A képzésről:
Először vehettem részt az Erasmus+ pályázaton. A JUTAKI Bt. szervezésében, Véghné Juhász Krisztina vezetésével, egy maximálisan jól előkészített és a tanfolyam ideje alatt probléma mentesen levezetett programon vehettem részt. A csoportunk 23 főből állt.
Tudatosan választottam olyan képzést, amellyel nem csak az agyammal, hanem inkább a lelkemmel, a szívemmel ültem be, ezeknek a részeimnek a fejlesztését, emlékeztetését vártam, hogy „megmozgassák”. Bár a tanfolyam leírása tartalmazta, hogy miként előzzük meg a szakmai kiégést, mint negatív pedagógiai folyamatot, alapvetően még harminc év után, a pedagógiai pályán is lelkesedéssel, kíváncsisággal fogadok számomra érdekes, új dolgokat.
Ramóna személyében egy olyan embert ismertem meg, aki a fentekben felsorolt témakörökben hitelesen, szakmailag kompetensen vezetett bennünket. Személyisége nem volt tolakodó, inkább elfogadó, befogadó, támogató és a sok csoportos, páros és egyéni munkát úgy vezényelte le a háttérben, hogy azt éreztem, öt napon át úgy dolgozhattam a személyiségemen, hogy pedagógusként és magán emberként is újjászületett emberként vehettem át a tanfolyamot elvégzéséről szóló tanúsítványomat.
A képzést tartalma szerint két nagy egységre tudnám bontani. A megjelölt témakörök elején egy rövid előadást hallgattunk meg az adott területről, majd következtek az egyéni, páros vagy csoportos munkák. Ezek a részek voltak nagyon tanulságosak számomra. Gyakran nehéz volt szétválasztani, hogy most a munkámmal vagy az életem más területével kapcsolatos problémákkal szembesültem, majd kaptam nagyon hasznos, gyakorlati, módszertani segítséget.
A legjobban az asszertív kommunikációt és „Miként mondjunk nemet?” részeket vártam. Vallom, hogy mind a munkámban, mind az életem más területein a megfelelő kommunikáció a kulcsszó. A hét előrehaladtával rájöttem, hogy ez a probléma nagyon összetett. Ramóna zseniálisan építette fel a hét tematikáját, így péntekre világossá vált számomra, hogy a többi tematikus rész is hozzájárult, hogy új ismeretek, technikák segítségével még jobban boldoguljak nemcsak a kommunikáció területén.
A hét teljességét adta a csodálatos Rovinj, ahol a képzés zajlott. A főszervező Véghné Juhász Krisztina gondoskodott az általa szervezett vacsorával, a környéket bemutató kirándulásokkal és az eseményt lezáró hajóúttal, hogy a tanulás után feltöltődve, teli élményekkel kapcsolódjunk ki.
Nagyon hálás lennék, ha ez a kiscsoport jövőre, Ramóna vezetésével tovább „képezné” magát, hogy a tanév mindennapjaiban is megvalósuljon a „tanári jóllét”.
Köszönöm mind a szervezőknek (JUTAKI Bt.), mind a trénerünknek (Szász Ramóna), hogy részt vehettem ezen a továbbképzésen! Nagyon remélem, hogy lesz még máskor más típusú Erasmus+ képzésen részt venni.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal