően gördülékenyen zajlott a képzés és a hozzá tartozó programok lebonyolítása.
A kurzus melyen lehetőségem volt részt venni Játék-kaleidoszkóp- Játékkultúra az alsó tagozaton címmel indult. Vezetője Móricz Márk volt. Képzés indulása előtti napon volt szerencsém vele és csoporttársaimmal találkozni egy általános ismertető, bevezető alkalom kapcsán. Pozitív kezdete volt ez az alkalom a kurzusnak. Márk személyében egy humoros, kötetlen embert ismertem meg, aki már ezen az alkalmon lendületesen, jókedvűen oldotta a hangulatot.
Talijanska Srednja Škola épülete volt az oktatás helyszíne. Az iskola épülete klimatizált, jól felszerelt tanteremmel biztosította a tanulás lehetőségét.
A foglalkozások délelőtt zajlotta oktatóm felszabadultsága, energikussága lehetővé tette az önfeledt, szabad tanulást. Az alkalmak során egy tematika alapján haladtunk végig a különböző játékokon. Megismerkedhettünk a különböző játékostípusokkal. Megtapasztalhattuk saját magunk is melyik típusba tartozunk. Kipróbálhattuk a nekünk legjobban megfelelő játékokat. Ez segített abban is, hogy megérthessük nem minden játék való mindenkinek, de ez nem baj. A játék élvezetének érdekében figyelembe kell venni a különböző igényeket, hogy a játék élménye valóban pozitív legyen.
A kurzus során számos olyan mozgásos játékot próbálhattunk ki magunk is, amit a tanulók is élvezhetnek és még tanulnak is belőle. Különböző ismerkedős játékokat játszottunk, amivel közelebb kerültünk egymáshoz, sokat nevettünk és szórakoztunk.
Megismerkedtünk a játékok fejlődésével és azok mai alkalmazásával. Betekintést kaptunk különböző szakmai anyagokba, amik segítenek a játékok megfelelő kiválasztásában és egy közösség játékkészletének összeállításában.
Ismeretet kaptunk arról pedagógusként milyen módszerekkel fejleszthetjük a gyerekeket, melyek azok a játékok, amikkel hasznosan tölthetik a gyerekek szabadidejüket és melyek azok, amiket tanítási óra keretén belül is tudunk alkalmazni.
A képzés szinte elröppent. Minden alkalommal gazdagodtam nem csak tudással, hanem élményekkel is. Megtapasztaltam az önfeledt játék élményét, elsajátítottam a játékkészítés trükkjeit. Megtanulhattam hogyan válasszunk játékot, hol játsszuk, mikor játsszuk, mivel játsszuk és kivel/kikkel játsszuk.
A tanfolyamot azoknak ajánlom, akik szeretik a jó játékokat, szeretnek új emberekkel játszani és tapasztalatot szerezni különböző társasjátékok, csoportjátékok és csapatjátékok kipróbálásában.
Köszönöm a lehetőséget, a jövőben is szeretnék az Erasmus + program keretén belül hasonló tapasztalat/tudásszerző képzésen, részt venni.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal